Muzsika 2001. augusztus, 44. évfolyam, 8. szám, 6. oldal
Dalos Anna:
Hommage à Kurtág
Földvári Napok, 2001
 

Az immár hatodszor megrendezett Földvári Napok (június 17-24.) rendezvénysorozat szervezői - Strém Kálmán, Halász Péter, Farkas Zoltán, Tihanyi László és Wilheim András - idén több újdonsággal is szolgáltak az érdeklődőknek. Bár a tudományos konferenciát eddig is egy-egy téma köré csoportosították, most először történt meg, hogy az egész eseményt egyetlen zeneszerző, az idén hetvenöt éves Kurtág György életművének szentelték (ez volt a világon az első, kizárólag Kurtág alkotásairól és személyiségéről szóló tudományos konferencia). Nóvumnak tekinthetjük azt is, hogy nemzetközi előadógárda kapott szót: nemcsak Magyarországról, hanem a világ számos tájáról, az Egyesült Államokból, Kanadából, Nagy-Britanniából, Franciaországból, Svájcból, Olaszországból és Németországból is érkeztek olyan zenetörténészek, akiknek érdeklődése középpontjában a magyar mester munkássága áll. A konferencia négy napja alatt (június 21-24.) - s ez is ismeretlen volt mindeddig a Földvári Napok történetében - összesen tizenkilenc előadást hallhattunk. Az eseménysorozat új elemeként tartották meg Kurtág György vonósnégyes-mesterkurzusát is (június 17-20.), amelyen népes néző- és hallgatótábor részvételével a Keller és az Auer Kvartett működött közre.
Ezek az újdonságok a korábbiaknál jóval több szakmabelit: muzikológusokat, diákokat, komponistákat és zenetanárokat vonzottak a Balaton-parti kisvárosba (a rendezvény tanárok részére harmincórás akkreditált továbbképzésként is szolgált). A szervezők így nemcsak azt mondhatták el, hogy a balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Ház nap mint nap megtelt a Kurtág életművét és tanítását megismerni vágyó közönséggel, hanem azt is, hogy az eddigi hat év legsikeresebb, legizgalmasabb Földvári Napjait hozták létre. A hagyományokhoz híven egyébként a társművészetek is szóhoz jutottak. Keserű Ilona Hommage à Kurtág címmel rendezett saját és kollégái alkotásaiból kamarakiállítást a Közösségi Házban - a kiállítást Wilheim András nyitotta meg. Június 19-én este két színész: Kováts Adél és Mácsai Pál adott elő Kurtág által megzenésített verseket és szövegeket; a műsort Balassa Péter állította össze; az esten Kurtág-zongoraművek előadásával Csalog Gábor működött közre.
A mesterkurzuson Kurtág György két kompozíciót vett górcső alá: a Keller Vonósnégyes Beethoven cisz-moll kvartettjét (op. 131), az Auer Vonósnégyes Bartók 5. kvartettjét hozta el a kamarazene-órákra. Nem volt könnyű dolga a két együttesnek. Nemcsak azért, mert tanítás közben Kurtág állandóan kísérletezik; mert rávilágít arra, hogy a négy muzsikusnak figyelnie kell egymás szólamára, hogy hajlékonyan követnie kell a másik gesztusait, legapróbb rezzenéseit, hanem azért is, mert állandó szellemi és fizikai készenlétet követel tanítványaitól. Ahogy egy motívumot, vagy ami még gyakoribb: egy-egy fontos zenei gesztust többször is elismételtet, az igazi türelemjáték. Ő maga is mindvégig koncentráltan vesz részt a munkában, és saját hozzáállásával mutat példát arra, hogy a zenélés folytonos jelenlétet követel az előadótól; nem engedélyez lazítást, mert ez egyet jelentene a műből való kilépéssel.
Zenélés közben azonban meg kell feledkeznünk a külvilágról, csak a Mű, és az azt körülvevő Művek világa létezik ilyenkor. S éppen ez Kurtág tanításának másik üzenete: a kompozíció sohasem önmagába zárt alkotás - csak és kizárólag más darabokkal való kapcsolatában létezik. Beethoven és Bartók vonósnégyeseinek egyes szakaszai hol Muszorgszkijra, hol a magyar népzenére, olykor pedig szerzőjük egy másik darabjára emlékeztetnek. Ennél is meglepőbb azonban, hogy gyakran egymással állnak rokonságban - nem is annyira a forma vagy a formálás, mint inkább a hangütések tekintetében. Ez az intertextualitás azonban nemcsak abban ragadható meg, hogy Beethoven időnként Bartókra hasonlít, Bartók pedig Beethovenre, hanem abban is, hogy különös módon mindketten hasonlítanak Kurtágra. Tanításának legizgalmasabb pillanatai éppen ezért azok voltak, amelyek megvilágították a két kompozíció kurtági olvasatát. A Bartók-kvartett tanításakor például számos, Kurtág műveiből is ismert hangzással szembesülhettünk: Kurtág a terem négy sarkába állította a négy muzsikust, s ezzel a műben rejlő térhatásra hívta fel a figyelmet, a két lassú tétel akkordikus szakaszait pedig a szájharmonika hangját felidézve kellett az Auer Vonósnégyesnek játszania.
A két kvartett kétféleképpen reagált a tanításra. Keller András és muzsikustársai nagy tapasztalattal rendelkeznek, s így Beethoven-interpretációjuk is közelebb állt egy elképzelt végleges alakhoz; talán ezzel magyarázható, hogy nehezebben lehetett kimozdítani őket ebből a koncepcióból. Ugyanakkor a fiatalabb együttes rendkívül formálhatónak tűnt, s így az ő Bartók-értelmezésük a tanítás során sokkal látványosabban módosult. A kamarazenei kurzus záróhangversenyén (június 20.) meglepő módon nem az órákon tanulmányozott kompozíciók hangoztak fel: az Auer Kvartett Bartók 4. vonósnégyesét, a Keller Kvartett pedig Ligeti 1. és Beethoven a-moll vonósnégyesét (op. 132) szólaltatta meg.
Június 21-én újból a Keller Kvartett lépett pódiumra, műsorukon a Kunst der Fuge részletei és Kurtág vonósokra írt kamaraművei váltogatták egymást. A kitűnő koncertösszeállítás plasztikusan megmutatta, mennyi közösség van a két zeneszerző között; mennyire harmonizálnak, mennyiben elegyednek párbeszédbe egymással kompozícióik. Ez a művek közötti kommunikáció épp annyira épül a két alkotó habitusának hasonlóságaira (ilyen a széphangzás iránti igény vagy az elmélkedő-filozofikus alapállás), mint a különbségekre (Bachra jellemző teljesség - Kurtágra jellemző töredékesség; vágyódás a kromatika után Bachnál - vágyódás a diatónia után Kurtágnál). A hangverseny legmegrázóbb pillanatait azonban az utolsó, befejezetlenül maradt Contrapunctus és a befejezetlenül hagyott Officium breve in memoriam Andreae Szervánszky párba állításának köszönhettük.
Ínyenceknek való csemegét ígért Wilheim András és az általa vezényelt Solti György Kamarazenekar műsorösszeállítása is (június 22.), hiszen Beethoven, Christian Wolff, Purcell, Mahler, Webern, Hugo Wolf (Stravinsky hangszerelésében) és Bartók művei kerültek egymás mellé. Hogy a kompozíciók itt és most mégsem találtak egymásra, abban nem keletkezésük tér- és időbeli távolsága volt a ludas. Mindvégig érezhető volt az a rendkívüli intellektuális teljesítményre valló szellemi erőtér, amely a karmestert körülvette, mégis - vagy éppen ezért - jogosan merült fel a kérdés: helyes volt-e, hogy egy, az új zenében ennyire járatlan zenekar vállalja magára olyan nehéz művek betanulását és megszólaltatását, mint amilyen Webern op. 21-es Szimfóniája, Mahler Adagiettója, Christian Wolff Exercise 10 című kompozíciója vagy éppen Bartók Divertimentója?
A Földvári Napok legjelentősebb hangversenyére a kamarazenekari estet követően került sor: Maria Husmann és Keller András adta elő Kurtág György Kafka-töredékeit. Interpretációjukat elsősorban az énekesnő színészi teljesítménye avatta kivételes élménnyé: Husmann úgy mélyed magába, hogy közben mindvégig kívülről is szemléli önmagát; kikacsint a közönségre, mert láttatni akarja a kint és bent kettőségének tudathasadásos állapotát. Nevet és sír, de nem feledkezik meg arról, hogy elsősorban a közönségnek kell nevetnie és sírnia. Ehhez a színpadilag-lélektanilag kidolgozott előadáshoz hibátlan technikai kivitelezés társult, s ebben Keller András Maria Husmann méltó társának mutatkozott.
A Játékokból és Kurtág Bach-átirataiból játszott részleteket június 23-án a Kurtág házaspár. Két- és négykezesek váltogatták egymást, s a műsor kialakításában ugyanazt a szövegközöttiség-elvet figyelhettük meg, mint Kurtág tanításában. Szövegen azonban itt már nemcsak a zenetörténet kontextusát kell értenünk, hanem az egész életet. Ezért kerülhettek egymás mellé azok a kompozíciók, amelyeket Kurtág és felesége különösen kedvel (Antifona Fiszben, a Bach-átiratok), azok a darabok, amelyek kettejük kapcsolatára utalnak (Hommage à Kurtág Márta; Virág az ember...; Ölelkező hangok; Verés-Veszekedés), és azok a művek, amelyek kortársak tiszteletére születtek (Soproni József és Borsody László mellett három Hommage-darabbal tisztelegtek a néhány hónapja elhunyt Farkas Ferenc emléke előtt). Stílusok, műfajok keveredtek koncertjükön, s tulajdonképpen ez a nagyon is megkomponált hangverseny Kurtág György életművének teljes makrokozmoszát feltárta előttünk.
Még aznap késő este egy másik megkomponált hangversenyt hallhattunk Kurtág műveiből. A Jelek, játékok és üzenetek cím alatt megszólaló, különböző hangszer-összeállítású és műfajú darabokat most Wilheim András rendezte egymás mellé; fuvolán Gyöngyössy Zoltán és Ittzés Gergely, klarinéton Klenyán Csaba és Rozmán Lajos, cimbalmon Berényi Petra, zongorán Csalog Gábor, valamint különféle vonós hangszereken az Auer Vonósnégyes működött közre. Az előadó-apparátus állandó változása sem könnyítette meg a befogadást, mert a kiválasztott művek mindegyike lassú tempót, gyász-intonációt, elmélkedő, befelé forduló karaktert követett. A szerkesztő a zeneszerző œvre-jéből tudatosan emelte ki és állította egymás mellé a halál-darabokat, siratókat és búcsúleveleket.
Ha valakiben az a kép alakult volna ki, hogy Kurtág életműve csupa emlék- és gyászdarabból áll, azt maga az eseménysorozat cáfolta meg. Ennek nemcsak Kurtágék négykezes hangversenye mondott ellent, hanem ellenkező benyomást hagyott maga után a délelőttönként zajló, rendkívül magas színvonalú, négynapos tudományos konferencia is, amely - a témák, közelítésmódok sokfélesége folytán - éppen arra mutatott rá, milyen színes a zeneszerző életműve. A legkülönfélébb zenetudományi iskolák, irányzatok kísérelték meg értelmezni, magyarázni Kurtág művészetét. Már az elemző módszerek változatossága is ezt bizonyította: az Amerikában kidolgozott új-riemanni interpretációval (John Clough: Kurtág diatonicizmusa - új-riemanni megközelítés) éppúgy találkoztunk, mint az orosz Jurij Lotman strukturalizmusára támaszkodó (Dina Lentsner: A szavakon túli szerkezetről - A Jelenetek egy regényből, op. 19 egy részletének zenei-poétikai elemzése), vagy a francia narrativitás-elméletet követő (Frigyesi Judit: Kurtág György: What is the Word?) értelmezésekkel. Hallhattunk előadást vázlatkutatásról és Kurtág kompozíciós módszeréről (Friedemann Sallis: Az Hommage à R. Sch., op. 15 keletkezéséről), valamint a Kurtág-művek előadói gyakorlatának problémáiról (Tim Johnson: Kommunikáció és tapasztalat - Megfigyelések a zeneszerző és az előadó közti kapcsolatról a Játékokban).
A legtöbb Kurtág-kutatót azonban mégis a zeneszerző irodalomhoz és zenetörténethez fűződő viszonya foglalkoztatta. Stephen Blum bemutatta, milyen módon ritmizálja és zenésíti meg Kurtág Kafka prózaszövegeit, Martin Zenck pedig arra a kérdésre keresett választ, hogyan értelmezi át a What is the Wordben a zeneszerző Beckett szövegének alapüzenetét: a nyelv keresésének hiábavalóságát. Beate Perrey a Kurtág által megzenésített Hölderlin-költemények és Kafka-szövegek poétikai-irodalmi hátterét világította meg.
Kurtág zenetörténeti kapcsolatainak jelentéséről-jelentőségéről beszélt Wilheim András a konferenciát megnyitó előadásában. Halász Péter - szembehelyezkedve a hatvanas évek Kurtág-értelmezéseivel - a dodekafónia meghatározó szerepét hangsúlyozta az op. 1-es Vonósnégyesben, míg Grégoire Tossier megkísérelte felfejteni, milyen választ adott Kurtág Ligatura-Messages - A megválaszolt megválaszolatlan kérdés című művében Ives kompozíciójára, A megválaszolatlan kérdésre. Kompozíciós vázlatok és befejezett művek, valamint Kurtág saját kezű elemzései alapján világította meg Simone Hohmaier, miként befolyásolta Kurtág (és Eötvös Péter) zeneszerzői gondolkodását, komponálásmódját és Bartók-olvasatát Lendvai Ernő zenetudós körökben sokat vitatott elmélete. Farkas Zoltán egy általa Hölderlin-motívumnak nevezett, Kurtágra rendkívül jellemző zeneszerzői toposz sorsát követte végig az életművön, a Tanulmány a Hölderlinhez című darabtól a Vázlat a Hölderlinhez opuszán át egészen az Életútig és a Sztéléig. Rachel Beckles Willson a bolgár ritmus alakváltásaira és ennek poétikai funkciójára mutatott rá a Bornemisza Péter mondásaiban, Alan Williams pedig megkísérelt éles határvonalat húzni a Kurtág műveiben megjelenő színpadias gesztusokra utaló előadói utasítások, látványos-külsődleges mozzanatok és pantomimikus elemek, vagyis a színpadi játék különböző funkciói között.
A szervezők ígérete szerint a konferencián elhangzott előadások nyomtatásban is napvilágot látnak. E publikáció azonban csak részben tükrözheti vissza e balatonföldvári rendezvény jelentőségét. Nemcsak arról van szó ugyanis, hogy a konferencia lehetőséget nyújtott Kurtág kutatóinak, hogy személyesen találkozhassanak egymással, hogy barátságokat kössenek, megismerjék egymás gondolatait és eszmét cseréljenek arról a témáról, amely számukra a legfontosabb, vagyis Kurtág György műveiről, hanem arról is, hogy a Földvári Napok rendezvénysorozata mára a magyar zenei élet egyik meghatározó eseményévé, igazi szakmai műhellyé vált. Ezért is volna a magyar zenekultúra számára pótolhatatlan veszteség, ha a méltó anyagi támogatás hiányában bekövetkezne az, aminek veszélyét Strém Kálmán nemrégiben a Muzsika hasábjain előre jelezte (2001/6, 13-15.), vagyis hogy a jövő júniusban Szőllősy András tiszteletére rendezett konferencia az utolsó lenne e sikeres és értékes rendezvénysorozat történetében.


Rozmán Lajos, Berényi Petra és Kurtág György






Maria Husmann


Simone Hohmaier


Rachel Beckles Willson


Alan Williams
Felvégi Andrea felvételei