Értem DEMÉNY ATTILÁ-t. Sokan értjük. Mindenki, aki úgy sejti, az operaműfaj muzealitását
mélyreható szerkezeti újragondolással lehet csak feledtetni; aki szerint nem elég
a meghökkentő rendezés polgárpukkasztó ruháját adni az alapvetően régi típusú
dramaturgiára, s aki nem holmi énekelhetetlenül újszerű intonációban véli feltalálni
a jövő operáját. Demény kísérletezik, de nem a hang vagy a játék rovására.
Immár két egyfelvonásosa van, az egyik 25, a másik kevesebb mint 20 perces. Természetesen
kamaraoperák: viszonylag kevés szereplővel, gondosan megválasztott, választékosan
kezelt hangszerapparátussal. Témájuk sokat markol. Az 1992-es Parafarm
George Orwell híres Állatfarmját parafrazeálja Visky András librettójában,
amelybe Christian Morgenstern és Petri György sorait is injektálja. Ez a mű a
kelet-közép-európaiság 20. századi alapélményének emblematikus kifejezője, éppúgy
groteszk, mint a kilenc évvel később keletkezett Bevégezetlen ragozás,
mely Örkény István azonos című egypercesét fakasztja zenés színpadi húszpercessé,
ugyancsak Visky közreműködésével. Az egypercesek operásítása Demény Attila ötlete
volt: ő biztatta kollégáit is hasonló alkotásokra, ennek köszönhettük Serei Zsolt
néhány éve a Bárkában bemutatott, figyelemre méltó kompozícióját is. A Demény-darabokat
a Millenáris Teátrumban állították színpadra. A két helyszín sokban rokon: mindkettő
műhely-jelleget hordoz, amiként a műfaj maga is. Itt nincs formabontás, mert -
még? - nincs forma. A zenészek a színpad hátterében és körül foglaltak helyet,
a karmester ennek megfelelően arccal a közönségnek vezényelt. Afféle zeneépítészeti
Beaubourg ez: láthatók a "ház" szerkezeti elemei. Mindez nem rontja a színpadi
élményt. Cselekménynek aligha nevezhetem, ami történik, hiszen mindkét Demény-mű
jelzésszerű gesztusokkal, díszletekkel és kellékekkel él.
Az orwelli vízió operásítása kapcsán a hajdani vicc jut eszembe. - Miért oly szép
a zsidó hegedűművészek játéka? - Mert hatezer év fájdalma szól a muzsikájukban.
- S miért a David Ojsztrahé a legszebb? - Plusz hetven... Nos, Deménynél ez a
"plusz hetven" az, hogy Ceauşescu Romániájában élte le gyermek-, ifjú- és kora
felnőttkorát, így talán más keletieknél is többet tud az "Állatfarmról". A zeneszerző
a műsorlapon így igazítja el közönségét: "A Parafarm szürrealista látomás,
mely, amennyiben Orwell regényére tekint, el is tekint tőle, megtörténhet tehát
bárhol, bármikor és bárkivel. Műfajilag a kamaraopera és a táncszínház találkozása.
Vázlatos, de könnyen követhető történet mögött a hatalom lehetséges hiposztázisait
kívántam megmutatni."
A Bevégezetlen ragozás kérdéseket vet föl. Vajon az örkényi négy sor továbbgondolása,
kibontása, értelmi fejlesztése nem olyan-e, mintha a balladai homályt oszlatva
mondjuk újsághír-világosságúra csiszolnók a mondanivalót? A ki nem mondott gondolatrész
"gránátjának" az olvasóban kell "robbannia". Persze szerzőink is olvasók, s mondhatjuk:
nem tettek egyebet, mint láthatóvá tették a bennük lezajlott robbanást. A kérdés,
hogy jó-e, kell-e ilyesmi, nem is oly oktondi. Hanem azt feszegeti, hogy a keletkező
zenei anyag csakugyan színpadért kiált-e? Mintha valamiféle operatóriumot
hallottunk volna, avagy oratoperát.
Örvendetes, hogy jó előadásban mutatkozott be a két mű a budapesti közönségnek,
s ezt az élményt ugyanattól a Kolozsvári Magyar Operától kaptuk, amely
Lajtha László A kék kalap című operáját és több minden mást is sikerrel játszott
az utóbbi években Magyarországon. Jó énekesek jól élték bele magukat a nem szokványos
színpadi helyzetekbe, a "cselekmény" jelzésszerűségében is kedvtelve játszottak.
A hangszeresek igényes teljesítményt nyújtottak Incze G. Katalin, illetve
Lászlóffy Zsolt biztos kezű vezénylete alatt.
"Keresem a kapcsolatot két operám közt, keresem magam tíz év történetében,
az új századfordulón, annak érték- és kódváltásában. A két művet ugyan tíz év
választja el egymástól, és más-más zenei nyelven szólalnak meg, mégis úgy érzem,
hogy a Bevégezetlen ragozás tartalmilag s talán dramaturgiailag a Parafarm folytatása"
- adja útravalóul a zeneszerző. Talán nem választ el bennünket újabb évtized a
folytatástól, hiszen - mint mondani szokás - egy alkotó egész életében ugyanazt
írja, a műfaj pedig csábít a kísérletezésre. Ahol olyan előadótársak szegődnek
a komponista mellé, mint Kolozsvárt, a kísérletek nem maradhatnak sikertelenek.
Ez a két opera sem szenvedett hiányt. Az érdeklődők mindkét művet megtalálják
Demény első magyarországi CD-jén. (Október 24. - Millenáris Teátrum. Rendező:
Budapesti őszi Fesztivál)
|