E sorok írásakor - június elején - áll a bál a Magyar Állami Operaházban. Az intézmény közalkalmazotti tanácsa és szakszervezete petíciót intézett Görgey Gábor kulturális miniszterhez, és aláírásokat gyűjt a színház működési formájának megváltoztatása ellen. A tiltakozás eredménye lapzártáig nem vált ismeretessé. Az alábbi interjúban hárman szólalnak meg: a főzeneigazgató, a karmester és az énekesek szakszervezeti főbizalmija. Győriványi Ráth György azzal a feltétellel járult hozzá a körinterjú közléséhez, ha előzetes betekintést nyerhet Kovács János és Rácz István nyilatkozatába, és megjegyzést fűzhet hozzájuk. Szövegünkben a főzeneigazgató kommentárjait szögletes zárójelben közöljük.

Győriványi Ráth György
- Főzeneigazgató úr, az Operaházból súlyos konfliktusok hírét hallani. Ezek meglehetősen bonyolultak, van művészi, koncepcionális, munkajogi és politikai vetületük. Valamennyi az ön által meghirdetett átalakításhoz kapcsolódik. Ennek ellenzői aláírásokat gyűjtenek és sajtónyilatkozatokat tesznek, önt viszont támogatta a politika, hiszen ahhoz a politikai és gazdasági támogatáshoz hasonlóra, amelyet kinevezésekor, egy éve kapott, a színház történetének utolsó évtizedeiben nem volt példa.
- Semmiféle politikai támogatottságot nem élveztem, nem élvezek és nem is fogok élvezni. Szerencsés véletlen, hogy a Fidesz-kormány kulturális minisztere fontosnak tartotta a magyar zenei élet fellendítését. Az Operaházon kívül támogatást kapott a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és sok más intézmény. Gondoljon a miskolci operafesztiválra! A minisztérium tanulmányozta a nemzetközi gyakorlatot, megvizsgálta, hogyan működik egy nyugati operaház, és ennek megfelelően írta ki a pályázatot. A minisztériumtól származik a vezetés kettéosztásának ötlete is: ennek megfelelően az adminisztrációs és gazdasági ügyek az igazgató kompetenciájába tartoznak, a művészi kérdéseket pedig a főzeneigazgató kezébe adták. A pályázatot nem politikai szempontok alapján bírálta el a rangos művészekből álló bírálóbizottság. Az én pályázatom felelt meg annak az elképzelésnek, amelyet meg akartak valósítani. Eddigi munkám során a pályázatot hajszálpontosan követtem. Most, hogy támadások értek, újra megnéztem, nem tértem-e el valamiben az ott leírtaktól. Még az ütemezés is szinte napra stimmel. Megtörténtek a meghallgatások, a műsorterv és a próbarend elkészítése. Azt pedig előre megmondtam, hogy a művészeti kérdésekért kizárólag szeptembertől vállalok felelősséget. Ennek az évadnak az összeállítása ad hoc történt, és bár a múlt előadásainak átlagszínvonalához képest itt is jelentős előrelépéseket tettünk, és konszolidáltam a művészi színvonalat, az évad bemutatóit még nem én terveztem. Fontos, hogy mindezt a következő kulturális kormányzat is így lássa. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a munkát, amelyet már eddig is elvégeztünk, bizonyos folyamatok visszafordíthatatlanok, nem is szólva arról, hogy megbízásunk 2006 áprilisáig szól. Ellenzékem eddig hallgatott, most azonban, mikor új kormány lépett hivatalba, nyilván úgy gondolják, ránk lehet sütni, hogy a munkánkban politikai szempontok érvényesülnek. Támadóink gyengék. Akik most támadnak, korábban ezerszer bizonyíthatták volna, hogy tudnak operát csinálni. Nem bizonyították. Ezenkívül indulhattak volna a pályázaton, és nyerhettek volna. Nem indultak. Ők nem a nemzetközi színvonal irányába szeretnék vinni a házat.
- Az igazsághoz tartozik, hogy eddig egyedül ön kapott elegendő pénzt bármilyen radikális változtatásra. Korábbi interjúiból is kiderül, hogy eltökélt. Kinevezésekor pontosan prognosztizálta, hogy tevékenysége jelentős feszültségeket generál majd. A jóslat igazolódott. Gondolom, ilyenkor az ember minimalizálni próbálja a konfliktusokat, és igyekszik megnyerni a seregeket, melyeknek élére áll. Lehet, hogy ha ön jobban kommunikálna, nem lenne ilyen vehemens a tiltakozás?
- Nem állítom, hogy nem követtünk el kommunikációs hibákat, de gondolja végig a folyamatokat. A működési szisztéma minden változása érinti az embereket. Van, akit jól, van, akit rosszul. Nem lehet jól kommunikálni valamit, amit az érintettek magukra vonatkoztatva hátrányosnak tartanak. Például a minősítési rendszert. Egy színház hierarchikus szervezet. A hierarchiában ki-ki kiharcolt magának egy helyet. Mint az állatvilágban: az erősebb bika megküzd a tehenekért. A legyőzött bika elkullog. Most azt látjuk, hogy a legyőzött bikák visszajönnek, és azt mondják, győztek. Aki a minősítésen jól teljesített, bekerült az opera- házi csapatba, és jobb feladatot kap, az jól érzi magát. Aki nem kapott kiváló minősítést, az nehezebben fogadja el a helyzetet. Ráadásul nem egy művész korábban magas poszton volt a hierarchiában, és nem sikerült megőriznie ezt a helyzetét. Szobrok dőltek le. Hogyan lehet ezt úgy közölni valakivel, hogy örüljön neki? Nem kellene negatív visszhangot kiváltania, hogy szétválasztottuk az operát és az Erkel Színházat. Megmentettük azokat, akik az Erkel bezárása esetén elveszítették volna állásukat. Az Erkel Színház zenekarában is sok a kiváló, sőt kiemelten kiváló minősítésű muzsikus, akinek pozitívan kellene megélnie a helyzetét. Ezzel szemben elégedetlen, mert nem játszhat az Operaház zenekarában. Néhány vezető énekesnek azt kell észrevennie, hogy jönnek a fiatalok, akik jobbak náluk. Ezt negatívumként élik meg. Persze ez mindig is így volt. Ugyanez áll a karmesterekre, rendezőkre és másokra. Ez feszültség forrása. Ha nem ugyanaz rendezi az összes előadást, hanem - mint a jövő évadban - a hét bemutatót hét rendező viszi színre, az versenyhelyzetet idéz elő. Megszűnnek a hegemóniák. Ezek természetes folyamatok. Nem igaz, hogy az Operaházban senki nem akarja a változást, vagy nem így akarja - de sok az ellendrukker. Türelmet kértem. Jövőre két színházban, jó körülmények között indul a munka. A negatív belső propaganda, az újságok és rádióinterjúk hatására az Erkel Színház-iak mindinkább úgy érzik, leértékelték őket, pedig ezt sosem gondoltuk.
- A megmérettetéssel kapcsolatban elhangzottak kifogások, melyek szerint a művészeknek nem a saját terepükön kellett jó teljesítményt nyújtaniuk. Lassabb, humánusabb kiválasztódás során is kiderülhetett volna, ki jó és ki kevésbé.
- Bizalmas papírokról van szó, melyeket nem mutathatok meg, de bizonyítható, hogy a muzsikusok nem a meghallgatáson vesztettek pontokat, hanem a kollégáiktól kapott pontok száma volt alacsonyabb.
- Úgy látom, ön a szociáldarwinizmus híve, sok szót ejt a versenyről, amelyben az erősebb legyőzi a gyengébbet; a bikáról, amely elűzi a vetélytársat. Lehet, hogy ez a természetes, de korábban voltak tervezhető művészpályák, az Operaház számos pályafutás fő színhelye volt. Sok minden megváltozott, a politika folyton leértékelte a kultúrát, most azonban egy muzikális kormány végre pénzt adott. Lehet, hogy így kell csinálni, de az is lehet, hogy ezekkel az esélyekkel egy más vezetés másképp élne.
- Nem állítom, hogy a helyzetért az előző vezetések hibáztathatók. Valóban felmerülhet a kérdés, hogy ők hasonló lehetőségekkel mit kezdtek volna, milyen irányba vitték volna a házat. De mi kaptuk a pénzt. Mi egy "szocialista" rendszerből építjük át az operát. Nem egyenlően osztjuk el a pénzt, a jó énekes és muzsikus többet kap, a gyengébb kevesebbet. Ha újra be akarunk kapcsolódni a nemzetközi körforgásba, nincs más lehetőség. Régen a művészek nem tudtak utazni, csak helyben dolgozhattak. Ez volt a magyarázata, hogy itt nagy együttes működött. És megnyertek olyanokat, mint Klemperer, Gardelli vagy Patanè. Aztán elfogyott a pénz, a tehetséges énekesek pedig elmentek. De nem okvetlenül a legjobb helyekre. A mi művészeink alacsonyabb színvonalú operaházakba mentek - jóval több pénzért. Ide aztán már fogatlan oroszlánként jöttek vissza. Ritka az olyan művész, mint Tokody Ilona, Polgár László vagy Miller Lajos, aki nagy nemzetközi karriert futott be. Akik nem tudtak vagy nem akartak külföldi karriert csinálni, elfoglalták a vezető pozíciókat. Megakadályozták, hogy a fiatal tehetségek labdába rúgjanak. Hiányoztak a fiatalok és hiányzott a középgeneráció.
- Belátom, minden modellre lehet külföldi példát találni, ön tehát nyilván seregnyi olyan színházat tud felsorolni, amelyre elképzelését alapozza. De vajon mennyire lehet belenyúlni egy élő hagyományba, egy régóta működő rendszerbe? A rapid beavatkozás veszélyekkel jár.
- A rendszer nem változik. Jövőre is repertoárszínházat csinálunk. Egy darabbal sem játszunk kevesebbet, mint az előző években. Attól, hogy a repertoár előadásait blokkokban adjuk elő, ez még repertoárszínház. Ugyanúgy blokkrendszerben dolgozunk majd, mint a berlini és a bécsi operaházak. A társulatnak hivatalba lépésemkor nyolcvankilenc magánénekes volt tagja, ebből a többség nem énekelt többet négy-öt előadásnál. Bizonyos emberek esetében elérkezett az ideje, hogy abbahagyják a pályát. Másoknál pedig, hogy kinyíljon előttük a pálya. A ragyogó Busa Tamást, Bátori Évát, Kiss B. Atillát, Kovácsházi Istvánt, Massányi Viktort és másokat, akik sok előadást énekeltek, a létszámstop miatt elődeim nem tudták felvenni. Alkalmi szerződéssel lépnek fel - annak a pénznek a sokszorosáért, amit társulati tagként kapnának. Egy sor embernek, legjobb művészeinknek nem hosszabbítottam meg a közalkalmazotti szerződését. Ők ugyanannyi vagy több előadást énekelnek majd - több pénzért. Minden énekesnek megvannak a legjobb szerepei. Nekünk úgy éri meg, ha csak ezekre hívjuk őket. Sehol a világon nem szoktak énekeseket hívni csak azért, mert egy szerep az illető repertoárján van. Ez nem a társulati színház lerombolása. Ugyancsak feszültségforrás, hogy néhányan hozzászoktak, hogy szabadon járnak-kelnek. Kapták az alacsony közalkalmazotti fizetésüket, de elvállaltak koncerteket, kivették őket az előadásból, elengedték őket. A külföldi színházak nem szerződtetik az ilyen művészeket állandó jelleggel, illetve sehol a világon nem engedik el azt, akinek otthon kitűzött előadása van. Hamari Júlia mesélte, hogy meghallgatáson énekelt Karajannál, aki szerződtetni akarta egy produkcióra, de a színháza - teljes joggal - nem engedte el. Egy művésznek vállalnia kell, hogy számítanak rá. Ezt nyilván sokan rossz néven veszik. Én mindenkit megpróbálok rábírni, hogy önként hagyja ott a közalkalmazotti státust, ami nem azt jelenti, hogy az illető nem kaphat meg egy szerepet, amit akar. Ez Magyarországon új, másutt természetes. Ma a világ nyugati felén komoly, fővárosi operaház nem működik társulattal.
- Dehogynem működik.
- A társulat a kis és középszerepeket énekli. Ezt mi is fönn akarjuk tartani. Eszembe sem jutna vendéget hívni közepes nagyságú szerepre, de a főszerepekre legjobb vendéget hívni. Ha van magyar, akkor magyart, ha nincs, akkor külföldit.
- A társulatból sokan aláírták azt a dokumentumot, amely tiltakozik az ön átalakítási elképzelései ellen. [Gy. R. Gy.: A kht.-vá való átalakítás nem a főzeneigazgató hatásköre, és nem az ő pályázatának része.] Konfliktushelyzet alakult ki. Milyen elképzelései vannak e munkaügyi probléma kezelésére?
- Nincs semmiféle munkajogi probléma. Az előző miniszter úgy látta jónak, hogy az Operaház jogállását át kell alakítani közhasznú társasággá. A tulajdonos és a menedzsment egyaránt akarja az átszervezést. Az Operaház közalkalmazottaival pedig meg kell egyezni, hogy milyen szervezeti keretek közt dolgoznak majd ezután. Magyarországon ennek nincs hagyománya, mindenki úgy gondolja, ez egyenlő a kirúgással.
- Beszélgetésünket az új kormány eskütétele előtt folytatjuk. A napokban iktatják be az új minisztert. Lehet tudni, hogy ő mit gondol?
- Ha az új miniszternek mások az elképzelései, egy perc alatt leállíthatja a folyamatot. Az aláírásgyűjtés fölösleges. Mindenképpen konszenzusra kell törekedni. Hangsúlyozom, az átalakítás még el sem kezdődött. Kósza híreket fújtak fel. Hogy munkajogi problémák vannak, ez az ellenség propagandája. Senkinek sem mondtunk fel. Van egy tervezet, amellyel nem értenek egyet. Bizonytalanok, és ezért ellenkeznek. Az NFZ-nél ugyanilyen konfliktusok voltak, de elsimultak, mert az emberek rájöttek, hogy nincs semmi lényeges változás a helyzetükben, semmivel sem kevésbé védettek vagy védtelenek, mint voltak.
- És most mi lesz? Bizalomerősítő intézkedéseket foganatosítanak? Hogyan próbálja majd meggyőzni az "ellenséget"?
- Sehogy. Szeptembertől új munkamódszerrel dolgozunk. Az előadások színvonala lényegesen magasabb lesz, mint a korábbiaké. A feszültségek oldódnak, ha a minisztérium elkezd majd dolgozni, és az ellenzékem világosan látni fogja, hogy itt nem lesz forradalom. A nagyhangúak el fognak hallgatni, hiszen látni fogják, hogy céltalan lázadozniuk. Kovács Jánossal ön még beiktatásom előtt készített interjút. (Muzsika, 2001. június - A szerk.) Már ebben a beszélgetésben is ugyanazt mondta az elképzeléseimről, mint amit most mond. Alighanem ugyanezt fogja mondani jövőre is. Csak most rengetegen próbálják őt fölhasználni. Fölsorakoznak mögé, és biztatják, hogy mondja meg jól. Érdekes, hogy a kritikus hangok a választások másnapján erősödtek föl. Bevonták a tiltakozásba Keller László szocialista képviselőt is, azt sugallandó, hogy kinevezésünk politikai hátterű, és reménykednek, hogy politikai megfontolásból visszaállítják a régi rendet. Olyan jó volt az?

Győriványi Ráth György
Tombor Zoltán felvétele

Kovács János
Mezey Béla felvétele

Rácz István