Muzsika 2005. május, 48. évfolyam, 5. szám, 40. oldal
Hollós Máté:
Művek bontakozóban
Sári József: Korsholm concertino
 

- Hol van Korsholm?

- Nem találom a térképen... Lehet, hogy kis hely, de Finnországban aprócska városokban is rendeznek színvonalas fesztiválokat. Leveleikből az tetszik ki, hogy komoly rendezvényre rendelték tőlem ezt a darabot. Úgy sejtem, hogy Lappföld közelében lehetnek, nagyon Északon. (Korsholm a Botteni-öböl partján fekvő Vaasa város szomszédja, Lappföldtől délre. - A szerk.) Néhány éve a Magyar Zeneszerzők Egyesülete révén, a finn szövetséggel való cserekapcsolatban a viitasaari nyári fesztiválra utazhattam, ahol egyik darabomat a Lappföldi Kamarazenekar játszotta, amely eleinte csak vonósokból állt, de miután híre ment nagyszerű muzsikálásuknak, az állam engedte kiegészülésüket egy fúvósötössel. Az ő vezetőjük hívott meg az ugyancsak általa irányított Korsholm Fesztiválra vendégzeneszerzőként. Ez a státus azt jelenti, hogy a kiválasztott komponista szellemisége mindvégig jelen van. Ezt húzza alá az a tény is, hogy a fesztivál több hangversenyén elhangzanak darabjaim, a zárókoncertre pedig új művet kellett írnom.

Mivel a megrendelő Lappföldi Kamarazenekar összetétele a zenekar és a kamaraegyüttes közé esik, nem kellett megküzdenem a zenekari művek írásakor sokszor átélt problémával, ami abban állt, hogy nem vagy nehezen tudtam alkalmazni a jó zenekari művek szólamainak kidolgozásában oly sokszor tapasztalt nemes elnagyoltságot, amit vérbeli zenekari komponistáknál figyelhetünk meg, amilyen Mahler, Bruckner. Vannak gondosan kidolgozott szólamszakaszaik, de olyanok is, amelyek nem célozzák meg a kamarazenei mívességet. Richard Straussról olvastam egy történetet: egy klarinétos panaszolta neki, hogy igen nehezen játszható magasságot írt a zenekari szólamába. S mikor azon méltatlankodott, hogy Strauss ezt nem vitatja, mégsem szánja magát változtatásra, a komponista így válaszolt: nekem elég, ha küszködik vele. A zenekari darabokban csakugyan sokszor elegendő ez a küzdelem - az összhatásban ott van a lehetetlen határának feszegetése. Az én jelen feladatom olyan "kvázi" zenekari darab megírása volt, amelyben az egyes hangszerek (vonósok és fúvóskvintett) többnyire szólisztikus feladatot látnak el.

- A partitúra egyenként tartalmazza valamennyi vonós szólamát, nincsenek tömbök, csoportok.

- A vonósoknak gyakran saját szólam jut: a 3-3 első és második hegedűsnek, a 2-2 brácsásnak és csellistának, valamint a bőgősnek. Előfordul persze, hogy ketten játszanak azonos szólamot, de például úgy, hogy az egyik brácsás a második hegedű második emberével közösködik. Lehetőségem van rá, hogy kamarazeneként szerkesszem a kompozíciót, ugyanakkor gondolnom kell arra, hogy nagyobb apparátus fog szólni, nem négy-hat hangszer. Nem csupán új darabom születik tehát, hanem tanulságokra is szert teszek.

- Milyen a concertino tételrendje?

- Öttételes. A kompozícióra nem feltétlenül a szimfonikus gondolkodás a jellemző, hanem - az elmondottak értelmében - jó kapcsolatban lévő intellektusok, egyfajta szellemi baráti társaság együttműködéséről van szó. Ez azt sugallja számomra, hogy mindenkinek adjak virtuozitást igénylő szólóanyagot. Olyan concertinót kell írnom, amely különböző rész-concertinókból áll. Van egy nagyon igényes hegedűszóló mintegy zenekari kísérettel (amely persze több mint kíséret), a fuvolának, piccolónak, kürtnek, klarinétnak ugyancsak juttatok szólisztikus szerepet.

- A kotta azt mutatja, hogy a - mégiscsak privilegizáltabb helyzetben lévő - fúvósok ugyanolyan zenei anyagot játszanak, mint a tömbjükben szuverénként kezelt vonósok. Nem afféle sinfonia concertante szövet.

- A mű elejére jellemző, amit mondasz. Akadnak részletek, amelyekben a zenekar kezelése, virtuozitása olyan, mintha maga a zenekar játszana concerto-szerepet. A kompozíció folyamán előfordulnak szembeállítások, például amikor a klarinét egy homogénebb vonóscsoporttal konfrontálódik. A negyedik tételben párbeszéd zajlik a fúvósok és a vonósok között. Be is írtam a kottába, hogy a vonósok kérdeznek, a fúvósok válaszolnak. A kérdésfelvetés és a válasz egyaránt unisono. A fúvósok olyasfajta szelídséggel felelnek, mint Hillél próféta, akiről Kérdések Hillélhez című darabomat írtam. (Az ő alakja alapélményem.) Eszembe jut, amikor Pfitzner kérdezte Richard Strausst, mi a véleménye akkor hallott vonósnégyeséről. Strauss pedig azt felelte, két operát tudna írni annak anyagából. Az ötletgazdagság talán az én Korsholm concertinómra is ráillik, de bízom abban, hogy ez javára válik a műnek.

- A szólamstruktúrát már értjük. Beavatsz a darab hangrendszerébe is?

- Világviszonylatban szelídülés tapasztalható a zenében. Előállt az irodalomban és képzőművészetben mindig is jellemző helyzet, hogy a múlt is hozzáférhető. Így minden zene kortárs zene, s az "érvényes stílust" alkalmilag én, a zeneszerző határozom meg. Ha a kritika azt firtatja majd, miért van egy helyen épp az a hang, a válasz csak annyi: így tetszett nekem.