Mûvek bontakozóban

Madarász Iván gitár-hommage-a

Szerző: Hollós Máté
Lapszám: 1997 május

Az augusztusban Esztergomban rendezendõ XIII. Nemzetközi Gitárfesztivál felkérésére új müvet komponál Madarász Iván. - Már Szendrey-Karper László irányítása idején is több alkalommal kaptál megbízást a fesztiváltól gitárzenekari mû írására. Mi vonz ebben a különleges apparátusban?

- Ötödízben komponálok ilyen együttesre. Mindig más volt az inspiráció. Most az, hogy emléket állítsak Szendrey-Karper Lászlónak, aki a magyar gitármûvészet és -oktatás oszlopa, s e fesztiválnak is atyja, motorja, lelke volt.

- Miben nyilatkozik meg, hogy az õ emlékére írod a darabot?

- Ez szorosan összekapcsolódik azzal az évekkel ezelõtt magam elé tûzött feladattal, hogy olyan kompozíciókat hozzak létre, amelyeknek minden eleme, minden dimenziója egyazon jelenség, egyazon hatás szolgálatába állítható. Ennél a darabnál Szendrey emlékének megörökítése összekapcsolódott az esztergomi bazilika - elsõ pillanatban talán hátrányosnak tetszõ - akusztikai adottságával: a 16 másodperces lecsengéssel. Fölhasználom Szendrey-Karper egykori lemezfelvételeit, ezek "keltenek visszhangot" azokban a fiatalokban, akiket õ tanított, s akiket azok tanítottak. Így az akusztikai visszhang a szellemi munkásság visszhangjává nemesül. Szcenikai elemként használom azt, hogy - mintegy fordított Búcsú-szimfóniaként - egyre többen csatlakoznak a játszókhoz. Az esztergomi gitárfesztivál zenekara adott esetben több száz fõssé is dúsulhat. A mozgásnak tehát szerepe van, amint a bazilika különbözõ részeibõl újabb és újabb csoportok érkeznek, bõvítve a hangszeresek létszámát. A mozgás - a szcenikai értelmen túl - megszabja a darab akusztikai rendjét is, és így szolgálja az emlékállítás koncepcióját is.

- Az említett rendkívül hosszú lecsengés nem köti meg a zeneszerzõ kezét?

- Látszatra minden szabály fogságot jelent. Ugyanakkor szinte nincs olyan elviselhetetlennek tetszõ kötöttség, mely - ha alaposan megvizsgálom - lehetõségeket ne adna. A visszhangot, mely eleinte akadályozott, ma örömmel fogadom, kezdem fölfedezni a benne rejlõ lehetõségeket, s a darab gondolatiságának szolgálatába tudom állítani.

- Van-e már címe a mûnek?

- In memóriam Szendrey-Karper László. Illeszkedik abba a törekvésembe, hogy olyan történeteket találjak ki, amelyekben a mozgásoknak hangzó következményük van.

- Kollázs jellege lesz a darabnak?

- Már csak azért sem, mert autonóm zenei szövetbe ágyazom. A kollázs számomra azt jelenti, hogy valamit kiemelek egy kontextusból, és teremtek egy attól idegen, mesterséges összefüggést. A kollázsban az alkotónak inkább csak lelki energiája játszik szerepet, amellyel új kapcsolódásokat hozhat létre. A kollázs voltaképp olyan töredékekbõl áll, amelyek végül is inadekvát részletek. Az ilyen értelemben vett fragmentum számomra parodisztikusnak tetszik. Ebben a darabban nem torzószerû - tehát torz - fragmentumokat kívánok használni, hanem az archaikus metafizika részletszemléletének megfelelõen kisebb léptékekben az egészet jelentõ részleteket. A részletek, amelyeket a darabban használok, voltaképpen Szendrey egész mûvészetét jelenítik meg.

- Zeneileg hogyan valósul meg mindez? Hangszóróról hallunk valamit Szendrey játékából. Az továbbgondolódik, transzformálódik a gitárosok kezén?

- Az adott zenei anyag reflexiói, ekhói szólalnak meg, nem puszta visszhangzás, hanem a továbbgondolás értelmében.

- Lesz-e véletlenszerû elem a megvalósításban, vagy mindent kiírsz? Ami visszhangnak nevezhetõ, azt minuciózusán megkomponálod?

- Nem építek a véletlenre. Ám minden nagyobb rendszer alsóbbrendû részleteket is tartalmaz. Például a Máté-passió a maga hatalmas zenei-szellemi építményével az akusztika legalapvetõbb törvényeit vagy épp a szekvencia mechanizmusát is magában foglalja, így elképzelhetõ, hogy egy-egy rövid részletben aleatorikus technika is megjelenik.

- Ha a mû ennyire tekintetbe veszi az esztergomi bazilika visszhangzását, áthelyezhetõ-e az elõadás más helyszínre? A budapesti bemutató a Teréz-templomban lesz, s késõbb a mûvet koncertteremben is megszólaltathatják.

- Hangversenyteremben ma üdvösnek érezném a mesterséges zengetést. Olyan a feladatom, mint a színpadi szerzõé: jó, ha ismeri a színészt, akinek a szerepet szánja.

- Most készülõ kompozíciód sajátos "multimédiájának" van elõzménye munkásságodban. Lemezen most megjelent Hímzett hangok címû mûvedre gondolok.

- Ott az énekesnõ mimikáját alakítom a magyar kiejtésben nem használatos magánhangzók segítségével. Azok a lejegyzett magassághoz képest negyedhangos eltéréseket hoznak létre. A "szövegnek" tehát következménye van a mimikában és az akusztikában. A mimikával szabályozni tudom a hangmagasságot -és fordítva. Mimikai rendet komponálva hangmagasságot és vokálist hozhatok létre: vagy vokálisok szintjén szervezem meg a darabot, s azok a hangmagasságot és a mimikát befolyásolják, vagy pedig hangmagasságot írok, s azok a vokálisokat és a mimikát határozzák meg. Ennek a komponálásmódnak, a több dimenzió egymásra hatásának újabb megvalósulása a készülõ gitárzenekari darab.

- A Hímzett hangokból készülhetett hangfelvétel, mert amit most elmondtál, jól hallható. De vajon a Szendrey-emlékdarab szcenikus elemei nem gátolják-e meg a mû hangfelvételen való terjedését?

- Ez a többdimenziósság nemcsak egy sajátos mai zeneszerzõi magatartásban érvényesül, hanem akár egy Beethoven-vonósnégyes esetében is. Pernye András kigúnyolta azokat, akik lehajtott fejjel, behunyt szemmel hallgatnak zenét. Egy Richter-koncerten szinte bántóan ütötte meg fülemet Mozart c-moll fantáziájának különösen súlyosan megszólaltatott kezdõhangja. Mikor a szekvenciánál már odanéztem, a monumentális gesztus értelmet adott az akusztikumnak.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.