Bordeaux–Tokió–Firenze

Szerző: J.Gyõri László
Lapszám: 2015 január

 

 

Tihanyi László - Felvégi Andrea felvétele

 

- Beszélgetésünk apropója a mögötted álló nagyon mozgalmas néhány hét. Ez alatt dolgoztál Franciaországban, Japánban, majd Olaszországban. Nézzük időrendi sorrendben: az első állomás Franciaország volt. Néhány éve Bordeaux-ban mutatták be a François Mauriac nyomán írott operádat, az Anyaistent.

- Ez a mostani látogatás is ehhez kapcsolódik: Christine Dormoy, az opera rendezője a bemutató után fölvetette, hogy készüljön a darabból egy „hordozható", utazó produkció, amely előadható kis helyen, akár szabadtéren is, zenekar helyett minimális létszámú hangszeres együttessel, és dolgozzam át a két felvonást egy felvonássá, ami némi rövidítéssel, húzással is járna. Az ötlettől nem lettem különösebben lelkes, hiszen sokakhoz hasonlóan én is arra gondoltam, hogy egy ilyen átalakításra olyankor van szükség, amikor a kőszínházi előadásra tervezett mű amúgy eladhatatlan. Megkérdeztem erről Eötvös Pétert, aki biztatott, hogy menjek bele, nincs igazam, igenis nagy kultusza van az ilyen az előadásoknak és jó a közönségük is. Ezután válaszoltam, hogy rendben, elkészítem az új változatot. Ekkorra viszont elfogyott a pénz. Most jutottunk el oda, hogy bár a pénzt még szorgalmasan gyűjtik, belevágtunk. A Bordeaux-i Operaház, a François Mauriac Központ és Christine - alapítványi támogatásokkal működő - társulata adja majd össze a pénzt. A most ott töltött egy hét alatt előbb Párizsban, utána Mauriac - emlékházként működő - egykori kúriájában próbáltunk, majd közönség jelenlétében tartottunk két prezentációt. Hasonlóra annak idején, az opera ősbemutatója előtt is került már sor. Ahogy akkor, most is meglepett, milyen szép számban érkeztek érdeklődők, amihez persze tudni kell, hogy ez nem avárosban van, ide nem lehet csak átugrani, hanem bizony autóba kell ülni, mert a hely másképp nem érhető el. A rendező elmondta, miért szeretné ilyen módon újra megrendezni az operámat, a Mauriac Központ vezetője arról beszélt, miért fontos nekik egy Mauriac-regényből készült opera, én pedig magáról a darabról, arról, hogy miért vállalkoztam ennek a második változatnak az elkészítésére. Ezután mintegy húsz percnyit előadtunk a készülő produkcióból, majd beszélgetés következett a jelenlévőkkel. Nagyon élveztem ezt a találkozást. Az emberek nyitottak voltak, érdeklődők. Nálunk az efféle rendezvényeknek nincs még hagyományuk, ezért nemritkán nyögvenyelősre sikerednek.

- Hogy alakult az opera sorsa a bemutató után? Emlékszem, Bordeaux-ban játszották, majd egy előadás erejéig a produkció Pesten is vendégszerepelt.

- 2007-ben, a bemutató idején azt terveztük, hogy francia nyelvterületen máshová is megpróbáljuk eljuttatni. A következő évben került sor a budapesti előadásra is. Ez eredetileg koprodukció lett volna az akkor még Zimányi Zsófia vezette Fesztiválközponttal, de végül nem sikerült megállapodniuk a feleknek, a franciák idehozták a darabot „tokkal-vonóval", de nem akartak többet tudni az együttműködésről. Zimányi Zsófia pedig megígérte, hogy beajánlja a Résau Varèse európai kulturális együttműködés programjai közé, amit nyilván meg is tett, de akkor jött 2008 és a válság. A kultúrára fordítható pénzeket világszerte visszavágták.

- Az a fejezet tehát lezárult, és a kamaraváltozattól remélitek egy új fejezet kezdetét.

- Igen. Én hiú és büszke vagyok a hangszerelésemre, sajnáltam, hogy lemondunk a zenekarról, ugyanakkor maga a darab nagyon fontos nekem. Érdekes volt újra elővenni. Megint azt a megmagyarázhatatlan, szinte irracionális kötődést éreztem a téma iránt, mint régen, amikor dolgozni kezdtem az operán.

- Hogyan folytatódik a történet? Elkészült az átírt változat, ebből létrejön egy színpadi produkció. Ennek van már helye valahol? Vagy majd promotálják és remélhetőleg eladják különböző helyeken?

- Ez a terv.

- Gondolom, francia nyelvterületen elsősorban.

- Mindenekelőtt Bordeaux környékén, azokon a településeken, ahol Mauriac élt és dolgozott, ahol ismerik és él a hagyománya.

- Milyennek látod a darab esélyeit?

- Nem tudom, milyenek az esélyei. Lehetséges, hogy a mostani produkció turnézik majd egy kicsit, és ezzel vége is a történetnek. De ha ez a változat érdeklődést kelt majd, elképzelhető, hogy az eredeti verzió is eljusson nagyobb színházakba. Természetesen ez lenne az optimális, egyelőre azonban még csak az álmok birodalmába tartozik.

- A laikus azt gondolná, hogy egy magyar zeneszerző operája esetleg érdekes lehet valamelyik magyar színház számára is. Mutatkozott valamilyen érdeklődés?

- Nem. Ezt azzal az egy vendégjátékkal már kipipálták. Nálam sokkal rangosabbnak számító szerzők műveivel sincs ez másképp. Eötvös valamennyi operájára igaz: egyszer-kétszer játszották, és ezzel elintézettnek tekintik őket. Ligeti Grand macabre-jából is mindössze néhány előadást tartottak. Egy ilyen országban, mint a miénk, adná magát, hogy a vidéki operaházak meghívjanak efféle előadásokat, ez azonban nálunk nem gyakorlat. Ami Pesten van, az nincs vidéken, ami pedig vidéken van, vagy eljut Pestre, vagy nem. De a vidéki nagyvárosokban nemcsak az operaházak nem érdeklődnek az új magyar operák iránt, a vidéki szimfonikus zenekarok közül Debrecen, Szeged, Pécs és Győr zenekara sem játszott soha egyetlen ütemnyit sem a zenémből. Nekem úgy tűnik, a vidéki zenekarok vezetői nem tekintik feladatuknak, hogy figyelemmel kísérjék a fővárosi bemutatókat, és hogy a művek közül egyet-egyet ők is bemutassanak.

- Mindenesetre egy hét után hazajöttél Franciaországból, és elmentél egy tökéletesen működőképesnek tűnő országba, Japánba, ahol karmesterként és tanárként dolgoztál.

- Tokióba hívtak meg, az ottani művészeti egyetemre, amelyet Geidai Egyetem néven szoktak emlegetni. Két koncertet vezényeltem. Az elsőt az egyetem növendékzenekarával, a Tokió melletti Ina Cityben, ahol a zenekar rendszeresen fellép. Ebben a csodálatos fekvésű városban építettek egy gyönyörű, mindennel felszerelt, ezer főnél is többet befogadó termet, amely zsúfolásig megtelt helybéli zenetanuló fiatalokkal. A koncerthez hangszerbemutató is társult. Mi csak az est egyik részében játszottunk, fellépett még az egyetem két kamaraegyüttese is. Ravel Valses nobles et sentimentales-ja és Schumann 4. szimfóniája hangzott el, meglepően magas színvonalon. Ebben a hangszeres felkészülés nívója mellett biztosan szerepet játszik a szervezettség és a fegyelem is. Mindenki halálpontosan tudja, mi a dolga. Meg merem kockáztatni, hogy ezzel a növendékzenekarral bármikor elvállalnék egy budapesti koncertet is. Utána a karmester szakos hallgatókkal tartottunk egy kis workshopot, megbeszéltük a darabokat ésa dirigálásukkal kapcsolatos problémákat, azután a hallgatók hoztak olyan darabokat, amelyekkel éppen foglalkoztak. A második koncert ensemble-hangverseny volt. Az Ázsiai Zeneszerzők Szövetsége minden évben, mindig más helyszínen rendezi meg fesztiválját. Macusita Iszao japán zeneszerző, a Japán Zeneszerző Szövetség elnöke, és a Geidai Egyetem professzora volt a főszervező. Ezen a fesztiválon vezényeltem a Kochi Ensemble hangversenyét. Öt mű szerepelt az est műsorán, két izraeli, egy tajvani, egy japán és és egy koreai komponista egy-egy műve. A magyarországi születésű izraeli Dan Yuhas darabjának csellószólóját egy fantasztikus tehetségű fiatal izraeli csellista, Hillel Zori adta elő, az est másik szólistája az ensemble basszusklarinétosa volt, aki ugyancsak ragyogóan játszott.

- A tanítás egy hagyományos karmesterkurzus keretében folyt?

- Igen, a résztvevők hoztak egy-egy darabot és elődirigáltak.

- Az európai zene valamikor a 20. század húszas-harmincas éveinek fordulóján kezdett sokakat érdekelni Japánban. Mára - úgy tűnik - nagy az érdeklődés. Vajon az európai zene mely művei alegnépszerűbbek? Miket hoztak a karmesternövendékek a kurzusodra?

- Liszt Les Préludes-jét, Csajkovszkij Rómeó és Júliáját. A darabválasztásnak persze az is lehetett az oka, hogy - mint mondták - közelednek a vizsgák, és ezekkel a művekkel készülnek. Egyébként nagyon magas színvonalon teljesítettek, igazán alaposan, minden várakozásomat felülmúlóan fel voltak készülve. Sajnos (nagyon) ritkán kerülnek zenekar elé, ami azért baj, mert egy karmesternövendék csak úgy fejlődhet, ha ki tudja próbálni az elképzeléseit. Adhatjuk nekik a legjobb tanácsokat, és persze el is leshetnek fogásokat, de semmi sem pótolja a zenekari tapasztalatot. Amíg ki nem próbálod, amíg meg nem hallod, hogyan szól, amit magadban elképzeltél, ragaszkodni fogsz a rögeszméidhez. Ezekről a leginkább gyakorlatlanságból fakadó hibákról próbáltam őket lebeszélni. Jó volt viszont a mozgáskultúrájuk, az ütéskultúrájuk és a hallásuk.

- Tévedek, amikor úgy képzelem, hogy az eltérő mentalitásnak és kulturális háttérnek az európai zene ottani értésében és művelésében óhatatlanul érződnie kell?

- Én ezt egy ponton éreztem: a Ravel-műnél. A keringőzés, és a keringőnek ez a francia típusa Európán kívül voltaképpen mindenütt szükségképpen problémát okozhat. Előzőleg féltem is tőle, de mivel úgy igyekeztek és olyan jól felkészítették őket, a rendelkezésünkre álló két próba is elégnek bizonyult, hogy elérjem, amit akarok. A második próbán már teljesen jól összehangolódtunk, a főpróba és a koncert pedig nagyszerűen sikerült. De amit kérdezel, engem is nagyon érdekelt, úgyhogy ki is kérdeztem az engem kísérő kedves klarinéttanárnőt az európai zene iránti közönségérdeklődésről. Közönség van, atermek megtelnek, mondta, egy harminchétmilliós városban persze könnyebb megtölteni egy koncerttermet, mint egy másfél milliósban. De azért a japánok többségét mégiscsak elsősorban a japán zene érdekli, túlzás volna azt állítani, hogy sajátjuknak érzik az európai zenét. A muzsikusok persze másképp vannak ezzel, már csak azért is, mert tudják, hogy a tradicionális japán zene - amit egyébként szintén tanulnak - csak Japánban fontos. Abban a pillanatban, ahogy elhagyják a szigetet, csak az európai zenével boldogulhatnak. Ami az európai zenét illeti, Japánban a muzsikusok előbbre tartanak ezen a téren, mint a közönség.

- Hazatérésed után nem sokkal Firenzébe utaztál, ahol Kim Kashkasian és Nagy Péter játszotta a kettejüknek dedikált, Nyolc invokáció a Hold fázisaihoz című darabodat.

- Firenzében volt a bemutató, majd Pesten is elhangzott a darab. A firenzei előadás érdekes volt abból a szempontból, hogy a koncertet egy zenebarát egyesület rendezte. Ennélfogva a közönség átlagéletkora közelebb lehetett a hetvenhez, mint a hatvanhoz. Akadt persze néhány fiatal is a Teatro Pergola nézőtéren, de az idősek túlnyomó többségben voltak. Amikor leültem és körülnéztem, volt bennem egy csöpp drukk, hogy miként fogadnak majd egy több mint fél­órás kortárs zenei darabot, amely ráadásul nem is a legkönnyebbek közül való. Meglepően jól bírták, szép volt az előadás, és jó volt a fogadtatás. Premiernek remekül sikerült, a pesti bemutatóhoz pedig nagyon jó felkészülésnek bizonyult, mert Pesten még a firenzeinél is jobb produkciót hallhattunk. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.