Végre olyan évfordulót ünnepelhetünk, amely élményeket, ritka csemegéket, remekbeszabott
előadásokat kínál, és mindenekelőtt mesterművek újbóli, esetleg csoportokba rendezett
meghallgatását teszi lehetővé - gondolhatta a zeneszerető nagyközönség a Bach-évforduló
kezdetén. Végre nem mondvacsinált jubileum, nyögvenyelős ünnepségsorozat untatja
a nagyérdeműt, vagy kelt csömört a hallgatóságban. Mert mit szépítsük, az évfordulók
többsége nem az ünneplést, a méltó megemlékezést szolgálja: gazdagabb országokban
előnyösebb helyet próbál elfoglalni a piaci versenyben, szegényebbekben pedig
pályázati lehetőségeket igyekszik meglovagolni ilyenkor a rendező.
A nagyvilág csakugyan számos vonzó alkalmat nyújt Bach zenéjének tálalására. Mindenekelőtt
a zeneszerző egykori működésének helyszínein: Weimarban, Lipcsében dúskálnak az
eseményekben, de a historikus zene fellegváraiban, s a jelentősebb fesztiválokon
is, no meg a hangversenyélet mindennapjaiban is kiemelkedő szerephez jut a nagy
mester életműve. Nálunk szerényebbek a lehetőségek: kevesebb a pénz, más témát
részesítenek előnyben a pályázatok elbírálói, s eltekintve egy-egy nagyobb szabású
megmozdulástól - csak példaként említve a Bach Társaság eseménysorozatát, Király
Csaba vállalkozását, Bach összes orgonaművének megszólaltatását - a hangversenyrendezők,
lemezkiadók, inkább a biztosabb támogatással kecsegtető millenniumi eseményekre
koncentrálnak.
Nyilvánvaló, hogy a recesszió szorításában vergődő hanglemezvállalatok megpróbálják
a maguk javára fordítani az évforduló kínálta alkalmat, s a multinacionális cégek
majd' mindegyike igyekszik a másikat lepipálni. A legtöbben nagy előadóművészek
régebbi (klasszikus vagy historikus) felvételeit tálalják új köntösben, de természetesen
az új produkciók előtt is megnyílt a piac. A legmutatósabb tervvel a Teldec
rukkolt elő: nem csekély büszkeséggel hirdeti, hogy Bach valamennyi művét
megjelenteti. Ekkora vállalkozás viszonylag rövid idő alatt elképzelhetetlen csakis
új produkciókkal (hiszen hosszabb távon a felvételek már nem minősülnek újnak),
de a Teldec Classics International régi produkciók újrapolírozása mellett már
évek óta dolgozik azon, hogy a historikus előadás egyik legkiválóbb képviselőjével,
Ton Koopmannal és együttesével, az Amszterdami Barokk Zenekarral
és Kórussal s kitűnő, állandónak mondható szólistagárdájával szisztematikusan
lemezre veszi Bach összes kantátáját.
A cég az egyes felvételek elkészülte után folyamatosan piacra dobta ezeket a feltűnést
keltő lemezeket, s most nem csak egyenként, hanem csoportosítva is árusítja a
kantátákat. Sőt nem elégedett meg nagyszabású vállalkozásával, hanem valószínűleg
reklámfogásnak szánva, bemutatót is szervezett. Bach elveszett Márk-passióját
vitte közönség elé Ton Koopman előadógárdájával, s a lemez megjelenése alkalmából
hangversenyeket rendezett.
Ezek egyikét volt alkalmam meghallgatni Bécsben, s valóban érdekes esemény tanúja
lehettem. Nem kendőzhető el azonban a "felfedezés" nem is apró szépséghibája:
az újdonságként hirdetett mű voltaképpen nem Bach, hanem Ton Koopman munkája.
Érdekességét éppen ez a tény adja: a hallgató számára kiderül ugyanis, miként
közelíti meg a nagy mester stílusát egyik legodaadóbb tolmácsa. Ismeretes, hogy
a Márk passió kottája elveszett, csupán a szöveg áll a rekonstruálás rendkívüli
feladatát vállaló tanítvány rendelkezésére. A tanítvány-kifejezést nem
véletlenül használtam: Koopman becsületére legyen mondva: alázatosan, valóban
tanítványi hűséggel igyekezett az előtte tornyosuló feladatot megoldani. A hangverseny
ismertető füzetében olvasható is megfogalmazása, mely szerint úgy látott hozzá
a rekonstrukcióhoz, mintha mestere ezt a leckét adta volna fel neki: elé téve
a passió szövegét arra kérné, hogy keressen hozzá illő zenét korábbi művei közül,
illetve komponáljon hozzá zenét belátása szerint, a mester modorában. Vélhetnők,
bármely művelt, a bachi kontrapunktikában járatos zeneszerző teljesíthetné a feladatot,
de tévednénk, mert nem elég a stílusban való jártasság, Bach teljes életművének
alapos ismerete, a művek előadása közben szerzett tapasztalat, művészi fantázia
és zenetudományi felkészültség, ráadásul kellő szerénység is szükségeltetik mindehhez.
Éppen ez az alázat, saját személyének a háttérbe szorítása és - az összes kantáta
felvétele nyomán szerzett - tapasztalat mutatkozik meg a barokk zenében, kivált
Bach műveiben verzátus holland művész munkájában. Úgy jellemezhetném a Koopman-féle
harmadik Bach-passiót, mint egy Bach korabeli kismester míves tevékenységét. Koopman
hihetetlen lelkiismeretességgel járt el, amikor a szöveghez legjobban illő recitativókat
és áriákat, korálokat és turbákat szemelte ki Bach korábbi, a Márk passió előtt
írt műveiből, illetve maga komponálta meg ezeket, amikor nem talált rá a szöveghez
illő változatra. Számos megoldás közül választotta ki a szerinte legmegfelelőbbeket,
s a hallgató gyakran rá is ismer ezekre. Gyakran úgy érzi, mintha a két ismert
passió egy-egy részletét, vagy valamelyik kantátát hallaná, a szöveg különbözősége
mégis visszazökkenti a különös kísérlethez. Egyetlen példával érzékeltetve ezt
a különös hatást: a Máté passió "Barrabam"-hangvételét ismerheti fel a
közönség akkor, amikor a kórus ezt kiáltja: "Kreutzige ihn!". Máskor, éppen
az ismert művek zenei megfogalmazásának különbsége tűnik fel, ismét egyetlen példával
érzékeltetve ezt: miután Péter megtagadta Jézust, a kakasszót követő áriájában
a Máté passió sirató hangütésével ellentétben, az itt hallható ária sokkal inkább
dühöt, mintsem fájdalmat áraszt. A különbségeket és hasonlóságokat hosszan sorolhatnám,
az előadás summája mégis az, hogy az újonnan rekonstruált Márk-passió távol áll
a Máté-passió egységes drámaiságától és a János-passió kontemplatív-lírai hangvételétől.
Ez a tény természetesen nem róható fel Koopman hibájául, hiszen ő, kísérletező
elődeihez hasonlóan, nem is törekedett arra, hogy Bach zsenialitását reprodukálja,
csupán mestere modorát igyekezett megközelíteni. A legkönnyebb dolga a korálokkal,
s a legnehezebb a recitativókkal akadt, ezek többségét magának kellett megkomponálnia.
Szerencséjére nem csak a stílus különleges ismerete segítette, hanem az a tény
is, hogy a librettó bibliai elbeszélése sokkal rövidebb, mint a két másik passióé:
ez a mű Jézus halálával véget ér.
A rekonstrukció sikere az alázatosság mintaképének nevezhető komponáláson-válogatáson
túl, a Bach-zenében oly járatos előadóknak köszönhető. Lenyűgöző stílusismeretük,
énektudásuk éppen annyira hozzájárul a kísérlet sikeréhez, mint a művet létrehozó
karmester szerénysége. Hogy mennyire járatosak Bach zenéjében, azt mi sem bizonyítja
jobban, mint a szopránáriákat megszólaltató énekesnő beugrása. A lemezfelvételen
szereplő Sibylla Rubens betegsége miatt lemondta fellépését a bécsi Konzerthausban,
s a helyette pódiumra lépő Caroline Stam olyan természetességgel énekelte
áriáit, mintha régóta repertoárján tartaná a frissen készült passió szólamát.
Ezen az estén egy kissé súlytalannak tűnt a férfialt, Bernhard Landauer,
sokkal meggyőzőbb volt a tenoráriákban Paul Agnew és a Jézus szólamát éneklő
Peter Kooij. Ton Koopman zenekarának és kórusának produkciója azt a tapasztalatot
és szenvedélyességet sugározta, amit ez a rendkívül érzékenyen muzsikáló apparátus
a Bach-kantáták felvétele során magáévá tett. Az előadás igazi erejét, magával
ragadó perceit Klaus Mertens basszusáriáinak és az evangélistát megszemélyesítő
Christoph Prégardiennak köszönhettük. Bizonyos vagyok benne, hogy a zenekar-kórus-szólistagárda
tapasztalata, odaadása és a mesterükbe vetett bizalom is segítette Koopman nehéz
és végső soron eredményes munkáját. Az igényes bécsi közönség mindenesetre kitörő
tapsviharral jutalmazta teljesítményüket.
|