- A zongorán, amellyel épp szemben ülsz, anyám tanított. Apámnak nem fogadtam szót, abbahagytam vele a gordonkázást. 1946-ban komolyodtak meg a tanulmányaim, amikor a frissen alakult Zenei Gimnáziumban három tanszakot végeztem: zongorát, orgonát, zeneszerzést. Az utóbbinak is voltak előzményei Major Ervinnel, akinek zongorája a háború végén a Petrezselyem utcára lógott ki lebombázott lakásából, ahonnan másfél évre a Zeneakadémia XXIII-as termébe költöztették könyvtárastul. Ott tartjuk most a csembalóvizsgákat. Onnan jártam haza vasárnap esténként, félve a hatalmas üres épületben, melyből az a portás, György bácsi engedett ki, aki az orgona motorjának bekapcsolására is hivatott volt. Reggel 5-kor sepregetvén tette ezt, amikor Pécsi Sebestyén ment gyakorolni, őt 7-kor követtem én. Az orgonáláshoz jó zongoratechnika kellett, ami akkor keveseknek volt meg. Második tanáromnak, Gergely Ferencnek igen, rögtönzéseivel kimagaslott a többiek közül. Orgonálni egyébként Hammerschlag Jánostól tanultam a Semmelweis utcában, ugyanott Antal Istvántól zongorázni. Amikor a gyakorlatokat unta, átadta azokat feleségének, Szokolay Dórának, ő az órákon jelenlévő Kurtág Györgynek, aki pedig nejének, Mártának. Akkor még nem gondoltam csembalózásra, csak '57 tavaszán, amikor a Rádióban fölvettük Frank Martin Petite symphonie concertante-ját. Margittay Sándor játszotta, aki a jobb technikájúak közé tartozott, de egy passzázst nem eléggé tanult meg, így mikor az nyolcadszorra sem sikerült, odavágta a szemüvegét. Lehel Gyuri pedig megkért, hogy később, a tiszti házi koncerten játsszam el a szólamot - de biztos akarván lenni a sikerben, előre meghallgatta... A koncerten ott volt Petrovics Emil, aki megszerette a csörömpölő hangszert, s megírta Négy önarckép álarcban című művét. Maros Rudolf az első szputnyikfellövéshez írt kísérőzenében, Patachich Iván híradó-aláfestéshez kezdte használni az új színt. Majd eljött Rů žičková, s Bach-játékra buzdított. Ettől kezdve két-két hónapra idehoztak különféle csembalókat kipróbálásra. '70-ben készítettük a Corelli-szonáták lemezfelvételét, aminek kapcsán Kovács Dénes megbízott a csembaló tanszak elindításával. Mai utódom, Horváth Anikó akkor diplomázott zongorából, s az Olasz koncertet már csembalón játszotta. S egyre jöttek a növendékek: Boronkay Antal, Thész Gabriella, Ella István, később Elek Szilvia és sokan mások. Eleinte fakultatíve a zongorához kapcsolódott a tanszak, majd diplomaadási joghoz jutott. Ki ne hagyjam Spányi Miklóst, az egyetlen igazi többhangszerest, aki nem riad meg a két manuáltól, a más klaviatúrától és billentésmódtól.

- Megriasztott a régizenei mozgalom?

- Kihúzta alólam a hangszert, repertoárostul. Pedig nem idegenkedem a régitől - a digitális korban lakk-, sőt röntgenlemezekkel is dolgozom, hisz azokon van a múlt.

- Nem értem a feszültség okát. Jó muzsikusként nem lehet idegen tőled a régizenélés elevensége.

- A zongorán, orgonán, amin felnőttem, eljuthatok Messiaenig s a mai szerzőkig. A historikus csembaló kisebb billentyűzetét és a barokkhoz kötődő irodalmát beszűkülésnek érzem. Mintha nagy repülőgép akarna leszállni sportreptéren. A pedálos hangszeren több színt tudtam tanítani, mint a historikus kópiákon. De végül is szép csembalóhangzást, jó ritmust, lélegzést, értelmezést - vagyis muzsikát, ami a vesszőparipám - bármilyen instrumentumon lehet tanulni. Ezt képviseli 80-nál több lemezem; némelyik ma is forgalomban van. A legtöbbet, közös ízléssel, azzal a Gallia Tamással készítettük Milánóban, aki Leonhardtékkal is sokat dolgozott.

- Rádiótörténeti munkásságod akadályozta a művészi pályát, vagy inspirált?

- Bemondóságról álmodoztam gyerekkoromban, mégis véletlenül lettem rádiós, amikor hat napig tartó természettudományi egyetemi hallgatóságomat megszakítva a szomszédunk, Huzella Elek ajánlása nyomán dr. Cserés Miklós fölvett az intézménybe. 1970 után lettek önálló műsoraim. Két tevékenységem csak akkor gátolta egymást, amikor a Vox cégnek vettem föl lemezeimet. Utazásaimból kreáltam műsorokat. Az anyag szembejött... S ez hozta magával jelen- és múltidéző sorozataimat.

- Számos külföldi dekórumod van. A nálunk akkreditált nagykövetek közül többekkel kötött össze a zene és a rádiózás.

- A diplomata mindig érdekes beszélgetőpartner volt, ha túljutott eredendő bizalmatlanságán. S akarta játszatni hazája zenéjét, így seregnyi kottához jutottam. A barátivá nemesedő kapcsolatoknak lett aztán következménye a svéd és spanyol királyi, a brazil, portugál és olasz kitüntetés. Tízen közülük máig is telefonálnak külföldről.

- Lakásod archívum...

- A gyűjtés nem szenvedélyem. Rádió és zene így fér össze, ha minden itthon van. Táskába teszem, s irány a stúdió...