"...Dein Johannes"

Brahms-portré levélrészletekbõl (2)

Szerző: Csengery Kristóf
Lapszám: 1997 december

2.

25. Clara Scumann-nak    Bécs, 1862. november 18.

Kedves Clara,

[...]

Minthogy általában véve bizonyosfajta régimódiság jellemez, így abban is, hogy nem vagyok kozmopolita, hanem mint egy anyán, úgy csüggök szülõvárosomon. Mármost tudnod kell, hogy idén õsszel a Sing-Akademie komolyan fontolóra vette egy másodkarmester szerzõdtetését. Csupán Deppe és én jöttünk szóba. Közvetlenül ideutazásom elõtt bizalmasan puhatolóztak, hajlandó volnék-e vállalni az állást. És akkor egyszerre csak itt terem ez az ellenséges barát, és félrelök - alighanem végleg.

Mily ritkán kínálkozik a magunkfajta számára egy hely a megtelepedésre, és mily szívesen találtam volna meg e helyet szülõvárosomban. Most azonban itt, ahol annyi szépnek örülhettem, azt érzem, és alighanem mindig is azt fogom érezni, hogy idegen vagyok, és nem találok nyugalmat.

[...]

Ha itt nem remélhetek, hát akkor hol? Hol lehet számomra remény'' Férjed mellett átélted és jól tudod, hogy a magunkfajtát legszívesebben elhagyják, és arra kényszerítik, hogy egyedül bolyongjon az üres messzeségben. És mégis, az ember kötelékre vágyik és foglalatosságra, ami az életet életté teszi, és fél a magánytól. Másokkal eleven szövetségben, élénk kapcsolatban munkálkodni, családi boldogság révébe érve - ki oly kevéssé ember, hogy ne érezne vágyat mindezek után?

Ludwig Deppe (1828-1890): hamburgi zongoramûvész és karmester. Az epizód különlegessége, hogy az "ellenséges barát", akire Brahms a levélben hivatkozik, nem más, mint egy igazi barát, az énekes Julius Stockhausen (1826-1906), Brahms dalainak egyik legkiválóbb tolmácsolója: õ vezényelte 1862-tõl 1867-ig a hamburgi filharmóniai hangversenyeket és az Énekakadémia koncertjeit

26. Joseph Joachimnak    [Bécs, 1862. december 29. ]

[...]

Itt van Wagner, én meg jószerével wagneriánussá válok: természetesen fõképp annak az ellenkezésnek következményeként, mely bárki épeszû emberben feltámad, tapasztalván az ellene ágáló itteni muzsikusok felszínességét.

27. Johann Melchior Rieternek    [Bécs, 1863. február 18.]

[...]

Itteni legszebb óráimat Schubert kiadatlan mûveinek köszönhetem melyek közül számosat kéziratban lakásomon tartok. Amilyen élvezetes és örömteli az ezekkel való foglalatoskodás, oly szomorú szinte minden egyéb, ami velük kapcsolatos. Így pl. kéziratban számos olyan mû van nálam, mely Spina vagy Schneider tulajdonát képezi, s melybõl semmi egyéb nem létezik, csupán a kézirat, egyetlen másolat sem! És ezeket a dolgokat Spihánál éppúgy nem õrzik tûzbiztos szekrényben, mint ahogyan nálam sem akad ilyen.

Nemrég hihetetlenül olcsón egy egész halom kiadatlan mûvet bocsátottak áruba - ezeket szerencsére a Gesellschaft der Musikfreunde szerezte meg.

Johann Melchior Rieter (1811-1876): winterlhuri és lipcsei zenemûkiadó.

28. Adolf Schubringnak    [Hamburg, 1863. június 19.]

Drága Barátom, kedves "Te"!

[...]

Hol akad az övéhez fogható zseni, aki oly merészen és biztosan szárnyal a mennyekbe, ahol a kevés legkiválóbbakat látjuk trónolni? Úgy képzelem õt, mint istenifjat, ki Jupiter mennydörgésével játszik, s olykor szokatlan módon kezeli azt. Eközben azonban olyan régióban, oly magasságban játszadozik, ahová a többiek még sokáig nem emelkednek fel. A recitativóit is érdemes tanulmányoznod, pl. a Lazarus-ban, melyet most próbálok.

Adolf Schubring (1817-1893): jogász és zeneiíró. A levélrészlet Schubertról szól.

29. Clara Schumann-nak    Bécs, 1865. április 24.

Legkedvesebb Clara,

[...]

Egy kórus F-dúrban, hegedûk nélkül, de hárfa és egyéb szépségek által kísérve.

"Boldogok, a kik sírnak:

mert õk megvigasztaltatnak.

A kik könnyhullatással vetnek,

vigadozással aratnak majd.

A ki vetõmagját sírva emelve megy tova,

vigadozással jõ elõ,

kévéit emelve."

A szöveget a Bibliából állítottam össze. A kórus, amelyet elküldtem, a 4. A 2. c-mollban kezdõdik, és indulótempójú:

"Mert minden test olyan, mint a fû,

és az embernek minden dicsõsége olyan,

mint a fû virága.

Megszárad a fû.

és virága lehull."

Tetszik-e Neked egy effajta német szöveg annyira, mint a megszokott latin? Nagyon remélem, hogy sikerül valami egészet összehoznom anélkül, hogy közben elveszíteném a kedvemet és bátorságomat.

Február 2-án meghalt Brahms édesanyja. Johanna Henriké Chrisliane Nissen (1789-1365). Brahms hamarosan hozzákezdett a Német requiem komponálásához. A bibliai idézetek (Málé 5. 4; Zsolt. 126. 5-6) e helyt Károli Gáspár fordításában szerepelnek.

30. Johann Jakob Brahmsnak    Baden-Baden, 1865

[címzett megjegyzése: október 21.]

Drága Apám,

[...]

ezer áldás kísérjen, és oly forró jókívánságaim, mint amilyeneket mindig is megfogalmazok magamban. Mily szívesen ülnék most Nálad, szorítanám meg a kezedet, és kívánnék Neked oly sok boldogságot, amennyit megérdemelsz - több is lenne ez annál, mint amennyi egy földi élethez kell. Számomra e lépés is annak szép bizonyítéka, mily nagyon kiérdemelted a legboldogabb családi életet.

Adja Isten Rád legbõségesebb áldását. Ajánlj jövõbeli Anyám jóindulatába, és mondd meg neki: ha apámat boldoggá teszi, nem lesz nálam hálásabb fia. Nem írod meg a nevét. Gyermektelen?

Azt tervezem, és most persze sokkal komolyabban, hogy decemberben meglátogatlak. Mindenekelõtt azonban: írj ismét, részletesebben. Elképzelheted, mennyire érdekel minden szó, s hogy mi mindent szeretnék kérdezni Tõled.

Hogy õ a földink-e; hogy vannak-e gyermekei; hogy hol lakik, mióta ismered - és így tovább.

31. Johann Jakob Brahmsnak    [Bécs,

postabélyegzõ: 1867. július 23.]

Drága Apám,

[...]

... gyere Bécsbe! Ne fontolgasd soká a dolgot, csupán arra gondolj, hogy az utazás a Te korodban minden évvel egyre nehézkesebb és egyre kevésbé élvezetes - meg persze arra, hogy ezen a nyáron hétrõl hétre fokozódik a hõség, s így Bécs mind kevésbé kellemes. Egy barátom azt mondta, hogy Téged ez a város egymaga jobban érdekelhet, mint az egész Rajna-vidék - belátom ezt, és sürgetve arra kérlek, látogass meg engem itt, s tegyünk innen kettesben kisebb kirándulásokat. Magától értõdik, hogy az utazás egy filléredbe sem kerülhet, nem is mulaszthatsz el miatta semmit, és mindent úgy intézünk majd, hogy az Számodra ne legyen megerõltetõ.

[...]

Csak két vonat közlekedik. Ha akarod, utazhatsz egyvégtében is, ami nagyjából 32 órát vesz igénybe. De ez csak akkor megy, ha száraz hûvös az idõ. Másképp kibírhatatlan. Mivel a jegy 8 napig érvényes. minden városban kiszállhatsz, hogy egy vagy egy fél napot idõzz és körülnézz. Ha azonban így teszel, elõször szállj meg egy jó hotelben, és kérj eligazítást a londinertõl vagy a személyzettõl. Ha Berlinben nem állsz meg, bérkocsival vitesd át Magad a másik pályaudvarra. A kijáratnál egy rendõrtõl kapsz bilétát. Mielõtt azonban ami szánnád Magad, hogy átutazd az éjszakái - ami hõség esetén igen praktikus -, igyál meg egy pohár grogot, attól majd jól alszol. De csak nagyon kevés poggyászt hozz Magaddal! Semmi haszontalan kacatot az útra! Se szivart, se új holmikat, és semmit, amit megvámolhatnak. Nálam mindent megtalálsz. Ne tedd kényelmetlenné Magadnak az utazást.

A levél, melybõl a részlet származik különlegesen bosszú: Brahms többek közt belemásolja egy vasútvonal teljes menetrendjét, és apját seregnyi - olykora lehetõ legaprólékosabb - gyakorlati jótanáccsal látja el. Jó példája ez annak a gondoskodó, paradox módon már-már "szülõinek'' nevezhetõ szeretetnek, mellyel az életrajzok tanúsága szerint édesapja felé fordult.

32. Clara Schumann-nak    Hamburg. 1868. február 2.

[...]

... a példa kedvéért szerelném megtudni A Paradicsom és a Péri, a Requiem vagy férjed valamely egyéb, hasonló mûve honoráriumát. Ugyanis fogalmam sincs, mit kérjek Requiememért (beleértve vagy külön felszámítva a 2- és 4 kezes. zongorakíséretes letétet).

33. Adolf Schubringnak    [Bécs,] 1869. február [16.]

Kedves Barátom.

[...]

Lehet, hogy még nem fedezted fel Requiememben a politikai célzást?

A "Gott erhalte" hangjaival kezdõdik - az 1866-os évben.

1866: a porosz-osztrák háborít éve, porosz gyõzelemmel. Ausztria jóváhagyja a Német Szövetség feloszlatását, lemond Holsteinrõl, és beleegyezik, hogy Poroszország bekebelezze szövetségeseit. Ottó von Bismarck (1815-1898) létrehozza az Északnémet Szövetséget. Az alkotmányozó északnémet országgyûlés a szövetség elnökévé a porosz királyt választja, a szövetségi kancellár Bismarck lesz.

34. Julius Allgeyernek    [1869.] február 27.

Kedves Barátom,

[...]

A Lukács-passiót csak egy kissé sietõsen és felületesen néztem át.

Többet azonban nem is szándékozom tenni.

Ha persze kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy eredeti Bach-kéziratról van szó, úgy a mûvet minden körülmények közölt ki kellene nyomatni.

Az azonban, hogy ez a passió eredeti volna, számomra jelenleg semmivel nem bizonyítható, és a kisujjamat sem óhajtom mozdítani azért, hogy az õ neve alatt jelenjék meg. Csak most, levélírás közben jövök rá, hogy nagyon is eléggé átvizsgáltam. A mû bármely tetszõleges lapja elegendõ ahhoz - hogy Bach-ra ne gondoljunk. Hogy hová soroljam, nem tudom pontosan. Bármily borzalmasan írjanak is gyakran Bach elõdei vagy kortársai - már akinek egyáltalán ismerjük még a nevét -, mégsem hozhatom egyikükre sem azt a szégyent, hogy ezt a mûvei neki tulajdonítsam.

Végül is ott áll a neve a címlapon? Mert egyébként úgy tûnne nekem, hogy a kézírása semmit sem bizonyít. Az a Bach ugyanis, aki állítólag ezt írta, másképp kellett hogy formálja a betûket, mint a mi emberünk. Persze egy gyerektõl sem származhat a kézirat, de az örökösen ismétlõdõ hibás szólamvezetések, rossz deklamációk, az értelmetlen modulációk a recitativókban - mindez nagyon is világosan mutatja, hogy Bach ezt soha nem írhatta; véletlenül egy szamárnak épp olyan volt a kézírása, mint az övé - hát aztán!

Julius Allgeyer (1829-1900): német festõ és fotográfus.

35. Hermann Deitersnek    [1869 szeptemberében]

Tisztelt Barátom,

[...]

Úgy emlékszem, láttam Önnél egy füzetre valót Reichardt (talán Zelter) dalaiból, melyek közölt volt egy szakasz Goethe Harzreiséjébõl ("De ott oldalt ki az?"). Kölcsön tudná adni a füzetet rövid idõre?

Az eddigiekhez aligha kell hozzátennem, hogy a szöveget épp most zenésítettem meg, és szeretném látni elõdöm munkáját. Darabomat (altszólóra, férfikarra és zenekarra) "Rapszódiának" nevezem, úgy hiszem azonban, hogy e címért is a nagyrabecsült Elõttem szólónak tartozom köszönettel.

Hennann Deiters (1833-1907): német zeneíró. A Brahms Altrapszódiájá-nak (op. 53) alapjául szolgáló Goethe-vers, a Harzreise im Winter (Téli utazás a Harz-hegységben) idézett sora a részletben Kálnoky László fordításában szerepel. Brahms a költeménynek ugyanazokat a versszakait (az 5-7. strófát) zenésítette meg. mint Johann Friedrich Reichardt (1152-1814) német zeneszerzõ.

36. Fritz Simrocknak    [Bécs, 1870 februárjában]

Kedves Barátom.

hagyjon fel azzal a szokásával, hogy sürgeti a zeneszerzõit - ez épp annyira veszélyes lehet, mint amennyire rendszerint hasztalan is. A költészet nem megy úgy, mint a szövés és fonás. Néhány nagyrabecsült kollégám (Bach, Mozart, Schubert) bosszantóan elkényeztette a világot. Ám ha már a szépírás terén nem vagyunk képesek utánuk csinálni a dolgot, legalább attól kell óvakodnunk, hogy ugyanezzel a gyorsírás terén próbálkozzunk. Az is igaztalan volna, ha Ön mindent a lustaság számlájára írna. Hiszen összejön egy s más, ami számunkra (kortársaim számára), és egynémely körülmény, ami kiváltképp a magam számára az írást megnehezíti.

Ha valaki minket, poétákat, csak úgy mellékesen, valami másra is használni akarna, annak be kellene látnia, hogy teljességgel és magától értõdõn szorgalmas fajta vagyunk. De hogy holmi "állás" után kutassak - ezzel bizony hamar felhagynék! Egy szerzõdés Önnel "élethossziglan"! Az persze elsõsorban számomra volna elõnyös.

Fritz Simrock (1838-1901): 1793 óta mûködõ német zenemûkiadó-dinasztia tagja. Brahms állandó kiadója.

37. Adolf Schubringnak    [Bécs] 1870 márciusában

Kedves Barátom,

[...]

A Magelone-románcok esetében alkalmasint nemigen kell semmiféle összefüggést keresni, s a legkevésbé az elbeszéléssel. Részemrõl inkább csupán afféle német alaposság volt, hogy az utolsó számig megzenésítettem.

[...]

De Kedvesem, keríts nekem egy operaszövegkönyvet! Sok idõt fecsérelek el azzal hogy használhatatlanokat nézek át és mérlegelek, és mégsem jutok el odáig, hogy egy szcenáriummal elkészüljek.

38. Clara Schumann-nak    Bécs, 1870. március 28

Kedves Clara,

[...]

A Mesterdalnokokat 5ször kellett mûsorra tûzni és levenni a mûsorról. Most azonban az ismétlések körül akad ugyanannyi bonyodalom. Természetesen már maga ez a körülmény meggátolja a közönséget abban, hogy fellelkesüljön, hiszen ahhoz hozzátartoznék az eseményeknek egyfajta sodra. Úgy találom, a publikum sokkal részvétlenebb, mint amilyenre számítottam. Magam nem rajongok - sem ezért a mûért, sem egyébként Wagnerért. De a darabot a lehetõ legfigyelmesebben hallgatom, vagyis olyan gyakran - amilyen gyakran el tudom viselni.

39. Johann Jakob Brahmsnak    [Salzburg,] 1870. augusztus 5.

Drága Apám,

Münchenben voltam, és úgy terveztem, hogy Badenbe utazom, õsszel pedig Hamburgba is elmegyek - közbeszólt a háború, a kofferomat nem küldték utánam, magam pedig nem tudtam továbbutazni.

Itt ragadtam Salzburgban, s most mohón várom, hogy a franciákat alaposan elpáholják. Hallom, hogy Hamburgban is sok a katona, s hogy mindenkihez, aki 300 márka lakbért fizet, beszállásoltak valakit. Kérlek, okvetlenül mielõbb tudasd velem, hogyan alakul a sorsotok.

[...]

Milyen szívesen volnék most Németországban; az ember itt annyira ki van rekesztve mindenbõl, és mégis oly nagyon érinti a dolog. Ha már nem harcolhat együtt a többiekkel, legalább látni szeretné katona-honfitársait, s odahaza lenni, midõn a gyõzelmet kihirdetik.

1870 júliusában Franciaország hadat üzen Poroszországnak. A délnémet államok az Északnémet Szövetség oldalára állnak. Sorozatos francia vereségek után a frankfurti béke 1871. május 10-én Elzászt és Lotharingiát a Német Birodalomhoz csatolja, és 5 milliárd frank hadisarcot fizettet Franciaországgal.

40. Johann Melchior Rieternek    [Bécs,] 1870. október [15]

Kedves Rieter Úr!

[...]

Ön az újságjában megjelentette Nottebohm "Beethovenianáját". Tud-e arról, hogy Nottebohmnak más, szintén Beethovenrõl szóló, rendkívül alapos és jelentõs munkái is. készen állnak? Ismereteim szerint három különálló mûrõl van szó. Az elsõ Seyfried Beethoven-tanulmányairól és azok hamis voltáról szól; egy szintén igen tartalmas munka Beethovennek Haydnnál és Albrechtsbergernél folytatott stúdiumait tárgyalja; végezetül egy gyûjtemény (mint az újságban) apróbb dolgokból áll, melyeknek már könyv alakban is meg kellett volna jelenniük. Nottebohmnak Härtelhez fûzõdõ, korábban nagyon barátságos viszonya (mint másoké is) mostanra úgy fellazult, hogy e munkákat ez idáig még fel sem ajánlotta neki kiadásra. Önnek nem volna kedve? Nem vagyok tudós, pártfogásomat nem csatolhatom Nottebohm munkáihoz, Ön azonban bizonyos lehet abban, hogy ezek óriási szorgalom, valamint a mûvészek, mûértõk és mûkedvelõk iránti legodaadóbb érdeklõdés gyümölcsei. Hogy mindez ráadásul a világos tömörségre és a csiszolt német stílusra irányuló fáradhatatlan törekvéssel párosul, azt megmutathatja Önnek pl. a "Beethoven vázlatkönyve" címû munka. Úgy hiszem, nem volna szabad elszalasztania e dolgokat, és általánosságban úgy vélem, érdemes volna Nottebohmmal "szövetkeznie" régi mûvek új kiadásának ügyében is (õ a közreadója a Härtelnél megjelent Scariattinak).

Gustav Nottebohm (1817-1882): német zenetörténész. 1858-tól a bécsi Gesellschaft der Musikfreunde igazgatósági tagja, a Beethoven-kutatás megalapozóinak egyike, Brahms közeli barátja.

41. Kari Reinthalernek    [Bécs. 1871. márciusa]

Kedves Barátom.

[...]

Kedvesem, szükség esetén egy kis csaláshoz folyamodhatunk a "Triumphlied" elõadásakor - hadd énekeljen a kórus, amit akar, Te majd játszod hozzá az orgonaszólamot, oly hangosan, ahogyan azt csak Bismarck érdemli meg, én pedig ütöm a taktust a dallamhoz:

Kari Reinlhaler (1822-1896): német kóruskarnagy és zeneszerzõ. A kottasor alatti szöveg magyarul: "Éljen soká, éljen soká, háromszor is éljen!"

42. Kari Reinthalernek    [Bécs,] 1871. december 25.

Kedves Barátom,

[...]

Mi itt 30-án megérhetjük Liszt Krisztusának elõadását - a dolog olyan mesésen unalmasnak, olyan hülyének és ostobának ígérkezik, hogy fel nem foghatom, hogyan sikerülhet ezúttal a szükséges csalás.

[...]

... megvannak Neked a "Denkmäler der Tonkunst" kötetei? Chrysander: Carissimi, Bellermann: Palestrina stb. Küldhetek egy példányt.

43. Hermann Levinek    [dátum nélkül 1871.]

Kedves Barátom.

[...]

Ami a Trisztánt illeti, nem érünk végére a sok fecsegésnek, s ezt a fenséges mûvet túlontúl hallgatólagosan, túlontúl magától értõdõn fogadjuk.

Hermann Levi (1839-1900): német karmester.

44. Clara Schumann-nak    Bécs, 1872. április, húsvét hétfõ

Szeretett Clarám,

[...]

A tél folyamán nagy lendülettel vetettem magam az ellenpont-tanulmányokba. Azt kérded, mi végre? Hogy szép mûveimet eztán még jobban pocskondiázhassam - nem ehhez kellettek. Hogy professzor lehessek a fõiskolán - ehhez sem. Abban viszont mégiscsak van valami tragikus, ha az ember végül nagyobb okosság birtokába kerül, mint amekkorát használni is képes.

45. Fritz Simrocknak    [Lichtenlal, 1872. szeptember 6.]

Kedves Simrock,

mellékelve a levél Õfenségének, remélhetõleg így megfelel.

[...]

Legfenségesebb,

Leghatalmasabb,

Legkegyesebb Császár és uralkodó!

A legutóbbi évek gyõzelmei oly hatalmasak és pompásak, hogy akinek nem adatott meg a Németország nagyságáért vívott hõsies küzdelemben való részvétel, annak még inkább szívbéli vágya kell legyen kimondani és megmutatni: mily boldognak tudja magát, hogy e jeles idõket megérhette.

A hála és Öröm eleven érzésétõl sarkallva megkíséreltem, hogy ezen érzéseknek egy Gyõzelmi ének komponálásával adjak kifejezést.

Zenémet János Jelenéseinek szövegére írtam, és bár jóllehet alkalmasint félreérthetetlen, hogy e szavak mit ünnepelnek, mégsem fojthattam el magamban a vágyat, hogy egy külsõ jellel - amennyiben lehetséges, Fenséged nevét a mû élére helyezve - a munka kivételes indítékát és célját érzékeltessem.

Így tehát bátorkodom a legmélyebb alázattal kimondani a kérést: engedtessék a Gyõzelmi éneket, annak nyomtatásban való megjelenése alkalmából, tisztelettel Fenségednek ajánlanom.

Császári és Királyi Fenséged legalázatosabb

Johannes Brahmsa

A Triumpblied (op. 55) ajánlása I. Vilmos császárnak szól.

46. Richard Wagnernek    1875. június

Mélyen tisztelt Uram,

küldeményével oly rendkívüli örömöt szerzett számomra, hogy nem mulaszthatok el néhány szót szólni arról: mily szívbéli hálára kötelez a pompás ajándék, melyet az Ön jóságának köszönhetek. A legszebb és legméltóbb köszönetet persze nap mint nap magának a mûnek mondom el - a partitúra nem hever nálam használatlanul. Ez a rész kezdetben talán kevésbé csábít ama beható tanulmányozásra, melyet az Ön nagy munkája egészében megkövetel; a Rajna e kincse azonban kiváltképp magán viseli az Ön keze nyomát, és így a Walkürök szépsége oly fénnyel ragyoghat, hogy ezáltal kissé még túl is ragyogja a másik mûnek amaz elõnyét, melyre az véletlenül tett szert. Kérem, bocsássa meg nekem ezt a megjegyzést! Kézenfekvõ az ok, mely szerint nehezen vagyunk képesek igazságot szolgáltatni egy olyan résznek, mely megköveteli tõlünk, hogy rajta túltekintve az Egészt pillantsuk meg. Ennek a mûnek az esetében szívesen elégedünk meg többel és hosszabbal.

Megvan az a megragadó, de egyúttal sajátos élvezetünk - amit a rómaiak érezhették, midõn egy hatalmas szobrot ástak ki -, hogy láthatjuk, miképp emelkedik fel fokról-fokra az Ön mûve. Hálátlan sorsában, hogy el kell tûrnie csodálkozásunkat és ellenkezésünket, valószínûleg egyedül a belsõ biztonságtudat segíthet, meg persze az is, hogy örvendhet az egyre általánosabb tiszteletnek, mely nagyszerû mûveit övezi.

A levél elõzménye egy levél- és csomagváltás. Tudomást szerezvén arról, hogy a Tannhäuser egy átdolgozott jelenetének kézirata (Peter Cornelius ajándékaként) Brahms gyûjteményébe került, Wagner ezt Brahmstól I875. június 6-án kelt levelében visszakéri. Brahms válaszában ígéretet tesz a kézirat elküldésére, s egyben "csereajándékot" kér, a Mesterdalnokokat nevezve meg. Wagner a küldemény megérkezése után A Rajna kincse partitúrájával válaszol. Ezt köszöni meg az idézett levél.

47. Theodor Billrothnak    [Postabélyegzõ: 1876. október 17.]

Kedves Barátom!

Fabertól bizonyára hallottad, hogy Düsseldorfba hívtak. Oly soká és oly nagyon vágytam egy állás, valami tisztes foglalatosság után, hogy most kénytelen vagyok komoly képet vágni a dologhoz. Bécsbõl nem szívesen mennék el, és sok minden szól éppen Düsseldorf ellen is. [...] Ha igent mondok, már újévkor oda kellene utaznom.

[...]

Talán azt mondod majd, mindennek megvan a jó oldala. Ugyanis a fentiek ösztökéltek arra az elhatározásra, hogy végre elõrukkoljak egy szimfóniával. Úgy gondoltam, búcsúzóul mégiscsak illik a bécsieknek valami tisztességeset elõvezetnem. Herbeck kért fel (nem tudom, honnan támadt az ötlete), és ami engem illet, egészen kedves dolognak tartom, hogy a mûvet a Zenebarátok Társaságának és kórusénekeseimnek elõjátsszam - még ha a Filharmonikusokra némi szomorúsággal gondolok is.

[...]

Nem szívesen írok, máskülönben részletesen kifejteném Számodra, hogy a düsseldorfi meghívás rendje-módja igazság szerint nagyon is kedvemre való volt. A legkiválóbb férfiúk a legmelegebben érdeklõdnek az ügyben, s éppen az õ leveleik hallgattatták el kételyeimet. Ellenérveim gyerekes természetûek, tanácsosabb nem is beszélni róluk. Egyrészt Bécsben jók a vendéglõk, másrészt ott a kellemetlen, vaskos rajnavidéki modor (különösen éppen Düsseldorfban), és - és - Bécsben minden további nélkül nõtlen maradhatok, egy kisvárosban viszont egy öregedõ agglegény: karikatúra. Megnõsülni már nem akarok, s megvan a jó okom arra, hogy a szebbik nemtõl óvakodjam.

Theodor Billroth (1829-1894): német sebész. Brahms egyik legközelebbi barátja. Arthur Faber: bécsi gyáros, Johann Herbeck (1831-1877): osztrák karmester. Brahms a düsseldorfi ajánlatot végül nem fogadta el. A levélrészletben az 1. szimfóniáról esik szó.

48. Carl Reineckének    [Bécs, 1876. december]

Kedves Barátom,

[...]

Azt a feltehetõleg igencsak meglepõ tényt kell tudatnom, hogy "szimfóniám" hosszú és egyáltalán nem szeretetreméltó mû. Befejezésnek tehát nem szívesen javasolnám, inkább nyitószámnak, vagy még inkább ezt a sorrendet: 1. nyitány; 2. ária; 3. "szimfónia"; 4. 5. 6. stb. ad, lib.

Henschel azonban nyilván okos lesz, és valami szép áriát énekel majd; aztán, ha a "szimfónia" megbukik, a legszeretetreméltóbb dalomat!

Carl Reinecke (1824-1910): német zeneszerzõ, zongoramûvész és karmester. Georg Henschel (1850-1934): német származású angol baritonista, karmester és zeneszerzõ.

49. Clara Schumann-nak    Pörtschach, 1877. június

Kedves Clara,

úgy hiszem, rég nem adtam Neked olyan mulattató ajándékot, mint amilyent ma - feltéve, hogy az ujjaid kibírják az élvezetet! A Chaconne számomra az egyik legcsodálatosabb, legmegfoghatatlanabb zenedarab. Egyetlen kottasorba lejegyezve, egy apró hangszerre komponálva a legmélyebb gondolatoknak és a leghatalmasabb érzéseknek egész világa! Ha elképzelem, hogy a darab bennem fogant volna és én írtam volna meg, biztosra veszem, hogy a túlzott felindulás és megrendülés megõrjített volna. Ha az embernek nincs jelentõsebb hegedûs a közelében, a legszebb élvezet egyszerûen a képzeletünkben szólaltatni meg a darabot.

Ám ez a mû arra csábít, hogy mindenféle módon foglalkozzunk vele. Az mégse elegendõ, hogy mindig csak a lelki füleinkkel hallgassuk, Joachim is elég ritkán van kéznél - hát az ember megpróbálkozik ezzel-azzal. Bármihez folyamodjam is azonban, legyen az zenekar vagy zongora - az bizony számomra mindig tönkreteszi az élvezetet.

Ügy vélem, egyetlen módon érhetem el magam számára a darabnak egy meglehetõsen leszûkített, ám megközelíthetõ és teljesen tiszta élvezetét - ha csupán bal kézzel szólaltatom meg! Sõt, a dologról még a Kolumbusz tojása-történet is eszembe jut! Hasonló a nehézség, hasonló a technika fajtája, hasonlók az arpeggiók - minden úgy alakul, hogy akár hegedûsnek is érezhetem magam!

Próbáld ki egyszer, kizárólag a kedvedért írtam le. De: ne erõltesd túl a kezedet! Túlságosan is nagy hangot és erõt kíván - egyelõre inkább mezza voce játszd. Keresd meg Magad számára a kézhezálló és kényelmes fogásokat. Ha nem erõlteted túl magad - amitõl viszont tartok -, akkor sok örömöt találhatsz benne.

Brahms a levélben arról a balkezes zongoraváltozatról ír, melyei Bach d-moll hegedüpartitájának Chaconne-tételéból (BWV. 1004) készített.

50. Fritz Simrocknak    [Bécs, 1877. december]

Kedves S.,

Az állami ösztöndíjpályázat elbírálásakor már több éve örömöt szereznek nekem Anton Dvoøak (ejtsd: Dvorzsák) dolgai. Idén egyebek mellett küldött egy füzetnyi (10) duettet is: két szopránra, zongorakísérettel. Nagyon bájosaknak találom õket, kiadó számára pedig igen praktikusak lehetnek. A jelek szerint a füzetet saját költségén nyomatta ki. A kottában a címek és sajnos a szövegek is kizárólag csehül szerepelnek. Meghagytam neki, küldje el Önnek a dalokat! Ha átjátssza a sorozatot, örömét leli majd benne, akárcsak én, kiadóként pedig kiváltképp örülhet a pikáns hangnak. Csak aztán nagyon okosan kell majd gondoskodni a megfelelõ szövegfordításról! Néhány szöveget alighanem le is fordított a nemrég elhunyt Wenzig. Máskülönben e munkára talán a prágai Dr. Siegfried Kapper is használható volna. Dvoøák minden lehetséges mûfajban komponált már: vannak (cseh) operái, szimfóniái, kvartettjei, zongoradolgai. Mindenképpen nagyon tehetséges ember. Mellesleg szegény! Ezt kérem figyelembe venni!

Josef Wenzig (1807-1876): költõ és mûfordító. Siegfried Kapper: író és mûfordító.

(folytatjuk)

Julius StockhausennelJulius StockhausennelJohann Jakob BrahmsJohann Jakob BrahmsWilly von Beckerath rajza Willy von Beckerath rajza

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.