Az immár hatodszor megrendezett Földvári Napok (június 17-24.) rendezvénysorozat
szervezői - Strém Kálmán, Halász Péter, Farkas Zoltán, Tihanyi
László és Wilheim András - idén több újdonsággal is szolgáltak az érdeklődőknek.
Bár a tudományos konferenciát eddig is egy-egy téma köré csoportosították, most
először történt meg, hogy az egész eseményt egyetlen zeneszerző, az idén hetvenöt
éves Kurtág György életművének szentelték (ez volt a világon az első, kizárólag
Kurtág alkotásairól és személyiségéről szóló tudományos konferencia). Nóvumnak
tekinthetjük azt is, hogy nemzetközi előadógárda kapott szót: nemcsak Magyarországról,
hanem a világ számos tájáról, az Egyesült Államokból, Kanadából, Nagy-Britanniából,
Franciaországból, Svájcból, Olaszországból és Németországból is érkeztek olyan
zenetörténészek, akiknek érdeklődése középpontjában a magyar mester munkássága
áll. A konferencia négy napja alatt (június 21-24.) - s ez is ismeretlen volt
mindeddig a Földvári Napok történetében - összesen tizenkilenc előadást hallhattunk.
Az eseménysorozat új elemeként tartották meg Kurtág György vonósnégyes-mesterkurzusát
is (június 17-20.), amelyen népes néző- és hallgatótábor részvételével a Keller
és az Auer Kvartett működött közre.
Ezek az újdonságok a korábbiaknál jóval több szakmabelit: muzikológusokat, diákokat,
komponistákat és zenetanárokat vonzottak a Balaton-parti kisvárosba (a rendezvény
tanárok részére harmincórás akkreditált továbbképzésként is szolgált). A szervezők
így nemcsak azt mondhatták el, hogy a balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Ház
nap mint nap megtelt a Kurtág életművét és tanítását megismerni vágyó közönséggel,
hanem azt is, hogy az eddigi hat év legsikeresebb, legizgalmasabb Földvári Napjait
hozták létre. A hagyományokhoz híven egyébként a társművészetek is szóhoz jutottak.
Keserű Ilona Hommage à Kurtág címmel rendezett saját és kollégái
alkotásaiból kamarakiállítást a Közösségi Házban - a kiállítást Wilheim András
nyitotta meg. Június 19-én este két színész: Kováts Adél és Mácsai Pál
adott elő Kurtág által megzenésített verseket és szövegeket; a műsort Balassa
Péter állította össze; az esten Kurtág-zongoraművek előadásával Csalog
Gábor működött közre.
A mesterkurzuson Kurtág György két kompozíciót vett górcső alá: a Keller Vonósnégyes
Beethoven cisz-moll kvartettjét (op. 131), az Auer Vonósnégyes Bartók 5. kvartettjét
hozta el a kamarazene-órákra. Nem volt könnyű dolga a két együttesnek. Nemcsak
azért, mert tanítás közben Kurtág állandóan kísérletezik; mert rávilágít arra,
hogy a négy muzsikusnak figyelnie kell egymás szólamára, hogy hajlékonyan követnie
kell a másik gesztusait, legapróbb rezzenéseit, hanem azért is, mert állandó szellemi
és fizikai készenlétet követel tanítványaitól. Ahogy egy motívumot, vagy ami még
gyakoribb: egy-egy fontos zenei gesztust többször is elismételtet, az igazi türelemjáték.
Ő maga is mindvégig koncentráltan vesz részt a munkában, és saját hozzáállásával
mutat példát arra, hogy a zenélés folytonos jelenlétet követel az előadótól; nem
engedélyez lazítást, mert ez egyet jelentene a műből való kilépéssel.
Zenélés közben azonban meg kell feledkeznünk a külvilágról, csak a Mű, és az azt
körülvevő Művek világa létezik ilyenkor. S éppen ez Kurtág tanításának másik üzenete:
a kompozíció sohasem önmagába zárt alkotás - csak és kizárólag más darabokkal
való kapcsolatában létezik. Beethoven és Bartók vonósnégyeseinek egyes szakaszai
hol Muszorgszkijra, hol a magyar népzenére, olykor pedig szerzőjük egy másik darabjára
emlékeztetnek. Ennél is meglepőbb azonban, hogy gyakran egymással állnak rokonságban
- nem is annyira a forma vagy a formálás, mint inkább a hangütések tekintetében.
Ez az intertextualitás azonban nemcsak abban ragadható meg, hogy Beethoven időnként
Bartókra hasonlít, Bartók pedig Beethovenre, hanem abban is, hogy különös módon
mindketten hasonlítanak Kurtágra. Tanításának legizgalmasabb pillanatai éppen
ezért azok voltak, amelyek megvilágították a két kompozíció kurtági olvasatát.
A Bartók-kvartett tanításakor például számos, Kurtág műveiből is ismert hangzással
szembesülhettünk: Kurtág a terem négy sarkába állította a négy muzsikust, s ezzel
a műben rejlő térhatásra hívta fel a figyelmet, a két lassú tétel akkordikus szakaszait
pedig a szájharmonika hangját felidézve kellett az Auer Vonósnégyesnek játszania.
A két kvartett kétféleképpen reagált a tanításra. Keller András és muzsikustársai
nagy tapasztalattal rendelkeznek, s így Beethoven-interpretációjuk is közelebb
állt egy elképzelt végleges alakhoz; talán ezzel magyarázható, hogy nehezebben
lehetett kimozdítani őket ebből a koncepcióból. Ugyanakkor a fiatalabb együttes
rendkívül formálhatónak tűnt, s így az ő Bartók-értelmezésük a tanítás során sokkal
látványosabban módosult. A kamarazenei kurzus záróhangversenyén (június 20.) meglepő
módon nem az órákon tanulmányozott kompozíciók hangoztak fel: az Auer Kvartett
Bartók 4. vonósnégyesét, a Keller Kvartett pedig Ligeti 1. és Beethoven a-moll
vonósnégyesét (op. 132) szólaltatta meg.
Június 21-én újból a Keller Kvartett lépett pódiumra, műsorukon a Kunst der Fuge
részletei és Kurtág vonósokra írt kamaraművei váltogatták egymást. A kitűnő koncertösszeállítás
plasztikusan megmutatta, mennyi közösség van a két zeneszerző között; mennyire
harmonizálnak, mennyiben elegyednek párbeszédbe egymással kompozícióik. Ez a művek
közötti kommunikáció épp annyira épül a két alkotó habitusának hasonlóságaira
(ilyen a széphangzás iránti igény vagy az elmélkedő-filozofikus alapállás), mint
a különbségekre (Bachra jellemző teljesség - Kurtágra jellemző töredékesség; vágyódás
a kromatika után Bachnál - vágyódás a diatónia után Kurtágnál). A hangverseny
legmegrázóbb pillanatait azonban az utolsó, befejezetlenül maradt Contrapunctus
és a befejezetlenül hagyott Officium breve in memoriam Andreae Szervánszky párba
állításának köszönhettük.
Ínyenceknek való csemegét ígért Wilheim András és az általa vezényelt Solti
György Kamarazenekar műsorösszeállítása is (június 22.), hiszen Beethoven,
Christian Wolff, Purcell, Mahler, Webern, Hugo Wolf (Stravinsky hangszerelésében)
és Bartók művei kerültek egymás mellé. Hogy a kompozíciók itt és most mégsem találtak
egymásra, abban nem keletkezésük tér- és időbeli távolsága volt a ludas. Mindvégig
érezhető volt az a rendkívüli intellektuális teljesítményre valló szellemi erőtér,
amely a karmestert körülvette, mégis - vagy éppen ezért - jogosan merült fel a
kérdés: helyes volt-e, hogy egy, az új zenében ennyire járatlan zenekar vállalja
magára olyan nehéz művek betanulását és megszólaltatását, mint amilyen Webern
op. 21-es Szimfóniája, Mahler Adagiettója, Christian Wolff Exercise 10 című kompozíciója
vagy éppen Bartók Divertimentója?
A Földvári Napok legjelentősebb hangversenyére a kamarazenekari estet követően
került sor: Maria Husmann és Keller András adta elő Kurtág György
Kafka-töredékeit. Interpretációjukat elsősorban az énekesnő színészi teljesítménye
avatta kivételes élménnyé: Husmann úgy mélyed magába, hogy közben mindvégig kívülről
is szemléli önmagát; kikacsint a közönségre, mert láttatni akarja a kint és bent
kettőségének tudathasadásos állapotát. Nevet és sír, de nem feledkezik meg arról,
hogy elsősorban a közönségnek kell nevetnie és sírnia. Ehhez a színpadilag-lélektanilag
kidolgozott előadáshoz hibátlan technikai kivitelezés társult, s ebben Keller
András Maria Husmann méltó társának mutatkozott.
A Játékokból és Kurtág Bach-átirataiból játszott részleteket június 23-án a Kurtág
házaspár. Két- és négykezesek váltogatták egymást, s a műsor kialakításában ugyanazt
a szövegközöttiség-elvet figyelhettük meg, mint Kurtág tanításában. Szövegen azonban
itt már nemcsak a zenetörténet kontextusát kell értenünk, hanem az egész életet.
Ezért kerülhettek egymás mellé azok a kompozíciók, amelyeket Kurtág és felesége
különösen kedvel (Antifona Fiszben, a Bach-átiratok), azok a darabok, amelyek
kettejük kapcsolatára utalnak (Hommage à Kurtág Márta; Virág az ember...;
Ölelkező hangok; Verés-Veszekedés), és azok a művek, amelyek kortársak tiszteletére
születtek (Soproni József és Borsody László mellett három Hommage-darabbal tisztelegtek
a néhány hónapja elhunyt Farkas Ferenc emléke előtt). Stílusok, műfajok keveredtek
koncertjükön, s tulajdonképpen ez a nagyon is megkomponált hangverseny Kurtág
György életművének teljes makrokozmoszát feltárta előttünk.
Még aznap késő este egy másik megkomponált hangversenyt hallhattunk Kurtág műveiből.
A Jelek, játékok és üzenetek cím alatt megszólaló, különböző hangszer-összeállítású
és műfajú darabokat most Wilheim András rendezte egymás mellé; fuvolán Gyöngyössy
Zoltán és Ittzés Gergely, klarinéton Klenyán Csaba és Rozmán
Lajos, cimbalmon Berényi Petra, zongorán Csalog Gábor, valamint különféle
vonós hangszereken az Auer Vonósnégyes működött közre. Az előadó-apparátus állandó
változása sem könnyítette meg a befogadást, mert a kiválasztott művek mindegyike
lassú tempót, gyász-intonációt, elmélkedő, befelé forduló karaktert követett.
A szerkesztő a zeneszerző œvre-jéből tudatosan emelte ki és állította egymás
mellé a halál-darabokat, siratókat és búcsúleveleket.
Ha valakiben az a kép alakult volna ki, hogy Kurtág életműve csupa emlék- és gyászdarabból
áll, azt maga az eseménysorozat cáfolta meg. Ennek nemcsak Kurtágék négykezes
hangversenye mondott ellent, hanem ellenkező benyomást hagyott maga után a délelőttönként
zajló, rendkívül magas színvonalú, négynapos tudományos konferencia is, amely
- a témák, közelítésmódok sokfélesége folytán - éppen arra mutatott rá, milyen
színes a zeneszerző életműve. A legkülönfélébb zenetudományi iskolák, irányzatok
kísérelték meg értelmezni, magyarázni Kurtág művészetét. Már az elemző módszerek
változatossága is ezt bizonyította: az Amerikában kidolgozott új-riemanni interpretációval
(John Clough: Kurtág diatonicizmusa - új-riemanni megközelítés) éppúgy
találkoztunk, mint az orosz Jurij Lotman strukturalizmusára támaszkodó (Dina
Lentsner: A szavakon túli szerkezetről - A Jelenetek egy regényből, op. 19 egy
részletének zenei-poétikai elemzése), vagy a francia narrativitás-elméletet
követő (Frigyesi Judit: Kurtág György: What is the Word?) értelmezésekkel.
Hallhattunk előadást vázlatkutatásról és Kurtág kompozíciós módszeréről (Friedemann
Sallis: Az Hommage à R. Sch., op. 15 keletkezéséről), valamint a Kurtág-művek
előadói gyakorlatának problémáiról (Tim Johnson: Kommunikáció és tapasztalat
- Megfigyelések a zeneszerző és az előadó közti kapcsolatról a Játékokban).
A legtöbb Kurtág-kutatót azonban mégis a zeneszerző irodalomhoz és zenetörténethez
fűződő viszonya foglalkoztatta. Stephen Blum bemutatta, milyen módon ritmizálja
és zenésíti meg Kurtág Kafka prózaszövegeit, Martin Zenck pedig arra a
kérdésre keresett választ, hogyan értelmezi át a What is the Wordben a zeneszerző
Beckett szövegének alapüzenetét: a nyelv keresésének hiábavalóságát. Beate
Perrey a Kurtág által megzenésített Hölderlin-költemények és Kafka-szövegek
poétikai-irodalmi hátterét világította meg.
Kurtág zenetörténeti kapcsolatainak jelentéséről-jelentőségéről beszélt Wilheim
András a konferenciát megnyitó előadásában. Halász Péter - szembehelyezkedve
a hatvanas évek Kurtág-értelmezéseivel - a dodekafónia meghatározó szerepét hangsúlyozta
az op. 1-es Vonósnégyesben, míg Grégoire Tossier megkísérelte felfejteni,
milyen választ adott Kurtág Ligatura-Messages - A megválaszolt megválaszolatlan
kérdés című művében Ives kompozíciójára, A megválaszolatlan kérdésre. Kompozíciós
vázlatok és befejezett művek, valamint Kurtág saját kezű elemzései alapján világította
meg Simone Hohmaier, miként befolyásolta Kurtág (és Eötvös Péter) zeneszerzői
gondolkodását, komponálásmódját és Bartók-olvasatát Lendvai Ernő zenetudós körökben
sokat vitatott elmélete. Farkas Zoltán egy általa Hölderlin-motívumnak
nevezett, Kurtágra rendkívül jellemző zeneszerzői toposz sorsát követte végig
az életművön, a Tanulmány a Hölderlinhez című darabtól a Vázlat a Hölderlinhez
opuszán át egészen az Életútig és a Sztéléig. Rachel Beckles Willson a
bolgár ritmus alakváltásaira és ennek poétikai funkciójára mutatott rá a Bornemisza
Péter mondásaiban, Alan Williams pedig megkísérelt éles határvonalat húzni
a Kurtág műveiben megjelenő színpadias gesztusokra utaló előadói utasítások, látványos-külsődleges
mozzanatok és pantomimikus elemek, vagyis a színpadi játék különböző funkciói
között.
A szervezők ígérete szerint a konferencián elhangzott előadások nyomtatásban is
napvilágot látnak. E publikáció azonban csak részben tükrözheti vissza e balatonföldvári
rendezvény jelentőségét. Nemcsak arról van szó ugyanis, hogy a konferencia lehetőséget
nyújtott Kurtág kutatóinak, hogy személyesen találkozhassanak egymással, hogy
barátságokat kössenek, megismerjék egymás gondolatait és eszmét cseréljenek arról
a témáról, amely számukra a legfontosabb, vagyis Kurtág György műveiről, hanem
arról is, hogy a Földvári Napok rendezvénysorozata mára a magyar zenei élet egyik
meghatározó eseményévé, igazi szakmai műhellyé vált. Ezért is volna a magyar zenekultúra
számára pótolhatatlan veszteség, ha a méltó anyagi támogatás hiányában bekövetkezne
az, aminek veszélyét Strém Kálmán nemrégiben a Muzsika hasábjain előre jelezte
(2001/6, 13-15.), vagyis hogy a jövő júniusban Szőllősy András tiszteletére
rendezett konferencia az utolsó lenne e sikeres és értékes rendezvénysorozat történetében.
|