Kiss Imre - MÜPA Archivum

Most is tisztán látom magam előtt a képet, ahogy Imre ül az asztalánál a Müpa igazgatói irodájában, sötét öltönyben, frissen vasalt fehér ingben, nyakkendőben, kezében az elmaradhatatlan cigaretta, asztalán aláírótömbök halmaza és egy szál rózsa. Leültet maga elé a „vallatószékre", kérdez, van egy kedves szava, tanácsot ad, és dönt. Irányít, ahogyan egy nagy céget kell, fel sem kell állnia asztalától, hogy mindenről tudjon, és úgy szője a szálakat, hogy nekünk csak a végrehajtás öröme maradjon.

Emlékszem a vezetői értekezleten elővett kis sárga jegyzetfüzet lapjaira, melyen kézírással listázta a megbeszélendő témákat, mi pedig csodáltuk, hogy figyelme a legkisebb részletekre is kiterjed. Rendszeresen bejárta az egész házat - amíg fizikailag bírta -, beszélt az emberekkel, szívesen időzött a próbákon. Emlékezett olyan apróságokra is évekkel ezelőtti történésekről, amelyek mások számára már a feledés homályába merültek. Kiterjedt a figyelme a nem közvetlenül munkához tartozó ügyekre is, így szívén viselte a kollégák családi vagy anyagi problémáit is, mert fontos volt számára, hogy minden területen érezzük gondoskodását. Egyszerre volt barátian közvetlen és tiszteletet parancsoló, mindig kikérte mások véleményét, de döntéseit maga hozta meg, melyekért vállalta felelősséget.

Úgy kezelt bennünket, mint egy nagy családot, amelynek ő volt a feje. Jó szóval, de ha kellett, akkor szigorral irányított, nevelt minket. Fontos volt számára, hogy jól érezzük magunkat, mert tudta, hogy így többet várhat el tőlünk, jobban működik a „gépezet". Csapatát az egymás iránti bizalomra, a másik munkájának elismerésére építette fel. Mi bízhattunk benne és egymásban, és ő biztosan építhetett ránk. Képes volt mindehhez a feltételeket is megteremteni, egészen kivételes képességekkel rendelkezett az ügyek bonyolításában.

Legjobban azon a pályán érezte magát otthon, ahol meg kellett küzdenie az általa vezetett intézmények működési feltételeiért. Mesterien tudta felépíteni stratégiáját, csodáltuk, ahogyan előkészített egy-egy ügyet, felkészült a megbeszélésekre. Neki mindenki elhitte, hogy amit képvisel, az fontos, amit kér, arra tényleg szükség van. Hitele volt a személyiségének, politikai hovatartozástól függetlenül tisztelték elveit. Hitele volt, mert Imre nem csak beszélni tudott terveiről, hanem maradéktalanul végre is tudta hajtani őket. Eredményei magukért beszélnek: a Budapesti Tavaszi Fesztivál megalapítása és egyedülállóan sikeressé tétele, a Fesztivál révén nemzetközi pályára jutó művészek, együttesek sokasága. Az Operaház elmúlt évtizedeinek talán legkiegyensúlyozottabb időszaka, a további fejlődés alapjainak megteremtése, melyet azonban már nem volt módja befejezni. A Vígszínház sikereinek folytatása, majd pályája csúcsán a Művészetek Palotája létrehozása, egy nemzetközi kisugárzású intézmény alapjainak lerakása, sikeres pályára állítása.

Az elért eredmények egyik legfontosabb alapja személyiségének ama varázsában rejlett, ahogyan inspirálni tudta a művészeket. Mindig pontosan érezte, hogy miben érdemes kockáztatni, hol érdemes megadni mindent ahhoz, hogy egy művészi elképzelés kiteljesedjen. Így jöhettek létre például a Győri Balett legnagyszerűbb előadásai a Tavaszi Fesztiválon, majd újabban a Budapesti Wagner-napok. Kivételes érzéke volt ahhoz, hogy megérezze az értéket egy-egy ötletben, felkarolja és végigvigye azt. Egy földhözragadt vezető csak a szigorú számokat látja, ő azonban képes volt a sikert vizionálni, és akkor is előteremtette a feltételeket, ha az induláskor még nem volt biztos az anyagiakat illetően. Azokban a keretekben, amelyekben mások csak a korlátokat érezték, ő a lehetőségeket látta meg. Mindezt tette úgy, hogy saját ízlését nem erőltette rá az általa vezetett intézményekre. Megvolt benne az a fajta nagyvonalúság, amellyel támogatta olyan produkciók megvalósítását is, amelyeket nem szívesen hallgatott volna meg, de tudta, hogy fontosak.

Az elvégzendő feladatok ütemezéséről egy hatalmas mátrix volt a fejében, amelyről mindig beszélt, de mi sohasem láttuk. Afelől azonban sosem volt kétségünk, hogy ez a mátrix létezik, mert Imre mindig legalább két lépessel előre tudta, mit kell tennie. Olykor nem értettük döntéseit, de amikor később rájöttünk, hogy mit miért tett, akkor értékeltük igazán előrelátását. Emberi tudott lenni még gyengeségeiben is, melyekért inkább sajnáltuk, mint haragudtunk volna rá. Kényszerű visszavonulása a Művészetek Palotája éléről döbbentett rá minket arra, hogy milyen erőt jelentett a személyisége mindannyiunk számára.

A legnagyszerűbb vezetőt veszítettük el.