Muzsika 2004. augusztus, 47. évfolyam, 8. szám, 47. oldal
Bozó Péter:
Epizódok egy művész életéből
 

Peter Bloom Berlioz-életrajzának1 magyar nyelvű kiadása több szempontból is jelentős esemény. Jelentőssé teszi, hogy Kroó György legutóbb 1980-ban megjelent Berlioz-könyve2 óta nem látott napvilágot a francia zeneszerző pályafutását tárgyaló, magyar nyelvű munka. Bloom írásának hazai publikációja másfelől azért is figyelemre méltó, mert az Osiris Kiadónál nemrégiben megjelent fordítás része egy újonnan indult zenei sorozatnak, ami szintén örömre ad okot.

Peter Bloom
Berlioz élete
Fordította: Kúnos Linda
Lektorálta: Halász Péter
Osiris Kiadó, Budapest, 2004

A könyv értékét az a tény sem csökkenti, hogy nem tartozik a jelenleg mértékadónak tekintett Berlioz-monográfiák közé. Ilyen elvárásnak Bloom műve már terjedelménél fogva sem felelhetne meg, hiszen a kisalakú kötet függelékeivel együtt alig kétszáz oldalt tesz ki. Munkája Bevezetésében a szerző maga is elismeri, hogy zenetörténészek számára több információt nyújtanak és részletesebb tudományos apparátussal szolgálnak Hugh Macdonald, D. Kern Holoman és David Cairns hasonló tárgyú munkái. 3 Ez azonban nem hiányossága a műnek, hanem tudatosan vállalt önkorlátozás a könyv írója részéről. "Célom pusztán a szélesebb olvasó- közönség megismertetése a művész életének fő törekvéseivel és eseményeivel" - írja. Az ő Berlioz-életrajza tehát nem kizárólag szakmabelieknek készült, inkább egyfajta tudományos ismeretterjesztő munka. Ám mint ilyen, igen magas színvonalúnak mondható, hiszen szerzője a Berlioz-kutatás egyik meghatározó alakja, aki a zeneszerző œuvre-jében és a 19. századi francia zenetörténetben szerzett jártasságát már számos tanulmányával és könyvével bizonyította.

Az életrajz diszpozícióját maga a történelem alakította ki. Mint azt Bloom a Bevezetésben kifejti, Berlioz pályájának hármas felosztásához korszakhatár gyanánt önként kínálkozik a két forradalmi esztendő, 1830 és 1848. A júliusi forradalom éve egyben a zeneszerző első nagyszabású műve, a Fantasztikus szimfónia keletkezésének és bemutatásának éve is; a februári forradalom esztendeje pedig a számvetés kezdetét jelenti az idősödő Berlioz számára, aki ekkor kezd el dolgozni az Emlékiratokon. História és biográfia ilyen egybeeséseit tekintve talán nem meglepő, hogy a szerző életrajzírói felfogásában általában véve nagy súlyt kap a történelmi és politikai háttér tárgyalása. Módszerét így indokolja: "[Berlioz] viselkedését, modorát, ítéleteit nemcsak művészi aspirációi formálták, hanem a kialakult társadalmi erők és intézmények is - a család, az egyház és legfőképpen az állam." A történész precizitása mindjárt a könyv elején megnyilvánul, Bloom ugyanis az életrajz ismertetését a komponista születési helyének és idejének pontosításával kezdi. Megtudhatjuk, hogy a Berlioz szülőhelyeként számontartott La Côte-Saint-Andrét 1803-ban még La-Côte-Bonne-Eau-nak hívták, s a zeneszerző születésének dátumát gyermekkorában a forradalmi naptár szerint, így tanulhatta: XII. év, Frimaire havának 19. napja.

A mű címe és a magyar kiadás fülszövege is utal rá, hogy Bloom inkább a zeneszerző életének és korának bemutatására koncentrál, mint műveire. Munkája mindazonáltal Berlioz kompozícióival kapcsolatban is értékes adatokkal szolgál. Különösképpen sok információt nyújt a könyv a Fantasztikus szimfóniával kapcsolatban. A szerző a mű programjának értelmezése során többek között Berlioz egy kevéssé ismert irodalmi forrására, Louis Lafranchi Voyage à Paris című, 1830-as művére is felhívja a figyelmet, valamint érdekes adalékokkal szolgál a szimfónia korabeli fogadtatásával kapcsolatban. A mű tárgyalását találó zenei elemző megjegyzések egészítik ki, nemcsak a szimfóniára, hanem általában Berlioz zeneszerzői stílusára vonatkozólag is.

Bloom munkája tehát a csekély terjedelem ellenére igen tartalmas írás. Csupán az Utószó Wagnert és Berliozt összehasonlító, plutarkhoszi fejezetét olvasva támadt némi hiányérzetem. Kétségkívül fontos szempont a két muzsikusnak a zsidósághoz való viszonya, mégis úgy érzem, a fejezet egészéhez képest aránytalanul nagy teret kap e kérdés tárgyalása. A könyv írója ugyanis több figyelmet szentel ennek a témának, mint Berlioz Wagner zenéjére gyakorolt inspiráló hatásának. Szintén különösnek találtam, hogy ugyanitt viszont egyáltalán nem tárgyalja Wagner és Berlioz egy másik közös vonását, mely a két komponista önéletrajzírói munkásságával kapcsolatos. Tudvalevő, hogy mindketten igen nagy mértékben igyekeztek saját elképzelésüknek megfelelően bemutatni pályafutásukat. A Mémoires e tekintetben legalább annyi korrekcióra szorul, mint a Mein Leben, s maga Bloom is több esetben mutat rá Berlioz írásának szépítéseire, költői túlzásaira az életrajz más pontjain.

Vitathatatlan erénye viszont a könyvnek nyelvi megformálása. A mű elején olvasható, humoros hangvételű Köszönetnyilvánítás szerint amikor Bloom megkapta a francia állampolgárságot, francia hitvese kijelentette, hogy nem érdemelte meg. A szerző írásművészete, könyvének megnyerően szellemes stílusa alapján azonban vitatkoznunk kell Madame Catherine Bloom kijelentésével. Szinte nincs olyan oldala az életrajznak, amelyre ne nyomná rá bélyegét az esprit gaulois. "Ugyanezen év későbbi forradalmai önvizsgálatra késztették Richard Wagnert is, aki nem sokkal ezután kezdte kovácsolni A Nibelung gyűrűjét" - fogalmaz Bloom az 1848-as esztendőről írva. Amikor pedig arra figyelmeztet, hogy Berlioz életrajzának saját maga által megalkotott változata kritikus megközelítést igényel, így ír: "Meg kell kísérelnünk elválasztani az önmagáról sugallt képben a melankolikus »hangszerelést« a lényegtől - s ez egyáltalán nem könnyű feladat, figyelembe véve, hogy Berlioznál a hangszerelés maga a lényeg."

Kunos Linda fordítói és Halász Péter lektori munkájának köszönhetően az olvasó szép és gördülékeny magyarításban ismerheti meg ezt az élvezetes prózát. Némi bizonytalanságot tapasztaltam viszont a francia zenei intézménynevek fordítása körül. Az Académie royale de musique elnevezést Királyi Zeneakadémiaként magyarítja a szöveg. Ez nem túl szerencsés döntés, még akkor sem, ha zárójelben tudatjuk az olvasóval, hogy a név valójában a párizsi Operát takarja. A magyar forma azért is zavaró, mert másutt ugyanez a név a Conservatoire megjelöléseként tűnik fel a kötetben, igaz, csak egyszer, mivel a Conservatoire többnyire francia nevén szerepel.

Az életrajzot haszonnal forgatható függelék egészíti ki, melynek talán legbecsesebb része a szerző által kommentált bibliográfia. Az appendix emellett Berlioz befejezett műveinek jegyzékét is tartalmazza, azoknak is megkönnyítve a zeneszerző életművében való tájékozódást, akik számára Holoman katalógusa esetleg nem elérhető. A kötetben számos illusztrációt is talál az olvasó, melyek többnyire szorosan kapcsolódnak az életrajz szövegéhez. A Bevezetésben Bloom gondosan megindokolja, miért választotta Eugène Delacroix A Szabadság vezeti a népet című festményét könyve elülső borítójára. E választásával is azt kívánta hangsúlyozni, milyen élénken foglalkoztatták Berliozt korának társadalmi és politikai történései. A magyar kiadás szépséghibája, hogy borítóján nem Delacroix képe látható.

Peter Bloom munkájának megjelenése azonban apróbb fogyatékosságaival együtt is örömünkre szolgálhat, s reméljük, hogy még sok hasonló kiadvánnyal lesz szerencsénk megismerkedni az Osiris Kiadó Dolinszky Miklós által szerkesztett zenei sorozatának jóvoltából.

JEGYZETEK

1 Peter Bloom: The Life of Berlioz. (Cambridge University Press, Cambridge, 1998).

2 Kroó György: Berlioz. (Gondolat, Budapest, 1960, 19802).

3 Hugh Macdonald: Berlioz. (Dent, London, 1982). D. Kern Holoman: Berlioz. (Harvard University, Cambridge / Mass., 1989). David Cairns: Berlioz. I. The Making of an Artist (André Deutsch, London, 1989) valamint Berlioz. II. Servitude and Greatness (Allen Lane / Penguin, London, 1999).


Berlioz, 1855
Nadar felvétele