Szerzők bontakozóban

Szerző: Hollós Máté
Lapszám: 2015 január

 Varga Judit - Felvégi Andrea felvétele

 

- Már budapesti zeneakadémista korodban Bécsbe is mentél tanulni. Magánéleti ok vagy szakmai elhatározás vezetett?

- Mindkettő. Már 16 évesen ösztöndíjat kaptam nyári kurzusokra, s  megtetszett a változatosság, amit a külföldön lét nyújtott. Azt tanácsolom a fiataloknak, növendékeimnek is, hogy menjenek el legalább egy évre Erasmus-ösztöndíjjal - ez ma már nagyon egyszerű -, hogy különbségeket fedezzenek föl, s érezzék meg az itthoni dolgokra való távoli rálátást. Az én időmben még nem volt Erasmus, Soros-ösztöndíjat kaptam fél évre, s gondoltam, ha tetszik, maradok egy vagy két évig. Nem tetszett. Maradtam, s azóta is kétlaki életet élek.

- Nem tetszett, mégis maradtál?

- Nem hagyott nyugodni, hogy miért nem tetszik. Akkoriban a Zeneakadémián két év szabadságot lehetett kérni, s ezt kihasználva jártam a bécsi egyetemre. Aztán választanom kellett, de nem tudtam. Így hát párhuzamosan végeztem a két akadémiát. Soha nem komponáltam annyit vonaton, mint akkoriban...

- Volt, ami kifejezetten Ausztriába vonzott?

- Nem. Ney Gábor konzis kamarazene-tanár ajánlására unokatestvéréhez, Erőd Ivánhoz kerültem, aki akkoriban a bécsi zeneakadémián tanított, s tehetségesnek tartott, fölvett.

- Milyen tanár Erőd Iván?

- Főleg a mesterségbeli alapok megtanításában volt fantasztikus, de későn kerültem hozzá, hiszen én már konzi és két év Zeneakadémia után tartottam akkor. Kezdőként lett volna szerencsés hozzá járnom.

- Mi a különbség a bécsi, illetve az itthoni zeneszerzés-tanítás között?

- Sok. Most, hogy már mindkét felsőoktatási intézményben tanítok, azt látom, amit diákként is: össze kellene gyúrni az egyébként egyenként is jól működő két egyetemet. Pesten egészséges közösség van adiákok között, Bécsben szinte nincs olyan osztályom, amelyben akadna két azonos nemzetiségű tanítvány. Itt a hagyomány a meghatározó, a stílusgyakorlatok, ami a mesterségbeli tudás megszerzése szempontjából előnyös, Bécsben erre mindössze két évet szánnak, ráadásul olyan növendékekkel, akiknek felkészültsége a pesti felvételin nem volna elégséges. Viszont a további bécsi évek alatt nagyobb nyitottság tapasztalható, talán a tanári kar és a diákság nemzetközi összetétele miatt is.

- Bécsben nagyobb hangsúlyt kap a saját kompozíció?

- Az utolsó négy év csak a saját kompozícióké, s az azt segítő melléktárgyaké. (Az én tanulóidőmben még hat év volt a zeneszerzés szak, ma már 2+3.) A saját mű és a hangszerelés áll a középpontban, s az adott szakirányhoz kapcsolódó melléktárgyak. Fölvettem a filmzeneszerzést, ehhez tanultunk rendezést, forgatókönyvírást, még színészmesterséget is, ami alátámaszthatja a munkánkat.

- Hogy látod az osztrák zene mai stiláris összetételét: a magyarhoz hasonlóan jelen van a posztmodern is?

- Vannak zeneszerzők Ausztriában, akik ezt a stílust képviselik, de az akadémián ma nem ők tanítanak. A professzor stílusa rányomja a bélyegét a tanítványokra. Ma posztmodern darabbal nem lehetne ott diplomázni, sőt attól tartok, felvételizni sem. Ellenállás tapasztalható a tonális, esetleg posztromantikus hangvétellel szemben. Ám ez lényegtelen: a darab minősége nem a stílusától függ.

- Neked milyen viszonyulási pontjaid voltak a pályád kezdetén?

- Egy ideig nagyon el voltam veszve. A tanulmányaim végeztével négy-öt évig a nyelvezetemet kerestem, hogy ne csak a divatot másoljam. Sokfélét próbáltam, vádoltak is eklekticizmussal, pedig inkább bele akartam helyezkedni különféle irányzatokba, amelyekről előbb-utóbb kiderült, hogy nem akarom követni, de pici szegmenseket szívesen átveszek belőlük. Ezekből néhány éve kezdett összeállni, mi is lesz Varga Judit. Csak messziről visszatekintve lehet ezt majd átlátni, ma még képlékeny a helyzet.

- Voltak - akár időlegesen - olyan mesterek, akik iránytűként, példaként szolgáltak neked?

- Tinédzser koromban sem voltak poszterek a szobám falain. Nem tudok idolokért rajongani. De voltak, akiket tudatosan elemeztem, mert segítettek a saját hangom megtalálásában. Kurtág és Ligeti nyomdokain indultam itthon, kint a spektrális zene francia mesterei, Gérard Grisey, Tristan Murail hatottak rám. Majd a zongoratanulmányaim miatt adódó hosszú alkotói szünet után filmzenével kezdtem foglalkozni, annak hangvétele, dramaturgiája, időkezelése volt tanulságos, ezt próbáltam beemelni a kortárs zene nyelvezetébe. Két éve nagyon megragadott Georg Friedrich Haas vorarlbergi osztrák zeneszerző, de mára az ő hatásán is túl vagyok. Habzsolom a youtube-on található zenék tömegét, már csak a tanítás miatt is (folyton keresem az újat, magam és a növendékeim számára).

- A filmzene elsősorban zenei vagy egzisztenciális szempontból vonz?

- Leginkább a mozgókép és a zene kapcsolata szempontjából. Rögtön beleszerettem a műfajba, de évekig kísérleti filmekhez komponáltam, vagyis egy fillér díjazás nélkül. Szeretek színpadi zenét is írni.

- Látsz-e különbséget az ausztriai és az itthoni növendékek között a zenei érdeklődés és irányultság vonatkozásában?

- Igen. Itthon nyitnom kell a tanítványaimat, tágítanom a látókörüket, s abból a gazdag választékból, melyet eléjük teszek, el-elindulnak egyes mezsgyéken. Iránymutatásra vágynak: mit kell, mit lehet - én viszont ilyet nem szeretnék adni. Nekik kell megkeresniük. Kint inkább fékeznem, elbizonytalanítanom kell a diákokat. Már az egyetemi években konkrét elképzeléssel rendelkeznek, s arról kell győzködnöm őket, hogy más is létezik. Persze ez is a nyitottságot célozza, csak másként. A kintiek magabiztosabbak.

- Ez általános, nemcsak a zenében mutatkozó jelenség. Az a sok siker, amit kompozícióiddal az utóbbi években elértél, téged mennyire tett magabiztossá?

- Talán egy kicsit. De folyamatosan érnek olyan kihívások, amelyek időről időre megint elbizonytalanítanak. Újabban hetente három-négy koncerten is játszanak valamit tőlem. Távoli városokban már meg sem tudom hallgatni. Ki kell hát engednem a kezemből a darabjaimat, olyan kottaképet kell írnom, amelyben vakon megbízhatom, hogy általa átjön, amit hallani akarok.

- Ha olyan hangverseny felvételét hallod, amelynek előkészítésében nem vehettél részt, mit tapasztalsz: megértették, amit lejegyeztél?

- Évek óta legfeljebb főpróbákra megyek el. Akkor már sok hozzáértelmezett tartalmat is hallok.

- Nem inkább a próbafolyamat korábbi szakaszára kellene menned, hogy még befolyásolhasd az interpretációt?

- Az előadók nem szeretik, ha a próbák kezdetén megy oda a zeneszerző. Az, hogy a zenészek annyit próbáljanak, hogy a műveket igazán megértsék, manapság szinte lehetetlen. Zongoristaként is tapasztalom, hogy az ötödik-hatodik előadástól működik színpadon a mű. Tavalyelőtt az Ensemble Modern rendelt tőlem darabot, amelyet különböző karmesterekkel egy év alatt 10-szer játszottak. Ott voltam az első előadáson, és a BMC-ben tartott utolsón. Azon az egy évvel későbbin szólt úgy, ahogy szerettem volna. A nem tökéletes megszólalásokkor marcangolom magam, hogy nem én követtem-e el hibát, de néha bizony az elő­adáson múlik...

- Zongorista mivoltod befolyásolja a zeneszerzésedet?

- Jobban ismerem a színpadot. Amikor kollégáim műveit játszom, és azokban bizonyos hibákat ismerek föl, ügyelek, hogy magam olyat máskor ne kövessek el. Filmzenét általában improvizálok, mást papíron komponálok, s legfeljebb utólag ellenőrzöm zongorán. A zongora hangzása gátol a más apparátusra írásban. Ha meg épp zongorára írok, vigyázok, hogy ne a kezem domináljon, mert abban Liszt van.

- A 21. század zenéjének és azon belül Varga Juditnak milyen irányba kell mennie?

- Úgy látom, a szerzők és a koncertrendezők is abban érdekeltek, hogy visszataláljunk a közönséghez, ne a szakma szűk körei üljenek üres nézőtéren. Persze, csak vállalható kompromisszumok árán. Azt még nem tudjuk felmérni, mi lesz minderre a modern kori médiumok, mint például az internet hatása.

- Mi kell a visszataláláshoz, ha nem a tonalitáshoz való visszatérés?

- Szerintem tévhit, hogy a mai közönséget a múltba való visszanyúlás érdekelné, sokkal inkább nyitottak az „újra", szokatlan hangzásokra, ritmusokra, mindenre, ami eddig még nem volt. Igenis képesek befogadni a „csúnya" modern zenét is, amennyiben nem öncélú ennek „csúnyasága", és az a zeneszerző feladata, hogy feloldja közönségében a darabja által keltett disszonanciát. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.