Hol is kezdjem? Elhatároztam, hogy küldök egy e-mailt a Hyperion Recordsnak:
"Ha a New Grove Liszt-műjegyzékében találok egy darabot, amit meg akarok hallgatni,
honnan tudjam, melyik CD-n keressem?" A válasz gyorsan megérkezett: "Nagyon
egyszerű. A sorozat utolsó kötetében, a Magyar Rapszódiákban talál teljes
katalógust valamennyi felvételről." Azonnal elmentem a Vörösmarty utca 35-be,
a Régi Zeneakadémia Hangtárába, ahol megvan a teljes sorozat, és megkértem a
könyvtárost, fénymásolja le számomra ezt a katalógust, amely, mint kiderült,
két részből áll. Az első az 57 kötet (összesen 95 CD) teljes tartalomjegyzéke.
Mindegyiknek saját címe van, például az 1. kötet a Keringők, a 27. Fantáziák
nemzeti dallamokra és himnuszokra, a 47. Litanies de Marie és egyéb,
az Harmonies poétiques et religieuses első sorozatába szánt művek. A
Hyperion-katalógus második részének címe: "Liszt műveinek jegyzéke. Zongoraművek."
A cím alatt a következő magyarázó szöveg olvasható: "Liszt jelenleg ismert öszszes
zongoraművének ez a jegyzéke Humphrey Searle katalógusán alapszik (The Music
of Liszt, 1954, rev. 1966; Grove VI és VII), első revízió: Sharon Winklhofer
(Grove: »Early Romantic Masters I«), teljes revízió: Michael Short
és Leslie Howard (Liszt műveinek jegyzéke, Pendragon Press, 1999)."1
Searle számozása és csoportosítása természetesen nem azonos a CD-k számozásának
egymásutánjával. Érdekes, hogy az első olyan kategória, amelyből létezik felvétel:
A. EREDETI MŰVEK, 2. Vallásos kórusok - mivel a 46. kötet (a 70. és 71.
korong), a Meditációk - Responzóriumok és Antifónák nem más, mint
Liszt gregorián-harmonizációinak, az 1860-ban Weimarban komponált Responsorien
und Antiphonennek (S. 30) zongorán történő előadása. Bár ezek a három- és
négyszólamú letétek elméletben éneklésre valók, lejegyzésük két sorban, billentyűs
muzsika módjára történt.
Ha képet szeretnénk kapni arról, hogy Howard és a Hyperion cég mit nyújt számunkra
e vállalkozás keretében, annak egyetlen módja e katalógus áttekintése, így hát
felsorolom a többi csoportot is, amelyből felvétel készült:
A. EREDETI
MŰVEK (folytatás) |
5.
|
Zongorára
és zenekarra írt művek |
6.
|
Kamarazene |
7/a.
|
Etűdök |
7/b.
|
Korai eredeti
művek |
7/c.
|
Zongoraművek
az utazóévekből |
7/d.
|
Albumlapok
|
7/e.
|
Eredeti
zongoraművek a weimari korszakból |
7/f.
|
Nagyszabású
eredeti zongoraművek |
7/g.
|
Kései karakterdarabok
|
7/h.
|
Táncformákban
írt művek |
7/j.
|
Nemzeti
témákra írt művek |
13.
|
Melodrámák |
B. FELDOLGOZÁSOK,
FANTÁZIÁK, ÁTIRATOK STB. |
15.
|
Zongorára
és zenekarra [Schubert-, Weber-átiratok és Liszt saját műveinek átiratai,
valamint a "Hexaméron"-variációk] |
18.
|
Szóló zongorára
- parafrázisok, operafantáziák stb. [29 zeneszerző, köztük Beethoven, Mozart,
Schubert, Verdi és Wagner művei alapján - a sor Ábrányitól Zichyig tart] |
19.
|
Szóló zongorára
- zongorapartitúrák és átiratok [tulajdonképpen Bach orgonaművei, Beethoven
szimfóniái, Berlioz zenekari művei, például a Fantasztikus szimfónia és
több mint 70 mű magától Liszttől: kórusok és dalok, a szimfóniák és szimfonikus
költemények saját átiratai] |
25.
|
Melodráma |
26.
|
Befejezetlen
művek és vázlatok [26 mű, némelyiküket maga Leslie Howard egészítette ki] |
Azonnal látszik, hogy e vállalkozásban Leslie Howard nem csupán a pianista
szerepére korlátozta magát: mint kutató tudós és mint közreadó is működött.
A katalógus végén van egy rész, melynek címe: "A sorozat statisztikája". Ebből
megtudjuk, hogy a vállalkozás tizennégy évet vett igénybe, a teljes felvett
anyag több mint 117 óra, s hogy a leghosszabb önálló darab az 1834-es (befejezetlen)
De Profundis zongorára és zenekarra (több mint 36 perc).
Hogyan indult a vállalkozás? Ezt maga Howard mondja el egy interjúban: "1980-ban
találkoztam Ted Perryvel, aki nem sokkal azelőtt alapította meg a Hyperion Records
céget... Ted felkért, hogy vegyem föl Rubinstein szonátáit és készítsek egy
korongot ritkaságokból Ritka ráadásdarabok zongorára címmel. 1982-ben
összeszedtem Liszt valamennyi eredeti keringőjét - a négy Mefisztó-keringőt
és a Hangnem nélküli bagatellt, a négy Elfelejtett keringőt, a
Valse-Impromptut, a Valse mélancolique-ot és a Valse de bravoure-t..."
Ezt a CD-t 1985-ben adták ki, és ez lett a Liszt-sorozat első darabja, amely
MRA díjat nyert. Howard így folytatja: "...1987 elején a felvételek komolyan
beindultak. Hálásan mondhatom: oly nagy volt irántuk a lelkesedés, hogy minden
korábbi, a vállalkozás méretének korlátozására irányuló tervet (például hogy
kihagyják az átiratokat vagy az alternatív verziókat) elvetettek. De sem én
magam, sem a Hyperion munkatársai nem számoltak azzal, milyen óriási lesz a
munka, hiszen mindig újabb és újabb kiadatlan anyag került elő... Még Ted Perry
is elsápadt volna, ha 1985-ben odamentem volna hozzá és azt mondtam volna: »Mi
lenne, ha fölvennénk Liszt valamennyi zongoraművét? Az egész ráférne mintegy
90 korongra."«
A sorozat több kötete díjat is nyert, közülük öt (a 2., 5., 6., 20. és 24.)
a Liszt Társaság nagydíját Budapesten. Howard maga 2000-ben, a teljes sorozat
befejezése után megkapta a Pro Cultura Hungarica kitüntetést. Az egyes kötetek
összeállításáról Howard így ír: "Mindent megtettünk, hogy a végeredmény nehogy
rengeteg zene értelmetlen egymásutánja legyen... ahogy a sorozat előre haladt...
egyre inkább tudatára ébredtem, hogy amikor Liszt többé-kevésbé egyidejűleg
publikált egy darabot különböző országokban, egyáltalán nem biztos, hogy a kottaszöveg
azonos volt. Humphrey Searle katalógusa, bármilyen csodálatosan úttörő is, már
nem felelt meg a célnak, és Michael Shorttal együtt megkezdtük egy sokkal teljesebb
műjegyzék összeállításának fáradságos munkáját, melyben figyelembe vettünk számos
kiadatlan kéziratot és eltérő verziót, amelyek kutatásaink során kerültek elő.
Elengedhetetlenné vált a kéziratok tanulmányozása mikrofilmen vagy eredetiben,
és sok műről, amelyeken korábban átsiklottak, mert befejezetlennek vagy másokkal
azonosaknak tartották őket, kiderült, hogy önálló, saját jogú darabok. Az is
abszolút szükségesnek látszott, hogy több, kétségtelenül befejezetlen műnél
adjunk annyi pótlólagos zenei anyagot, amennyi minimálisan szükséges ahhoz,
hogy a zene előadhatóvá váljék."
A vállalkozásnak talán ez a dokumentumjelleg a legértékesebb aspektusa, hiszen
számos zenész és tudós nem azért fog ezekhez a felvételekhez fordulni, hogy
megítélje az előadást, hanem hogy először halljon olyan zenét, amelyről eddig
csak olvashatott. Ebben a tekintetben Howard és a Hyperion cég felbecsülhetetlen
szolgálatot tett a zenetudománynak. Lehet, hogy Liszt akkora óriás, amekkorának
mondják, de akár egy jéghegynél, a világ csupán egy töredékét látja - azt nem,
ami a felszín alatt rejlik. Liszt zenéjét hallani kell ahhoz, hogy értékelni
tudjuk - gyakori, hogy papíron egy darab nem kelt különösebb érdeklődést, ám
előadva kiderül, hogy igen értékes. Készült ugyan korábban is felvétel a zeneszerző
ritkán hallható műveiből - például a Hungaroton kórussorozata -, de igen tanulságos
felfedezni, hogy még a zongoraművek területén is léteznek előítéletek. Így például
radikálisan át kell értékelnünk, mit értett Liszt "feldolgozáson" (arrangement)
- ezt a műfajt a zenészek hajlamosak lebecsülni. Hat kötet címe: Liszt az
Operában, és ez már önmagában forradalmasíthatja a zenei világ gondolkodását
a zeneszerző operaparafrázisaival kapcsolatban, amelyek egyáltalán nem "elavult"
19. századi virtuóz karakterdarabok, hanem zenedramaturgiai mesterművek. A "verziók"
kérdése is lecsupaszítva áll előttünk. Néha teljesen független művekről van
szó azonos címekkel - mint például a Vallée d'Obermann esetében - s ha
mindegyiket meghallgatjuk, bepillantást nyerünk Liszt zenei gondolkodásába.
A kevésbé ismert (általában korábbi) verziók nem szükségszerűen csekélyebb értékűek,
mint a "véglegesek" - s a mi feladatunk marad, hogy eltűnődjünk: mi késztette
Lisztet a változtatásokra. Aztán ott van az a kérdés is, hogy mi számít "befejezetlennek"
vagy "vázlatnak". Sok példa szerepel ezekből a felvételek között - némelyik
igen rövid, de mind tanulságos. Egy hosszabb példa a Litanies de Marie:
nagyszabású, szonátaféle forma, melyet Liszt az Harmonies poétiques et religieuses
egy korai verziójába szánt. Ez a darab teljes, és olyan új felfedezés, amely
bekerülhet a repertoárba.
Ugyanakkor elkerülhetetlen a találkozás olyan művekkel, amelyek túlságosan is
ismerősek - s amelyeknél az előadás kerül az érdeklődés központjába, nem pedig
maga a zene. Mindenkinek megvan a kedvenc Liszt-zongoristája az olyan nagy remekművek
esetében, mint a Szonáta, a Zarándokévek és a Transzcendens
etűdök. Nem összkiadáshoz nyúlunk, ha ezeket a műveket akarjuk hallani.
Kiválasztottam egy maroknyi kedvencemet, hogy "teszteljem" az előadást - az
eredmény vegyes. Kezdtem a sort Liszt ifjúkori op. 1-es Huit Variations-jával
(S. 148) egy Asz-dúr témára, melyet a szerző később az úgynevezett posztumusz
3. zongoraversenyében használt fel. Azután hozzátettem még az 1., Fisz-dúr Apparitions-t
(S. 155). Howard mindkettőt kitűnően játssza - az utóbbit igazán szépen. Aztán
egy nagyágyúhoz fordultam - a Paulai Szent Ferenc a hullámokon jár legendához.
Meg kell mondanom, ritkán hallottam kielégítő előadásban ezt a darabot, amely
nagyon intelligens muzikalitást kíván a csúcspontoknál, nagysággal, térhatással
és dús hangzással. Véleményem szerint Howardnál hiányzik a súly és a méltóság
a döntő fontosságú pontokon. Kedvencem még az Ave Maria - Róma harangjai
(S. 182), egy másik olyan darab, amelynek fokozatosan felépített, hangos
csúcspontja felidézi az Örök Város összes harangjának kongását, nagyokat és
kicsiket egyaránt. Itt megvan a teljes, szonórus hangzás, a tempó azonban nem
elég kényelmes. A 19. századi Rómában senki sem sietett, Liszt a legkevésbé.
Aztán egy kései darabbal próbálkoztam, a Mosonyi gyászmenetével (S. 194),
olyan zenével, amely a játékostól megértést és együttérzést kíván. Mint gyászemlékmű,
komoly és méltóságteljes kell hogy legyen. A mű egyetlen "varázslatos" pillanatát
- egy váltást dúrba a darab közepén - Howard sajnos nem késleltette, és nem
érezte át. Ezután a Grand galop chromatique (S. 219) következett, amely
mindenkor ellenállhatatlan - Howard előadásában is, és ezt javára kell írnunk.
Talán kicsivel többet kellene éreztetnie a zene "démonikus" jellegéből - Lisztnek
ez a vonása általában nem tartozik Howard erősségei közé. Befejezésül meghallgattam
Izolda szerelmi halálát (S. 447) - és őszintén élveztem Howard zenei
megközelítését: itt úgy éreztem, jól kifejezte a zene által megkívánt méltóságot
és szenvedélyt.
Külön meg kell említenünk azt a kétdoboznyi sorozatot, amelynek címe Zene
zongorára és zenekarra 1 és 2. Együttesen 16 mű szerepel benne, plusz egy
különleges ráadás, az úgynevezett "Sophie Menter-zongoraverseny" [Konzert
im ungarischen Styl] 1885-ből. Ezt Csajkovszkij hangszerelte és (egyes zenetudósok
erősen vitatható állítása szerint)2 esetleg
részben Liszt komponálta - Sophie Menter mindkét zeneszerzőnek barátja volt.
Nem hiszem, hogy e recenzió olvasói közül valaki is hallotta legalább a felét
a korongokon szereplő műveknek, és bizonyára minden zongorista meg akarja majd
ismerni őket. A nem játszott remekművek között van a Grande Fantaisie symphonique
Berlioz Léliójának témáira, valamint a Haláltánc ritkán hallott
"De Profundis"-verziója, amelyben szerepel az azonos című, 1834-es versenyműben
(Liszt bizonyára első vitathatatlan mesterművében) felhasznált zsoltárdallam,
ugyanaz, amelyet a zeneszerző az Harmonies poétiques et religieuses ciklus
Pensée des morts-darabjában is használt. E korongokon valamennyi darab
jó előadásban szólal meg a Budapest Symphony Orchestra, azaz a Magyar
Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara kíséretével, Karl Anton Rickenbacher
vezényletével.
Összegezve: Howard jó, megbízható, tiszta produkciót nyújt. A gyors részekben
talán kissé hajlamos a Liszthez képest túl "könynyed" előadásra, a lírai részeknél
pedig kissé gyorsabb a kelleténél. Az én ízlésem szerint a liszti dráma nem
eléggé súlyos - és az egész zongorahangzás nem eléggé "színes". De megvan a
nagyság, az indulat, az intelligens formálás, a tiszta előadás, valamint a vonzóan
dagálymentes, természetes, muzikális megközelítés - minden olyan tulajdonság,
amely messzemenően elegendő Liszt zongorára írt munkásságának enciklopédikus
bemutatásához.
Ez a felvételsorozat, mint Liszt zongoraműveinek első teljes felvétele, történelmi
jelentőségű - reményteljes kezdet egy új században, sőt évezredben. Szeretnénk
benne azt látni, hogy az új technika végre valahára megfelelőképpen adózik egy
nagy zeneszerzőnek. Liszt termése azonban nem korlátozható a zongorára, és voltak
is kísérletek rá, hogy antologikus kiadásban rögzítsék munkásságának egyéb területeit.
Az összes orgonaművet a Hungaroton bocsátotta közre az 1970-es években (SLPX
11540-44), s azóta más összkiadások is megjelentek. Egy másik magyar gyűjtemény
volt a "Válogatott dalok" (LPX 1224-5); Fischer-Dieskau és Barenboim pedig a
Deutsche Grammophonnál adott ki egy doboznyi dalt. Figyelemre méltó az a dal-összkiadás
is, amelyet 1987-ben a francia rádió tett közzé (a France Culture felvétele,
Adda Collection Cluny, LOR DISC 581084 CD, AD 484). Kurt Masur az EMI kétdobozos
sorozatában vezényelte el a szimfóniákat és a szimfonikus költeményeket; Joó
Árpád is fölvette a Hungarotonnál az összes szimfonikus költeményt a Magyar
Rádió és Televízió Zenekarával (HCD 12677-81). A Hungaroton emellett egyedülállóan
értékes felvételsorozatban sok éven át publikálta az oratóriumokat, miséket,
zsoltárokat és ritkán hallható kórusműveket. Amikor ezeket halljuk, ámulattal
tölt el bennünket Liszt géniuszának változatossága és ötletessége. Bizonnyal
nincs más zeneszerző, aki ennyire a váratlan dolgok mestere. Zenéjének nagy
része azonban még mindig nem hallható. Ha egy muzsikus Liszt műveinek jegyzékét
tanulmányozza (ajánlom közülük a legújabbat, Eckhardt Mária és Rena Mueller
munkáját a New Grove 2000-ben, amely logikusan és világosan van elrendezve új
csoportosításban, a legfrissebb forráskutatás információi alapján), azonnal
talál olyan műveket, amelyeket szeretne meghallgatni, de hiába. Miért áll fenn
még mindig ez a helyzet? - Liszt nem valamiféle elfelejtett kuriózum, hanem
a 19. század zenei színpadának főszereplője. Úgy tűnik, semmi sem indokolja,
hogy ne vegyék fel végre egyszer valamennyi művét.
Ez azonban az ünneplés ideje, nem a panaszkodásé. A Liszt-barátok az egész világon
hálával tartoznak a Hyperion Recordsnak és Leslie Howardnak. S mit gondol e
mamutvállalkozás büszke hőse arról a zeneszerzőről, akivel tizennégy éven át
éjjel-nappal együtt élt? Idézzük szavait: "...miután oly hosszú ideig és
oly alaposan belemerültem egyetlen ember zenéjébe, végeredményként még mélyebb
szeretetet és tiszteletet érzek mind az ember, mind a muzsikus Liszt iránt...
S még azután is, hogy 117 órányi zongoramuzsikát vettem fel tőle, azt kell mondanom,
hogy alighanem a Christus oratórium a legjobb műve - de legalább el lehet
játszani a két zenekari tételt Liszt saját, utánozhatatlanul varázslatos partition
de pianójából."
Úgy látszik, Liszt még most is képes váratlan dolgokat produkálni...
(Eckhardt Mária fordítása)
____________
JEGYZETEK
1 E műjegyzék 1999-ben előkészületben volt,
tudomásunk szerint máig nem jelent meg.
2 Ld. Eckhardt Mária: Új Liszt-zongoraverseny?
Muzsika 1983/3, 6-7.
|