- Ritka zenemű van születőben Tallér Zsófia műhelyében: filmopera. Hogyan kerültél kapcsolatba a mozival?

- A tavalyi filmszemlén Jancsó Miklós fiatal rendezőket bízott meg a 78-as buszról készítendő filmek forgatásával, Jött egy busz címmel. Ennek utolsó darabja Mundruczó Kornél A 78-as Szent Johannája című alkotása volt. A húszegynéhány perces mű operafilmmé avanzsált, amelyet a Cannes-i Filmfesztivál kelet-európai referense kivitt a fiatal rendezők Quinzaine des Realisateurs elnevezésű, az előremutató vállalkozásokból válogató fórumára. Már ott jelezték, hogy kíváncsiak lennének egy nagy filmre, így lett abból a trilógia első része, s most készítjük a másodikat és a harmadikat. Ez utóbbiak librettója és képi világa egységesebb lesz, így az első részt is újra kell majd rendezni. Térey János is új szövegkönyvet készít hozzá. Nekem pedig, aki az első részt annak idején stúdiumnak és kísérletnek tekintettem, csavaros feladatot jelent majd az ismételt komponálás.

- Miről szól a nagy film?

- Egy lányról, aki szándékaitól függetlenül a megváltó szerepében találja magát. Deviáns, önsorsrontó alak, aki buszbalesetet szenved. A halottak és sebesültek azonban egyszer csak dalra fakadnak: jó kis baleset volt. Mintha olyan önkéntesek volnának, akik balesetet szimulálni mennek mentőorvosok gyakorlatozásához. Az első rész: vízió a klinikai halál állapotában. A második és harmadik rész a lány profán szentté válása a kórházban, ahol a betegeket szeretettel, szerelemmel gyógyítja, talpra állítja a halottakat. Ebbe pusztul bele annak a világnak a keze által, amelyet meg akart gyógyítani - ennyiben parafrázisa ez a Szent Johannának. Ravatalánál pedig gyilkosai álszent rekviemet énekelnek.

- Milyen a zene? Elektroakusztikus effektusok tarkítják, netán szimfonikus?

- Az apparátust az anyagiak határozták meg. Nagyon kis együttessel gazdálkodtam: fafúvókkal, kürttel, orgonával, csembalóval, három vonóssal és sok ütőssel. Zajeffektusok szerepelnek a zenében, például robbanások, vagy mintha feldőlne egy hárfa. Ezeket felvettük és digitálisan beledolgoztuk, de elektronikát nem használtam. Az anyagot bármikor meg tudom feleltetni élő hangzásoknak.

- Tehát élőben is előadható az opera, nemcsak filmen.

- Igen. Noha nem színpadi, hanem filmes dramaturgia érvényesül benne, s a zene is ahhoz alkalmazkodik. Az operában a zenei idő sokkal tágabb, a film ideje viszont reális, nem színpadi. Ez a sűrűség nagyon érdekelt engem. A kép nem ábrázolja a zenei folyamatot, hanem kép és zene kölcsönösen reagál egymásra.

- Ez tehát nem filmzene, sőt nem is operafilm - egy opera filmrevitele -, hanem filmopera, amely a vászonra születik. Amikor egy operaszövegkönyv elkészül, s megkezdődik a komponálás, a zeneszerző általában átveszi az irányítást a librettistától, s inkább a szövegkönyv alkalmazkodik, mint a zene. A filmnél ez kevésbé történhet így.

- Az első perctől kezdve Kornél volt a dramaturgia koordinátora. Már Térey munkáját is felügyelte, s én legfőképp Kornél képzeteit és utasításait kaptam meg. Ahhoz álmodtam zenémet. A librettóval pedig saját szakmám szerint úgy bántam, mint egy szokványos operai helyzetben: húztam, kiegészítettem. Persze szem előtt tartottam, hogy nem színpadra készülünk, hanem filmre.

- Tehát érezted magad annyira szabadnak, mintha színpadi operát írtál volna?

- Nem adhattam olyan pontos instrukciókat, mint mondjuk egy Puccini-operában ("odafordul", "fölveszi", "bemegy"), de egy egzakt képiség lebegett előttem anélkül, hogy tudtam volna, hogyan fogja Kornél megvalósítani.

- Milyen munkamódszerrel "bontakozik" tovább a filmopera?

- János megír egy részt a librettóból, majd én ahhoz a zenét. Ezt folyamatosan megmutatjuk Kornélnak. Ő hangulatokat közöl velem, s olyan instrukciókat, mint "ide még egy kis idő kellene nekem", mert még tartaná a szituációt. Ehhez vagy alkalmazkodom, vagy nem. Ezután fölveszik az énekesek a zenét, s arra forgat a rendező. Az énekesek hangja a képen playbackről szól.

- Hagyományos az éneklésmód?

- Nem, s ezzel sok nehézséget okoztam az operaénekeseknek. Az áriaszövegek és a szituációk hosszabbak a színpadi átlagnál, ezeket össze kell húznom. Mondanivalójuk azonban sűrű, így kevesebb mód nyílik az énektechnika kibontakoztatására. A figurát kell minden hangba beletenni. Az első részben sok "civil" hangot kellett a szopránnak megszólaltatnia: itt énekbeszédszerű, ott vibrátómentes, támasz nélküli spontán éneklésre volt szükség. A felvett anyagban akár a suttogás is jól hallható, nem úgy, mint a színpadon.

- Az intonáció nyersebb mai hangzásokat igényel vagy inkább régizenei bel cantót?

- Nem avantgárd, mindig van bel cantós íze a zenémnek. De a hangképzés az énekbeszédtől a sikoltásig terjed.

- Ugye példátlan, hogy opera egyenesen filmre szülessék?

- Nem ismerünk mindent, de mi sem hallottunk még ilyenről, s a cannes-i érdeklődés is részben az újdonságnak szólt.