Elsõ összefoglalás

Szerző: Maróthy János
Lapszám: 1997 február

Ha A magyar népzene tára vaskos köteteitõl roskadozó könyvespolcokra helyeznénk a Püski Kiadó formásan karcsú kiadványát, soká keresgélhetnénk, amíg újra megtaláljuk. Ez az arány, némi túlzással bár, de jellemzi azt a mennyiségi viszonyt, amely a magyar vagy akár a nemzetközi utatásban az énekes és a hangszeres népzenére irányuló figyelem közt fennáll. Népzene és népdal majdhogynem azonos jelentésû szavakká váltak. A hangszeres népzenét magát is inkább a népdal egy alcsoportjának: hangszeren játszott népdalnak szokás tekinteni, különlegessége jobbára csak mint a hangszerkutatás függvénye merül föl, mintegy a "tárgyi néprajz" ágaként.

Nem véletlen viszont, hogy a magyar hangszeres népzenekutatás úttörõi, Lajtha Lászlótól Martin Györgyön át a legújabb, táncház inspirálta nemzedékekig, a táncra is megkülönböztetett figyelmet fordítottak. A népzenében ugyanis máig él az antik tekhné musziké, a "múzsai mûvészet" zenét, költészetet, táncot összekapcsolódó hármas egysége. A zene meg nem áll önmagában: ha nem a költészethez, akkor legalábbis a tánchoz kapcsolódik. A tánchoz kapcsolódás viszont olyan tulajdonságokat vált ki még az énekes zenébõl is, amelyek a pusztán énekes elõadásban észrevétlenek maradnak. Másképp szól a zene, ha a gyûjtõ így szól: "No, üljön le, bácsikám, aztán énekeljen!", mint ha ezt kéri: "No, álljon föl, bácsikám, aztán táncoljon!" így fedezte föl például Martin György, hogy az úgynevezett aszimmetrikus ritmusoknak a magyar népzenén belül nagyobb az aránya, mintsem föltételezték.

Ezzel együtt, a hangszeres zene kutatói inkább a gyûjtéssel és a pontos lejegyzéssel voltak elfoglalva - ami ebben az esetben sokszorosan nehezebb feladat. A rendezés, tipológia, összefoglalás itt mindeddig váratott magára, noha az énekes népzene területén már évtizedek óta ez áll az elõtérben. Sok kutató számára a hangszeres zenét illetõen ez nem is tûnt külön feladatnak, mivel a népzenei típusok lényegét azonosnak tekintették, akár énekhangon, akár hangszeren realizálódnak.

Sárosi Bálint könyvének jelentõsége ezért terjedelmét sokszorosan meghaladja, mind magyar, mind nemzetközi vonatkozásban. Elsõ fontos fölfedezése, hogy a hangszeres zene tipológiáját a vokálisétól eltérõ, sajátos elvekre kell építeni, a második, hogy olyan kulcsot talált, amely alkalmas arra, hogy ezt a rendkívül szerteágazó, magyar és külföldi, népi és hivatásos forrásokból származó anyagot világos rendszerbe foglalja.

Ez a kulcs egy végül is történeti elvû szerkezettan, amely a variatív jellegû ütempár sorozattól a sorpáron át a strófáig, tehát az átfogóbb és rögzítettebb struktúrákig halad. Ez eléggé eltér a magyar népzenekutatásban eddig elfogadott szemlélettõl, amely Kodály nyomán "õsrétegnek" már eleve strofikus szerkezeteket tekint, míg a vokális zenében is megõrzött variatív alakulatok (gyermekdal, regõsének, sirató) Mohamed koporsójaként lebegnek az õsibb és újabb, magyarabb és idegenebb kategóriák közt. Az ilyen "õsréteg-elmélet" már évtizedek óta támadási felületet nyújt a nemzetközi népzenekutatás történetibb szemléletû képviselõinek, így például W. Wiorának, aki "Régibb, mint a pentatónia!" felkiáltással mutatott rá a magyar vokális népzenében is föllelhetõ variatív rétegekre. Bartók egyébként inkább hajlott arra, hogy a strofikus formákat késõbbi képzõdménynek tekintse, Vargyas Lajos pedig A magyar vers ritmusa (1952) kanásztánc ritmusról szóló ragyogó fejezetében (ismét: tánc!) mutatta ki a variatív formától a sorpárig és strófáig vezetõ útvonal egyik ritmikai lehetõségét.

Az biztos, hogy az elsõsorban tánchoz fûzõdõ hangszeres zene sokkal szervesebben rajzol ki egy ilyen útvonalat, mert mindvégig közvetlenül közösségi gyakorlatot képvisel, míg az énekelt népdal mindinkább az elkülönülõ paraszti lét "Ich-Lied"-jévé lett.

Ez jogosítja föl Sárosit egy harmadik tour deforce-ra, amely bizonyára a legmerészebb: a variatív ütempáros csoportba sorol olyan alakulatokat, is, amelyek nem önmagukban jelennek meg, hanem a szerzõ nagyobb formációkból emeli ki õket, mint az ütempáros elv más kontextusban tovább élõ maradványait. Az egyetemes európai fejlõdés szemszögébõl ez kevésbé tûnik meglepõnek. Az az AABA elvû szerkezet ugyanis, amely az egyszerû daltól a szonátáig, sõt akár a fúgáig terjed, a feldolgozásszerû B részben alkalmaz olyan ismétlõ-transzponáló-aprózó-sûrítõ eszközöket, amelyeknek egyes elemei már a zárt formaszerkezeteket jóval megelõzõ variatív formákban is adva voltak.

A könyv csaknem felét kitevõ Példatár ezért, rendeltetésének megfelelõen, nem teljes "darabokat", hanem szerkezeti rendbe foglalt kivágatokat ad. Végül is ezt teszik az énekes népzenegyûjtemények is, mert az adott zenei esemény valódi képe egy sokstrófás folyamat teljes zenei lejegyzése lenne (amihez Bartók és Kodály néhány ballada esetében folyamodott). A hangszeres zenék többsége ráadásul nemcsak idõbelileg, hanem "térbelileg" is terjedelmesebb egy-egy többszólamú darab esetében. Lajtha utolérhetetlen pontosságú lejegyzései vaskos köteteket töltenek meg. Ez ellentétes lett volna Sárosi tömör könyvének összefoglaló céljával, de ezért volt mégis szerencsés gondolat, hogy a Függelékben legalább néhány teljesebb folyamatot közölt.

A fentiek még nem merítik ki a könyv gazdagságát. A szûkre szabott terjedelemhez képest valóban bámulatra méltó, hogy Sárosi egyidejûleg tudja fölvázolni a magyar hangszeres népzene történetét, sõt szociológiáját, ha tetszik, társadalomlélektanát, a mûfajok életbe ágyazottságával, a különbözõ társadalmi rétegek igényeivel. Eközben nem szûkül le sem a "magyarra", sem a "népire". Nagy nemzetközi tájékozottságú etnomuzikológusként veti egybe a magyart az európaival, vagy akár az Európán kívülivel, ugyanakkor zenetörténészként ismeri föl, hogy a népi és a hivatásos közt mindig is szakadatlan volt a kölcsönhatás, s ez különösen áll a hangszeres zenére, amelynek íve a nádsíptól Haydn-kompozíciókig terjed.

Hogy ez a hatalmas tényanyag ilyen tömörséggel, s mégsem valamely lexikoncikk dottore zsargonjában kel életre, az Sárosi stílusának köszönhetõ - "a stílus: az ember" magatartáshordozó értelmében. Brechttel szólva: "Ez az az egyszerû, amit nehéz megcsinálni", mert egyidejûleg van meg benne a tények pontos jellemzése és a zene emberi oldalának érzékeltetése. Ezért nemcsak szakembernek vonzó olvasmány.

Ha mindezek után valaki azt hinné, hogy e pompás kötet lényegében pontot tett a magyar hangszeres népzene kutatására és közzétételére, tévedésérõl maga a szerzõ világosítaná föl:" A kutatást széles körben lehetõvé kellene tenni. Ezért most, ha tõlem függne, a kutató erõket egy teljességre törekvõ, variánsokkal jól dokumentált típusgyûjtemény elkészítésére koncentrálnám. A gyûjteménynek egész darabokból kellene állnia. A darabokban foglalt részekrõl - ütempárokról, sorpárokról, strófákról - a darabok részletes elemzése nyomán készített mutatók tájékoztatnának. A gyûjteményhez bõséges hangzó mellékletet is terveznénk, hogy a tanulmányozó maga is ellenõrizhesse a lejegyzések és elemzések korrektségét, tájékozódhassék az eredeti hangzásról." (136. old.)

Bevezetõ képem, ahol a vokális népzene köteteitõl roskadozó polcokon szinte elveszne Sárosi karcsú kötete, ily módon nem egyszerûen a szerzõ dicsérete, hogy Dávidként egymaga oldja meg a hangszeres népzenében az énekes népzenekutatás Góliátjainak feladatát -, hanem ugyanakkor a kutatás mostoha feltételeire is utal, amelyek közt a hangszeres népzene, a ma ráfordított erõket és publikációs lehetõségeket tekintve még a vokálisnál is sokszorosan rosszabbul jár.

Persze, több pénz is kellene. S ilyesmirõl beszélni a mostani hét szûk esztendõben olyan, mint akasztott ember házában kötelet emlegetni. Mégis jó, ha tudjuk, hogy normális országban, normális körülmények közt mi lenne a feladat.

Gyimesközeploki cigányzenész és tanítványa, 1976Gyimesközeploki cigányzenész és tanítványa, 1976Magyarpalatkai falusi cigánybanda, 1979 A képek Sárosi Bálint könyvének illusztrációs anyagából származnakMagyarpalatkai falusi cigánybanda, 1979 A képek Sárosi Bálint könyvének illusztrációs anyagából származnak

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.