1811. de­cem­ber 9-én a pé­csi ka­ted­rá­lisban pre­zen­tál­ta első hang­ver­seny­ét a Ze­ne­mû­vész Tár­sa­ság (Tonkünstler So­zi­etät). Ve­zé­nyelt az ala­pí­tó, Johann Georg Lickl, ali­as Lickl György. 2011. de­cem­ber 9-én a Ko­dály Köz­pont­ban ad­ta so­ka­dik hang­ver­seny­ét a Pan­non Fil­har­mo­ni­ku­sok. Ve­zé­nyelt Bogányi Ti­bor. Ke­re­ken 200 év telt el, sok ge­ne­rá­ció mu­zsi­kált, élt és halt, szá­mos keresztelôje és kar­mes­te­re volt az együt­tes­nek, de mû­kö­dé­sük szin­te tel­je­sen fo­lya­ma­tos volt, és ez­zel ki­vív­ták a leg­ré­gibb ma­gyar­or­szá­gi együt­tes dicsôséges cí­mét.

Pécs nem szûnt meg tá­mo­gat­ni ze­ne­ka­rát, így si­ke­rült fenn­ma­rad­ni a leg­vi­ha­ro­sabb vagy -nincstelenebb idôkben is. Ez­út­tal pe­dig a ze­ne­kar­ral kar­ölt­ve há­rom­na­pos, pa­rá­dés, ün­ne­pi hét­vé­gé­vel em­lé­ke­zett meg a város a ze­nei matuzsálemrôl.

De vis­­sza az ala­pí­tás­hoz. Johann Georg Lickl Bécs­ben Albrechtsberger és Haydn ta­nít­vá­nya­ként in­dult, és ambiciózusan épít­get­te kar­ri­er­jét, sa­ját ko­rá­ban elsôsorban egy­há­zi té­má­jú mû­ve­i­vel sze­rez­ve el­is­me­rést. En­nek hí­re el­ju­tott a pé­csi püs­pök­höz, aki meg­hív­ta az ak­kor már év­ti­ze­dek óta mûködô és szak­rá­lis szol­gá­la­tot el­lá­tó szé­kes­egy­há­zi ze­ne­kar élé­re, amely­nek ily mó­don 1806-tól 1843-ig vezetô kar­na­gya volt, és amelybôl Lickl for­mált pro­fes­­szi­o­ná­lis ze­ne­kart. Elsô hang­ver­se­nyü­ket te­hát de­cem­ber 9-én adták, mu­zsi­kus öz­ve­gyek és ár­vák ja­vá­ra. Lickl 32 évig, ha­lá­lá­ig ve­zet­te a ze­ne­kart, he­lyét ek­kor Hölzl Sze­ráf Fe­renc fog­lal­ta el. Az 1800-as évek második fe­lé­ben a szé­kes­egy­há­zi ze­ne­kar tag­ja­i­val ki­e­gé­szült ka­to­na­ze­ne­ka­ro­kat a ki­egye­zés utá­ni had­ügyi új­já­szer­ve­zés nyo­mán fel­osz­lat­ták. Puks Fe­renc or­go­nis­ta meg­vet­te a hang­sze­re­ket, és meg­ala­pí­tot­ta a Sza­bad Ki­rá­lyi Pécs Vá­ro­si Ze­ne­kart, majd meg­ala­kult a Ze­ne­egy­let Ze­ne­ka­ra. A Ze­ne­egy­let 1880-ban ze­ne­is­ko­lát ala­pí­tott, majd egye­sült a Pé­csi Da­lár­dá­val. Késôbb szét­vál­tak, majd fel­osz­lot­tak, ám 1895-ben meg­ala­kult a Zenekedvelôk Egye­sü­le­té­nek Ze­ne­ka­ra. Fél év­szá­zad után szûnt meg, hogy 3 év­vel késôbb, 1951-ben meg­szü­les­sen az elsô Pé­csi Szim­fo­ni­kus Ze­ne­kar ne­vû együt­tes. 1956-tól Pé­csi Fil­har­mo­ni­kus Ze­ne­kar né­ven mu­zsi­kál­tak. Elsô kon­cert­jü­kön Cziffra György Bar­tók 1. zon­go­ra­ver­­seny­ét ját­szot­ta. Fény­ko­ruk Breitner Ta­más vá­ro­si ze­ne­igaz­ga­tó ne­vé­hez kötôdik, aki 19 évig volt a vezetôjük. 1984-ben szü­le­tett meg a Pé­csi Szim­fo­ni­kus Ze­ne­kar, amely önál­ló mû­vé­sze­ti in­téz­mény­ként mû­kö­dött, fôállású mu­zsi­ku­so­kat al­kal­ma­zott. 1989-tôl az an­gol Howard Williams irá­nyí­tot­ta ôket, ôt az uru­gua­yi Nicolas Pasquet kö­vet­te, aki 1994-ben in­dí­tot­ta el az együt­tes nagy­sza­bá­sú hang­­le­mez­fel­vé­tel-so­ro­za­tát, mely szá­zez­res pél­dány­szá­mú ki­adá­sá­val nem­zet­kö­zi is­mert­sé­get ho­zott. A Na­xos-Mar­­­­co Polo hang­le­mez­ki­adó fel­ké­ré­sé­re a ze­ne­kar el­ké­szí­tet­te Lajtha Lász­ló összes szim­fo­ni­kus ze­ne­ka­ri mû­vé­nek CD-vi­lág­pre­mi­er­jét, ami­ért Bar­tók Béla-Pász­to­ry Ditta-díjban is ré­sze­sül­tek. A leg­na­gyobb minôségi ug­rás 2003-ban Ha­­­mar Zsolt ve­ze­té­se alatt kö­vet­ke­zett be, és egy újabb ke­resz­te­lôvel Pan­non Fil­har­­mo­ni­ku­sok­ká vált, majd ket­té­vált az együt­tes, meg­szü­le­tett a 92 fôs hang­ver­­seny­­ze­ne­kar és egy 22 fôs ka­ma­ra­együt­tes, a Pé­csi Szim­­fonietta. 2009-tôl Peskó Zol­tán, 2011-tôl Bo­gányi Ti­bor a vezetô kar­mes­ter. És ez­zel el­ér­tünk a má­ig.

A „ma" pe­dig szü­le­tés­na­pi ün­nep­sé­gek­kel töl­töt­te meg az év vé­gét. A ju­bi­le­u­mi hang­ver­seny mû­so­ra rész­ben meg­egye­zett a 200 év­vel ko­ráb­bi, ala­pí­tó kon­cer­té­vel, amely egye­dül­ál­ló ze­nei köl­dök­zsi­nór­ra fû­zött szám­ta­lan, még­is egyet­len együt­test két évszá­za­don át. Ez a mû Haydn Esz-dúr, „Is­ko­la­mes­ter" szim­fó­ni­á­ja volt, a kor­tár­sé, ta­ná­ré, mes­te­ré, pél­da­ké­pé. Ezt két rit­kán, il­let­ve itt­hon so­ha nem hall­ott mû ko­szo­rúz­ta. Gyön­gyö­si Le­ven­te, a ze­ne­kar há­zi szerzôje 2006-ban kom­po­nál­ta A sze­re­tet him­nu­sza cí­mû kan­tá­tá­ját, ami­nek ihletôje Pál apos­tol korinthusbeliekhez írt elsô le­ve­le. A zeneszerzô ma­ga vá­lo­gat­ta a szö­ve­get, a le­vél rész­le­te­it bas­­szus­hang­ra és nagy­ze­ne­kar­ra szer­zett, a szö­veg­hez mél­tó­an emel­ke­dett kom­po­zí­ci­ó­já­hoz. A hang­ver­se­nyen Lász­ló Csa­ba szín­mû­vész ol­vas­ta fel a ne­mes ve­re­tû so­ro­kat, a szó­lót Cser Krisz­ti­án éne­kel­te. „A sze­re­tet tü­rel­mes, a sze­re­tet jó­sá­gos, a sze­re­tet nem fél­té­keny, nem kér­ke­dik, nem is ke­vély... Tö­re­ked­je­tek a sze­re­tet­re." Kell-e szebb üze­net 2012 ele­jén?

Az iga­zi szen­zá­ció azon­ban két­ség­te­le­nül a szü­net után el­hang­zott más­fél órás dal­já­ték volt: Die Haushaltung nach der Mode, oder der dreissigjährige Bernard, az­az A di­va­tos ház­tar­tás, avagy a hó­dí­tó Bernard, az ala­pí­tó, Lickl György egyet­len fenn­ma­radt szín­pa­di mû­ve. Ér­de­kes­sé­ge és egye­di­sé­ge mi­att a hang­ver­seny elôtt iz­gal­mas be­szél­ge­té­sen ve­het­tek részt az érdeklôdôk: a közre­mû­kö­dôk be­szá­mol­tak mind­ar­ról a ha­tal­mas mun­ká­ról, amely a be­mu­ta­tót megelôzte. Sas Ág­nes és Far­kas Zol­tán ze­ne­tör­té­nész vá­zol­ta a ka­lan­dos uta­zást a múlt­ban. Sas Ág­nes dol­goz­ta fel és ad­ta köz­re az ope­rát, Far­kas Zol­tán ve­zet­te a ku­ta­tást. Részt vett a be­szél­ge­té­sen az est kar­mes­te­re, Bogányi Ti­bor és Sramó Gá­bor rendezô, akik a si­ke­res be­mu­ta­tó­ért tet­tek meg min­dent.

Johann Georg Lickl ter­mé­sé­ben egy­ház­ze­nei mû­vei - szám sze­rint mint­egy 150 da­rab, köz­tük egy-egy Fe­renc csá­szár­nak, il­let­ve Es­ter­házy Mik­lós fe­le­sé­gé­nek írt mi­se - az iga­zán jelentôsek, ôt azon­ban a szín­pad vi­lá­ga von­zot­ta, nem kis mér­ték­ben Mo­zart ha­tá­sá­ra, aki ma­ga is so­kat tar­tóz­ko­dott Bécs­ben ek­ko­ri­ban. Lickl Schika­ne­der köz­vet­len mun­ka­tár­sa volt a Theater auf der Wie­den, majd a Theater an der Wi­en tár­su­la­tá­nál, és ös­­sze­sen 13 dal­já­té­kot, ope­rát szer­zett 1789 és 1802 kö­zött. Az oszt­rák ze­nei köz­vé­le­mény­ben, úgy tû­nik, ez na­gyobb nyo­mot ha­gyott, mint egy­ház­ze­nei mû­vei, mert a Lickl szü­le­té­sé­nek 200. év­for­du­ló­já­ra ki­bo­csá­tott em­lék­bo­rí­té­kon egy szín­há­zi je­le­net sze­re­pel.

2007-ben in­dult a ha­zai ku­ta­tás egyet­len fenn­ma­radt dal­já­té­ka után, amelynek bemutatója 1794. már­ci­us 15-én volt Bécs­ben, Johann Henneberg ve­zény­le­té­vel. Sas Ág­nes te­hát itt kezd­te a ke­re­sést, de Bécs­ben sem­mi nem ma­radt fenn Lickl szín­pa­di mûveibôl. Vé­gül a ham­bur­gi könyv­tár­ban lel­te fel a kéz­zel írt és ja­ví­tá­sok­kal te­le­tûz­delt par­ti­tú­rát. A ja­ví­tá­sok egy­ér­tel­mû­en mu­tat­ják, hogy szín­há­zi elôadáshoz ké­szült, va­ló­szí­nû­leg a bé­csi be­mu­ta­tó­ra, nem pe­dig ki­adás­ra. Ke­vés az elôadói uta­sí­tás a váz­la­to­san fenn­ma­radt kéz­irat­ban, amely csak a ze­nei ré­sze­ket ôrizte meg, ami Sing­spiel ese­té­ben elég hé­za­gos anyag­nak mond­ha­tó. A tör­té­ne­tet így Sas Ág­nes re­konst­ru­ál­ta, ô ír­ta be a di­na­mi­kai jel­zé­se­ket, az ar­ti­ku­lá­ci­ót, s né­hány ol­vas­ha­tat­lan­ná rom­lott ze­nei üte­met is ô kom­po­nált új­ra. A cse­lek­ményt, a pró­zai di­a­ló­gu­so­kat ki kel­lett ta­lál­nia, ugyan­is a lib­ret­tó sem ma­radt fenn. An­nak író­ja, Joseph Anton Haselbeck a tár­su­lat és Schikaneder há­zi szerzôje volt, és egy Heufeld-darabot dol­go­zott át Lickl szá­má­ra. Pol­gá­ri víg­já­té­kot írt, amely gör­be tük­röt tart a min­den­nap­ok elé, szem­ben Lickl több más dal­já­té­ká­val, melyek A va­rázs­fu­vo­la ih­le­té­se nyo­mán in­kább a va­rázs­ope­ra-vo­nu­lat­ba tar­to­ztak. 24 éne­kes szám és ren­ge­teg pró­zai be­tét al­kot­ja a bum­for­di vi­lá­got, Papagenóét, ám az ot­ta­ni el­len­súly nél­kül. Szereplôi a há­zsár­tos ma­ma, a pa­pucs­férj, két lá­nyuk, tisz­tes­sé­ges és szél­lel­bé­lelt ud­var­lók, szakácsnô, nevelônô, szol­gá­ló. Bernard a há­zas­pár tus­kó, tök­kel­ütött ne­velt fia, a fa­jan­kó örök tí­pu­sa. Schi­kan­e­der­nél Anton né­ven több mû­vén is vé­gig­vo­nu­ló, ismerôs ka­rak­ter.

A kön­­nyed operett nagy meg­le­pe­tés­re re­ci­ta­ti­vó­val in­dul a nyi­tány után, és fi­ná­lé­ja sincs. A 12 sze­re­pet ez­út­tal hat éne­kes ad­ta elô (Bog­nár Sza­bolcs, Somogyvári Tí­mea Zi­ta, Ócsai An­na­má­ria, Krisz­ta Kin­ga, Szer­da­he­lyi Pál, Czikora Ist­ván Lász­ló), mind­an­­nyi­an két-két sze­rep­ben és két nyel­ven léptek fel, az éne­kelt ré­sze­ket az ere­de­ti nyel­ven, né­me­tül, a pró­za­i­a­kat - a kön­­nyebb meg­ér­tés vé­gett - ma­gya­rul tolmácsolták. Ugyan­csak a meg­ér­tést se­gí­tet­te a né­met szö­ve­gek ma­gyar for­dí­tá­sa, ame­lyet kijelzôn ol­vas­hat­tunk a szereplôk fö­lött. Aki­nek ma­radt még meg­oszt­ha­tó fi­gyel­me, az a ze­ne­ka­ri árok­ba sül­­lyesz­tett ze­ne­kar­ra, és a Bó­bi­ta Báb­szín­ház kis csa­pa­tá­nak já­té­ká­ra is kon­cent­rál­ha­tott. Ôk önál­ló kis elôadást te­rem­tet­tek a szín­pad kö­ze­pén, de ma­guk a báb­mû­vé­szek (Papp Me­lin­da és Matta Ló­ránt) is meg­je­len­tek, ját­szot­tak, tán­col­tak, ci­káz­tak az éne­ke­sek kö­rül ma­ri­o­nettjeikkel. Moz­gal­mas elô­adás volt. Ha a mû ze­nei ér­de­mei nem is ki­emel­kedôk, ze­ne­tör­té­ne­ti ér­de­kes­sé­ge min­­den­kép­pen ha­tal­mas, mind a be­le­fek­te­tett négy­év­nyi ku­ta­tói és re­konst­ruk­ci­ós mun­ka, mind a nagy odaadással lét­re­ho­zott be­mu­ta­tó ré­vén.

A nagy si­ke­rû és csu­pa ze­nei ínyenc­sé­get ho­zó hang­ver­seny utá­ni fo­ga­dá­son le­he­tett cse­me­géz­ni a Ze­ne pa­zar, 200 sze­le­tes tor­tá­já­ból. A ju­bi­le­um­ra a Ma­gyar Pos­ta 2011 ta­va­szán dísz­bo­rí­té­kot és bé­lye­get bo­csá­tott ki, amely a díszelôadás ide­jén a Ko­dály Köz­pont­ban is kap­ha­tó volt, és az oda ki­he­lye­zett pos­ta al­kal­mi bélyegzôvel is el­lát­ta ôket. Az elôtérben Lickl György ere­de­ti kot­tá­i­nak má­so­la­ta­it he­lyez­ték el, Az 1810-es évek a nagy­vi­lág­ban cí­mû gyûj­te­mény a ze­ne­kar ala­pí­tá­sá­nak ko­rát il­luszt­rál­ta, míg egy fo­tó­fa­lon a ze­ne­kar tag­ja­i­nak port­ré­it lát­hat­ta a kö­zön­ség.

Más­nap, de­cem­ber 10-én a Pan­non Ze­ne­ba­rá­ti Kör­rel együtt a ze­ne­kar meg­ala­pí­tot­ta a Ci­vil Ze­ne­aka­dé­mi­át, mely­nek ke­re­té­ben két­ha­von­ta a ko­moly­ze­ne ke­vés­sé is­mert vi­lá­gá­ba avat­ják be a kí­ván­csi­a­kat az elôadók. A ju­bi­le­u­mi hét­vé­ge zá­ró nap­ján Tillai Gá­bor tör­té­nész in­vi­tál­ta ze­nés sé­tá­ra az érdeklô­dô­ket. A sé­ta a Ko­dály Köz­pont elôl in­dult, és érin­tet­te Pécs ze­nei em­lék­he­lye­it. Az ad­ven­ti han­gu­la­tú, fenyôillatú vá­ros­ban kel­le­me­sen me­len­ge­tett a té­li nap­sü­tés - meg a sé­tá­lók­nak kí­nált for­ró tea és forralt bor.

Így ta­lál­koz­tak a kul­tu­rá­lis és ku­li­ná­ris örö­­mök, múlt és je­len Pé­csett, 2011 te­lén.