Jeney Zoltán - Felvégi Andrea felvétele

Furcsa ez a kerek szám, főképp a hetes az elején. Különös érzés ebből az alkalomból köszönteni egy barátot, akit most is ugyanolyan élénk tekintetű „negyvenes"-nek látok, mint 1983 februárjában a Schola Hungarica próbáin, amikor a Madárhívogató bemutatójára készülve Dobszay László a darab formáját, hangsorát, súlypontjait és hangzását a jelentős műveknek kijáró figyelemmel elemezte. Ebből az elemzésből az akkor már régen nem pályakezdő Jeney zenéjének legfontosabb vonásai is kiderültek: merész ötletek - formai fegyelem - tiszta gondolkodás - viszonyítási pontokként a klasszikus és nemzeti minták - és humor. Utóbbi sohasem vicceken keresztül, hanem nagyon is zenei nyelven, sokszor csak értő fül számára. Azóta sem találkoztam egyetlen Jeney-művel sem, amelyben ezeket a vonásokat ne lehetett volna felfedezni.

A műalkotásban persze valahol mindig megbújik az alkotó személyisége is. S erről nem csak a vokális kamaraművek és oratorikus zenék szövegválasztásai vallanak, hanem a műfajok, az alkalmazott eszközök, technikák és formák is. A súlypontok változtak az eltelt öt évtized során, különösen hogy Jeney pályakezdése arra az időszakra esett, amikor az egyéni hangot nemzedékéből többen is a tanult minták és a hagyományok elleni lázadáson keresztül találták meg, sokszor olyan művészi döntések mentén, amelyek a hetvenes évek magyar zenéjének környezetében nagyon is szélsőségesnek tűntek. Jeney következetesen járta ezt az utat, melyhez egykori tanáraitól, Farkas Ferenctől és Goffredo Petrassitól kapta a biztos technikai alapot, de csak iskoláit elhagyva, az Új Zenei Stúdióban eltöltött közel húsz év alatt talált meg igazán, ekkoriban választott mesterei és zenész barátai, Simon Albert, Kurtág György, Szőllősy András, Dobszay László, Sáry László, Eötvös Péter, Vidovszky László, Wilheim András és Kocsis Zoltán mellett.

A kísérletező időszakban és a későbbiekben is többször át kellett gondolnia a hagyományhoz való kapcsolatát, de - mindenekelőtt John Cage zenéjének és filozófiájának hatására - közben más inspirációs forrásokat is talált. Talán ezért is vált művészete nyitottá minden (Tandori Dezsővel szólva) „talált tárgy" iránt, legyen az egy telexszöveg, egy fraktál számsor, az utcában dolgozó munkagép hangja, egy Bach-kantátatétel szerkezete, egy lassú széki csárdás ritmusa, vagy az Örömóda dallama - hogy csak a legkülönlegesebb példákat soroljam. Jeney zenéjének egyik legfontosabb lételeme emellett az irodalom, és nemcsak egy, hanem több nyelven és kultúrában, a sok év­százados liturgikus szövegektől a modern költészetig. Ha  beszélgetéseinkből nem tudnám, a művek akkor is vallanak róla, hogy szerzőjük változatosan él és élt mindig is, s ebből a teljes életből - utazások, olvasmányok, társadalomtudományok, ta­nítás, közélet, képzőművészet, matematika, számítógépek, autók vagy éppen a főzés - sokféle alkotói ösztönzés származott.

Jeney pályája alkotói és emberi értelemben is különlegesen gazdag. Több mint két és félszáz kompozíciót magában foglaló életművének ars poeticáját - az emberi élet és az elmúlás méltóságáról szóló vallomását - a 26 éven keresztül komponált Halotti szertartás, a kortárs magyar zene talán legnagyobb szabású vállalkozása foglalja össze.

Még nem beszéltem a tanárról, pedig a tanítás 1985 óta fontos része az életének. A Zeneakadémia zeneszerzés tanszakának és a doktori iskolájának vezetőjeként (s újabban emeritus professzorként) zeneszerzőket és zenetörténészeket tanít nemcsak a szakszerű ismeretekre, hanem arra is, hogy a megszerzettnek vélt tudást mindig felül kell vizsgálni, ki kell egészíteni, olykor meg is lehet kérdőjelezni. S arra, hogy az ihlet és a személyes közlendő önmagában nem elég, alkotni csak világos elmével, a morális és szellemi biztonság birtokában lehet.

Kedves Zoli, ismét Tandorit idézve: „Ha tehát mindezt elmondtam, ez még korántsem »mindez«"... További alkotómunkával teli egészséges évek mellett azt kívánom Neked, ami talán legfontosabb lehet egy zeneszerző számára: minél többen hallják ki a műveidből mindazt, amit szavakkal nem lehet elmondani. S ne csak most, hanem száz év múltán is.