Muzsika 1999. január, 42. évfolyam, 1. szám, 48. oldal
Tradíció, modernitás ls a szlovák zenekultúra
Nad'á Hrčková konyvéről
 

Ritkaság, hogy a szinte hihetetlen méreteket öltő információs dömping korában felfigyeljünk egyik-másik, szomszédunknál megjelent könyvre, kiadványra. Most mégis ez történik. 1997-ben, a pozsonyi Litera könyvkiadó gondozásában jelent meg Nad'a Hrčková vezető szlovák zenetörténész és zenekritikus Tradíció, modernitás és a szlovák zenekultúra (Tradícia, modernost a slovenská hudobná kultúra) című munkája, ötéves, elsősorban műszaki jellegű peripétiák után.
Talán nem túlzás: a szlovák zenetudomány utolsó öt-tíz évének egyik legrangosabb és legjelentősebb alkotásáról van szó. Hrčková páratlan őszinteséggel térképezi fel hazája zenekultúrájának - nem éppen szívderítő - múltját és jelenét, és éppen ez a szokatlanul önkritikus látásmód ad magyarázatot a könyv visszhangjára. De nem éri be az önmarcangolással: a cseh-szlovák kapcsolatoknak az 1918 utáni zenekultúrában megjelenő, roppant jelentős és többértelmű vetületét is nagyító alá veszi. Rengeteg kérdés fogalmazódik meg így: vajon mennyire beszélhetünk a szlovák zenekultúra "eredendő" konzervativizmusáról, mennyire volt a szlovák zeneszerzés számára "sorscsapásszerű" a Vítězslav Novák nevével fémjelzett késő romantikus-impresszionista stílus feltétlen követése (Nováknál tanult a 20. századi szlovák zene valamennyi úttörője: Suchoñ, Moyzes, Cikker és sokan mások), mennyire van ennek a megrögzött Novák-kultusznak ma is érzékelhető hatása, vajon nem akadt-e más lehetőség, továbbá mennyire tekinthető ez a már-már paradigmaszerű jelenség történelem és mítosz zenében létrejövő összefonódásának, amelyet a nagylelkű cseh báty szenvedő, elnyomott szlovák öccse felé nyújtott baráti, segíteni akaró keze szimbolizál... De a könyv ezenkívül sok részproblémáról is szót ejt, szerteágazó, rengeteg zenei és zenén kívüli összefüggésre kiterjedő kérdéshálózatát nagyon nehéz néhány mondatban megközelíteni, olyan gazdag a szerző által felvetett témák, problémák, tények, jelenségek vagy akár "csak" vélemények tárháza. Mert Hrčková önmaga szubjektív látásmódját különösebb skrupulusok nélkül kinyilvánítja - igenis, a szlovák zenei élet és zenetudomány idestova 30 éve aktív részese és alakítója az események középpontjában egy bizonyos értékrendszer elkötelezettjeként akar az utókor krónikása lenni; igaz, így a sine ira et studio elvről való részleges lemondásra kényszerül, de legalább nem kell a pártatlan bíró gyakran hamis szerepében tetszelegnie.
Egyébiránt sok éve ez az első kiadvány, mely komplex módon foglalkozik a legújabb szlovákiai zenetörténettel és zenekultúrával: Értékes információkat nyújt a pozsonyi zenetudományi tanszék immár 77 éves történetéről, Dobroslav Orelról, a tanszék alapítójáról, Jozef Kresánekről, a szlovák zenetudomány máig legmarkánsabb egyéniségéről, a szlovák zenekritika szinte állandó válságáról, zeneesztétikához fűződő viszonyáról stb. És mindezt élvezetes, olvasmányos, briliáns stílusban, folyamatos tanúbizonyságot nyújtva a szerző évtizedek alatt felhalmozott hatalmas ismeret- és tapasztalatanyagáról, egy sajátosan egyéni látásmód és appellatív megközelítés jegyében.
Pikantéria, hogy Hrčková tavaly napvilágot látott könyve még 1991/92-ben, Csehszlovákia "gyengéd" széthullása és a csehszlovák kapcsolatokban megjelenő, korántsem gyengéd konfliktusok állandósodósának időszakában született: ebben az összefüggésben ámulatba ejtő az objektivitás, amellyel a szerző e kapcsolatoknak a (zene)kultúrában, elsősorban az első Csehszlovák Köztársaság történelmi távlatából észlelhető fényeit és árnyait kezeli. Kétségtelen,- csak pozitív, egymás megismerését segítő hatása lenne, ha Nad'a Hrčková könyve a magyar olvasóhoz is eljutna - Magyarországon, magyarul.