Kodály-konferencia Budapesten

Szerző: Berlász Melinda
Lapszám: 1997 december

Kodály Zoltán halálának 30. születésének 115. évfordulója alkalmából 1997. szeptember 22, és 24. között nagyszabású, kitûnõen szervezett zenetudományi konferenciát rendezett a Magyar Kodály Társaság a Kodály Múzeum elõadótermében. A konferencia rendezésében kiemelkedõ szerepet vállalt a Kodály Társaság elnöke, Bónis Ferenc.

A tudományos konferencia tartalmi felosztását a Kodály-életmû fõbb szellemi irányai határozták meg: az elsõ napon a zenetörténet, a másodikon a zenepedagógia, a harmadikon a népzenekutatás volt a téma. Az egyes szekciók elnöki tisztjét a nemzetközi és a magyar Kodály-kutatás reprezentánsai töltötték be-. Klaus Wolfgang Niemöller, Eõsze László, Bónis Ferenc, Szõnyi Erzsébet, Paksa Katalin, Tari Lujza és Almási István. Az elõadások sorozatát ünnepélyes megnyitó ülés elõzte meg: Bónis Ferenc a rendezõség képviseletében, Borsány György VI. kerületi polgármester, végül Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke méltatta Kodály életmûvének nemzeti-történeti jelentõségét. A tiszteletadást élménnyé emelték az ifj. Sapszon Ferenc vezényelte Cantate Vegyeskar elõadásában elhangzott Kodály-kórusok.

A zenetörténeti szekció elsõ ülésének három referátuma Kodály zeneszerzõi mûhelyérõl adott számot, Kodály Archívum-beli kéziratok alapján. Az elsõ elõadás (Kovács János) az 1910-es évek végérõl származó kompozíciós vázlatfüzet trió- és kvartettvázlatait hasonlította össze, figyelmet keltve a Triószerenád egyik vázlattöredéke iránt is. A Kodály Archívumban õrzött autográfok vizsgálatán alapuló második referátum (Kroó György) a Triószerenád különbözõ vázlatfüzetekben föllelhetõ töredékeit elemezte, tárgykörébe vonva az ifjú Szabolcsi Bencének e mûvel kapcsolatos, Kodállyal közölt élményeit és Mozart kamaramûveivel (K. 563, 423, 424) való összevetését. A harmadik referátum (Kecskeméti István) elsõ közlést tartalmazott Kodály egyetlen német szövegû, publikálatlan kórusmûvérõl. A mû szövegének szerzõje, Ferdinand Gregorovius német történetíró a magyar szabadságharc bukásáról 1849-ben publikálta Gesang der Ungarn címû versét, amelyet Kodály 1954 körül, háromszólamú, a cappella férfikarként zenésített meg. A kompozíciót Kodály a hasonló hangulatú Zrínyi szózata tõszomszédságában vetette papírra vázlatfüzetében.

A következõ két elõadás a Kodály-életmû egy-egy nevezetes kompozíciójához kapcsolódott. Bónis Ferenc Kodálynak talán egyik legmegrendítõbb alkotását, a Mónár Anna népballada-feldolgozásnak énekhangra és zenekarra komponált változatát ismertette, Mónár Anna, Kodály színpad nélküli monodrámája címen. Rudolf Stephan berlini muzikológus Kodály kései szimfonikus mûvei címû elõadásában a Szimfónia melodikus történésének belsõ dinamikáját és ennek a külsõ dinamikában való jelentkezését vizsgálta.

A zenetörténeti szekció második tanácskozásán Csobádi Péter (Ausztria) távolléte miatt elõadását kivonatos formában ismertették (Kodály, a magyar zene nagykövete: a Szimfónia õsbemutatója Luzernben címen). Az elsõ ülésen elnöklõ Klaus Wolfgang Niemöller professzor elõadása a Fölszállott a páva zenekari variációsorozatának keletkezéstörténetével és korabeli fogadtatásával foglalkozott a fennmaradt dokumentumok alapján. Tóthpál József történeti és társadalmi összefüggésében közelítette meg egy zeneelméleti kérdés, a polifónia jelentés- és jelenségkörét. Jiří Vysloužyl cseh zenetörténész Kodály és Janáček népzenei munkásságának összehasonlító vizsgálatára hívta fel a figyelmet. Az ülés utolsóként elhangzott felolvasása (Lttzés Mihály) érdekes nézõponttal gazdagította a tárgykört: Kodály és kortársai kapcsolatára vetett fényt Kodály megnyilatkozásai alapján.

A zenetörténeti szekció harmadik, délutáni ülésén három elõadás hangzott el, mindegyik új ismeretekkel gyarapította a Kodály-irodalmat. Falvy Zoltán Kodályról, mint elsõ és máig egyetlen idegen nyelvû zenetudományi folyóiratunknak, a Studia Musicologicá-nak fõszerkesztõjérõl szólt. Elõadásában számos tudománytörténeti összefüggésre derült fény: többek között arra, hogy Kodály volt a címadója a folyóiratnak, s hogy az életében megjelent kilenc évfolyam hátterében milyen ösztönzõ, szellemi irányítóként mûködött. A magyar irodalom és zeneszerzés kapcsolatrendszerében egy mélyen személyes, belsõ összefüggésre mutatott rá Eõsze László referátuma, mely Kodály és Weöres Sándor egymásra reflektáló munkásságával foglalkozott. A téma ezúttal részleteket feltáró tudományos kifejtést nyert, és az alkotói kapcsolat eddig nem értékelt vonatkozásában: Weöres Kodály-verseire utalva is újdonsággal szolgált. Ugyancsak új színt hozott Oskar Elschek pozsonyi zenetudós elõadása, amely stiláris és fejlõdéstörténeti párhuzamot vont Kodály és Eugen Suchoň zsoltárkompozíciói (a Psalmus hungaricus és a Kis-Kárpátok zsoltára címû mûvek) között. Az ülésszak záró elõadása Breuer János betegsége miatt elmaradt.

A konferencia második napján megrendezett zenepedagógiai kerekasztal-beszélgetés közvetlenebb, nyitottabb hangvételével színes középrészként hatott az ülésszak nyitó- és zárónapjának zártabb formájú, tudományos mûfajába ékelve. E tartalmi-stílusbeli változáshoz érthetõen az egyébként angol és német nyelven folytatott konferencia nyelvi módosulása is hozzájárult (a közös nyelv ezen a napon a magyar volt): ez szükséges és célszerû volt a kötetlen eszmecsere megvalósulása érdekében. A délelõtti és délutáni kerekasztal-beszélgetések Szõnyi Erzsébetnek, a Magyar Kodály Társaság alelnökének vezetésével folytak.

A zenepedagógiai szekcióülés a háromnapos konferencia legnagyobb érdeklõdéssel kísért eseménye volt. A jól körülhatárolt témakörök kitûnõ lehetõséget nyújtottak a magyar és külföldi szakemberek részvételére: az elsõ beszélgetés keretében Kodály nevelési eszméirõl esett szó a jelen és a jövõ perspektívájában, a második ülés alkalmával a felkért referensek a kodályi eszmék külföldi adaptációit ismertették.

A népes hallgatóság jelenlétében folytatott elsõ beszélgetés során a magyar ének- és zenepedagógiai oktatás aktuális helyzete került reflektorfénybe. Az elõadók más-más iskolatípusok gondjait tárták a hallgatóság elé, s ezáltal sokféle nézõpontból bontakozott ki a téma hazai körképe. Arany János a kérdések és problémák megfogalmazásával Kodály zenepedagógiai alaptéziseire irányította a figyelmet. Az õt követõ elõadók a továbbiakban egy-egy iskolatípus, illetve a különbözõ alkalmazási területek képviselõiként nyilatkoztak. Forrai Katalin, Kollár Éva, Mocskonyiné Tallér Edit, Hrasek Katalin, Csík Miklós, Szabó Márta, Ugrin Gábor, Szabó Dénes és ifj. Sapszon Ferenc indokolt aggodalommal és felelõsséggel adott számot a mindennapi gondokról: a zenei nevelés társadalmi támogatásának hiányáról; a megváltozott és változóban lévõ iskolarendszer kedvezõtlen hatásairól és számos további anyagi és szervezeti akadályoztatásról. A feltárt nehézségek ellenére a referátumok egymást erõsítõ elkötelezettséggel, mély meggyõzõdéssel mutattak rá a kodályi nevelési koncepcióban rejlõ értékekre: a napi pedagógiai munkát segítõ elvi alapokra és az ideális cél szolgálatában álló pedagógusi feladat belsõ inspirációjára. A tanácskozás konklúziójaként újból megerõsítést nyert Kodály hajdani négy követelménye: a kimûvelt hallás, értelem, szív és kéz egysége. Zárszóként és útmutatásként hatott a fiatal nemzedék képviseletében Szabó Dénes és ifj. Sapszon Ferenc elõadása. Gondolataik hitelességét eddigi kimagasló pedagógiai eredményeik bizonyítják: az iskoláikban virágzó kórusélet, a mindennapos éneklés-muzsikálás szerepe az ifjúság nevelésében.

A délutáni, második kerekasztal-beszélgetés a téma nemzetközi hatáskörét világította meg Kodály Zoltán nevelési eszméi külföldi adaptációkban címmel. A felkért elõadók beszámolói szemléletes helyi portrékban tárták fel a téma sokoldalúságát. A tapasztalatok földrajzi és kulturális körképpé váltak: a résztvevõk között ott volt a határon túli magyarság képviseletében Orosz Pál József (Székelyudvarhely), a Brit Kodály Intézet elnökeként Vajda Cecília, izraeli tapasztalatok birtokában Vetõ Zsuzsa, a bloomingtoni egyetem és a Nemzetközi Kodály Társaság elnöki képviseletében Jean Sinor, a brazil élményeirõl számot adó Eördögb Mária, majd a japán próbálkozásokról hírt hozó Rozgonyi Éva és Kjoko Hani (utóbbi írásban küldte el hozzászólását). A továbbiakban Boda Gabriella a marokkói, Bruckner Adrienne a dél-koreai, Ittzés Mihály a finnországi kezdeményezésekrõl és eredményeikrõl tudósított. E második vitakör nemzetközi perspektívát képviselõ elõadásai az elõbbiekben felmerült magyar kérdéseket új megvilágításba helyezték: idegen tükörben láttatták jelenlegi és jövõbeli feladatainkat. Világossá vált, hogy Kodály százéves tervének programja még hosszú idõ távlatában is feladat marad, a nemzeti zenekultúra, a széles tömegekre kiterjedõ, magas szintû zenei mûveltség megteremtésének gyakorlatában.

A tudományos konferencia harmadik napján Kodály népzenekutatói munkásságával foglalkoztak a tárgykör szaktudósai. A népzenei szekció rendezésében három tudományos ülés adott keretet a felkért elõadók referátumainak: az elsõ két alkalom színhelye változatlanul a Kodály Archívum elõadóterme volt, a harmadik ülés viszont kirándulásba torkollott: Szentendrén, a Városháza dísztermében folytatódott. A délelõtti ülések közül az elsõn három tudománytörténeti és egy stílusvizsgálati felolvasás hangzott el. A kutatástörténeti témák keretében a Kodály-életmû még feldolgozatlan forrásaira, munkaterületeire derült fény. Almási István kolozsvári népzenekutató Kodálynak az erdélyi gyûjtés történetében évtizedeken át érvényes szakmai útmutatásáról szólt, foglalkozván mindazokkal az eredményekkel, melyek az erdélyi gyûjtõmunkában és kutatásban tanácsai alapján megvalósultak. Szalay Olga egy közelmúltban folytatott Kodály-kutatás felismeréseit tette közzé Kodály népzenei hagyatéka a Kodály Archívumban címmel. A széles körû vizsgálatból Kodály kéziratos népzenei hagyatékának két kiemelkedõ egységét mutatta be részletesen: a fennmaradt 50 gyûjtõ füzetet és a tematikus kéziratok tudományos célkitûzéseit. Paksa Katalin a Magyar Népzene Tára sorozat legújabb, X. kötetének szerkesztõjeként sokoldalú összefoglaló tanulmányban tárta fel Kodály elvi és gyakorlati szerepét a sorozat mintegy négy és fél évtizedes történetében. Rámutatott a kodályi koncepció reformkorig visszanyúló gyökereire, a Bartókkal közös megvalósításban tervezett kiadvány többszöri, kényszerû meghiúsulására, és az 1951-ben megindult kiadványsorozat eszmei, kutatásmódszertani sajátosságaira a tudományos, generációs, technikai változások függvényében. Olsvai Imre tervezett elõadása betegség miatt elmaradt.

Tari Lujza új kapcsolatrendszerre hívta fel a figyelmet Kodály alkotói és tudósi munkássága között: a fúvós népzenei inspirációk hatását vizsgálta Kodály zenekari kompozícióiban. Élményszerû Zenei példáiban számos meggyõzõ észrevétele nyert igazolást, a Galántai táncoktól kezdve a Nyári este kompozíciós vizsgálatáig.

A népzenei szekció második ülésén szomszédos országokból érkezett kutatók elõadásai hangzottak el. Elsõként Alica Elschekovát hallottuk: õ Kodály népdalgyûjtõ munkásságának szlovák anyagával foglalkozott. A másik vendégelõadó, Vera Vysloužylová témája Bartók és Kodály morva népzenével kapcsolatos nézeteire reflektált, fõként a morva népzene elnémetesedésének kérdésében. Szenik Ilona az erdélyi népzenekutatás képviselõjeként egy sajátos - nem magyar átvételbõl származó - ereszkedõ kvintszerkezetû román népdaltípust mutatott be gazdag zenei példaanyag tükrében.

A Szentendrén zárult háromnapos konferencia utolsó ülésének referátumai tágabban értelmezték a Kodály munkásságához fûzõdõ témaköröket: általuk a népzenekutatáshoz kapcsolódó népköltészeti, zeneelméleti és társadalmi-szociológiai kutatások újabb eredményeire derült fény. Szomjas-Scbiffert György több évtizedes kutatásainak összefoglalását adta Török-ugor háború a magyar népzenében címû elõadásában. Szabó Csaba ugyancsak személyes, elméleti vizsgálatának tapasztalatait ismertette a magyar népzenében megmutatkozó vokális többszólamúság elemzõ bemutatása során. A népköltészet irányából gazdagította a konferenciát Andrásfalvy Bertalan, aki a népköltészetnek a parasztság életében betöltött szerepét vizsgálta a költészeti mûfajok és elõadási alkalmak gazdag kapcsolatrendszerében. A Vajdaság küldötteként felkért Bodor Anikó a népzene megmentésének, a "revival" mozgalom szerepének társadalmi és zenei jelentõségével foglalkozott.

A tudományos ülésszak sok hallgatója és rangos elõadógárdája egyformán úgy vélte, hogy az évforduló tiszteletére rendezett nemzetközi Kodály-konferencia magas szinten teljesítette rendeltetését, célkitûzéseit: a magyar és a nemzetközi Kodály-kutatás reprezentatív szemléjévé, kutatói fórumává vált. S míg egyfelõl kutatók és kutatások találkozási alkalmát teremtette meg, másfelõl Kodály pedagógiai eszméinek aktualitására hívta fel a figyelmet. Mindkét funkciójában ösztönzést adott a századunk zenetörténetében útmutató jelentõségû kodályi örökség újabb, mélyebb és az eddigieknél sokoldalúbb megismeréséhez.

_______________________________________________________

(A beszámolóban a szerzõ forrásként használta fel Kecskeméti István, Szõnyi Erzsébet és Ittzés Mihály jegyzeteit.)

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.