A BMC és az ECM

Gõz László Manfred Eicherrõl

Szerző: Mikes Éva
Lapszám: 1997 június

Az újságírónak külföldre kellett utaznia, amikor Manfred Eicher Pesten járt. Megoldás: egy rendhagyó beszélgetés - nem azzal, akivel az eredeti terv szerint készülnie kellett volna, de azzal, aki a témáról mindent tud. Egyszóval ez egy Manfred Eicher-interjú, amelyet Gõz László adott. És nem is interjú: monológ.

A Lónyai utcai Na Ne Galéria pici volt, zegzugos - avantgárd helyszíne avantgárd alkotásoknak. Mára az utca lakói sem emlékeznek rá. Helyén egy éve a Budapest Music Center - becenevén BMC - mûködik. Tulajdonosa, vezetõje Gõz László.

Van azután egy ECM nevû hanglemezkiadó is, amely Manfred Eicher nevének betûit viseli. 1969 óta mûködik Münchenben, kortárs zenei és jazz-felvételeket jelentet meg.

A BMC célja létrehozni egy, az Internet révén az egész világon hozzáférhetõ magyar zenei adatbázist. Az adatbázis a következõ címeken érhetõ el: BMC információ, Music Centerek a világban, Zeneszerzõk, Zenészek, Zenekarok, Koncertek, Magyar jazz, Oktatás. A BMC az összes adatot térítésmentesen dolgozza fel és tartja fenn a nemzetközi hálózaton. Home Page-ét eddig több mint 3000-en nézték meg. Az UNESCO a BMC által készített mintaanyagot saját weblapján helyezte el, aminek alapján több ország kezdte meg hasonló zenei adatbázis kiépítését. A Centrum területén mûködik a Bouvard és Pécuchet kiadó, amely többnyire klasszikus és jazz-lemezeket jelentet meg. Tulajdonosa szintén Gõz László. A finanszírozást vagy támogatók segítik, vagy saját kiadványai hasznából fedezi. Ilyen sikeres és profitáló kiadványuk a Csinibaba címû új magyar film CD-je.

A BMC területén mûködõ kompaktlemez-üzlet eddig hat kiadó: az AUVIDIS, a DREYFUS, a POLYGRAM, a VERVE, a JVC és az ECM mintaboltja is. A BMC 1996-ban felvételt nyert a Magyar Zenei Tanács tagjai közé.

Manfred Eicher zenész, producer. Maga a jazzt és a komolyzenét is mûvelte, majd 28 éve kiadót hozott létre. Elsõ kiadványuk, a Free at Last (Végre szabadon), amelyen Mal Waldron zongorázott, 1969 novemberében készült el, a következõ, az Afric Pepperbird (Afrikai borsmadár) Jan Garbarek elsõ ECM-lemeze volt, amelyen Terje Ryp dallal, Arld Andersennel és Jon Cristensennel muzsikált együtt. Ez a felvétel Oslóban készült Jan Erik Kongshaug hangmérnök irányításával. Õ és Eicher új jazzfelvételi stílust hoztak létre, amely a késõbb elkészült Chick Corea-, Paul Bley- és Keith Jarrett-felvételeken egyértelmûen felismerhetõ. Ezek mindegyike a jazz történetének legsikeresebb albumai közé került. A Time 1981-ben a következõket írta: "Egy ifjú jazzmuzsikus legalább annyira szeretne megjelenni az ECM-nél, mint amennyire egy fiatal novellista a New Yorker hasábjain." Innen Gõz Lászlóé a szó, aki áprilisban meghívta és négy napig vendégül látta Budapesten Manfred Eichert.

- Eicher az elsõ 18-20 évben olyan jazzlemezeket adott ki, amelyek alapvetõen különböztek az amerikaiaktól. A hangzó végeredményt fehér zenének illetve fehér jazznek nevezte el, ezzel új zenei fogalmat teremtett, új zenei iskolát alapított. A fehér zene nem tesz különbséget jazz és mai zene között. A kettõt úgy gyúrja össze, hogy egyik sem sérül, és új zenei távlatokat nyit.

Eicher olyan jazzmuzsikusokat toborzott, akik ebben a közegben mozogtak, de hajlandók voltak rá, hogy elfogadják az õ útmutatását, irányítását. Ez a zene-mûhely hamarosan - már 1976-ban – minden fõdíjat megnyert. Eicher az év producere - az év kiadója lett. Hat-hét évvel ezelõtt kezdett kortárs komolyzenével foglalkozni. Ennek kiadását olyan szinten mûveli, hogy ma már a legrangosabb kortárs mûvészek mind hozzá tartoznak, például Steve Reich vagy Kurtág György. Minden zenében felfedezi a sajátosat, az egyedit. Steve Reich az õ segítségével lett az elmúlt tíz év egyik legsikeresebb szerzõje Az általa kiadott kortárs lemezek mind elérik az 5-10-20 ezres példányszámot, köztük Kurtágéi is. Ezen a területen ez hihetetlen szám. Ma mar az ECM-nek világszerte olyan tábora van, amely felér bármilyen fan-klubbal. Ha a világon minden olyan zeneszeretõ ember, mint magam, megvesz egyet a kiadványok közül, az már sokezres szám. A földkerekségen 20-30 ezer CD-bolt mûködik. Ha csak 5000 rendel egy-egy példányt, az már ismertté tehet egy szerzõt. De az ECM még csak nem is így dolgozik, hiszen Amerikában óriási sikereket ér el, elképesztõ eladási indexszel. Ezt az is illusztrálja, hogy minden évben 12-15, sõt az idén eddig már 25 lemezt adott ki. Ezt egyetlen nagy cég sem engedheti meg magának. S az ECM ezt úgy teszi, hogy közben teljesen ismeretlen neveket jelentet meg. Manfred Eicher meghallgat egy muzsikust, majd egy másikat, egy harmadikat, ígéretesnek találja, összehozza õket és kiad egy közös munkát. Igazi producer. Nem abban az értelemben, hogy pénzt fektet mondjuk Bernstein vagy Karajan felvételeibe, elad a lemezeikbõl 100 000 példányt, a profitot beforgatja egy újabb bejáratott névbe, hanem úgy, hogy tehetségeket fedez fel. Minden egyes lemezt megtervez zeneileg, technikailag és külalak tekintetében egyaránt. Kurtágot maradéktalan élvezettel elõször az általa kiadott lemezen hallgattam. Mindezek során sikerült magáról olyan portrét kialakítania, amely garancia: az ECM a minõség védjegye. Nincs benne saláta, adaptáció, megszokottság. Itt minden lemez mûalkotás. A borítók is ezt tükrözik.

Az ECM eddig 600 lemezt adott ki. Egyszemélyes cég: Eicher egyedül választ, egyedül mondja meg, ki mit csináljon, minden felvételt végigül, s ha kell, leállítja a munkát, beleszól. Megtervezi és fotóztatja a borítót, amely maga is képzõmûvészeti alkotássá válik. Ha lehet zenét képpé változtatni, õ az, aki képes erre.

Munkájának van magyar vonatkozása is. Ezért is hívtam meg. Szándékom, hogy a BMC-ben valódi kapcsolatot létesítsünk a világgal - nemcsak az Interneten keresztül, hanem személyesen is. Nem menedzserek vagyunk, sem szervezõ iroda, csak azt szeretnénk, hogy történjék valami. Manfred Eichert összeismertettem az Amadinda Ütõegyüttessel, Csalog Gáborral, Dés Lászlóval, Eötvös Péterrel. Ha látogatásának az lesz az eredménye, hogy kiad egy Szervánszky-lemezt - mert róla különösen sokat kérdezett -, akkor mindez már megérte a fáradságot. A Keller Vonósnégyes az összekötõ kapocs, õk az Eratót cserélték fel az ECM-mel. Jó cserét csináltak. Manfred Eicher a lemez mellett mindenkirõl kiad egy szórólapot, amelyen egyéb tudnivalókon kívül a mûvészek valamennyi koncertjének helyszínét és idejét is közli. Vagyis azt akarja, hogy ami az õ kezébõl kikerül, annak legyen sajtója, helye a kultúrában.

Ismerem eddig kiadott mintegy 600 lemezét - nincs közöttük egyetlenegy sem, amelyen ne találnék valami rendkívülit. Akit , õ kiad, az nemzetközi sikert arat. Ezért tartom fontosnak, hogy minél több magyar mûvész kerüljön hozzá. Kelleréket egyre többen keresik, egyre ismertebbek, hamarosan világsztárok lesznek. Nem mûvi úton. nem azért, mert erõszakkal feltornásszák õket valahová, hanem mert valóságos értékeikre az ECM révén odafigyel a világ. Manfred Eicher pedig új dolgokat hoz ki belõlük, új mûveket játszat velük, új feladatokat tûz ki eléjük. Nem követel, nem kér, hanem ad. Elõször is óriási lehetõséget azzal, hogy valaki a kiadójához kerülhet. Megtörte azt a hegemóniát, amelyet a világ öt vezetõ kiadója teremtett; amely ráül a zenei világra és megfojtja azt (a magyart mindenképpen). Manfred Eicher pedig nagyon is ismeri és elismeri a magyar zenét. Sõt általában a magyar kultúrát. Elsorolja a 6:3-as mérkõzés magyar csapatának tagjait; Esterházyt, Nádast, Kertész Imrét olvas. Olyan zenészeket ismer, akiket magam sem. Amikor itt járt, adott egy sereg interjút, közöttük leült, 3 percig aludt, majd folytatta. Teljes koncentráltsággal. Hát ilyen ember.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.