Muzsika 2001. október, 44. évfolyam, 10. szám, 16. oldal
J. Győri László:
A tatarozás sohasem ér véget
Beszélgetés Bogányi Gergellyel
 

- Ön hangversenysorozaton játssza el Chopin szóló zongorára írott valamennyi művét. Talán a korszellem fejeződik ki abban, hogy művészek ilyesmire vállalkoznak?
- Valóban érezhető ilyen tendencia. Bizonyos fokig az én Chopin-sorozatom is beleillik, ugyanakkor egy másik, fontosabb szempontból nem biztos hogy megfelel ennek a vonulatnak. A Chopin-koncertek műsorát úgy szerkesztettük, hogy az estek külön-külön is érvényesek legyenek; hogy minden koncert önállóan is megállja a helyét. Amúgy eléggé kézenfekvő az ötlet, mert Chopinnek alig van középszerű darabja, rossz pedig nincs is. Legfeljebb három-négy kisebb műve nem mérhető a többi zsenialitásához. Kétszázegy darabról és körülbelül kilencszáz percnyi zenéről van szó; ehhez képest az a pár percnyi kevésbé sikerült zene elenyésző mennyiség. Ennek az életműnek minden darabját játszani kell. Azokat is, amelyek valamiért feledésbe merültek.
- Koncerten és lemezen nagyon sok Chopin hallható, lemezen ráadásul olyanoktól, mint Rubinstein vagy Ashkenazy. Ugyanakkor őszintén szólva fogalmam sincs, mekkora része az életmű egészének az, amit nem játszanak.
- Az életmű jó részét műsoron tartják, de azért bőséggel akad olyan, amit nem, és ezek között kivételesen zseniális darabokat is találunk, egyebek mellett több mazurkasorozatot. Százalékos arányt nem tudnék mondani, de nem túl nagy számú Chopin-opuszt hanyagolnak el. Ashkenazy egyébként minden Chopin-művet lemezre vett, Rubinstein nem.
- Az előbb említett két nevet Chopinnel asszociáljuk. Kik azok a zongoristák, akiket ön meghatározónak tart?
- Cortot-t említeném. Szerintem ő volt az egyik legnagyobb, ha ugyan nem a legnagyobb Chopin-játékos. Ideálisnak tartom, ahogyan Chopint zongorázik. Régi felvételeiből mindaz kihallatszik, amit fontosnak tartok Chopinnél: a dallamvezetés beszédessége, az érzékenység, a kifejezés erőssége.
- Ismerek olyan hanglemezt, amelyen Chopint Erard és Pleyel hangszereken játsszák. Az ő életművét eddig elkerülte a historikus előadásmód, de azért a hangszerválasztás - gondolom - nem érdektelen.
- Éppenséggel Cortot is játszott prelűdöket régi Pleyel zongorán. Ez nagyon sokat elárul a hangszerről is, és arról a Chopinre jellemző beszédkészségről, amely olyan jól illik a Pleyelhez. Cortot meséket mondott azon a hangszeren. Manapság nagyon kiegyenlített, szinte gépszerű zongorákon játszanak, és így sok részlet elvész.
- Ön Sebők Györgynél is tanult Bloomingtonban. Mestere beszélt arról, hogy ma azt tartják jó zongoristának, aki gyorsan és hangosan tud játszani. Ezek a hangszerek nyilván ezt a célt szolgálják.
- Igen, ő gyakran beszélt "versenyzongoristákról". Valóban sok tekintetben elgépiesedett a zongorázás, s magamat gyakran érzem avíttnak. Nem illek bele ebbe a korba.
- A Chopin-művek kilencszáz percének minden másodpercében történik valami. Hogy lehet ennyi zenét egyszerre úgy tudni, hogy bármikor ki tudjon vele állni a pódiumra?
- Ezen én is gyakran gondolkodom. A római Szent Péter-bazilikát állandóan tatarozzák, s amikor a végére érnek, kezdhetik újra. Ezt soha nem lehet befejezni, de a feladat megoldható: állandó munkára van szükség.
- Ezalatt nyilván egyre közelebb kerül a komponistához, megismeri a gondolatait, rejtett titkokra jön rá. Milyennek képzeli Chopint?
- Hirtelen megvilágosodásokról nem tudok beszámolni. Most egy év alatt eljátszom az összes darabját, de legalább tizenöt éve foglalkozom velük. Nagy igazságokra nem bukkan ilyenkor az ember, inkább azok a jó pillanatok, amikor egy-egy mű kapcsán rájön a konstrukcióra, úgy érzi, most már minden a helyén van. Én ma is pontosan azt érzem a Chopin-művek előadásakor, mint tizenkét éves koromban, amikor az F-dúr balladát játszottam. Ugyanazokat az érzelmeket váltja ki belőlem, ugyanazt a hevületet. Nem változtak a darabok, csak fejlődtek, de igyekszem minden egyes koncerten minden egyes darabot "először" eljátszani.
Chopin vonásai közül meghatározónak tartom már-már beteges érzékenységét, amely néha hatalmas szenvedéllyel párosul. Egyszerre lehetett kirobbanóan erőteljes és vibrálóan érzékeny. Ami még legalább ilyen fontos, az a közlékenysége, ahogy elmesél dolgokat.
- Túl van egy sor versenygyőzelmen - legutóbb 1999-ben Kuhmóban nyertek első díjat fivérével, Tiborral és Kelemen Barnabás hegedűművésszel. Tavaly Liszt-díjjal tüntették ki. Mit gondol eddigi pályafutásáról?
- Azt, hogy ugyanott tartok, ahol tizenöt évvel ezelőtt. A repertoárom persze bővült, sokat tanultam is azóta. Nagyon sokat játszom, ami nem jelenti, hogy nem játszhatnék még többet és még nagyobb helyeken. De azt hiszem, a jó érzés nem attól jön létre, hogy sikerül-e meredek ívű pályát befutni.
- Aki muzsikus családban nő föl, mint ön is, annak nyilván lételeme a kamarazene.
- Nálunk a kamarazenélés családi program. Szüleim muzsikusok, és mindhárom testvérem zenész lett. Gyermekkorunktól kezdve a legkülönbözőbb összeállításokban játszottunk. Csellistaként Tibor adott volt, Barnabással pedig konzervatóriumi növendékként egy pécsi zenei táborban játszottunk először. Így alakult meg triónk, amely afféle alkalmi együttes, mert mindhárman nagyon elfoglaltak vagyunk, úgyhogy többnyire csak egy-egy koncert vagy turné kedvéért jövünk össze.
- Nehéz lehet úgy művészpályát befutni, ha valaki nem akarja tudomásul venni, hogy művészete árucikk, amelynek az eladhatóságát és árát nemcsak értéke szabja meg.
- Nyilván lépést kell tartani a kor bizonyos követelményeivel. Ugyanakkor én nem építek tudatosan karriert. Játszom, ahol lehet, és megpróbálom átadni az embereknek azt, amit egy-egy zseni hagyott maga után.
- Egy nagy külföldi lemezcég fontos embere mondta egy énekesnőről, hogy az illető "nagyon intelligensen működik együtt, okosan viselkedik." Azt hiszem, ha valaki ebben nem partner, óhatatlanul háttérbe szorul.
- Igen, előfordulhat, hogy háttérbe fogok szorulni... Tény, hogy nem illek teljesen ebbe a világba, de lehet, hogy kénytelen leszek beletanulni. Mindenképpen nagy dilemma: az ember lemarad, ha nem verseng. Egyszer talán elkezd idegesíteni a lemaradás, és akkor kitalálok valamit. Valóban furcsa helyzet. Adásvétel tárgyai vagyunk, ügynökök alkudoznak ránk, Sebők György megfogalmazása szerint: "alku tárgyává teszik az embert". Elég szörnyű. És nagyon sok az "ügyes" ember közöttünk.
- Többször említettük Sebők Györgyöt, de tudom, hogy nem csak nála és a Zeneakadémián tanult, hanem a Sibelius Akadémián is, és járt kurzusokra Murray Perahiához, Schiff Andráshoz és másokhoz. Kiktől kapta a legtöbbet?
- Itt hosszú névsornak kell következnie. Baranyay László, Rados Ferenc, Matti Rakallio, Sebők György. Egy sor mesterkurzuson vettem részt, többek között Schiff Andrásnál. De mindenképpen meg kell említenem, hogy mennyit tanultam lemezek hallgatásából, így Cortot, Rachmaninov és Bartók zongorázásából.
- Gondosan elkerülte az élőket...
- A régiek tetszenek. Még a lemezen keresztül is képesek voltak mesélni. A mai lemezek között vannak nagyon jók, de a többségük tucatáru.
- Korábban a zenészek ismertsége inkább egy-egy helyhez kötődött. Ma rengeteg helyen képeznek muzsikusokat, "nagyobb a felhozatal", "túlkínálat van a zongoristapiacon", ugyanakkor sokkal több a jelentős előadó, ráadásul művészetüket a lemezek révén bárki megismerheti.
- Nekem semmi bajom nincs a lemezekkel. Azzal egyetértek, hogy több a kitűnő zongorista, de alig akad igazán nagy. Ugyanolyan kevés, mint régen. Az átlagszínvonal viszont nagyon magas: a harmadosztályú növendék is eljátssza a tizenkét transzcendens etűdöt. De nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogyan. Hangosan és gyorsan; lehet, hogy tisztán; de előfordulhat, hogy nagy mesterünk, Liszt nem pontosan arra gondolt.
- "Nagy mesterünkről" akartam is kérdezni. Murray Perahia mesélte egy budapesti interjújában, hogy Horowitz rábeszélésére kezdett el Lisztet játszani, mondván: ahhoz, hogy több lehessen egyszerű virtuóznál, virtuóznak kell lennie. De ismerünk olyan nagy művészt, aki nem szereti Lisztet, nem tartja annyira értékesnek a műveit.
- Én zseniális komponistának gondolom. Sokat vitatkoztam is erről. Szerintem Liszt zenéjére igazán nem az üres csillogás jellemző.
- Repertoárjának javát romantikus szerzők művei alkotják.
- Így van, ebben élem ki magam. Szeretem Schumannt és Brahmsot, de egyre inkább nézegetem Bachot és bécsi klasszikusokat is. Úgy alakult, hogy eddig főleg romantikusokat játszottam. Megragadott a darabok érzelmi világa, és a kezem alkalmas rá, hogy eljátsszam ezeket a virtuóz darabokat. De a repertoárnak nincsenek határai. Rengeteg jó zenét írtak a huszadik században és talán már a huszonegyedikben is.
- Az ember olykor kincsekre bukkan. Sok az elfeledett zene, ami kívül esik a koncertkánonon.
- Van, ami okkal és méltán hullott ki, és van, amire nincs észszerű magyarázat. Az utóbbiakat szívesen venném elő. Gyakori, hogy az érdekesség kedvéért felfedezik hatodrangú szerzők nyolcadrangú darabjait. Én első osztályú szerzők első osztályú darabjait szeretném felfedezni.
- Kapásból Dvořák és Janáček zongoramuzsikája jut eszembe. A magyar közönség gyakran mintha nem volna kíváncsi arra, amit nem ismer.
- Bizonyos, hogy Magyarországon konzervatívabb az ízlés. Finnországban már-már extrém módon sok új zenét játszanak, és mindenre bejön a közönség. Ott talán merészebbek.
- Finnország a zene szempontjából ragyogó hely lehet.
- Rengeteg pénzt fektettek a zenébe, s az országból valóban zenei központ lett. Kuhmóban, az Isten háta mögött építettek egy csodálatos koncerttermet, s az ottani fesztivál harminc éve működik. És efféle fesztiválból több is akad finn földön. Egyre jobbak a zenekarjaik is. Én legfőképpen azt köszönhetem Finnországnak, hogy kitágult a látóköröm.
- Vajon finnországi tartózkodása alatt bővült-e a repertoárja északi szerzők műveivel, Grieggel, Sibeliusszal?
- Grieg mindenképpen beletartozik a nagy romantikus irodalomba; Sibelius sajnos nem írt nagy műveket zongorára. Nekem pedig most az a legfontosabb, hogy az irodalom minél több nagy művét eljátsszam.



Felvégi Andrea felvétele