Nyitott tudomány - zárt mûvészet

Ezredvégi beszélgetés Dobszay Lászlóval

Szerző: Hollós Máté
Lapszám: 1997 szeptember

Ezredvégi beszélgetések hallgatói lehetünk vasárnap késõ estéken a Magyar Televízió képernyõje elõtt. Tudósok, mûvészek: gondolkodók beszélnek hivatásukról az ezredvég szellemiségének tág összefüggésrendszerében. Gondolkodók: ez a megnevezés mûvészek esetében mindjárt szûkebbre vonja a megkérdezhetõk körét. Nem életpályák taxatív felmérése, eredmények büszke vagy szerény sorolása ugyanis a cél, hanem alkotásra mozdító szellemi tartalmak közlése. Tillmann József szerkesztõ és Monory M. András rendezõ, aki már korábban is kitekintett a zene világába, legutóbb Dobszay Lászlói ültette kamera elé.

A korábbiaktól eltérõen érdekes hallgatnivalóból nézhetõvé vált a mûsor. A míves filmetûdnek beillõ fõcímbõl ugyanis korábban a tenger hullámainak motívuma a képernyõ szélén mindvégig körülvette a beszélõt, amitõl rövid szédelgés után a nézõ rádióvá minõsítette át tévékészülékét. Holott a kép a beszélõt inkább beszélgetõvé tudja avatni, mint a puszta hang, s errõl kár lemondani. A sorozat egyébként olyan típusú beszélgetés, amelyben a kérdést nem halljuk, látványos vágások tagolják a vallomástevõ szavait.

Dobszayval szerencséjük volt a mûsor készítõinek. Vérbeli tanár, aki pontosan fejezi ki magát, kimunkált gondolatokkal áll hallgatója elé, s nem visel semmilyen pózt. Nem "tudományosítja" a zenét, hanem a tudomány kristálykésével boncolja azt, ami abban mûvészi. Nem mímeli, hogy megzavartuk, amint mûhelyébe kukkantottunk.

Így beszél például: "Ha Mozart vagy Michael Haydn egyházzenei mûvet ír, a maga stílusát írja. Hallatszik, hogy a liturgia kész valami, s abba betesz egy kész valamit. Ezzel szemben a gregorián azt a korszakot eleveníti meg, amikor a liturgia született, és ebben a liturgiában született annak a zenéje. (...) Tehát bizonyos értelemben, liturgikus szempontból nézve minden késõbbi zene kicsit robotember. A gregoriánban még a kar kar, az ujjnak ujj jellege van, mert fogni akarok vele, minden testrésze pontosan úgy mûködik, amire azt a testrészt használni fogjuk."

Késõbb a gyerekjátékból hoz hasonlatot, amikor, mondjuk, körjátékban a csiga-bigáról énekelnek. "Nehéz elképzelni - mondja -, hogy a csiga-biga hívogatónál egy, a csigabigáról szóló Schumann-dal hangozzék el a gyerekek ajkán. Nem azért, mert nehezebb, hanem mert érezni, hogy az már csak úgy van odarakva, alkalmazva, nem pedig a csigahívogatás szituációjából születik." Úgy gondolom, aki életében egy hang gregoriánt nem hallott, aki messze elkerülte a szakrális zenét, annak számára is megvilágítja ezzel a zenetörténeti jelenséget.

Dobszay tudja, hogy ha a zenérõl beszélni kezdünk, megfelelõ szókészlettel kell rendelkeznünk. A zenérõl való beszéd három módját különbözteti meg. Az egyik a vallomásoké, a tapasztalatok átadásáé. A másik az ismeretterjesztõ elõadásoké, amelyek a zenében olyan dolgokat kezdenek keresni, amelyekhez szavaik vannak. Ez a felületen rekedés veszélyét hordozza. A harmadik mód a zenei szövegbe való behatolás, a mûalkotásbeli rendteremtés vizsgálata.

Dobszay László mûvészként és tudósként egyaránt aktív. Ez megóvja a mûvész lezserségétõl vagy a ló másik oldalára esõ áltudományosságtól éppúgy, mint a tudós szárazságától, a mûvészet élõ organizmusának kimerevítésétõl. "A tudomány mindig nyitott a másnapra, a másnapi felfedezésre, amivel majd kibõvítik, vagy korrigálják tévedéseit -mondja. - A mûvészet mindig zárt marad, tehát valamilyen értelemben kívül tud maradni az idõn. Bach olyan tökéletes, hogy azt soha senki nem fogja felülmúlni, legfeljebb lehet egy másik szerzõ, aki újból tökéletes. De a bachi tökéletességhez nincs mit hozzátenni."

Dobszay 12 éves volt, amikor Kodály azzal kísérletezett: lehet-e ilyen korán kezdeni a zeneszerzés tanulását? Röviddel az érettségi után azonban, képzett zeneszerzõként pályára lépve odahagyta a komponálást - a zenélés más területei vonzották. Szavai szerint mégis sokat köszönhet a zeneszerzõi tapasztalatoknak, így beszél: "Mindenkinek, akármiképpen foglalkozik a zenével, akkor jó a zenéhez való viszonya, ha ugyanolyan, mint a zeneszerzõé. A zongoristának úgy kell leülnie, mintha õ szerezné abban a pillanatban a zenét. Ugyanarra a ritmusra kell járnia az agyának, mint a zeneszerzõének, s ezt mondhatom a zenetanárra, sõt az egyszerû zenehallgatóra is: mikor leül a hangversenyterembe, képzelje úgy, hogy ö maga most írja épp azt a zenét, amit hall."

Cseppet sem különös, hogy ezredvégünkön Dobszay hangsúlyosan beszél az évezred elsõ harmadából származó gregoriánról, kutatói és karnagyi mûködésének fõ területérõl. A távoli múlt felfedezése, feltárása ugyanis századunk második felének, vagyis ezredvégünknek szellemiségét képviseli: a már megismert múlt alatti régészeti kutatások, az "apákon" átnyúlva a "nagyapákkal" való kézfogás igénye. Dobszay nem a zene felõl közelített a gregoriánhoz, hanem a második vatikáni zsinat nyomán megindult egyházi reformtörekvések felõl, melyek nyomán a gregorián megkezdhette be- illetve visszaépülését az egyházzenei életbe.

Dobszay László nem a katedra magasából beszél a nézõhöz. Egy-egy köznapiasan könnyed szava mégsem vulgarizálja súlyos mondanivalóját. Született tanárként tudja: "Ha fáradságos utat akarok egy emberrel megtetetni, akkor hinnie kell abban, hogy jó útra viszem, amelyen érdemes járni. Lehet, hogy erre az útra kényszeríteni is kell egy kicsit. A szülõ is megtanítja fogat mosni a gyereket, holott a gyerek nem szeret fogat mosni."

Azt hiszem, Dobszayt hallgatva sokan elindulnak fogkeféjükért.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.