Muzsika 2000. július, 43. évfolyam, 7. szám, 11. oldal
Feuer Mária:
Mester és tanítvány
Ton Koopman Márk-passiója hangversenyen és lemezen
 

Végre olyan évfordulót ünnepelhetünk, amely élményeket, ritka csemegéket, remekbeszabott előadásokat kínál, és mindenekelőtt mesterművek újbóli, esetleg csoportokba rendezett meghallgatását teszi lehetővé - gondolhatta a zeneszerető nagyközönség a Bach-évforduló kezdetén. Végre nem mondvacsinált jubileum, nyögvenyelős ünnepségsorozat untatja a nagyérdeműt, vagy kelt csömört a hallgatóságban. Mert mit szépítsük, az évfordulók többsége nem az ünneplést, a méltó megemlékezést szolgálja: gazdagabb országokban előnyösebb helyet próbál elfoglalni a piaci versenyben, szegényebbekben pedig pályázati lehetőségeket igyekszik meglovagolni ilyenkor a rendező.
A nagyvilág csakugyan számos vonzó alkalmat nyújt Bach zenéjének tálalására. Mindenekelőtt a zeneszerző egykori működésének helyszínein: Weimarban, Lipcsében dúskálnak az eseményekben, de a historikus zene fellegváraiban, s a jelentősebb fesztiválokon is, no meg a hangversenyélet mindennapjaiban is kiemelkedő szerephez jut a nagy mester életműve. Nálunk szerényebbek a lehetőségek: kevesebb a pénz, más témát részesítenek előnyben a pályázatok elbírálói, s eltekintve egy-egy nagyobb szabású megmozdulástól - csak példaként említve a Bach Társaság eseménysorozatát, Király Csaba vállalkozását, Bach összes orgonaművének megszólaltatását - a hangversenyrendezők, lemezkiadók, inkább a biztosabb támogatással kecsegtető millenniumi eseményekre koncentrálnak.
Nyilvánvaló, hogy a recesszió szorításában vergődő hanglemezvállalatok megpróbálják a maguk javára fordítani az évforduló kínálta alkalmat, s a multinacionális cégek majd' mindegyike igyekszik a másikat lepipálni. A legtöbben nagy előadóművészek régebbi (klasszikus vagy historikus) felvételeit tálalják új köntösben, de természetesen az új produkciók előtt is megnyílt a piac. A legmutatósabb tervvel a Teldec rukkolt elő: nem csekély büszkeséggel hirdeti, hogy Bach valamennyi művét megjelenteti. Ekkora vállalkozás viszonylag rövid idő alatt elképzelhetetlen csakis új produkciókkal (hiszen hosszabb távon a felvételek már nem minősülnek újnak), de a Teldec Classics International régi produkciók újrapolírozása mellett már évek óta dolgozik azon, hogy a historikus előadás egyik legkiválóbb képviselőjével, Ton Koopmannal és együttesével, az Amszterdami Barokk Zenekarral és Kórussal s kitűnő, állandónak mondható szólistagárdájával szisztematikusan lemezre veszi Bach összes kantátáját.
A cég az egyes felvételek elkészülte után folyamatosan piacra dobta ezeket a feltűnést keltő lemezeket, s most nem csak egyenként, hanem csoportosítva is árusítja a kantátákat. Sőt nem elégedett meg nagyszabású vállalkozásával, hanem valószínűleg reklámfogásnak szánva, bemutatót is szervezett. Bach elveszett Márk-passióját vitte közönség elé Ton Koopman előadógárdájával, s a lemez megjelenése alkalmából hangversenyeket rendezett.
Ezek egyikét volt alkalmam meghallgatni Bécsben, s valóban érdekes esemény tanúja lehettem. Nem kendőzhető el azonban a "felfedezés" nem is apró szépséghibája: az újdonságként hirdetett mű voltaképpen nem Bach, hanem Ton Koopman munkája. Érdekességét éppen ez a tény adja: a hallgató számára kiderül ugyanis, miként közelíti meg a nagy mester stílusát egyik legodaadóbb tolmácsa. Ismeretes, hogy a Márk passió kottája elveszett, csupán a szöveg áll a rekonstruálás rendkívüli feladatát vállaló tanítvány rendelkezésére. A tanítvány-kifejezést nem véletlenül használtam: Koopman becsületére legyen mondva: alázatosan, valóban tanítványi hűséggel igyekezett az előtte tornyosuló feladatot megoldani. A hangverseny ismertető füzetében olvasható is megfogalmazása, mely szerint úgy látott hozzá a rekonstrukcióhoz, mintha mestere ezt a leckét adta volna fel neki: elé téve a passió szövegét arra kérné, hogy keressen hozzá illő zenét korábbi művei közül, illetve komponáljon hozzá zenét belátása szerint, a mester modorában. Vélhetnők, bármely művelt, a bachi kontrapunktikában járatos zeneszerző teljesíthetné a feladatot, de tévednénk, mert nem elég a stílusban való jártasság, Bach teljes életművének alapos ismerete, a művek előadása közben szerzett tapasztalat, művészi fantázia és zenetudományi felkészültség, ráadásul kellő szerénység is szükségeltetik mindehhez. Éppen ez az alázat, saját személyének a háttérbe szorítása és - az összes kantáta felvétele nyomán szerzett - tapasztalat mutatkozik meg a barokk zenében, kivált Bach műveiben verzátus holland művész munkájában. Úgy jellemezhetném a Koopman-féle harmadik Bach-passiót, mint egy Bach korabeli kismester míves tevékenységét. Koopman hihetetlen lelkiismeretességgel járt el, amikor a szöveghez legjobban illő recitativókat és áriákat, korálokat és turbákat szemelte ki Bach korábbi, a Márk passió előtt írt műveiből, illetve maga komponálta meg ezeket, amikor nem talált rá a szöveghez illő változatra. Számos megoldás közül választotta ki a szerinte legmegfelelőbbeket, s a hallgató gyakran rá is ismer ezekre. Gyakran úgy érzi, mintha a két ismert passió egy-egy részletét, vagy valamelyik kantátát hallaná, a szöveg különbözősége mégis visszazökkenti a különös kísérlethez. Egyetlen példával érzékeltetve ezt a különös hatást: a Máté passió "Barrabam"-hangvételét ismerheti fel a közönség akkor, amikor a kórus ezt kiáltja: "Kreutzige ihn!". Máskor, éppen az ismert művek zenei megfogalmazásának különbsége tűnik fel, ismét egyetlen példával érzékeltetve ezt: miután Péter megtagadta Jézust, a kakasszót követő áriájában a Máté passió sirató hangütésével ellentétben, az itt hallható ária sokkal inkább dühöt, mintsem fájdalmat áraszt. A különbségeket és hasonlóságokat hosszan sorolhatnám, az előadás summája mégis az, hogy az újonnan rekonstruált Márk-passió távol áll a Máté-passió egységes drámaiságától és a János-passió kontemplatív-lírai hangvételétől. Ez a tény természetesen nem róható fel Koopman hibájául, hiszen ő, kísérletező elődeihez hasonlóan, nem is törekedett arra, hogy Bach zsenialitását reprodukálja, csupán mestere modorát igyekezett megközelíteni. A legkönnyebb dolga a korálokkal, s a legnehezebb a recitativókkal akadt, ezek többségét magának kellett megkomponálnia. Szerencséjére nem csak a stílus különleges ismerete segítette, hanem az a tény is, hogy a librettó bibliai elbeszélése sokkal rövidebb, mint a két másik passióé: ez a mű Jézus halálával véget ér.
A rekonstrukció sikere az alázatosság mintaképének nevezhető komponáláson-válogatáson túl, a Bach-zenében oly járatos előadóknak köszönhető. Lenyűgöző stílusismeretük, énektudásuk éppen annyira hozzájárul a kísérlet sikeréhez, mint a művet létrehozó karmester szerénysége. Hogy mennyire járatosak Bach zenéjében, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a szopránáriákat megszólaltató énekesnő beugrása. A lemezfelvételen szereplő Sibylla Rubens betegsége miatt lemondta fellépését a bécsi Konzerthausban, s a helyette pódiumra lépő Caroline Stam olyan természetességgel énekelte áriáit, mintha régóta repertoárján tartaná a frissen készült passió szólamát. Ezen az estén egy kissé súlytalannak tűnt a férfialt, Bernhard Landauer, sokkal meggyőzőbb volt a tenoráriákban Paul Agnew és a Jézus szólamát éneklő Peter Kooij. Ton Koopman zenekarának és kórusának produkciója azt a tapasztalatot és szenvedélyességet sugározta, amit ez a rendkívül érzékenyen muzsikáló apparátus a Bach-kantáták felvétele során magáévá tett. Az előadás igazi erejét, magával ragadó perceit Klaus Mertens basszusáriáinak és az evangélistát megszemélyesítő Christoph Prégardiennak köszönhettük. Bizonyos vagyok benne, hogy a zenekar-kórus-szólistagárda tapasztalata, odaadása és a mesterükbe vetett bizalom is segítette Koopman nehéz és végső soron eredményes munkáját. Az igényes bécsi közönség mindenesetre kitörő tapsviharral jutalmazta teljesítményüket.


Ton Koopman


Az Amszterdami Barokk Zenekar és Kórus


Paul Agnew


Peter Kooij


Klaus Mertens


Christoph Prégardien