Muzsika 2001. június, 44. évfolyam, 6. szám, 9. oldal
Katona Márta:
Telemann - kétféle stílusban
Nemzetközi Telemann-verseny Magdeburgban
 

A zenei produkciók összehasonlítása lényeges része a zeneoktatásnak. A verseny ennek legmagasabb, legkifinomultabb formája: a művészi teljesítményt neves előadóművészekből és profeszszorokból álló zsűri ítéli meg. Emellett lehetőséget nyújt a fiatal résztvevőknek, hogy ilyenkor egy bizonyos korral, egyetlen komponistával vagy műfajjal foglalkozzanak, így pótolják az oktatás hiányosságait, és egészítsék ki egyrészt a felkészülés folyamán, másrészt a zsűritagokkal, illetve a többi résztvevővel történő tapasztalatcsere során.
Az idén március 11-17. között Magdeburgban megrendezett Nemzetközi Telemann-verseny legfőbb pozitívuma is az a törekvés, hogy a régizenei életben tátongó, a repertoárt és a előadó-apparátusokat érintő űr kitöltését, a 17-18. századi hangszeres kamarazene előadásának hagyományát serkentse. A versenykiírás alapján a fordulókban az együttesek Telemann és kortársai, többek között J. S. Bach, J. J. Fux, F. M. Veracini és J. M. Hotteterre eredeti kompozícióit, illetve a szerző által autorizált átdolgozásokat szólaltatták meg korabeli vagy kópiahangszereken. A rendezvény különlegessége abban áll, hogy a szervezők elképzelése szerint minden alkalommal más-más összeállítású kamaraegyüttesek és hangszeres játékosok mérhetik össze tudásukat, s ezáltal Telemann kamaraegyüttesre írt műveinek bővebb választéka szólalhat meg, több fiatal muzsikus játékát értékelheti, csiszolhatja az idősebb generáció. Idén, az első alkalommal megrendezett Telemann-versenyen különböző méretű és összeállítású instrumentális kamaraművek, két év múlva hangszeres szólódarabok, majd vokális kamarazenei műfajok előadói mérhetik össze tudásukat.
Telemann ouvre-je teljes mértékben alkalmas az ilyesfajta tagolásra, hiszen a szerző korának szinte minden lehetséges hangszerére és hangszer-kombinációjára komponált különböző kamarazenei, illetve szólóműveket. A repertoár értékes sokszínűsége, gazdagsága mindenesetre alapja lehet egy hoszszú távon eredményes versenynek, melyet idén legfeljebb nyolc fős hangszeregyüttesek, két év múlva pedig hangszeres szólisták részére szervez a Nemzetközi Telemann Társaság. A verseny célja Telemann műveinek megismertetésén túl nyilván az is, hogy a kompozíciók tolmácsolása számára szakmailag felkészült utánpótlás nevelődjön fel. Minden bizonnyal e cél elérésének érdekében jelölték ki a szervezők a részvételi feltételek meghatározásakor az átlagéletkort nagyon szigorúan 27 évnél, s fosztottak meg több együttest a versenyzés lehetőségétől.
Az Olaszországból, Norvégiából, Németországból és Magyarországról érkező csoportok tagjai e szigorú megkötés ellenére művészileg és technikailag egyaránt színvonalas és egyben különféle interpretációs irányzatokat képviselő, különböző temperamentumú produkciókkal érkeztek Magdeburgba. Nem csoda, hogy az együttesek által képviselt két játékstílus rangsorolása, amely csak szubjektív megítélés és egyéni ízlés alapján történhet, a neves tagokból álló zsűrit is heves vitákra és jelentős véleménykülönbségek megfogalmazására késztette. Paul Dombrecht (Belgium), Reinhard Goebel (Németország), Siegfried Pank (Németország), Johann Sonnleitner (Ausztria/Svájc) és az elnök Gustav Leonhardt (Hollandia) végül a kicsit szertelenebb, néhol talán rendezetlenebb, de szellemes és átélt előadások helyett a precízebb, technikailag tökéletesebb interpretációkat részesítette előnyben. Így a döntőbe jutott négy együttes közül az első és második helyezést német muzsikusok szerezték meg. A harmadik díjas magyar, illetve az Urtext-különdíjas milánói művészek játékába bizonyos pillanatokban valóban becsúszott némi bizonytalanság, azonban spontaneitásuk és művészi kisugárzásuk messzemenően kárpótolta a hallgatót. Az alig egy éve alakult magyar L'Éclisse előadásának magával ragadó színességét és művészi felfogásuk érvényességét a díjazottak zárókoncertjén a közönség egyértelműen kimagasló tetszésnyilvánítása is kifejezésre juttatta. Jól összeállított műsoruk egyik legkiemelkedőbb kompozíciója Telemann két dallamhangszerre írt G-dúr szonátája (TWV 40:111), amelynek humorát, szerkesztési rafinériáit és változatos karaktervilágát kiválóan kidomborította előadásában Januj Anna (furulya) és Tóth Mónika (hegedű). Bár a nagyobb apparátust igénybe vevő műveknél esetenként hiányzott még bizonyos összecsiszolódás, az együttes hangzását meghatározó érzékeny és érett furulyajáték valamint a continuo-hangszereket (Kallai Nóra - barokk cselló és Szabó Anikó - csembaló) karakteresen irányító Davidovics Igor lantjátéka sokat ígér a L'Éclisse jövőjére nézve.