Muzsika 2001. június, 44. évfolyam, 6. szám, 37. oldal
Cs. K.:
A jelen és a félmúlt dalai
Kortárs magyar bemutatók a Tavaszi Fesztiválon
 

Igényesen szerkesztett koncert színhelye volt március 26-án a Rádió Márványterme. Az est a 20. század második felének magyar dalterméséből válogatott, Derűt dalolnék címmel. A szerkesztő ügyelt az egyensúlyra: törekvése az volt, hogy a programban egyformán helyet kapjon múlt és jelen, megszólaljon már eltávozott szerző, ma is közöttünk élő idősebb komponista, a középgeneráció és a legfiatalabbak képviselője. Újra találkoztunk rég nem hallott művekkel, és elhangzottak ősbemutatók is. A programon vörös fonálként húzódott végig egy irodalmi ösztönzést jelző mozzanat: a Radnóti-versek inspiráló erejének meghatározó szerepe. Radnóti Miklós tragikus sorsa és költészetének szelíd, színgazdag világa a jelek szerint kezdettől napjainkig változatlan ihletéssel szolgál kompozíciók forrásaként a legkülönbözőbb alkatú és iskolázottságú magyar zeneszerzők műhelyében.
Közös nevezőnek tekinthettük a valamennyi műsorszámban közreműködő (s a programot összeállító) Virág Emese személyét is. A rendszeres hangverseny-látogató az utóbbi években megfigyelhette, hogyan vált ő zongorajátékosként és korrepetitorként a kortárs magyar dalrepertoár előadói kultúrájának egyik kulcsfigurájává. Hangszeres biztonságát, kamaramuzsikusi alkalmazkodóképességét számos koncerten és hanglemezfelvételen bizonyította, produkcióinak hitelét pedig jelzi, hogy jó néhány kortárs zeneszerző bízta már rá művének ősbemutatóját. Virág Emese ezúttal két pályakezdő énekesnő: Gál Gabriella és Miks Adrienne partnereként lépett pódiumra. Mindkettejük teljesítményét vokális biztonság és érett előadásmód jellemezte. Egyenletes volt tehát az est interpretációs és technikai színvonala - ezt a körülményt kihasználva beszámolómban nem foglalkozom a produkciók részleteivel, inkább magukat a műveket igyekszem röviden jellemezni.
Kadosa Pál Három Radnóti-dala 1961-ben keletkezett: mindhárom kompozíció ma is frissen és élettelien hat. A Tél című dalban az ábrázolásmód plaszticitása, a Balladában az expresszív láttató erő, míg a Két karodban című vers megzenésítésben az álomszerű atmoszféra kelti fel a hallgató figyelmét. (A megszólaltatást akár emlékeztetőként is értékelhettük: két év múlva, 2003 szeptemberében lesz Kadosa születésének centenáriuma, s mindössze tizennyolc esztendeje annak, hogy a zeneszerző 1983-ban meghalt, életműve azonban teljesen eltűnt a hangversenyprogramokról.) Farkas Ferenc szintén Radnóti-költeményre komponálta (1948-ban) Virágénekét: a dal érzékeny neoklasszicizmusa, finom színei és lágy harmóniái jól érvényesültek a Kadosa-kompozíciókat is tolmácsoló Gál Gabriella tolmácsolásában.
Éles váltással más világba vezetett a dalszerzőként rendkívül termékeny VAJDA JÁNOS ősbemutatóként megszólalt három Paul Celan-megzenésítése, melyet a szerző Psalm - Zsoltár - címmel rendezett csokorba: érdekesnek találtam a merészséget, amellyel a szerző az első két kompozíció, az Ich kenne dich és a címadó Psalm számára más stiláris közeget választ, mint amely a záródarab, a Blume zenéjét meghatározza. Az előbbi kettő fátyolos harmóniái a dúr-moll viszonyítási rendszerben mozognak, az utóbbi azonban a maga töredezettségével, szaggatottságával sokkal korszerűbb. De a stílusokat szabadon váltogató posztmodern zenében ilyen éles cezúra sem meglepő. Miks Adrienne érzékenyen elevenítette meg Vajda Celan-vízióit. (A ciklusból két dal: az Ich kenne dich és a Blume hangzott fel ősbemutatóként.)
SZALAI KATALIN fiatal zeneszerző, a pályakezdők közül való. Nem tudom, véletlenül tette-e, vagy éppen tudatos utalásnak, netán hommage-nak kell tekintenünk, hogy most bemutatott művében olyan inspirációs forrásból merít, amelyet idősebb pályatársa már megzenésített: Farkas Ferenc 1956-ban szopránra és tenorra, valamint zongorára vagy kamarazenekarra már megkomponálta Radnóti Naptár-ciklusát - ezt tette most Szalai Katalin is a December, November, Május, Július, Április és Január című dalban. Feltűnően biztos kézzel megírt kompozícióinak stílusát és hangvételét egyfajta kortársi impresszionizmusként jellemezném - a megzenésítésekben fontos szerepet játszik az ábrázoló szellem, az illusztrativitás, ami a sorozatnak sajátosan képeskönyvszerű jelleget ad.
Az első rész zárószáma voltaképpen már a hangverseny második szakaszát előlegezte. SOPRONI JÓZSEF zeneszerzői pályája kezdetén, 1962-ben komponálta Három Radnóti-dalát, melyet most Miks Adrienne előadásában újra hallhattunk. A szünet utáni műsorrészben Soproni egy új sorozata, a Lator László verseire komponált Hét dal ősbemutatóját keretezte KOCSÁR MIKLÓS két dalciklusa, a Tóth Árpád verstöredékeit megzenésítő, szintén első ízben közönség elé került Fájva szeretni, és a hangverseny zárószámaként megszólaltatott Két Radnóti-dal. Kocsár és Soproni dalai markánsan képviselnek egy-egy zeneszerzői gondolkodásmódot. Kocsár e dalokban mesterien bánik az egyszerűség örökké érvényes alkotói eszközével: a prozódia nála mindig a nyelv hajlamait követi, a melódiavilág, a dal tagolódása is keresetlenül természetes. A hangzás szellős, a komponálásmód alapelve, hogy a zeneszerző kevés eszközt használva fejti ki mondandóját. Soproni is visszatalált az eufónia eszményéhez az utóbbi évtized dalaiban, ő azonban a bonyolultabb közelítésmód lehetőségét sem adja fel; Lator-megzenésítéseiben nem annyira egy egységes stíluseszmény jelenlétét érezhetjük meghatározónak, mint inkább azt az alkotói szándékot, amely minden egyes dalban a kiválasztott költemény által sugallt hangulati lehetőségeket törekszik egyedi eszközökkel kibontani. Általános jellemzője a hét Lator-dalnak a textúra sűrűsége, sőt olykor telítettsége, a zenében megnyilvánuló izgalom, a ritmika aprózó mozgása. Ezen belül persze változó a hangvétel: az Emlékezz hát fő eszköze a fűtött-nyugtalan deklamáció, az Áhítat már-már az egyszerű parlando hangján szólal meg, míg az Emlékeidből eltűnök scherzando-hanggal és madrigalizmusokkal lepi meg a hallgatót. Kocsár dalaival kapcsolatban olyan megjegyzés kívánkozik a kritikus tollára, amely egyszerre stiláris és filológiai természetű: a két elhangzott mű közül csak a Fájva szeretni dalai újak, a Két Radnóti-dal keletkezési éve 1956. Ahogyan az elmúlt évtizedek komponálásmódját felevenítő zeneszerzők között manapság szinte általános, a kétféle hang között nem is olyan nagy a különbség, mint gondolnánk: ha valakit nem figyelmeztetnek a két mű keletkezési ideje közötti távolságra, akár azt is hihetné, egymás szomszédságában születtek.