Arnold Schoenberg könyvtárának Bartók-kottái

Szerző: Breuer János
Lapszám: 1997 május

3.

Tíz kompozíció - a Schoenberg-hagyatékban fennmaradt Bartók-hangjegyek fele - szerepelt a Zenei Magánelõadások Egyesülete koncertrepertoárján. E gyûjteménybõl az elõadott mûvek közül csupán az I. vonósnégyes és a Román tánc (vagyis a Két román tánc) nyomtatott kottája hiányzik. Elõbbit nyilván a saját anyagából játszotta a Feist kamarazenetársaság, 1920 novemberéig a Schoenberg-egylet házikvartettje. A Két román tánc hiánya pedig azt az elõzõ fejezetben megkockáztatott feltevésemet erõsíti, hogy e táncok egyikének bemutatása nem a megtervezett Bartók-ciklus részeként került mûsorra, elõadója, Lamadin Erna valamilyen kiskapun át léphetett az Egyesület pódiumára.

Íme a Bartók-repertoár kottakiadványai (a mûvek keletkezésének sorrendjében): Rapszódia Op. 1; 14 bagatell; Gyermekeknek; Négy siratóének; Román népi táncok; Román kolinda-dallamok; Suite Op. 14; Nyolc magyar népdal; 15 magyar parasztdal; Három etûd. Közülük kilenc tartalmaz hol több, hol kevesebb, kézzel bejegyzett elõadói utasítást. Csak a Román népi táncok lapjai "tiszták", vagyis nem õriznek kéziratos interpretációs javaslatokat. Valószínûnek tartom, hogy nem ez a hagyatéki példány szolgálhatott a bécsi bemutató alapjául, mivel egyebekben Bartók népdalfeldolgozásaiba is kerültek ceruzás jegyzetek, s a ciklusnak a Kolindákkal együtt éppen Schoenberg volt a betanítója (Vortragsmeistere).

Kérésemre Jerry McBride tájékoztatott a kézzel írt elõadói utasítások jellegérõl (egy meg nem nevezett asszisztens-tanítványával nézetté át a Schoenberg-könyvtár Bartók-anyagát). Eszerint a bejegyzések a tempót, dinamikát, hangsúlyt, artikulációt érintik jellemzõen. Ujjrendre vonatkozó javaslat csupán a Suite Op. 14. II. és III. tételében található. (Megjegyzem, a betanítók közül csak Eduard Steuermann volt par excellence zongorista, azt azonban nem tudom, volt-e része a Bartókot játszó elõadók felkészítésében.) McBride úr szíves levélbeli közlése, hogy a Bartók-kották bejegyzéseinek írásképe nem egységes, a bejegyzések különbözõ kézvonásokra utalnak. Hanem a kéz "birtokosának" meghatározásához látni kellene a kottákat és ismerni a Bartók-mûvek betanítóinak névsorát. A Vortragsmeister lehetett Schoenberg, Berg, Steuermann, Webern s a Webernt e poszton felváltó Erwin Stein is.

Schoenberg jegyzeteinek demonstrálására Jerry McBride megküldte nekem a Négy siratóének III. darabjának és a 15 magyar parasztdal nyomtatott kottája 5. oldalának xeroxmásolatát. Megküldte a 14 Bagatell és a Román kolinda-dallamok teljes kottájának másolatát is, melyekrõl biztos forrás alapján tudható, hogy Schoenberg volt a betanítójuk. A kották eredeti rendeltetését "Archív des Vereins für musikalische Privataufführungen in Wien" szövegû gumibélyegzõ jelzi a Kolindák külsõ borítóján és belsõ címlapján, a Bagatellek borítóján, belsõ címoldalán, a szöveges magyarázatokat tartalmazó 3. oldalon, valamennyi tétel kezdetén s még több helyütt.

Schoenberg Cesia Dische pianistának szóló interpretációs utasításai-javaslatai négy csoportra oszthatók. 1. Hamis hangok, nem eléggé plasztikus részletek jelzése (beikszelt hangjegyek, hullámvonallal aláhúzott szólamok). 2. A Bartóktól származó nyomtatott elõadási utasítások hatását elmélyítõ, azokkal legalábbis nem ellentétes javaslatok. 3. A Bartókéival ellentétes elõadói utasítások, melyeknek nyoma sincs a kiadott kottában, sõt mintegy cáfolatai a zeneszerzõ intencióinak. 4. Kivételként akad megfejthetetlen bejegyzés.

Az elsõ csoportra nem érdemes különösebb figyelmet fordítani, lényegtelen, hogy a valóságos nyúzópróbának kitett elõadó a munka egyik-másik fázisában mit ütött mellé, mit kent el. Ami a negyedik típust illeti, rejtvényfejtõ lecke volna kideríteni, mit jelent a VIII. Bagatell 11. ütemében (kotta: 18. o.) a balkéz ötvonalas szisztémájától a jobb kézéig emelkedõ "Feiertag" (ünnepnap, munkaszüneti nap, fájront) bejegyzés. A szóban forgó 2/4-es ütem majdnem generálpauza, félértékû szünetjellel mindkét szólamban, végén a bal kézben a következõ ütemhez átkötött rövid nyolcadelõkével. Az szinte bizonyos, hogy Schoenberg nem a kottatartóra helyezett hangjegyekbe jegyezte, mert az írás az elõtte lévõ ütemvonallal párhuzamosan, nyílegyenesen emelkedik alulról felfelé, márpedig így írni kottapultra még Schoenberg, a gyakorló hobby-festõmûvész sem tudhatott. Meglehet, ez a - nyomatékul - bekarikázott utasítás a szünet betartására figyelmeztette az elõadót, de éppúgy lehetett valami más, kvázi "egyezményes" megjegyzés, amelynek értelmét csak a beavatottak ismerték. (Az ide nem illõ anekdotikus emlékért megkövetve az olvasót idézem fel a Vásárhelyi Zoltán vezette zeneakadémiai növendékkórus próbáit. Az "Öreg" - így becéztük a háta mögött - idõnként elrikkantotta magát: "konzervgyár!" vagy "Globus!" Nos, aki véletlenül betévedt a Mátrai képek próbájára, aligha talált összefüggést Vidróczki meg az élelmiszeripar között. Csakhogy Vásárhelyi tanév elején, amikor a kórusba új tagok érkeztek, többnyire tudatta: fiatalabb éveiben a Globus konzervgyár hamiskásan intonáló énekkarát vezette, a késõbbiekben meg már csak jeligeként emlékeztetett erre, valahányszor tiszta intonációnk kívánnivalókat hagyott maga után.)

A Schoenberg által betanított két Bartók alkotás közül a Bagatellek kottájába összehasonlíthatatlanul több - és érdemibb - új elõadói javaslat került, mint a Kolindákba. Arra következtetek ebbõl, hogy a Vortragsmeisternek több mondanivalója volt az "eredeti" Bartók-kompozíciókról - mert több köze volt hozzájuk -, mint a népdalfeldolgozásokról. Alátámasztja ezt a feltevésemet, hogy a Bagatellek két népdaltétele (IV, V.) bejegyzést alig tartalmaz, s az a kevés is kizárólag a nyomtatott kotta interpretációs elõírásainak betartására vonatkozik. Alább, a teljesség igénye nélkül, csupán néhány jellemzõ példát idézek a Schoenberg keze nyomát õrzõ jegyzetek közül. (Mivel ütemszámozást egyik Bartók-ciklus kiadása sem tartalmaz, a Bagatellekre hivatkozván a római szám a tétel sorszámát, az elsõ arab szám a kottaoldalt, a második a hangjegyszisztémát, a harmadik pedig a szisztémán belüli ütemet-ütemeket jelöli. A Kolindák 20 darabját Bartók 1-10. tételszámozással két sorozatba rendezte el. Római számmal a sorozatot, az elsõ arab számmal a tételt jelölöm.)

A Bagatellek egyebekben tág teret adnak értelmezésre s - mint látni fogjuk - félreértelmezésre is, ugyanis Bartók kottaírása 1908 táján az elõadónak címzett jelzések tekintetében távolról sem volt oly differenciált, mint a késõbbi évtizedekben.

Az Allegretto molto rubato XI. Bagatellben a rubato-lebegést erõsíti Schoenberg, lokális lassítást (rit.) kérvén, három helyütt (29. 3/1, 3, 6). Ugyanitt a dinamikai finom-megmunkálás példája a tétel utolsó 12 üteme (29. 5/1-12). Bartók két dinamikai jelzést ír elõ: mezzoforte (5/1) és decrescendo-jel (5/5-6). A decrescendo jelölése azonban tisztán szimbolikus, csakis a zongorahang természetes elhalását érzékelteti, mivel 5/4-bõl átkötött hangzásra érvényes. A zeneszerzõ nem mutatja meg kottaképében a hangerõ csökkentésének fokozatát sem. Schoenberg a bal kéz háromszor ismétlõdõ kis nóna (g-asz) ugrásához rendel differenciált dinamikát. Elõször mezzopianót javasol crescendóval a két hang között (5/3), másodszor mp-t crescendo nélkül (5/7), pp-t a harmadik kis nónához (5/10). Bartók nem jelöli, milyen dinamikai fokozathoz vezessen el a decrescendo. Schoenberg pótolja ezt: piano hangerõn indítja a jobb kéz hat ütemen átkötött, utolsó hangzását (5/7). Finoman retusálja tehát a Bagatell 12 záróütemét annak érzékeltetésére, hogy miként hal el az olyannyira mozgalmas tétel befejezése.

A VIII. Bagatellben mintha a felsõ szólam(ok) "árnyékának" hallaná Schoenberg a kisszekund-kisnóna távolságban vezetett balkéz játszanivalóját (19. 3/2-tõl 5/5-ig). Míg Bartók egységes dinamikát jelöl a jobb és bal kézhez: mp 3/2-tõl 4/2-ig, p dolcissimo 5/1-tõl, Schoenberg javaslata 3/2-tõl jobb kéz mp, bal kéz pp, 5/1-tõl - itt tritonusok ütköznek! - a jobb kéz dolcissimója "alatt" a bal kéz pps, s további differenciálásul szolgál, hogy 5/1-tõl a felsõ szólamot tenuto-jelekkel is nyomatékosítja. Ez az árnyalás mintegy fénytöréssé oldja a súrlódó disszonanciákat, melyek a felsõ szólam érzékeny holdudvarát rajzolják ki. Hasonló árnyalást alkalmaz a Kolindák 1/7. tételében, bár itt nem a disszonanciák tompítása, hanem az apró darab gyengéd karakterének kiemelése a cél. Bartóknál egységesen p dolce az elõadói utasítás (6. 3/1-5/2), Schoenberg négyszeres pianót rendel a kísérethez.

Félreértésnek kell tekintenem a III. Bagatell (7-8) romantizáló megmunkálását. A jobb kéz mindvégig változatlan kromatikus tizenhatod-kvintola figuráját Bartók egyetlen legato-ívbe foglalja (igaz, a Schoenberg által használt elsõ kiadás sajtóhibás: a 7. 4/10-12. ütemekrõl a legato-ív lemaradt). Bartók utasítása e konokul ismétlõdõ figurához: p sempre leggiero e legato, a tétel utolsó három üteméig érvényes. A 8. 4/1 második kvintolája fölé ír ritardandót s jelentését meg is komponálja, a tizenhatod-kvintola a záróütemben nyolcadtriola-két nyolcad-negyedhangra lassul. Ezt az egyenletesen zsongó háttérhangzást lassítással (rit.) bontja meg Schoenberg - mintha Schumannt olvasna - a bal kéz három dallambelépését (7. 1/3, 4/2, 8. 3/1) elõkészítendõ. Sõt a harmadik említett helyen molto ritenutót ajánl, a jobb kézben fortéba torkolló nagy crescendóval. Nyilvánvalóan nem "errõl szól" és nem így hangzik a Bartók-ciklus III. darabja. Hasonlóképp félreértés - bár ellentétes irányú - a Kolindák 1/9. darabjának schoenbergi tempó-módosítása. Három helyütt javasol gyorsítást (8. 3/3, 4/2, 4), megtörve ezzel a feszes giusto-karaktert. Schoenberg talán megsejtett valamit abból, hogy Bartók zongorajátékában a tempo giusto éppen nem mechanikusan egyenletes, azonban az ellensúly nélküli felpörgetés ezt nem fejezi ki. (Megjegyzem: Schoenberg valószínûleg soha, de a 20-as évek elejéig bizonyosan nem hallotta Bartókot zongorázni.)

A legmarkánsabb félreértelmezéssel az Allegro X. Bagatell (23-27.) szolgál. Bartók lassítást - ritard. - kér (23. 5/3-4), a rá következõ ütemben (24.1/1) azonban már jelzi az Allegro alaptempóhoz való visszatérést (a tempo). Schoenberg javaslata ehelyütt: Lento Sehr langsam (nagyon lassan). Ez szögesen ellentétes Bartók szándékával; Lento az egész tételben sehol elõ nem fordul. Az Allegrón belül relatív lassú tempót egyebekben sugall maga a kottakép, mivel mozgalmas elõzmények után a félértékekben ritmizált zeneanyag önmagában is eléggé fékezõ hatású.

Újabb lassítást ír elõ a Bagatell szerzõje (24. 2/3-4) az Allegro alaptempóhoz képest. Schoenberg olvasatában azonban a Lento Sehr langsam az, ami még tovább lassul. Bartóknál a helyi érvényû kétütemes ritenutót ismét az alaptempóhoz való visszatérés követi (a tempo, 24. 3/1); Schoenberg bejegyzése ehelyütt: neues Tempo (új tempó), ám az nem derül ki, mit értsünk ez alatt. Bartók a tétel négy záróütemére érvényes poco ritenutóig semmiféle tempóingadozást nem kér, Schoenberg gyorsulást (accel. 26. 2/1), újabb accelerandót (27. 3/2), három ütemmel késõbb lassítást (rit. 27. 4/1), majd molto accelerandót (27. 4/3-tól 5/1-ig), s erre következik a záróütemek bartóki poco ritenutója.

"Ront vagy javít, de nem henyél"? A Bagatellek betanító példánya mint ritka interpretációtörténeti dokumentum, érzékelteti, menynyire komolyan foglalkozott a bécsi Zenei Magánelõadások Egyesületének elnöke Bartókkal.

Epilógus

Schoenberg bizonyosan nem kötött barterüzletet a magyar zenekultúrával, mindazonáltal feltûnõ, hogy miközben a Magánelõadások Bécsben, majd Prágában Bartók-sorozatot prezentálnak, éppen 1920 és -24 között sûrûsödnek a budapesti Schoenberg-bemutatók. Megjelenik pódiumunkon az Egyesület két reprezentatív elõadómûvésze is. Az I. Magyar Zeneünnepély bemutató-estjén, 1923. május 17-én Rudolf Kolisch és Kósa György Ernest Bloch hegedû-zongora szonátáját játssza, 1924. február 29-én pedig a Schoenberg-kör legnevesebb pianistája, Eduard Steuermann ád szólóestet (a bécsi egyesületi hangversenyeken rendszeresen közremûködõ Rudolf Serkin még tizenéves csupán, ötcsillagos zongoristává késõbb válik majd).

Íme, a budapesti Schoenberg-produkciók:

1920. december 8.: I. vonósnégyes op. 7. Rosé-kvartett (Bécs)

1921. április 8.: Verklärte Nacht - A kiegészített Waldbauer-vonósnégyes

1921. április 23.: Három zongoradarab op. 11, 1. és 2. - Bartók Béla

1921. november 6-7.: Verklärte Nacht -Filharmonikusok, vezényelt Dohnányi Ernõ

1923. május 17.: II. vonósnégyes, op. 10 - Dorothy Moulton szoprán (London), a Waldbauer-vonósnégyes.

1924. február 29: Kamaraszimfónia op. 9 - Eduard Steuermann, saját szólózongora-átiratában.

Tudunk két meghirdetett, de elmaradt Schoenberg-bemutatóról is. Az 1923. május 17-i kamaraest mûsortervében szerepelt az op. 19-es Hat kis zongoradarab. Meghívott elõadója, Eduard Erdmann, a kortárs zene berlini specialistája azonban lemondta a vendégszereplést. Komor Vilmos kamarazenekara 1923. január 2-án tartott 3. bérleti estjének mûsorelõzetese az op. 9-es Kamaraszimfóniát hirdette, helyette Mozart Esz-dúr szimfóniája hangzott el.

Eddig nem sikerült elfogadható magyarázatot találnom arra, hogy a tízes évek elején megannyi erõfeszítés ellenére bemutatatlan Schoenberg-mûvek1 miért váltak egy évtized múlva egy csapásra aktuálissá Budapesten. Korábbi vendégszereplésein vajon miért nem vállalkozott Arnold Rosé kamarazene-társasága (Bécsben Schoenberg mûveinek apostoli terjesztõje) az I. vonósnégyes elõadására s miért éppen 1920-ban igen, amikor már nem játszott úttörõ szerepet a kortárs zenében? (A Schoenberg-Egyesület hangversenyein például egyszer sem mûködött közre.) Arra sincs magyarázat, hogy miért apadt el ez az érdeklõdés a 20-as évek második felére olyannyira, hogy 1944-ig nem játszottak többet Schoenbergtõl, mint a háború utáni elsõ években (hozzáteszem még, teljesen más a "helyértéke" a Rosé-vonósnégyes vigadóbeli fellépésének, a Filharmonikusok zeneakadémiai bérletes koncertjeinek, mint a gyéren látogatott szektahangversenyeknek.) Az egyetlen, majdnem-elõadott dodekafon alkotás Schoenberg III. vonósnégyese volt2; Kolischék játszották volna 1938. május 6-án, mivel azonban Ausztria náci megszállása után Magyarországra többé nem vezetett út a szabad világon keresztül, a kamarazene-társaság a vendégszereplést betegségre hivatkozva lemondta.

Az imént felsorolt Schoenberg-bemutatók közül megkülönböztetett figyelmet érdemel Eduard Steuermann hangversenye. A bécsi Egyesület Vortragsmeistere ugyanis az op. 9-es Kamaraszimfónia kétkezes zongoraletétje mellett Bartók Bagatelljeit is elõadta (Debussy és Beethoven Hammerklavier szonátája volt még mûsoron). Az új zenében - Schoenbergében is! - igen tájékozott Molnár Géza "Bartók szeretettel eljátszott »Bagatelljei&lquo;"-rõl számol be (Pester Lloyd 1924. március 2). Arra következtetek ebbõl, hogy Steuermann a teljes ciklust szólaltatta meg, mert Molnár – alapos ember - megemlítette volna a szemelvényes elõadást. Nem Steuermann volt a Bartók-sorozat bécsi pianistája, de bizonyosan figyelembe vette a Bagatelleket betanító Schoenberg elõadási javaslatait, hisz valósággal diktatorikus tekintélyének hatása alól tanítványai nem tudták, de nem is akarták magukat kivonni3. Joggal feltételezem tehát, hogy Steuermann a Bartók-opusz Schoenberg-féle "olvasatát" hozta el Budapestre. Ha valóban végigjátszotta a 14 tételt, produkciója magyarországi bemutatónak számítana, mivel a Bagatelleket mint ciklust szerzõje, de más pianista sem tûzte nyilvános hangverseny mûsorára 1945-ig (külföldön csupán a Schoenberg-Egyesületben volt hallható a teljesség igényével).

A 15 hangszerre írt, konokul lineáris szerkezetû Kamaraszimfónia valószínûleg félreértés áldozata lett szólózongorán. Molnár Géza beszámolója szerint "Az elõadó által készített zongoraátirat nem felelt meg a mû tartalmának. Az eredeti kontextusából jól kihámozható szólamok feloldhatatlan összevisszaságba olvadnak össze itt."

Befejezésül: Bartók, aki 1921-ben Budapesten, 1922-ben Párizsban eljátszotta Schoenberg op. 11-es zongoradarabjainak 1. és 2. tételét, 1943 februárjában, a Harvard Egyetemen tartott elsõ elõadásában Schoenberggel foglalkozván nagy valószínûséggel ismét játszott ebbõl a ciklusból4. Amikor pedig 1944 júliusában az Amerikai Zongoratanárok Kongresszusa (Szövetsége) elnökének, Ann Chenée-nek a Mikrokozmoszhoz magyarázatokat fûzött, a Felhangok címû darabbal (IV. füzet, 102.) kapcsolatban közölte: "Érdekes hatást kelt a felhangok kicsendítése, ha a billentyûket halkan lenyomjuk és ugyanazon hangokat más regiszterben szólaltatjuk meg. Schoenberg volt az elsõ, aki három atonális darabjában, op. 11, felhangokat alkalmazott."5 Élt tehát a 30 éves Bartók Schoenberg-élménye, búvópatakszerûen, évtizedeken át.

JEGYZETEK

1. Balabán Imre Schoenbergnek írt levelei jelzik a magyar zenekultúra ez irányú törekvéseit. "Nem rendezne-e a [berlini] Guttman cég [Önnek] esetleg szerzõi estet Budapesten? Február hónapjában elkészülök a zongoradarabokkal, a Waldbauer Vonósnégyes a [II.] kvartettet játszhatná." (1910. november 23.). "Zongoradarabjai zenei körökben nagy feltûnést keltenek. Bartók úr is játssza õket." (1911. május 2.) "A nemrég alapított Új Magyar Zene-Egyesület elhatározta, hogy a következõ évadban bemutatja az Ön II. vonósnégyesét." (1911. június 10.) "Mint hallom, a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes bérleti hangversenyeinek egyikén játszani fogja az Ön Szextettjét [Verklärte Nacht]". (1911. június 22.) "II. vonósnégyesének bemutatóját Gutheil-Schoder asszony közremûködésével 1912. március 26-ra tûztük ki. Gutheil asszony késznek mutatkozott néhány dalának elõadására is. A Szextettet Waldbauerék még a vonósnégyes elõtt, saját hangversenyeik egyikén játsszák el." (1911. november 2.) - Mindebbõl semmi sem valósult meg. Csupán Schoenberget, a festõt ismerhette meg a budapesti közönség, az 1912 januárjában rendezett Neukunst Wien kiállításon, a Mûvészházban.

2. Az 1928 õszén gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter elnökletével alakult Magyar Irodalmi és Mûvészeti Szövetség Radnai Miklós által vezetett zenei szakosztálya tervezte Schoenberg Fúvósötösének bemutatását, azonban e terv még a hangverseny dátumának kitûzéséig sem jutott el. Ugyanõ, majd Jemnitz Sándor a Pierrot lunaire bemutatóját ígérte - nem sikerült realizálni. A két háború közötti magyarországi Schoenberg-repertoár lényegében a 10-es évek elején tervbe vett mûvekre korlátozódott.

3. Clara Steuermann, a pianista özvegye, a Los Angeles-i Schoenberg Intézet Archívumának elsõ vezetõje férje hagyatékából különgyûjteményt hozott létre az Archívumon belül. Ennek áttekintése informálhatna arról, hogy Steuermann a saját kottapéldányából vagy a Schoenbergébõl tanulta-e be a Bagatelleket, s ha volt kottája, átvezette-e a Schoenbergtõl való elõadói utasításokat.

4. Bartók Béla írásai I. Közreadja Tallián Tibor. Zenemûkiadó Budapest, 1989. 165., 182.

5. Guide to Bartók's Mikrokosmos by Benjamin Suchoff. Boosey and Hawkes Music Publishers Limited London, 1971. 89. Magyarul: Breuer János: Bartók a Mikrokozmoszról, II. Parlando, XIV. évf. 10.szám, 1972. október 4.

A következõ bécsi Schoenberg-hangverseny - Karikatúra a Die Muskete 1913. április 24-i számábanA következõ bécsi Schoenberg-hangverseny - Karikatúra a Die Muskete 1913. április 24-i számábanBartók Schoenberget játszik (mûsorlap)Bartók Schoenberget játszik (mûsorlap)Eduard SteuermannEduard Steuermann

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.