- Ré­gen pil­lant­hat­tunk be Olsvay End­re mű­he­lyé­be. Szűk­sza­vú, mű­ve­it hos­­szan fa­ra­gó szer­ző, aki az utób­bi idő­ben mint­ha megint jelt ad­na ma­gá­ról.

- Tar­tok e jel­adás­tól, mert ko­ráb­bi ilyen be­szél­ge­té­se­ink­ben em­lí­tett da­rab­ja­i­mat nem tud­tam, vagy nem ak­kor és nem úgy tud­tam meg­ír­ni, aho­gyan ter­ve­im­ről szá­mot ad­tam. Ál­ta­lá­ban is hos­­szan „bon­ta­koz­nak" kom­po­zí­ci­ó­im, al­vó idő­szak­ok­kal, il­let­ve egy­más­sal pár­hu­za­mo­san. Meg­re­ked­nek, el­ka­nya­rod­nak a gon­do­la­ta­im, így nem ga­ran­tál­ha­tom, hogy a most tag­la­lan­dó ter­vek úgy ér­nek majd rév­be, aho­gyan ma be­szél­ge­tünk ró­luk.

- Ami­kor fél­be­hagysz va­la­mit, mert más­ba fogsz, kön­­nyen vis­­sza­ta­lálsz az ere­de­ti da­rab­ba, vagy in­kább új­ra kez­ded?

- Vál­to­zó. Ha csak gon­do­lat­ban fog­lal­koz­tam va­la­mi­vel, több­nyi­re kön­­nyebb vissza­tér­nem hoz­zá, mint ha már váz­la­to­kat is ké­szí­tet­tem.

- Lel­ki­fur­da­lás­sal kér­de­zem - hi­szen nem az a cé­lom, hogy ne írd meg most „ki­be­szé­len­dő" ze­né­i­det -, mi­lyen mű­vek van­nak ép­pen „éber ál­la­pot­ban"?

- Sok min­den go­mo­lyog ben­nem. Visz­­sza­nyú­lok két és fél éve írt El­ső vo­nós­né­gye­sem­hez. Már a kom­po­ná­lás­kor an­­nyi öt­le­tem volt e szí­vem csücs­ke mű­faj­ban, hogy úgy sej­tet­tem, ha­mar sort ke­rí­tek a má­so­dik­ra is. Ma már úgy lá­tom, akár két da­rab is ki­ke­re­ked­het ter­ve­im­ből. Előt­te azon­ban még az el­sőn ter­ve­zek vál­toz­ta­tá­so­kat.

- Mi­lyen kor­rek­ci­ót ter­ve­zel az el­sőn?

- For­ma­it: bő­ví­tést és tö­mö­rí­tést egy­aránt. Az ős­be­mu­ta­tón nem szó­lalt meg az egész mű, egy té­te­lét ki­hagy­tuk, de azt nem sze­ret­ném el­vet­ni. Az el­ső té­telt a má­so­dik­ba át­ve­ze­tő hos­­szabb kódával egé­szí­te­ném ki, a zá­ró va­ri­á­ci­ós té­te­len azon­ban tö­mö­rí­te­nék. Ará­nya­i­ban vál­toz­nék te­hát a da­rab, ter­je­del­mé­ben, ös­­sze­tett­sé­gé­ben nem.

- Az újabb vo­nós­né­gye­sek­ről mi­lyen el­kép­ze­lé­sed van: for­mai, hang­sze­re­lé­si?

- Azért gon­do­lom, hogy akár két kvar­tett is ki­ala­kul­hat az új fel­jegy­zé­sek­ből, mert sze­re­tem, ha egy da­rab va­la­mi­lyen köz­pon­ti gon­do­lat kö­ré szer­ve­ző­dik, szá­mom­ra fon­tos, nem de­monst­ra­tív ka­pocs ál­tal ös­­sze­fog­ván. Fel­tét­le­nül cik­li­kus mű­vek­ben gon­dol­ko­zom e mű­faj­ban, s az nem vonz, hogy a té­te­lek - ka­rak­ter­kont­rasz­ton, tem­pó­kü­lönb­sé­gen túl - más és más hoz­zá­ál­lást kép­vi­sel­je­nek. Kü­lön­bö­ző szem­lé­le­tet tük­rö­ző el­kép­ze­lé­se­im te­hát nem egyet­len mű irá­nyá­ba mu­tat­nak. Egy­részt van egy nem túl me­rev hang­rend­sze­ri el­kép­ze­lé­sem, ez ha­tá­roz­ná meg az egyik „han­gi szó­kin­csét", míg a má­sik ki­in­du­ló­pont­ja tel­je­sen el­tér et­től.

- Mi­lyen fel­jegy­zé­se­ket ké­szí­tesz az „anyag­gyűj­tés" so­rán? S mi­hez még?

- A leg­evi­den­sebb „pa­ra­mé­te­rű­e­ket": dal­lam­szeletkéket (mo­tí­vu­mo­kat), rit­mus­kép­le­te­ket, har­mó­nia-as­­szo­ci­á­ci­ó­kat. Még in­téz­­mé­nyes ze­ne­szer­zés-ta­nul­má­nya­im előtt­ről lap­pang ben­nem egy na­gyobb sza­bá­sú zon­go­ra­da­rab, amely sok­szor alá­me­rült gon­do­la­ta­im­ban. Az­óta meg­szó­lal­tak a hang­szer­re írt ki­sebb kom­po­zí­ci­ó­im, s ezek ta­nul­sá­ga­i­val is ne­ki­vág­nék egy ös­­sze­fog­la­ló jel­­le­gű, a ré­gi ter­ven ala­pu­ló mű­nek. Nyil­ván nem ugyan­azt ír­nám, amit 35 éve zsen­ge el­fo­gu­lat­lan­sá­gom­ban el­ter­vez­tem, de azo­kon az ala­po­kon ma­rad­nék. Több­té­te­les­nek szá­nom, s ha el­ké­szü­lök ve­le, alig­ha vo­nom meg tő­le a Szo­ná­ta el­ne­ve­zést.

- Ha a zsen­ge kort le­szá­mít­juk, ze­ne­szer­zői esz­mé­lé­sed óta szá­mon tar­tasz-e kor­szak­for­du­ló­kat a pá­lyá­don, vagy egy­ívű­nek lá­tod a mun­kás­sá­go­dat?

- Ma­gam­tól is meg szok­tam kér­dez­ni ezt, de nincs egy­ér­tel­mű vá­la­szom. Alig­ha­nem van­nak ka­nya­rok, de nin­cse­nek új kez­dő­pont­ok. Ér­zek sza­ka­szo­kat, de egy­ön­te­tű­sé­get is. Egy nagy for­du­ló­pont­ra em­lék­szem, a Ze­ne­aka­dé­mia má­so­dik évé­ből: Gekko cí­mű da­ra­bom­ra, de az­óta oly mér­té­kű vál­to­zást, ami­lyet az ho­zott a ko­ráb­bi­ak­hoz ké­pest, nem vé­lek föl­fe­dez­ni.

- A zon­go­ra­szo­ná­ta csak mé­re­tei mi­att kap­ja ezt az el­ne­ve­zést, vagy kö­tő­dik a szo­ná­ta­elv­hez is?

- Nem aka­rom csak a cí­mé­ben szo­ná­tá­nak ne­vez­ni. Át­té­te­le­seb­ben, „ra­fi­nál­tab­ban" korrespondeálna a szo­ná­ta­elv­vel, cik­li­kus szer­kesz­té­sé­ben és az egyes té­te­lek­ben is, de sem­mi­képp sem dog­ma­ti­kus mó­don.

- Té­ged is­mer­ve nem poszt­mo­dern kö­tő­dés vol­na ez, ugye?

- Nem. Lesz to­ná­lis ös­­sze­fo­gó ere­je, de nem konk­rét dúr-moll vi­lág­ban. Rös­tell­nem kell, hogy hos­­szú táv­ra le­fa­gyasz­tom bon­ta­ko­zó „pa­lán­tá­i­mat", de még so­se bán­tam meg, hogy ké­sőbb ír­tam meg va­la­mit. Ha egy mű öt, tíz, eset­leg húsz év után nyer­te el vég­ső for­má­ját, az csak hasz­nált ne­ki. A las­sú bon­ta­ko­zás nem öli meg az alap­gon­do­la­ta­i­mat, sőt az ön­ma­gukon be­lü­li op­ti­má­lis me­der­be te­re­li őket.

- Ének­hang­ra ke­ve­set kom­po­nál­tál ed­dig.

- Most az is fog­lal­koz­tat: ma­gyar vagy la­tin nyel­ven tu­dom el­kép­zel­ni meg­szó­la­lá­so­mat. Ér­de­kel a kó­rus és a - nem ok­vet­le­nül zon­go­ra­kí­sé­re­tes - dal is, de mind­er­ről még ko­rai be­szél­ni.