- Csaknem négy esztendeje pillantottunk be legutóbb Soproni József műhelyébe. Mi minden készült el, épült fel azóta?
-1995-ben megírtam Ötödik és Hatodik szimfóniámat. Az utóbbinak csak első tétele tisztán zenekari, a többi tétel három francia nyelvű Rilke-vers megzenésítése szopránszólóra. 1996-tól német nyelvű Rilke-dalok sorozatának komponálásába fogtam, ezek közül máig csak néhányat mutattak be. 1996 áprilisától '98 szeptemberéig tíz zongoraszonátát írtam. '97-ben, a 7. zongoraszonátát követően zongoraversenyt komponáltam, '98 első felében pedig az Ensemble Wiener Collage megrendelésére megírtam 2. kamarakoncertemet, amely hegedűt, brácsát, csellót, bőgőt, fuvolát, oboát, klarinétot, fagottot, kürtöt, trombitát, harsonát és zongorát foglalkoztat. A partitúra készen áll, de még fésülöm, egyelőre nem küldtem el az együttesnek.
- Miben áll ez az utólagos, a kész partitúrán történő csiszolás?
- Nem a hangszerelésen változtatok elsősorban, inkább tömörítek. Szeretem a darabjaimat meghúzni, mert - jóllehet a nagyformák világában élek - nyomasztónak érzem a bőbeszédűséget. Néha "túl is húzom" őket, olyankor visszaírok egy-két ütemet. Szeretem, ha úgy születik meg egy darab, hogy megvalósításának már nincs alternatívája. Az alternatíva lehetősége ugyanis azt jelentené, hogy a mű lehetne koncentráltabb, természetesebb, hitelesebb.
- E változtatások során nem kell újra másolni a kottát?
- Átragasztom az adott részeket. Nagyon jó, ha az ember olyan távolságba tud kerülni a darabtól, hogy fölül tudja bírálni saját magát.
- Megesik-e néha - az ismert beethoveni módon - a visszatérés az első verzióhoz. S vajon a próba, a mű akusztikus megjelenése is kelt még igazítási igényt.
- Volt már példa arra, hogy visszatértem az első változathoz, hiszen emlékeztem rá. Az előadás által azonban már sohasem alakul a darab.
- Az utóbbi évek terméséből kiemelkedni látszik a zongoraszonáták impozáns sorozata.
- Anyahangszerem a zongora, s noha 16 éves korom óta nem gyakorolok, bizonyos manuális készségem megmaradt. A saját zenélésnél is jobban inspirált azonban a zongorairodalom hallgatása, például az utóbbi években megrendített Schiff András Schubert-szonáta-ciklusa. Még talán Mozartnál is csodálatosabbnak tartom Schubertet, különösen ha tekintetbe veszem, hogy Mozartot játszották a maga idejében, Schubert azonban nem ért meg a Mozartéhoz hasonló fogadtatást. A Schubert-szonáták elárulják, hogyan tudott szerzőjük zongorázni. Egyre inkább izgat, hogy az egyes komponisták hangszertudása miként jelenik meg zongoraműveik faktúrájában. Ideálom a haydni, mozarti, beethoveni, schuberti zongorafaktúra, amely harmóniailag, ritmikailag világos. Szeretem, de nem követem a liszti zongorázásmódot. Nem élek a múlt formavilágával, de a szonáták tételrendjével igen. Nem írok szonátaformát, hiszen nem a témák szembeállítása érdekel, hanem a választott tematika metamorfózisa. Néha az egész tételen keresztül jelen van az alapötlet: omnia ex uno. Arra nem törekszem, hogy a tételek között is megteremtsem az efféle összefüggést. S manapság nem ír az ember félórás szonátákat, inkább egy világos, jól körüljárható tételrendet tűz ki célul.
- Kirajzolódik-e a tíz szonátán keresztül valamiféle ív? Honnan hová tart a sorozat?
- A sorozat a transzparenciáról, az áttekinthetőségről szól. A korábbi darabokban előfordulnak virtuóz elemek is, ezek a későbbiekben mindinkább eltűnnek. A későbbi szonátákban az egytételesség szelleme is megjelenik. Van, ahol a tételek szembenállását csökkentettem, egyeseket össze is vontam.
- A Zongoraverseny mennyire a szonáták gyermeke?
- Mindig is féltem attól, hogy zongoraversenyt írjak. Szívesebben fordultam versenyműben a hegedűhöz, gordonkához. A zongoránál ugyanis annak a veszélyét éreztem, hogy technikai ismereteim elvisznek a virtuozitás irányába. A szonáták kialakították nyelvezetemet a hangszeren, s így megjött a bátorságom a hangszer koncertáló felhasználásához is. Várjon Dénesnek írtam a művet, aki előbb 3. szonátámat játszotta, majd a 8.-nak már címzettje lett (bemutatója február 19-én lesz a Széchenyi Művészeti Akadémia rendezésében). Öröm, hogy olyan kitűnő fiatal muzsikusok adják elő darabjaimat, mint ő, meg Nagy Péter, aki a Korunk Zenéjén a 6. szonátát mutatta be. Saját nemzedékem hangszeres művészeinél hajdan nem volt az az érzésem, hogy olyannyira fenntartások nélkül közelítenek a kortárs művekhez, mint a mostani remek fiatalok. Ezek a jeles előadók megélnének a klasszikusokra szorítkozva is, mégis odaadóan tolmácsolják a mai kompozíciókat. S hogy mennyiben rokona a Zongoraverseny a szonátáknak? Hangban, stílusban feltétlenül: itt is a témák különböző alakzatainak, karaktereinek létrehozása érdekelt. Formában persze nagyobb lélegzetű: akár a szonátákban, ebben is hídformaszerű visszatérő szerkezet érvényesül. Egy szonáta súlyú nyitótételt A-B-A szerkesztésű lassú, majd záró rondó követ.
- A tizedikkel lezárul a zongoraszonáták sorozata?
- Nem. Most kezdek igazán zongorára írni, leszűrve a lényeget. S az én koromban, 68 évesen az ember értékrendje szilárdabb, mint bármikor korábban.