Őfelsége Kismartonban

Szergej Banevics: A Hókirálynő / gyermekopera a kismartoni Haydn-teremben

Szerző: Ozsvárt Viktória
Lapszám: 2015 augusztus

Hans Christian Andersen egyik legnépszerűbb és legváltozatosabban értelmezhető meséje A Hókirálynő. Népszerűségéből fakadóan számos feldolgozást megélt már, többször készült belőle mesefilm, musical, a mai gyerekeknek pedig leginkább a Jégvarázs című animációs Disney-filmből lehet ismerős Kay és Gerda felnőtté válásának könnyfakasztóan szép története.

A két, szegény sorból származó szomszéd kisgyerek, Kay és Gerda hű játszótársai egymásnak, mígnem hirtelen bekövetkezik a baj: egy gonosz manó által készített tükör szilánkjai Kay szemébe és szívébe fúródnak. A szilánkok hatására a kisfiú torzan kezdi látni a világ szépségeit, szíve pedig jéggé fagy, így csak a puszta értelmet tudja értékelni. A kis Gerda azonban nem törődik bele játszótársa eltűnésébe, avilág végére, pontosabban a Hókirálynő palotájába is hajlandó követni őt. Forró könnyei felolvasztják Kay szívét, megtörik a gonosz Hókirálynő hatalmát. Az időközben felcseperedett Gerda és Kay boldogan térnek vissza szülővárosukba.

Az eredeti történet lazán összefüggő epizódokból áll, a kis Gerdának itt színes kalandokon kell átküzdenie magát, amíg elérkezhet céljához. Tatjana Kalinyina librettója jócskán lerövidítette Andersen meséjét. Gerda kalandjainak részletezése elmarad, az egyetlen megtartott epizód a kislány vándorlásainak sorából a rablókkal való találkozás bemutatása. A sok húzást egyrészt a színpadi előadás koherenciájának megteremtése indokolhatta, másrészt a célközönség, a gyerekek korlátozott koncentrálóképességének szem előtt tartása. Így, bár a történet elveszítette Andersen meséjének sokszínűségét és változatosságát, és ezáltal a történet eredetileg rendkívül gazdag értelmezési lehetőségei beszűkültek, az alapkonfliktus, az érzelmeitől vezérelt Gerda és a metszően hideg értelmet megtestesítő Hókirálynő párharca élesebb megvilágításba került. Ami tehát megmaradt, az egy megható kalandmese egy kislány bátorságáról, a meleg szív és a hideg ész közhelyesen sokat emlegetett szembeállításáról.

A kismartoni Esterházy-kastély Haydn-termében megrendezett operaelőadás fővédnöke Anna Netrebko, a világhírű szoprán énekesnő, aki tizenhat évesen Gerda szerepében lépett a Mariinszkij Színház színpadára. A kísérőfüzet tanúsága szerint Netrebko célja az volt, hogy a Hókirálynő német nyelvű premierjével közelebb hozza a gyerekközönséghez az opera műfaját.

A Haydn-terem színpadán rézsútosan elhelyezkedő, két oldalról nyitott szoba jelenítette meg Gerda, Kay és a Nagymama otthonát, melynek falai egyben kivetítőként is funkcionáltak. Ide törtek be a trollok, és vittek el a néhány padlódeszkát. Az előadás végén ugyanez a szoba kissé átalakítva a Hókirálynő jégpalotáját jelenítette meg, ahol Kay és a hozzá hasonlóan fogoly négy kisgyerek a hiányzó deszkákat mintegy hidat képezve jégdarabokkal pótolta, így juthatott vissza a valódi világba. A rabló-jelenetben a deszkák a sűrű erdő fáit jelenítették meg.

A végső szereposztás bizonyára hosszas válogatás eredményeképpen született meg. Az eredmény egységesen magas színvonalú énekesgárda lett. A zenekart illetően viszont már kevésbé kedvező a kép.Karsten Januschke, az est karmestere és zenei vezetője a programfüzet tanúsága szerint az elmúlt évadban több gyerekoperát is vezényelt, többek között a Bécsi Állami Operaház ilyen jellegű előadásain működött közre. Ezen az estén az irányításával játszó Pozsonyi Szimfonikus Zenekar teljesítménye sajnos bőven hagyott kívánnivalót maga után. A zenekar gyér hangzása már a gyerekopera nyitányában sem teremtette meg azt az alaphangulatot, amelyet maga a zenei anyag lehetővé tett volna. Az este folyamán az együttjáték gyakori pontatlanságai és zavaróan bizonytalan fúvós szólók jellemezték megszólalásaikat.

A gyerekopera zenéjében Szergej Banevics jellemzően későromantikus eszközöket alkalmazott, melyeket a filmzenék jól ismert hangzásvilágával elegyített. Az orosz zeneszerző 1941-ben született, tanulmányait két Sosztakovics-tanítványnál folytatta. Mint azt az előadás kísérőfüzetéből megtudtam, elsősorban filmzenék komponistájaként szerzett nevet, ezenkívül több más gyermekoperát is köszönhet neki a világ. Egyebek mellett megzenésítette A kis hableány és A rendíthetetlen ólomkatona című Andersen mesét is. Legismertebb műve azonban a Hókirálynő. Banevics valóban le sem tagadhatná film­zeneszerzői múltját, a hangzás az opera rövidke nyitányában azonnal a filmzene világát idézte fel. A jellegzetesen későromantikus harmóniai fordulatok, a dallamvilág és a hangszerelés túlcsorduló szentimentalizmusa mind-mind ezt az érzést erősíthették a hallgatóságban. A nagy klasszikus elődök közül pedig Szergej Rachmaninov, Giacomo Puccini és olykor Pjotr Csajkovszkij szelleme libbent, vagy inkább korcsolyázott be a Hókirálynő jégpalotáját megjelenítő Haydn-terembe. A fentebb jellemzett zenei stílus 1979-ben, Banevics operája keletkezésének évében már anakronizmusként hathatott. Különösen igaz ez abban az esetben, ha a zeneszerző sosem kacsint ki a közönségre, sosem teszi idézőjelbe a hallottakat. A Hókirálynő zenéjében minden komoly volt. Komoly a pozitív szereplők érzelemgazdag, szigorúan konszonáns zenei világa. Komoly ennek a világnak szembeállítása a negatív szereplők disszonáns megszólalásaival. A gonosz szereplők zenei anyaga szintén olyan, ahogyan anagykönyvben azt már mintegy száz évvel korábban meg volt írva. A lelketlenséget demonstrálandó repetitív, motorikus anyag, disszonáns rézfúvós szignálok, szándékoltan csúnya és gépies hangzás (zene helyett káosz? - kísért a zenei nagypapa, Sosztakovics egész zenésztársadalmat megrengető egykori botrányának szelleme). Mindvégig ez a fekete-fehér szembeállítás jellemezte az opera zenei matériáját. Mindez egyszerűen érthetővé, de ugyanakkor kicsit iskolássá tette a mese történéseinek hangzó illusztrációját.

Az előadás énekesi teljesítményeiről kivétel nélkül csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatok. A Gerdát megszemélyesítő Julia Novikova koloratúrszopránjának éteri hangszíne, kifinomult hangképzése ésotthonos színpadi mozgása emlékezetes alakítást eredményezett. Brickner Szabolcs Novikovához hasonlóan kiemelkedő zenei érzékenységgel és biztos technikai tudással énekelte a hideg ész rabságába kerülő, majd tékozló fiúként hazatérő Kay szerepét. Áriájában az ismeretlen iránti szentimentális vágyódást tökéletesen odaillő zenei és színészi eszközökkel formálta meg. Christiane Lutz rendezésében rendkívül szellemesen reflektált Kay repülés iránti rajongására. A fiú kezdetben egy játékrepülővel játszott. Később, miközben Gerdának álmairól mesélt, a háttérben a kivetítőn papírból hajtogatott repülőn repültek ismeretlen tájak fölött, majd amikor eljött az ideje, a Hókirálynő ezúttal nem a megszokott szánon, hanem repülő­gépen érkezett meg a fiúért, hogy magával vigye jégbirodalmába. Kay áriájának motívumai megjelentek később Gerdával közös kettősében, és helyet kaptak Gerda áriájában, melyet a rablótanyán éjszakai magányában énekelt. Az operán vezérmotívumként végigvonuló, érzelemdús motívum igen fülbemászónak bizonyult, még az előadás másnapján is azon kaptam magam, hogy dúdolgatom magamnak.

A Hókirálynő szerepét a bemutató estéjén Annely Peebo énekelte. Méltóságteljes színpadi megjelenése és képzett hangja hitelesen keltette életre a metszően hideg jégbirodalom úrnőjét. Három szolgálója,Alexander Kaimbacher, Matthias Hoffmann és Christoph Filler olykor farkasmaszkban, olykor anélkül jelentek meg a színpadon. A jelenetek szerencsésen komplementer felépítésének eredményeképpen ahárom rablószolgát is ők alakíthatták, a színpad mögötti gyors átöltözés csupán egy esetben járt jelentősebb várakozási idővel és ebből fakadó üresjárattal. Énekszólamuk kevéssé volt ugyan jelentős, de teljes mértékben megfeleltek az általa támasztott követelményeknek. Megjelenésük időről-időre jótékonyan felfrissítette a helyenként sajnos kissé ellaposodó színpadi történéseket. Günther Haumer szintén két szerepet játszott ezen az estén. A lámpagyújtogatót és egyben a Gerdát a Hókirálynő birodalmába eljuttató rénszarvast is megszemélyesítette, mindkét esetben tisztes teljesítményt nyújtott. A rablótársaság feje egy jól megtermett asszonyság szerepében Wolfgang Bankl volt. Sokáig a közönségnek háttal ült a színpadon, így szépen zengő basszushangjának első megszólalása bizonyára a gyerekeket is meglepte. Kísérőivel együtt mintegy ellenpólust szolgáltatott a Hókirálynő és annak három alattvalója/farkasa csoportjához. A rablók négyfős társaságához hamarosan egy kislány is csatlakozott, akit a fiatal és ígéretes mezzoszoprán, Idunnu Münch alakított.

Jelenet  Roland Schuller felvétele

Az előadás szereplőinek jelmezei összességében jól betöltötték funkciójukat. Az állatmaszkok, a három farkas és a rénszarvas szerepeltetése gyerek­előadás keretében kifejezetten jó ötlet, a maszkokat rendkívül élethűre sikerült kidolgozni. Egyedül a rablókislány jelmezét éreztem kicsit öncélúnak. Fején indiántoll díszelgett, ruházata egy matrózblúzra emlékeztető felső, és egy skót szoknyát idéző alsó részből állt. A furcsa koncepció mögött valószínűleg az a feltételezés áll, hogy a gyerekközönség nagy része az indiánregények iránti rajongás korszakát éli éppen, de egy dániai kisvárostól a Spitzbergákon keresztül azÉszaki-sarkra vezető utazás során a valóságban igen kicsi lenne Gerda esélye arra, hogy indiánnal találkozzon. De ez persze csak kukacoskodás, ezen az estén igazán nem a valóság birodalmában tartózkodtunk.

Az előadás záróképe Kay és Gerda visszatérését mutatta be a Hókirálynő fogságából szülővárosukba. A nagyszabású közös örömködés azonban némi rossz száj­ízzel társult bennem. A régi idők jó szocialista filmjeinek örömünnepeit juttatta eszembe, ahol a gonosz előkelőségek akarata megtörik az egyszerű nép tiszta őszinteségének hatalmán. Végül mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Pontosan úgy, mint amesékben. }

Szergej Banevics

A Hókirálynő

Kismarton, Esterházy-kastély
2015. június 12.

Gerda Julia Novikova

Hókirálynő Annely Peebo

Nagymama Donna Ellen

Rablólány Idunnu Münch

Kay Brickner Szabolcs

1. troll/ 1. rabló Alexander Kaimbacher

2. troll/ 2. rabló Matthias Hoffmann

3. troll/ 3. rabló Christoph Filler

Lámpagyújtogató,
Rénszarvas Günther Haumer

Rablóasszony Wolfgang Bankl

Karmester Karsten Januschke

Karigazgató Walter Zeh

Díszlet Christian Andre Tabakoff

Jelmez Anna Sofie Tuma

Andrea Uhmann

Rendező Christiane Lutz

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.