Michael Nyman háborús víziója

Szerző: Szitha Tünde
Lapszám: 2015 január

Ritka alkalom, hogy a nemzetközi kortárs zenei világ egyik tekintélyes zeneszerzőjének új alkotása néhány héttel az ősbemutató után Magyarországon is megszólal, s még ritkább, ha mindez a szerző és saját együttese tolmácsolásában történik: Michael Nyman War Work című művének budapesti bemutatójára az október 1-jei franciaországi premier (Châlons-en-Champagne), majd egy kölni, egy metzi és egy párizsi előadás után került sor. A turnét nem véletlenül szervezték e három országba. Nyman az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából írta a művet August Stramm, David Bomberg, Ernst Stadler, Guillaume Apollinaire, Gyóni Géza, Isaac Rosenberg, Alfred Lichtenstein versei nyomán. Mindegyik felhasznált versrészlet az első világháború alatt keletkezett, s német, francia és magyar alkotóik sorsát az köti össze, hogy (az egyetlen túlélő, Bomberg kivételével) mindannyian e háború katonaáldozatai voltak.

A versek kiválasztását és a zenét német, francia és amerikai filmarchívumok első világháborús dokumentumai inspirálták. Hang és kép egyenrangú szerepére utal a mű formabontó alcíme is - 8 dal filmmel (8 Songs with Film) -, bár az idén 70 éves zeneszerző eddigi munkásságát ismerve mindez aligha meglepő. Nyman filmzenéi azzal emelkednek ki a nemzetközi filmipar átlagából, hogy nem csupán felerősítik vagy illusztrálják a képi hatásokat, hanem kétségtelen zenei értékeik mellett további asszociációs lehetőségeket is kínálnak a nézőnek. A War Work annyiban mégis különbözik Nyman híres filmzenéitől, hogy itt maga a zeneszerző készítette a filmet is, műve tehát olyan programzene, melynek költői programja nem irodalmi vagy képzőművészeti alkotáson, hanem egy filmkompozíción alapul.

Szöveg, zene és kép viszonyát, s egyben a versekhez társított zenei montázs művészi koncepcióját Nyman egy szintén az első világháborúban elhunyt francia költő, Gaston de Ruyter Chansons vieilles sur d'autres airs versciklusára hivatkozva alakította ki. Rég elhunyt költők versei a „régi dalok", s rég elhunyt zeneszerzők (sorrendben) Rossini, Beethoven, Gibbons, Schubert, John Bull, Chopin és César Franck műveinek részletei a „más dallamok". Ami a zenét illeti, nem átiratokról van szó: a kölcsön vett zeneművekre rá lehet ugyan ismerni, de identitásukat csak hangmagasságaik és legjellegzetesebb ritmusaik őrzik. A kiragadott zenei részletek Nyman minimalista stílusának szűrőjén keresztül szólalnak meg, egy általa nagyon is egyéni formában művelt „remake" technika alapanyagaiként. Az eredeti motívumok olykor szinte mániákusan ismétlődnek, a kísérőszólamokban szándékoltan monoton ritmuselemek is megjelennek. Mindez egy leginkább szalonzenekarra emlékeztető együttesen (zongora, vonóstrió, fuvola, szaxofon, kürt, trombita, harsona, basszusgitár) szólal meg, bizonyos értelemben neutralizálva, más szempontból azonban nagyon is átértelmezve a kiinduló zenéket, például egyes dallamvonalak kiemelésével, a dinamika átalakításával, vagy az ütőhangszerek nélkül is erőteljesen pulzáló zenei folyamatokkal. A lüktetés legfontosabb hordozója a zongora szólama, melyet - egy komor épület tégláit összetartó kötőanyaghoz hasonlóan - e folyamatok zenei vezérfonalaként játszott a zeneszerző, szigorú pontossággal és szuggesztivitással. A repetitív hangi környezetben az énekszólam nem expresszív, nincsenek önálló karakterei, mozgása a hangszeres anyagokéval egynemű; mintha olyan hangszer lenne, melynek énekhang-színe és saját szövegzenéje van, s e kettő együtt - a kiváló szólista, Hilary Summers sötéten búgó vamp-altja is ezt sugallta - különleges intenzitású dallamvonalként emelkedik ki a hangzásból.

Sokkoló és nyugtalanító darab a War Work. Formai értelemben mindvégig ellentét feszül benne a korábbi zenetörténeti korszakból kölcsönvett eredeti zenék és a hozzájuk társított hangzás valamint a zene monotóniája és a gyorsan változó gazdag képanyag között, de ugyanez az ellentét érvényesül a háborús képek alatt felhangzó zenetörténeti hivatkozásokban is. Utóbbi (mint például az A-dúr középrész Schubert B-dúr zongoraszonátájának lassú tételéből, mely könyörtelen katonaindulóként szólal meg) kommentár nélkül is azt a pesszimista következtetést sugallja, hogy a kultúra és a hagyomány vagy annak féltése soha nem védte meg az emberiséget a pusztítástól. Mindazonáltal sem a zenének, sem a filmnek nincs története. A 60 perces hangfolyam és a gyakran sokkoló hatású képsorok egyetlen jelenségre koncentrálnak: a háborúra, mely egyidős az emberrel, s melynek tragédiái és szenvedései egyformán sújtják a támadót és támadottat, a győztest és a vesztest.

Nyman olyan nemzedéket képvisel, mely más háborúk tanújaként még emlékszik ezekre a szenvedésekre, első világháborús dokumentumokhoz társított zenei víziójának ezért legfontosabb üzenete a félelem.A világpolitika jelenlegi történéseinek ismeretében reménykednünk kell abban, hogy ez a műfaji értelemben is újdonságot jelentő film-szimfónia nem több, mint sokszori megszólaltatásra is érdemes mű, s néhány évtized elteltével nem lesz oka senkinek sem azok közé az alkotások közé sorolni, melyek - mint az alig több mint nyolc évtizeddel ezelőtt keletkezett Cantata profana vagy a Zsoltárszimfónia - egy közelgő katasztrófa művészi jóslatai voltak. November 28. - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Rendező: Művészetek Palotája }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.