Nyereségre törõ vállalkozás és misszió

Beszélgetések az Editio Musica Budapest vezetõivel

Szerző: Albert Mária
Lapszám: 1997 október

A magánosítás befejezése után, 1994 júniusában a Heti Világgazdaság a szakma egyetlen mûködõképes kelet-európai zenemûkiadójaként írt az Editio Musica Budapest ZenemûkiadóKft-rõl. Homolya István, a kiadó ügyvezetõje elmondta: amikor a vállalat egy része az olasz Ricordi tulajdonába került, már túl voltak a legszükségesebb szervezeti átalakításokon. Õ és vezetõ munkatársai, Boronkay Antal fõszerkesztõ és a promócióért felelõs Demény János úgy vélik, hogy az optimálishoz közelítõ struktúrában dolgoznak.

A piaci körülményekhez alkalmazkodva a hajdani állami vállalat bizonyos részeit, például a Zenemûnyomdát már korábban leválasztották, azután eladták. Szerkesztõségeket vontak össze - a zeneibõl, irodalmiból és mûszakiból például egyet hoztak létre. A kereskedelmi részleget azonban bõvítették, tekintve, hogy 1991 óta önálló export-import tevékenységet folytatnak. Mûködik a nagykereskedelmet ellátó raktáruk, valamint egy saját üzletük, az Andrássy úti Liszt Ferenc Zenemûbolt.

Megerõsítették a szerzõi jogok kezelésével foglalkozó részleget, minthogy a zenemûvekhez kapcsolódó jogokkal való kereskedés, jogkezelés, ügyintézés, s ennek megfelelõen a tevékenységhez kapcsolódó forgalom az utóbbi négy-öt évben sokszorosára nõtt. "A szerzõi jogok forgalmazása nagy üzlet" -állítja az ügyvezetõ igazgató. Már 1989-tõl kezdõdõen egyre több tekintélyes külföldi kiadó bízta meg katalógusának s az abban reprezentált jogoknak kezelésével a budapesti zenemûkiadót, s ezen a Ricordi résztulajdonossá válása nem sokat változtatott, hiszen az olasz kiadó a privatizáció elõtt is velük képviseltette magát, s nem új keletû a Boosey & Hawkestól kapott megbízásuk sem. Ma - ahogyan az egész világon kívánatos - különbözõ, részben kölcsönös képviseleti szerzõdések megkötésével hatékonyabban tudják ellenõrizni, menedzselni a jogok felhasználását az egyes országokban. Máskülönben szinte lehetetlen volna nyomon követni, hogy egy idegen országban egy - mondjuk: magyar - darabot ki, hol, milyen célból használ fel. A helyi kiadó illetve képviselõ megbízása ebben segít. Ez a hálózat - mint mondják - ma már az egész mûvelt világot lefedi, tavaly óta a különös módon addig kimaradt skandináv országokban is dolgozik megbízottjuk.

A könyvkiadás szinte teljes megszûnése az Editio Musicánál hosszabb folyamat - sajnos logikus - következménye. A régi, állami zenemûkiadó közvetlen és közvetett költségvetési támogatással tekintélyes számban adott ki szakmai és ismeretterjesztõ könyveket. Ez volt a zenei könyvkiadás aranykora, amely valószínûleg sohasem tér már vissza. A keresztfinanszírozás feledhetõ korszakában a kiadó emblémájával A Biblia világától és az Esõembertõl kezdve szakácskönyveken át sztáréletrajzokig különféle bestsellerek láttak napvilágot, ezekbõl igyekeztek kigazdálkodni a szakmai munkák költségeit. Az efféle könyvekbõl aztán hihetetlen túlkínálat mutatkozott 1989 után, az újonnan alakult "vállalkozói" kiadók pedig lefölözték a piacot, "együttmûködve" a szintén újdonsült magánterjesztõkkel. Ma is a terjesztés a szakma Achilles-sarka, az egy-két forgalomban lévõ zenei könyv szinte csak a szánalmasan megfogyatkozott zenemûboltokban található meg. Így fordulhat elõ, hogy

1994-ben Alan Walker páratlanul értékes Lisztéletrajzának második kötete csupán háromezer példányban jelent meg, s ennek fele jelenleg is a kiadó raktárában hever. Készülnek azonban más "prózai" mûvek is: Bartók Béla írásai összkiadásának sorozatából eddig két kötet olvasható, a kiadó kész a továbbiak megjelentetésére, most viszont a közreadók lassultak le, ami tudományos szempontból örömteli hír, hiszen számos új kutatási eredményt

1993-94 fordulóján a kiadó privatizációja körül nagy vita bontakozott ki. A magyar zenésztársadalom egységesen attól félt, hogy a piaci alapon mûködõ cég nem lesz elég készséges a kortárs mûvek kiadásában. Akkor az eladó, az Állami Vagyonkezelõ Rt. megígérte, hogy több tízmillió forintos alapítványt hoz létre, amely (vagy önmaga, vagy egy közhasznú társaság mûködtetésével) a megfelelõ magánmecenatúra kialakulásáig gondoskodik az új magyar mûvekrõl. Ilyen önálló alapítvány az elvi megállapodás sajnálják, hiszen az alapítás a kortárs zenei, zenetudományi és zenepedagógiai területek élénkítésére lett volna hivatott. Továbbá mert - és ez a kérdéskör visszavezet a napi kiadói gyakorlathoz - a kortárs zene számára rendkívül fontos, hogy milyen kiadói háttér áll mögötte. Az Editio Musica nemcsak azt tekinti feladatának, hogy a már birtokában lévõ repertoárból minél több mû elõadására biztasson itthon és külföldön, hanem hogy felfedezzen. A létre nem jött alapítvány feladata lehetne, hogy minimális támogatással életre hívjon kompozíciókat, hogy legalább elsõ kottába foglalásukat finanszírozza, hogy létezésüket nyilvántartsa - így az olyan hivatásos "forgalmazók", mint az Editio Musica, jobban oda tudnának figyelni a választékra, és elkerülhetnék az esetlegességet. (Jó regisztrációs rendszer mûködik Hollandiában és a skandináv országokban, sõt a Magyar Zenei Tanácsnál is kialakulóban van egy hasonló célt szolgáló információs centrum.)

A kiadó a kortárs zene promocionálásakor tulajdonképpen meghitelezi a jövõbeni sikert. Nem szívesen említenek neveket, amelyekkel illusztrálhatnák, hogy nem csak a megkeresésekre reagálnak, hanem kezdeményeznek is. A szisztéma, mint mondják, megfelel az európai gyakorlatnak, a különbség a zenei, vagy inkább a mûvészeti közélet szervezettségében és az anyagi eszközök mennyiségében rejlik. A fejlett országokban a kortárs zenei vagy azt is játszó fesztiválok igen alkalmasak az új mûvek bevezetésére. Egy kiadó üzleti vállalkozás, pénzt akar keresni, és feladata, hogy a megtermelt nyereséget új mûvek kiadásába fektesse be, mégpedig lehetõleg olyanokéba, amelyek hosszabb távon szintén pénzt tudnak termelni. Kulturális missziót tölt be magával a létével: egy jól mûködõ, megfelelõ nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezõ kiadó termékenyítõleg hat egy ország, egy régió zenei kultúrájára.

Nagyon fontos, hogy a szellemi termékek szabadon áramolhassanak, s hogy ezt a "cserekereskedelmet" semmi se akadályozza. Tudomásul kell venni, hogy a magyar kortárs muzsikusok és mûvek épp annyira lesznek ismertek külföldön, mint amilyen mértékben hajlandók vagyunk befogadni itthon a jelenkori japán, holland, amerikai vagy portugál komponisták mûveit. A kiadóban aggodalommal észlelik, hogy a kortárs zene reprezentációja veszélybe került a magyar zenei életben. Minden alkotó a vele azonos kulturális indíttatású, vagyis a hazai közönség elõtt mutatja meg magát legszívesebben. Ezekre az alkalmakra meg lehet hívni a külföldi kritikusokat, fesztiválszervezõket - ennek lebonyolítását a kiadó vállalni szokta. Ha ezek az invitálások elmaradnak, nagyon nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy miért fontos X és Z mûvét Londonban vagy Salzburgban elõadni, hiszen a saját szellemi közegében sem tartották szükségesnek, hogy elhangozzék.

A kottakiadásban is meg kell találni az összhangot a belföldi értékesíthetõség és az exportképesség között. Évente mintegy 25-30 új cím jelenik meg, s ezek mindegyikét jó szívvel tudják ajánlani a magyar zeneiskoláknak csakúgy, mint a New York-i, londoni vagy tokiói kottakereskedõknek. A Liszt összkiadás mellett a fõ profilt továbbra is a zenepedagógiai kották jelentik, melyek a fejlett magyar zeneoktatás közelmúltjának és jelenének gyümölcsei. Az elmúlt három évtizedben keletkezett legjobb munkákat folyamatosan jelentetik meg. Csak két példát említve: a Sándor-Járdányi-Szervánszky-féle Hegedûiskolát idén a 37., Jeney Fuvolaiskoláját 1970 óta a 33. kiadásban kínálják. A magyar zene jó híréért tehát a sok külföldön élõ muzsikus mellett a kiadó is sokat tesz, a kiválasztott zenepedagógus megkeresésétõl és felkérésétõl kezdve egészen addig, hogy az általa közreadott kottát azonnal szállítja, akár Madridból, akár Oslóból rendelik meg. De a magyar kórusirodalom külföldi megismertetését is fontosnak tartják. Japán és Németország után legutóbb Hollandiában adtak el alkiadásra Kodály, Bartók, Bárdos, Farkas és Petrovics kórusmûveibõl jónéhányat. A huszadik századi klasszikusok iránti érdeklõdés sem szûnt meg, talán csak a megközelítés minõsége más. Nemsokára megjelenik Bartók Béla Gyermekeknek címû mûvének kritikai kiadása, amelynek kottaszövegét Bartók Péter pontosította. Négy latin szövegre írt, eddig kiadatlan, fiatalkori Kodály-kórusmû is napvilágot lát az év végéig.

Az Editio Musica mai vezetõinek tehát fõ törekvése: összeegyeztni a gazdálkodási szempontból is eredményes mûködést a kulturális misszióval. A mecénás szerepére a kiadó természetesen nem vállalkozhat, ezt a feladatot a kulturális kormányzatnak, illetve a kulturális célú alapoknak, alapítványoknak kell ellátniuk. De az EMB - anyagi lehetõségei szerint - így is képviselni kívánja az egész mûvelt világ elõtt a magyar zenekultúrából mindazt, ami exportképes és a profiljába illik.

Homolya IstvánHomolya IstvánBoronkay Antal  Felvégi Andrea felvételeiBoronkay Antal Felvégi Andrea felvételei

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.