Véletlen, de talán mégsem egészen: idén, amikor a magyar kultúra a szokottnál
több lehetőséghez jutott, hogy bemutatkozzék Franciaországban, tizedik alkalommal
nyílik meg augusztus 5-én a Lajtha Fesztivál Kőszegen. Márpedig Lajtha Lászlót
azon kevesek között tartják számon, akiknek munkássága a huszadik században a
francia stílustörekvések egyéni, magyar elágazását mutatja, és akit gall földön
könnyen befogadtak, megértettek. Műveit ott - és Európa-szerte - jó ideig gyakrabban
játszották, mint itt, a szülőföldjén.
Lajtha kapcsolódását a francia zenekultúrához korábban is szabad volt fölismerni
és elemezni, ám deklarálni, szélesebb körben népszerűsíteni csak mintegy két évtizede
lehet. Igaz, korábban is akadtak művészetének jelentős pártfogói: Ferencsik János
és Ujfalussy József az ötvenes évek hírhedett kulturális politikai légkörében
is szavakkal és tettekkel igyekezett bizonyítani Lajtha művészi jelentőségét,
de erőfeszítésük nem járhatott áttöréssel. 1992-ben aztán, a zeneszerző születésének
centenáriumán a kőszegi születésű muzsikus, Horváth László, a komponista
hagyatékát gondozó dr. Lajtha Ildikó inspirációjára a határmenti kisvárosban
zenei tábort alapított. Horváth akkor az Állami Hangversenyzenekar szólamvezető
klarinétművészeként dolgozott. Új ambíciója eredményeképpen már az első évben
tíz francia hallgató és harmincöt magyar növendék jelent meg Kőszegen, s a fiatal
zenészek hét hangversenyt adtak. A következő esztendőben a koncertek száma megnőtt,
és a nemzetközi zenei kurzus valóságos fesztivállá terebélyesedett, amely egy
másik, szülőhazájában méltatlanul otthontalan komponista, Veress Sándor, valamint
Francis Poulenc műveit állította középpontba. 1994-ben Maros Rudolf, Darius Milhaud,
Sugár Rezső és Erik Satie kompozícióival foglalkoztak, 1995-ben a Weiner- és az
Honegger-œvre került fókuszba, de Bartók- és Mosonyi-darabokból is adtak
hangversenyeket (ezekből ötöt a Magyar Rádió is rögzített és sugárzott). A 1996-os
kurzus és fesztivál szinte összefoglalta az előzőket, egyben fordulópont volt,
mert később Lajtha, Veress, Kodály mellett sorra került Bohuslav Martinů, Alexandre
Tansman (1897-1986), továbbá az École de Paris, majd Olivier Messiaen, Takács
Jenő és Farkas Ferenc, 2000-ben pedig, csaknem magától értetődően, J. S. Bach.
Az új századfordulón veszélybe került a rendezvény: az alapító már a Szombathelyi
Szimfonikusok igazgatói tisztét töltötte be, kevesebb energiája maradt a támogatók
fölkutatására, ám tavaly Tóth Armand karmester és zeneszerző személyében
segítőtársra talált.
Idén is érdemes volt az augusztus 5-én induló kurzusra jelentkezőknek Lajtha-művekkel
nevezni, de a zongoristák Liszt és Bartók munkáival is behatóan foglalkoznak.
Kőszegre várják Münchenből Sebestyén Ernőt és Gerd Starkét, Bresciából
Maurizio Zanát. Mérei Tamás, aki nemrég még hallgató volt Kőszegen,
most a tanári karban dolgozik. Persze pódiumra is lép, akárcsak a többi mester.
Saját költségén érkezik a Scholcz Péter vezette amszterdami Liszt Ferenc
Chorus, ők a fertőd-eszterházi kastélyban, sőt a határ túloldalán, Mosonyi
szülőhelyén, Frauenkirchenben is fellépnek. A zongorakurzus növendékei ugyancsak
átrándulnak Burgenlandba, hogy Liszt doborjáni (Raiding) szülőházában adjanak
műsort. A zenekari záróhangverseny Verdire emlékezik, operáinak részletei hangzanak
el augusztus 19-én este a kőszegi Jurisich-vár belső udvarán.
Ha az elmúlt kilenc kurzuson megfordult csaknem félezer hallgató az említett szerzők
munkái közül csak egyet-egyet is folyamatosan műsorán tart, vagy saját tanítványaival
megismertet, s így gyakorol hatást a hétköznapi zenei életre, a rendezvény elérte
célját. Kőszegre egyébként nemcsak válogatott versenygyőztesek, hanem "átlagos"
muzsikusok jelentkezését is várják. Horváth László egyik vágya eddig nem valósult
meg, de talán idén akadnak vállalkozó szellemű növendékek, akik megtanulják Veress
Sándor vonónégyeseit vagy trióit. Nehéz művek ezek - ismeri el a fesztiválalapító,
aki idén tavasszal az elsők között kapta meg a frissen létrehozott Veress-díjat.
Veress Sándorral ugyan nem találkozott, a kapcsolatot mégis személyesnek érzi.
A nyolcvanas évek közepén Heinz Holliger oboaművész Bécsben azt kérdezte
tőle: miért nem játszod Veress Klarinétversenyét? - Mert nem ismerem - felelte
Horváth -, pedig, érdeklődő ember lévén, a fellehető irodalom javarészét megszólaltattam.
De Magyarországon nem játsszák Veresst. - Holliger elküldte a kottát, Horváth
László pedig megszerezte egy svájci kolléga lemezfelvételét, és hozzáfogott a
tanuláshoz. 1990-ben egy zenei verseny zsűrijében ült Genfben, onnan kereste meg
telefonon a zeneszerzőt, aki örült a hírnek, hogy itthon is megszólal majd a műve,
ám betegsége miatt nem vállalta a találkozást. 1991-ben a klarinétművész eljátszotta
a darabot a Mini-fesztiválon, majd a Hungaroton kiadásában a CD is elkészült.
Veress koncertje elé Weiner Leó, Szervánszky Endre, Hajdu Mihály Klarinétversenyét
játszotta föl, így formálódott a felvétel tiszteletadássá. Az Hommage à
Veress-korongot postázta a zeneszerzőnek 85. születésnapjára, s a fiától tudja,
hogy a küldemény megérkezett, de hogy tetszett-e, arról már nem beszélhettek,
mert Veress alig egy hónappal később meghalt. Veress 2002. február 1-én lenne
95 éves - Horváth László terve az, hogy ezen a napon a Szombathelyi Szimfonikus
Zenekar bemutatja a szerző Szimfóniáját.
|