Napjaink középkorú nemzedékének emlékezetében még elevenen él a Zeneműkiadó mintegy három évtizeddel ezelőtt indított füzetsorozata, a Mai magyar zeneszerzők, amely a hazai zenetudományi irodalomban először tett kísérletet a kortárs zeneszerzés népszerűsítésének sorozatszerű szolgálatára. E tudománytörténeti jelentőségű sorozat születése a hatvanas évek közepén vált időszerűvé és megvalósíthatóvá. Éppen akkor, amikor a háborút követő, fordulatoktól terhes két évtized elmúltával, a zenei alkotómunka fokozatosan felszabaduló légkörében a magyar zenetudomány már kellő figyelmet szentelhetett a kortárs művészetek és az alkotó egyéniségek jelentőségének. Az igény szerencsésen találkozott a szükséges szakmai felkészültség adottságaival: az akkoriban már másfél évtizede megindult magyar zenetudományi képzés eredményeként új zenetörténész nemzedék állt készen a magyar zeneszerzés jelenkorának feldolgozására. A sorozat kizárólag a kortárs magyar zene jeles személyiségeinek életmű-ismertetését vállalta, amint e célt címe is tudatosította. Amikor manapság, különféle tudományos és tájékoztató feladatainknak eleget téve a három évtizede megjelent sorozat zeneszerzőportréit forgatjuk, az időben elvégzett, forrásértékű kezdeményezés történeti értékeivel szembesülünk. Azonban a harminc esztendeje felvázolt portrék az idő távlatában, befejezetlenségük okán is töredékessé, torzókká váltak. Az a nemzedék, amely három évtizede alkotóerejének teljében életművét gyarapította-építette, mára történeti örökségünk részévé vált.
A hatvanas évekbeli életmű-ismertető sorozat harminc esztendőn át folytatás nélküli kezdeményezés maradt. Ez idő alatt a kortárs zeneszerzést feldolgozó pillérmunkák főként a magyar zeneszerzői műjegyzékeket tartalmazó, kiadói szempontok alapján készült katalógusok voltak (legfontosabbként a naprakész tájékoztatással szolgáló, Varga Bálint András szerkesztésében több kiadást megért Contemporary Hungarian Composerst említem), továbbá azok az átfogó igényű történeti összefoglalások, amelyek a magyar zeneszerzés háború utáni időszakának kortársi értékelését és bemutatását vállalták (mindenekelőtt Kroó György, BreuerJános és Földes Imre munkái). A zeneszerzői életművek önálló, monografikus vagy tanulmánykötetszerű feldolgozásai az elmúlt másfél évtizedben többnyire kivételes történeti alkalmak, évfordulók ösztönzésére, ritkább esetben egy-egy zenetörténész személyes érdeklődésére, belső elkötelezettségére vezethetők vissza (mint például a centenárium alkalmával közzétett Lajtha-életműfeldolgozások, több Veress-kötet és Weiner-kiadvány - és így tovább).
A küszöbön álló ezredfordulóra a 20. századi magyar zeneszerzés történetének három, sőt négy nemzedéket felölelő életmű feldolgozása vált időszerűvé. Bár éppen a közelmúltból kínálkozik kitűnő példa az új zeneszerző-generáció interjúszerű bemutatására (Hollós Máté Az életmű fele című kötetében), a zenetudomány kortárs irodalmi adósságainak ténye és annak fokozatos felszámolása napjainkig aktuális maradt. Az immár társadalmi fórumon is jelentkező igény nemrég több pályázati ösztönzésben is megfogalmazódott, a jelenkori magyar zenetudomány irodalmi megújulását sürgetve. Ezek egyike volt az 1997 tavaszán, a Nemzeti Kulturális Alap Zenei Szakkollégiuma által közzétett pályázati felhívás, amely évente hat füzetben, sorozatszerű keretek közt szorgalmazta a magyar zeneszerzői életmű-ismertetések megvalósulását.
A 20. századi magyar zeneszerzői életmű-feldolgozások kutatói programja a kilencvenes évek közepe táján - több éves intézmény és zeneélet-történeti kitérő után - a Magyarország Zenetörténete 5. kötete előmunkálatainak összefüggésében ismételten előtérbe került. E tudományos tervekkel és folyamatos munkálatokkal összhangban, kétoldalú nehézségeket áthidaló, külső támogatásként volt értelmezhető a Zenei Szakkollégium által kiírt pályázat. Egyrészt szabályozta a zeneszerzői hagyatéki gyűjtemények kutatásának határidejét, másrészt a viszonylag kis létszámú 20. századi zenetörténészi kutatógárda munkájához nyújtott anyagi támogatást. E jelentős ösztönzéseken túl a jelenlegi zenetudományi kiadás mostoha gyakorlatában viszonylag gyorsnak számító publikálási lehetőséget is kínált.
A Magyar Zeneszerzők-sorozat koncepciójának kialakításakor - ismervén a kortársi életmű-feldolgozások terén mutatkozó több évtizedes mulasztásokat - arra törekedtem, hogy az évi hat kötet arányában a füzetek mintegy kétharmadát a 20. század feldolgozatlan vagy csupán töredékesen feldolgozott életműveinek szenteljem. Terveim szerint évente legalább négy 20. századi zeneszerzői életmű napjainkban elvégzett alapkutatásának eredményét közlő füzet megjelenése várható. Az egyharmadot képviselő további két füzetben pedig múlt századi, vagy korábbi történeti korszakok zeneszerzői életműveinek feldolgozását terveztem.
Az alkotók kiválasztásában szempontként érvényesítettem a magyar zenetudományi irodalomban való feldolgozatlanságot: a sorozat elsősorban olyan alkotók munkásságát kívánja bemutatni, akiknek életművéről önálló - a zenetudomány legújabb értékelését képviselő - magyar kiadvány a közelmúltban nem jelent meg, de akiknek munkássága iránt a nyilvánosság és a muzsikustársadalom érdeklődik. Törekvésemet az első hat kötet példájával illusztrálom: a tervezett négy 20. századi alkotót ezúttal a századelő (vagy a századforduló) reprezentánsaként Hubay Jenő és Kósa György (Gombos László, illetve Dalos Anna munkája), míg a jelenkorból Kurtág György és Szőllősy András munkásságának feldolgozása képviselte (Halász Péter, illetve Kárpáti János tollából - az első három füzet már napvilágot látott, a negyedik kissé késve jelenik meg). A zenetörténet korábbi korszakainak alkotói közül egyrészt az újabb zenetörténeti kutatások felfedezettjére, Istvánffy Benedekre, másrészt Lavotta Jánosra fordítottunk figyelmet - utóbbi életműve iránt szintén többfelőli az előadói gyakorlat és a zenetörténet irányából mutatkozott érdeklődés.
Hangsúlyoznom kell, hogy a zeneszerzői életművek feldolgozási sorrendjében nem volt irányadó sem a történeti, sem a jelenkori értékrend, hiszen ha ennek motívumait engednénk érvényesülni, egy mechanikus elv kiszolgáltatottjaivá válnánk (eszerint az első évben megjelent kiadványok szerzői elsőrangú alkotókat, míg a következőkben készülő kötetek másod- illetve harmadrangúakat tárgyalnának). Más szempontokat azonban tekintetbe kellett vennünk a sorrend kialakításakor: egyetlen példaként Kósa György centenáriumát említhetem, de rámutathatok egy-egy zeneszerzői életmű kutatásának a zenetudomány oldaláról megmutatkozó időszerűségére (Hubay Jenő). A fenti elvek szerint az eddigi tervek átmenetileg háttérbe szorították azoknak az életműveknek a sorozaton belüli feldolgozását, amelyekről a mai magyar zenetudományi irodalom hozzáférhető, időtálló forrással rendelkezik.
A sorozat rendkívüli adottsága, hogy egyidejűleg vállalja a magyar és a nemzetközi tájékoztatás feladatát. A párhuzamosan megjelenő magyar és angol változat már önmagában is képviseli és érzékelteti a füzetek célkitűzéseit és rendeltetését. Az ismeretterjesztő funkcióval együtt meghatározó, hogy kiadványaink terjedelme egységesen két ív, amely egy összefoglaló célú életmű feldolgozás és egy tudományos igénnyel készült, részletes műjegyzék közlésére nyújt lehetőséget (megközelítőleg egy-egy ív arányban). A szerkesztői koncepció kialakításakor a megbízás feltételének tekintettem a zeneszerzői életmű alapkutatásának feladatvállalását. Ez a feltétel kétségtelenül megnehezíti és lelassítja a kutatási-feldolgozási folyamatot, azonban kizárólag a frissen elvégzett kutatások szavatolhatják a kiadvány ismeretanyagának érvényességét. (Sorozatunk e kutatási kötelezettség terén különbözik a már fent említett kortárs magyar zenei sorozattól - érthető módon, hiszen annak idején a gyors ütemben készülő füzetek munkálatai során nem minden esetben volt lehetőség az alapkutatás elvégzésére.)
Füzeteinkben kétirányú tájékoztatás teljesítésére törekedtünk: egyrészt egy közérthető pályaképben az életmű legfőbb történeti és zenei sajátosságainak bemutatását céloztuk, másrészt a műjegyzékekben a legújabb kutatáson alapuló ismeretek "állványzatát" teremettük meg egy zeneműjegyzék, esetenként írásműjegyzék és válogatott bibliográfia formájában. A füzetek kettős feladat teljesítésé törekedtek: a tudományos érdeklődést elsősorban a függelék szolgálja az életmű jegyzékeinek közreadásával, a népszerűsítő tájékoztatás igényének pedig az első részbe közzétett pályakép felel meg, az egyénisség vonásainak és művészi szemléletmódjának bemutatásával. Magától értődő azonban, hogy az írásmű a maga egységében, részeinek egymást kiegészítő szempontjaival az alkotói életmű egyéni és történeti sajátosságainak értékelő összefoglalását adja.
A kiadvány kitűnő papírminősége lehetővé tette, hogy a füzeteket néhány szerzői portré és fotó közzétételével is gazdagítsuk. A fotókkal, fakszimile oldalakkal illusztrált kiadványsorozat figyelmet keltő eleganciával képviseli tárgyát, emlékeinkbe idézve azokat a - főként francia ízléssel kivitelezett - füzeteket, amelyekre jogos bámulattal tekintettünk az elmúlt évtizedek során (ilyen eszményi kiadvány volt számomra a Georges Migot-ról készült, szintén 2 ív terjedelmű füzet, melyet a strasbourg-i zenetudományi intézet adott ki).
A sorozat kiadványainak szerzőjéül a 20 századi zene kutatóinak több tudósnemzedékét szeretnénk megnyerni - függetlenül attól, hogy a Zenetudományi Intézet munkatársi gárdáján belül, vagy azon kívül fejtik ki tevékenységüket. A már elkészült vagy készülő munkák szerzőinek már most, a sorozat korai szakaszában is szeretnék köszönetet mondani: mindnyájukat elismerés illeti áldozatos, szűk időkorlátok közé szorított munkájukért, amely egyet jelentett e kettős funkciójú, jelentős igényt kielégítő sorozat kezdeti lépéseivel és távlati sorsával. A sorozat kivitelezésének és igényes megvalósításának nehéz munkájáért elismeréssel tartozom a Mágus kiadónak és vezetőjének, Tóth Emőkének, aki a folyamatos konzultációk és együttműködés napi feladatait odaadóan teljesítette, és a kiadást sikerre vitte. Befejezésül szeretném kifejezni távlati reményemet, hogy a jelenlegi Magyar zeneszerzők-sorozatot elődeinél hosszabb életerővel ajándékozza meg alkotóinak és befogadóinak közös jóakarata. Kívánom, hogy szellemi újszülöttünk a jelenkori alkotónemzedékek szolgálatában a magyar zeneszerzés történetének magyar és külföldi fórumává váljék.

Illusztráció Gombos László könyvéből:
Hubay Jenő, tanítványai körében.
A képen Hubaytól jobbra Fenyves Loránd és Zathureczky Ede