A 70 éves László Ferencnek

Bartók maga magyarította kolinda-librettójában a sok emlékezetes sor között is különösen emlékezetesek a szarvassá változott fiúk legnagyobbikának - a legkedvesebb fiúnak - félelmetes, fenyegetõ szavai:

Kedves édesapánk,

Ránk te sose célozz!

Mert téged mi tûzünk

A szarvunk hegyére

És úgy hajigálunk

Téged rétrõl rétre,

Téged kõrõl kõre,

Téged hegyrõl hegyre,

S téged hozzávágunk

Éles kõsziklához:

Ízzé-porrá zúzódsz,

Kedves édes apánk!

Nemcsak a kegyetlen képekbõl formált költõiség teszi emlékezetessé ezt a részletet, hanem a "gyöngéd" megszólítás is. Bartók szövege, mely sok ponton gazdagítja az eredeti puritán népi textust,¹ itt híven õrzi a formulákból építkezõ -másfelõl rituális jellegû -fogalmazásmódot. Az apa szükségszerûen "kedves édesapa". Bartók azonban láthatólag élvezte a formulák ilyen kötöttségû használatától elszokott mûélvezõ zavarát. A megzenésítés az egyik legnehezebb, legkényesebb helye az egész, amúgy is rendkívül nehéz tenor szólamnak. A nyelvi fordulat jelentõségét a szerzõ számára az is mutatja, hogy a librettó szövegével utalt a helyre, amikor kijelentette, hogy nem hajlandó a könnyebb énekelhetõség kedvéért Rösler Endre számára megváltoztatni a szólam e helyének zenei megfogalmazását: "Bizony ott változtatni nem lehet! Ha nem megy a dolog, akkor inkább ki kell hagyni szõröstül-bõröstül a kedves édes apánkat!" ² Még a "szõröstül-bõröstül"-ben is benne érezzük, mennyire lényeges - döntõ - mozzanata a szövegnek is ez a fordulat. Akkor is, ha utóbb - mint tudjuk - mégis visszavonta kategorikus elzárkózását a módosítástól, s alternatív, könnyebb (zenei) szövegváltozatot küldött az 1930-ban befejezett mû hosszú késéssel, 1936. novemberében megvalósult magyarországi bemutatójának elõkészületei idején. ³

S milyen különös, úgy tûnik, éppen a fiúnak ez az elsõ megszólalása volt az, mely Bartókot rávette - vagy rácsábította -, hogy a szöveget maga fordítsa magyarra. Valamikor a húszas évek végén történt, hogy a zeneszerzõ Erdélyi József költõnek átadott fordításra egy maga gyûjtötte román népballadát. ⁴ A ballada tulajdonképpen két, részben eltérõ és - különbözõ mértékben - töredékes formában maradt fönn "karácsonyi", vagyis téli napfordulós rituális kolindaként. Nem tudjuk pontosan, milyen formában is adhatta át Bartók a szöveget. Elképzelhetõ, hogy arra kérte a költõt, alkosson a kettõbõl egységes szöveget - vagyis szövegkönyvet terveztetett kompozíciójához. ⁵ De az is lehet, hogy egy már románul egybeszerkesztett alakban nyújtotta át. A Nyugat 1930. január 1-jei számában mint "román népballada Bartók Béla gyûjtésébõl" jelent meg a Szarvasokká vált fiúk fordítása. Erdélyi fordítását Bartók talán közvetlenül szerette volna a komponálásnál felhasználni. ⁶ Ezt azonban nem tette, ⁷ hanem mégis inkább a román szöveg alapján fogott a komponáláshoz, s csupán a munka késõbbi fázisában kezdett egy önálló magyar fordítást kidolgozni, melynek jelentõs részben a már kész zenei anyaghoz kellett illeszkednie. Csupán a végleges mûalak szerinti II. rész végétõl rendelkezett kész magyar librettóval. A mû e pontjától kezdve a kompozíció kétnyelvû formában készült. ⁸

Hogy miért nem felelt meg Erdélyi József fordítása, melynek néhány fordulata az õ fordításában is feltûnik, csak találgathatjuk. Bizonyos azonban, hogy a saját bevallása szerint románul nem tökéletesen értõ erdélyi születésû magyar költõ éppen a legnagyobbik fiú elsõ szózatának fordítását félreértette. Fennmaradt kézirata szerint maga is bizonytalan volt az értelmezésben, hiszen megjelölte a szakaszt. ⁹ De a Nyugatban mégis megjelent a pontatlan fordítás. Bartók saját folyóiratpéldányában ezt a szövegrészt javítgatni kezdte, s talán éppen ez adta az ötletet, hogy önállóan fogjon bele egy ilyen szokatlan feladatba, s kötött szótagszámú és lejtésû magyar sorokban adja vissza a román szöveget. A vállalkozás valóban szokatlan volt. Bartók számos szöveggel dolgozott komponálása és tudományos munkája során, mindaddig mégis másra bízta a költõi szövegek fordítását. A zongorára írt Gyermekeknek sorozat szlovák népdalszövegeit például Kodály Emmával fordíttatta németre, Balázs Bélával pedig magyarra a mû kiadásának függeléke számára. A fordítás azonban lényegesen nehezebb feladatnak bizonyult vokális mûvek esetén. Éppen a Cantata komponálása idején, 1930 nyarán tett Bartók kísérletet arra, hogy a Húsz magyar népdal (1929) és a vegyeskari Magyar népdalok (1930) szövegeinek német fordítójával közvetlen levélbeli eszmecserét folytasson. ¹⁰ Talán nem véletlenül, hiszen ekkor nemcsak egy új vokális mû komponálása foglalkoztatta, hanem még annak magyar szövegfordítását is csiszolgatta éppen.

Amikor Bartók a Nyugat számot kezébe vette, még csak helyesbíteni igyekezett Erdélyi fordítását. A legkedvesebb fiú szózatának ott kialakult szövege még a kapott fordítás sorai köré épül.

Szóval így kiáltott     felfelele

szarvasok vezére:     - - -

Édes jó atyácskánk,     Apánk, édes apánk,

ne lövöldözz bennünk.     ne lõjjél te miránk

elveszünk mi téged     Mert felveszünk téged

a mi szarvainkra,      

hordozunk mi téged     S ugy hajítunk téged

hegyhátról hegyhátra,     - - -

oromról oromra,     Fensikról fensíkra

szikláról sziklára,     - - -

magasztalunk téged     S ugy Hozzácsapunk téged

egy magas kõszálra     Mohos kõsziklára:

úrnak minden földön.     Hogy Apróvá zúzódol

A saját hozzátételei sem végérvényesek még. Ám valószínû, hogy mégiscsak ezekbõl a sorokból nõtt ki a komponista költõi fordítása.

Részlet Erdélyi József A szarvasokká vált fiú k címû fordításából

(Nyugat, 1930. január 1., a bal oldalon)

Bartók javításaival (kurzívval a jobb oldalon)

Érdemes megvizsgálnunk azt a néhány sort, melyet nem a fordítás hibája miatt fogalmazott újra. Bartók a "Szóval így kiáltott" bevezetõ mondatot "Szóval felfelele" formára javította - nem is csak itt, hanem valamennyi elõfordulásnál. A megfogalmazás valójában szintén Erdélyitõl származik, aki alternatív megoldásként fölvetette fordításának kéziratos példányán. Ennél a rituális formulánál fontosabb azonban, hogy Erdélyi nyelvileg hibátlan "Édes jó atyácskánk" megszólítását mindjárt "Apánk, édes apánk" alakra javítja. Ez is, mint a fordítás számos fordulata, szóválasztása, túl édeskésnek hathatott Bartók számára. Inkább puritán szöveget szeretett volna.

A fiú fenyegetõ szavai tehát kerülnek minden érzelmességet. A "kedves édesapánk" persze fölébreszt bennünk gyöngédséget, de ez azért nem azonos az érzelmességgel, aminek a kegyetlenül ostorozó szavak amúgy is ellene mondanak. A fiú beszédét az apa válasza követi.

Az õ édes apjok

Hozzájuk így szólott,

És híva hívta,

És õket hívó szóval hívta:

"Édes szeretteim,

Kedves gyermekeim,

Gyertek, gyertek haza,

Gyertek vélem haza,

Jó anyátok vár már!

"[...]"

A kórus szerint tehát "híva" és "hívó szóval" "hívta" fiait az apa. A halmozott szóismétlés meglepõ módon ahelyett, hogy zavaró lenne, ismét a ritualitás világába helyezi a szöveget. A fiúknak szóló megszólítás kétségkívül apai gyöngédségre vall. Nem csak a különös "szeretteim" szó, hanem a két jelzõ, "édes" és "kedves" emeli ki a gyöngédséget és a gyöngédségre való apellálást. Itt az apa beszédének bevezetõ szakaszában a kétszer is elhangzó "gyertek haza", majd pedig a fiaira várakozó anya alakjára történõ hivatkozás ad nyomatékot a kérésnek. S az anya is jelzõt kap, "jó anyátok". A folytatás román szövegváltozatában is Bartók beékelése a "dragæ maica voastræ" jelzõs szerkezetet tartalmazó sor. Jogosnak tûnhet, hogy az apa könyörögve, kérlelve szólal itt meg, a puritán mûbe kivételesen érzelmes mozzanatot víve.

A Cantata profana II. részbeli baritonszólójának kezdete valóban valamennyi számomra ismert elõadáson és felvételen ilyen érzelmi kitárulkozás pillanata. Ennek egyik, nem mellékes feltétele és kiváltója a részlet tempókaraktere. A kottában olvasható elõírás szerint ugyan izgatottan -Agitato - kell hangzania az apa megszólalásának, de a konkrét tempót a 3/2-es ütemben egy meglehetõsen lassú c=76-80-as metronómszám határozza meg. Ha próbaképpen összevetjük néhány felvétel tempóját ezen a helyen, láthatjuk, hogy igen különbözõ megközelítések jelennek meg részben az induló tempót, részben a részlet megformálását illetõen, hiszen az elõírtnál hol kisebb, hol nagyobb eltérés tapasztalható (c =78 és 112 között), s az elõadás emellett lehet végig nyugodt, egyenletes (mint a Ferencsik vezényelte elõadáson) vagy akár erõsen ingadozó tempójú is (mint Bouleznél). (lásd a 2. ábrát)

Milyennek kellene hát lennie az apa megszólalásának? Meglepetésünkre, Bartóknak a Cantatával kapcsolatos igen gyér elõadásmódra vonatkozó ismert megjegyzéseinek egyike éppen erre a részletre vonatkozik. A mû 1936. novemberi budapesti elsõ elõadása idején õ maga törökországi utazáson volt, felolvasásokat tartott, koncerteken szerepelt, s végül - saját kezdeményezésére - egy rövid gyûjtõúton is részt vett. A Dohnányi Ernõ vezényelte koncertet, melyen a bariton szólamot Palló Imre énekelte, közvetítette a rádió, s így Bartók mégis meg tudta hallgatni. Levelezõlapon számolt be errõl feleségének:

Tegnap csakugyan sikerült a Cantata elõadását meghallgatnom, recsegés-ropogás ugyan volt, a kórus pedig aránylag gyöngén hangzott; legérthetõbb persze a szólisták éneke volt. Hanem bizony Palló sehogysem csinálta jól a dolgát! Hiszen majdnem kétszer lassúbb tempót vett! Igazán nem értem az embereket: hogy senki sem akadt, a ki beigazította volna. Látszott is az elõadás idõtartamából - 20 perc -, hogy súlyos tempohibák történtek: 16 - vagy, ha rosszul emlékszem - legföljebb 18 percig szabadna az elõadásnak tartani.¹¹

A kottában mind a mai napig szereplõ tempómegjelölés azonban hibás. A helyes tempó, ahogy ezt Bartók mûvének két házi javítópéldányába is bejegyezte, éppen a duplája: b=76-80 (lásd a 1. és 2. fakszimilét).

Vajon mikor vette észre a hibát? Kézenfekvõ volna, hogy éppen az 1936-os budapesti elõadás hívta föl rá a figyelmét. Csakhogy nem ez volt az elsõ alkalom, hogy a mûvet hallhatta. Az õsbemutatóra még 1934. május 25-én Londonban, a BBC Bartók-hangversenyén került sor. A zeneszerzõ két nappal elõbb megérkezett, hogy részt vegyen a próbákon, hiszen 2. zongoraversenyének zongoraszólamát maga játszotta. A Cantata próbáin szerzett benyomásairól feleségének külön beszámolt.

Édes Dittám, tegnap és ma szakadatlanul próbáltunk, a zenekar és énekkar kitûnõ, a baritonista is nagyon jó, a tenorista kevésbé; de bizony a dirigens nem valami kiváló, igazán csak taktusütõ; a tempokat elhuzza. De még így is, hála a többiek kiválóságának, valamelyes képet csak kap az ember a kantátérõl. Nagy szerencse, hogy ilyen jó zene és énekkartól hallhatom legelõször. ¹²

Már ekkor is a túl lassú tempók zavarták. A mû egyik kiadott példányába - akkor még a saját, ún. lichtpaus lapokra készült tisztázati kézirata nyomán sokszorosított partitúra és zongorakivonat létezett csak - számos javítást, kérdést, megjegyzést vezetett be, némelyiket feltûnõ módon angolul. Az 1. fakszimilén látható például, hogy fölvetette a kürtöknél a sordino használatának lehetõségét, s az angol (mute?) kifejezést írta föl magának. Hogy a lapon található javítások pontosan hány réteget képviselnek, nehéz megállapítani. Bizonyos, hogy egy piros ceruzás réteg (ezzel szerepel például a quasi trillo megjegyzés) néhány grafitceruzás bejegyzés után íródott, mert részben ezeket erõsíti meg utólagosan. (Az elsõ akkolád basszusklarinétszólamába bevezetett pp dinamika elõször grafitceruzával került oda, s ezt utóbb Bartók piros ceruzával is áthúzta.) Nagy a valószínûsége azonban, hogy kettõnél több írásréteggel is kell itt számolnunk. A baritonszóló elején jelzett mf dinamika ugyancsak piros ceruzával, de elég egyértelmûen más, kicsit eltérõ színárnyalatú, s talán vékonyabb színessel íródott. A metronómszám javítása ugyancsak készülhetett a többi grafitceruzás bejegyzéstõl eltérõ, valamivel puhább hegyû ceruzával. Nem lehetünk tehát teljesen bizonyosak abban, hogy Bartók a tempókkal kapcsolatos általánosabb elégedetlensége közben fölfigyelt a sajtóhibára. Annál érdekesebb, hogy éppen a bariton énekest dicséri.

A másik "házi" javítópéldányban, a zongorakivonatban ezzel szemben érdekes módon kétszer is megjelenik a tempóhibára vonatkozó bejegyzés. A korábbi, kétségkívül a kevésbé pontos és sietõs lapszéli bejegyzés lehet: "gyorsabban". Ugyanez a bejegyzés megtalálható a hídra találás pillanatánál (I. rész, 164. ütem). Ezek nyilvánvalóan ugyancsak konkrét elõadás vagy próba meghallgatásához kapcsolódó észrevételeket dokumentálnak. A baritonszólóra vonatkozóan szinte biztos, hogy Bartók csak utóbb regisztrálta a metronómszám elõtti téves ritmusértéket, s ekkor jegyezte be: "hiba", félhangra javítva a negyedhangot. Ezzel szemben a partitúrába mindjárt "hiba" megjelöléssel vezette be a ritmusérték javítását. Mármost a zongorakivonat tartalmazza a Rösler Endre kérésére mégiscsak kidolgozott ossia változatot a "kedves édes apánk"-hoz. Nagy tehát a valószínûsége annak, hogy Bartók ezt a zongorakivonatot éppen az 1936-os budapesti elõadások idején használta. Lehetséges, hogy a budapesti bemutató elõkészületeivel - török útja szervezése, a frissen komponált Zene húroshangszerekre, ütõkre és cselesztára januárra kitûzött bázeli elõadása miatti teendõk közepette - nem foglalkozott. Ám a zongorakivonatot még törökországi útjára is magával vihette, s a tempóra vonatkozó észrevételeit éppen a rádióközvetítés alatt bejegyezhette a kottába.

Ha a londoni próbákon mégsem derült ki a hiba, Bartóknak utólag kellett a partitúrába is bevezetnie a tempójavítást. Ha viszont már az 1934-es londoni tartózkodás alatt kiderült, akkor esetleg arra gondolhatunk, hogy Bartók utóbb megfeledkezett róla, majd a zongorakivonatot a partitúrával összevetve törökországi útja után jött csak rá, hogy a metronómszám elõtti hangérték volt téves. Ez esetben a javítást a partitúrából vezethette be a zongorakivonatba.

De vajon biztos-e, hogy hibás a metronómjelzés? Mit mond a zene, illetve a kompozíció belsõ logikája?

Az apa szólójának bevezetõ része jellegzetes, a mû témáihoz sok szállal kapcsolódó dallammal indul (1. kottapélda). Hiszen nem más ez, mint a vadászfúga témájának variánsa (2. kottapélda), mely egyszer már átalakult formában - a mû II. részének elején - újra megjelent, s a második vadászat, az apa útjának elbeszélését kezdte ugyancsak imitációs szerkesztéssel (3. kottapélda). A téma harmadik megjelenése a baritonszóló elején azáltal is kapcsolódik a két korábbi témaalakhoz, hogy ismét mintegy "imitálva" szólal meg, hiszen az egyszólamú dallam második ütemében a dallamrajz tökéletesen megfelelne az elsõ ütemre adott "tonális válasz"-nak. A rokonság alapján figyelemreméltó, hogy a téma két korábbi elõfordulásakor Bartók egységesen félhangra adta meg a tempót. A b = 116 tempómegjelölés áll a 2/2-es vadászfúga elején. A tempó lényegesen lassabb a II. rész 3/2-es kórusbelépésekor, amikor a témának egyébként is torzított alakja szólal meg (a nyitó kvint bõvített kvartra hangolódik el): b = 69. Már ez a két tempójelzés egyértelmûvé teszi, hogy az apa szólójának kezdetén a téma újabb variánsának megjelenésekor logikusan várnánk a félhang értékre a metronómszám megadását; természetesen az ütemfajta (3/2) is ezt kívánná.

De érdemes azt is megvizsgálnunk, milyen közvetlen tempó-öszszefüggésbe illeszkedik az apa megszólalása. A megelõzõ tenorszólónak, vagyis a fiú idézett fenyegetõ beszédének kezdõ tempója c = 150, ugyancsak Agitato karakterrel, de poco rubato elõadásmóddal. A tenorszólóban emellett több kiírt tempómódosítás is szerepel: fokozatos szélesedés, elõbb Meno mosso c = 126, azután -az "ária" végére -Ancora meno mosso c = 112. Ismét élénkebb (s persze egészen más ritmikai karakterû) a refrénszerûen visszatérõ, nyolcadokon deklamáló kórusrecitálás: Animato, c = 132. Innen kis lassítás - poco allargando - után indul a baritonszóló. A váratlan közbevetett kórus-"turbá"-t (ez Bartók aránylag késõn betoldott szövege a librettóban), ismét kis kiszélesítés készíti elõ: a quasi trillo éneklendõ díszítés az édesanya megidézésekor C-dúrra nyílik ki, s a kórus (drámai jellegében valóságos görög kórusként), ismét imitációs textúrával átveszi (vagy visszaveszi) a témát, mintegy visszhangozva, megerõsítendõ az apa kérését. A kórus a tempo énekel, bármi legyen is az, s a végén poco rallentando cseng le ez a varázslatos pillanat. A következõ tempó: Mosso, c = 168 (a jelenleg forgalomban lévõ kispartitúra téves c = 186-os tempója helyett). E Mosso aligha jelenthet lényeges gyorsulást a baritonszóló kezdõ tempójához képest, s valóban csak árnyalatnyi módosulásról van szó, ha a helyes tempót vesszük, míg a kottabeli hibás kezdõtempónak több mint kétszerese volna; e szakaszban a 3/4-es ütem alapvetõen negyed lüktetésû. Ha innen visszatekintünk a bariton ária kezdetére, ismét világos, hogy a 3/2-es ütem, a negyed- és nyolcadhangok ellenére is alapvetõen fél értékekben mérendõ.

Vizsgálódásunk tehát minden oldalról megerõsíteni látszik a szerzõi javítás egyértelmû érvényét. De mit jelent ez a változás az apa alakjának megformálása szempontjából?

Noha a mû elõadásai gyakran ezt sugallják, meg kell állapítanunk, hogy az apa nem az az ember, aki esdekelne gyermekei elõtt. Csupán Szabolcsi Bence költõi német fordításába került bele ez a gondolat, amikor a kórusrecitálás szerint: "der Vater sprach zu ihnen flehend", vagyis "könyörögve". Bartók saját, szó szerinti német fordításában, melyet éppen a másnyelvû fordítások számára a szöveg esetleges további torzulásának elkerülésére készített el és nyomtattatott ki a kottában, egyszerû szavakkal így vezeti be a kórus az apa szólóját:

Ihr Vater

Sprach mit (folgenden) Worten

Also sprechend

Rief er mit seinem Munde

Könyörgésrõl, vagy a jelenleg használatos Robert Shaw-féle angol fordításban szereplõ "bánkódás"-ról ("grieving") és "kérlelés"-rõl ("pleading") tehát szó sincs. Ez az apa akkor ereszkedik csak féltérdre, ha lõni akar a szarvasokra. Elvégre õ vadász. Fiainak mást nem is tudott tanítani. Ha -hívó szóval -hívja is fiait, nem lágyul el olyan könnyen. Ha valahol megtörtnek hat, az a fiú végleges visszautasítása után történik, amikor - a nehezen alakuló záró rész kezdetén - a komponista úgy döntött, hogy elveti a kórus korábban tervezett szerepeltetését a fiú tercinái közben, és helyettük belépteti az apát, ezáltal, ha jelzésszerûen is, kantátájába egy rövid duettet iktatva. De az már egy másik, késõbbi pontja a történetnek - mind az elbeszélésbelinek, mind a komponálásénak.

JEGYZETEK

1  Lásd ehhez mindenekelõtt László Ferenc, "Bartók és a szarvasok", in: uõ, Bartók markában (Kolozsvár: Polis Könyvkiadó, 2006), 102-107., valamint írásomat: "Bartók and the Words of His Cantata", The Hungarian Quarterly, Vol. 36, No. 139 (Autumn 1995), 61-69.

2  Lásd Bartók levelét Kelen Hugónak, 1935. szeptember 28., valamint Demény János kommentárját közreadásában, Bartók Béla levelei, szerk. Demény János (Budapest: Zenemûkiadó, 1976), 532-533.

3  Bartók kisebbik fia, Bartók Péter, akinek hallania kellett a mû budapesti bemutatóját, vagy esetleg a néhány héttel késõbbi második elõadást, mely koncerten Bartók maga is közremûködött, apja következõ születésnapjára, 1937. március 25.-re megfestette a szarvasok és az apa találkozását. A képen éppen a "Kedves édesapánk | Ránk te sose célozz" szöveget idézte. Talán nem túlzás ebbõl is arra következtetni, hogy Bartók számára különösen kedves szövegrészletrõl volt itt szó. Bartók Péter nem egészen 14 éves kori alkotása idén látható volt az MTA Zenetudományi Intézet "Édes Dittám" kiállításán.

4  Denijs Dille, "Bartóks Text zur »Cantata profana«", Documenta Bartókiana, IV, hrsg. Denijs Dille (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1970), 192.

5  Létezik egy román nyelvû õslibrettó, melyet láthatólag önállóan dolgozott ki a zeneszerzõ, De míg az bizonyítható, hogy a komponálás idején ezt használta, nem tudhatjuk, hogy leírása megelõzte-e Erdélyi József fordításának megjelenését. A Bartók Péter magángyûjteményében õrzött kézirat jelzete: 67VoSS1, F. Fotokópia a budapesti Bartók Archívumban.

6  A Cantata profana librettójának kialakulását legbehatóbban László Ferenc tárgyalta, lásd "A Cantata profana keletkezéstörténetéhez", in: uõ, Bartók Béla. Tanulmányok és tanúságok (Bukarest: Kriterion, 1980), 213-254.

7  Erdélyi Józseffel és e fordításával részletesebben foglalkozik tanulmányában Jeney Éva, "A tiszta forrás utópiája", in: (Tév)eszmék bûvölete, szerk. Jeney Éva és Szegedy-Maszák Mihály (Budapest: Akadémiai Kiadó, 2004), 226-253., illetve a fordításhoz lásd különösen 234.

8  A mû zenei forrásairól és keletkezéstörténetérõl részletesen írtam dolgozatomban: "A Cantata profana (1930) kéziratos forrásainak olvasata", in: Zenetudományi dolgozatok 1992-94 (Budapest: MTA Zenetudományi Intézet, 1994), 115-159.

9  A kézirat Bartók Péter gyûjteményében található, jelzete: 67VoSS1, A. Fotókópia a budapesti Bartók Archívumban.

10  Lásd ehhez Tallián Tibor, "Der Briefwechsel Bartóks mit R. St. Hoffmann", Studia Musicologica 18 (1976), 339-365.

11  Bartók feleségének Pásztory Dittának, 1936. november 10., Bartók Béla családi levelei, szerk. ifj. Bartók Béla és Gombocz Adrienne (Budapest: Zenemûkiadó, 1981), 564.

12  Bartók levele Pásztory Dittának, 1934. május 24., Bartók Béla családi levelei, 542. A koncerten a karmester Aylmer Buesst volt, tenorszólót énekelt Trefor Jones, baritonszólót Frank Phillips.

Tempóválasztás a baritonszóló elején, Cantata profana, II. rész, 103. ü.1-3. kottapélda. Egy témacsalád a Cantata profanában (1.) a baritonszóló kezdete, II. rész, 103-109. ü.;(2.) a Vadászfúga, I. rész, 74-82. ü.;(3.) kórusbelépés a II. rész kezdetén, 9-11. ü.1. fakszimile. A Cantata profana partitúra elsõ kiadásának házi javítópéldánya, 48. oldal, autográf javításokkal, Bartók Hagyaték2. fakszimile. A Cantata profana zongorakivonatának elsõ kiadásából: a házi javítópéldány 25. oldala, autográf javításokkal, Bartók Hagyaték