Ritkaság, hogy a szinte hihetetlen méreteket öltő információs dömping korában
felfigyeljünk egyik-másik, szomszédunknál megjelent könyvre, kiadványra. Most
mégis ez történik. 1997-ben, a pozsonyi Litera könyvkiadó gondozásában jelent
meg Nad'a Hrčková vezető szlovák zenetörténész és zenekritikus Tradíció,
modernitás és a szlovák zenekultúra (Tradícia, modernost a slovenská hudobná
kultúra) című munkája, ötéves, elsősorban műszaki jellegű peripétiák után.
Talán nem túlzás: a szlovák zenetudomány utolsó öt-tíz évének egyik legrangosabb
és legjelentősebb alkotásáról van szó. Hrčková páratlan őszinteséggel térképezi
fel hazája zenekultúrájának - nem éppen szívderítő - múltját és jelenét, és éppen
ez a szokatlanul önkritikus látásmód ad magyarázatot a könyv visszhangjára. De
nem éri be az önmarcangolással: a cseh-szlovák kapcsolatoknak az 1918 utáni zenekultúrában
megjelenő, roppant jelentős és többértelmű vetületét is nagyító alá veszi. Rengeteg
kérdés fogalmazódik meg így: vajon mennyire beszélhetünk a szlovák zenekultúra
"eredendő" konzervativizmusáról, mennyire volt a szlovák zeneszerzés számára "sorscsapásszerű"
a Vítězslav Novák nevével fémjelzett késő romantikus-impresszionista stílus feltétlen
követése (Nováknál tanult a 20. századi szlovák zene valamennyi úttörője: Suchoñ,
Moyzes, Cikker és sokan mások), mennyire van ennek a megrögzött Novák-kultusznak
ma is érzékelhető hatása, vajon nem akadt-e más lehetőség, továbbá mennyire tekinthető
ez a már-már paradigmaszerű jelenség történelem és mítosz zenében létrejövő összefonódásának,
amelyet a nagylelkű cseh báty szenvedő, elnyomott szlovák öccse felé nyújtott
baráti, segíteni akaró keze szimbolizál... De a könyv ezenkívül sok részproblémáról
is szót ejt, szerteágazó, rengeteg zenei és zenén kívüli összefüggésre kiterjedő
kérdéshálózatát nagyon nehéz néhány mondatban megközelíteni, olyan gazdag a szerző
által felvetett témák, problémák, tények, jelenségek vagy akár "csak" vélemények
tárháza. Mert Hrčková önmaga szubjektív látásmódját különösebb skrupulusok nélkül
kinyilvánítja - igenis, a szlovák zenei élet és zenetudomány idestova 30 éve aktív
részese és alakítója az események középpontjában egy bizonyos értékrendszer elkötelezettjeként
akar az utókor krónikása lenni; igaz, így a sine ira et studio elvről való
részleges lemondásra kényszerül, de legalább nem kell a pártatlan bíró gyakran
hamis szerepében tetszelegnie.
Egyébiránt sok éve ez az első kiadvány, mely komplex módon foglalkozik a legújabb
szlovákiai zenetörténettel és zenekultúrával: Értékes információkat nyújt a pozsonyi
zenetudományi tanszék immár 77 éves történetéről, Dobroslav Orelról, a tanszék
alapítójáról, Jozef Kresánekről, a szlovák zenetudomány máig legmarkánsabb egyéniségéről,
a szlovák zenekritika szinte állandó válságáról, zeneesztétikához fűződő viszonyáról
stb. És mindezt élvezetes, olvasmányos, briliáns stílusban, folyamatos tanúbizonyságot
nyújtva a szerző évtizedek alatt felhalmozott hatalmas ismeret- és tapasztalatanyagáról,
egy sajátosan egyéni látásmód és appellatív megközelítés jegyében.
Pikantéria, hogy Hrčková tavaly napvilágot látott könyve még 1991/92-ben, Csehszlovákia
"gyengéd" széthullása és a csehszlovák kapcsolatokban megjelenő, korántsem gyengéd
konfliktusok állandósodósának időszakában született: ebben az összefüggésben ámulatba
ejtő az objektivitás, amellyel a szerző e kapcsolatoknak a (zene)kultúrában, elsősorban
az első Csehszlovák Köztársaság történelmi távlatából észlelhető fényeit és árnyait
kezeli. Kétségtelen,- csak pozitív, egymás megismerését segítő hatása lenne, ha
Nad'a Hrčková könyve a magyar olvasóhoz is eljutna - Magyarországon, magyarul.
|