Muzsika 1999. január, 42. évfolyam, 1. szám, 13. oldal
Malina János:
Van mit tanulnunk egymástól
Beszélgetés Csalog Benedekkel
 

1998. október 28. és november 1. között a hazai felsőfokú régizeneoktatás megteremtésére irányuló újabb kezdeményezés robbant be a régizenei köztudatba (ha létezik ilyesmi). A létrehozandó Régi Zene Szabadegyetem két kezdeményezője, a nemzetközi rangú barokkfuvola játékos, Csalog Benedek, és Léon Berben, a kitűnő holland csembalista nem kevesebb, mint három hangversenyt adott három különböző helyszínen, sajtótájékoztatón ismertette elképzeléseit, majd kétnapos, ingyenes "mintakurzust" is tartott az érdeklődőknek a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában - ez utóbbi nagy sikert aratott, hiszen több tucat érdeklődő volt rá kíváncsi, elsősorban modern fuvolások. Először arra kértem Csalog Benedeket, foglalja össze még egyszer azt, amit a sajtótájékoztatón elmondott.

- A Régi Zene Szabadegyetem deklarált célja, hogy a historikus elhivatottságú fiatal zenészeknek egyfajta elitképzést nyújtson, betölthesse azt a funkciót, amelynek betöltetlen volta miatt eddig a fiatal, főiskola előtt álló vagy főiskolát végzett zenészeknek külföldre kellett menniük, vagy feladhatták terveiket. Magyarországon ugyanis nincs zeneakadémiai szintű régizenei oktatás. Eltekintve a szegedi tanárképző főiskolai képzéstől, a legtöbbet, amihez itthon hozzájuthat az érdeklődő, a különböző - néha nagyon jó, de esetleges és összehangolatlan - kurzusok nyújtják. Tulajdonképpen valamiféle alternatív régizenei képzést szeretnénk tehát megvalósítani, több-kevesebb (de reményeim szerint egyre növekvő) rendszerességgel. 1999 júniusáig néhány 2-3 napos kurzusra kerül majd sor, rajtam kívül olyan tanárok vezetésével, mint Spányi Miklós, Anneke Boeke vagy Máté Balázs. Anneke Boeke márciusi jövetele például már biztosra vehető. 1999 szeptembere és a következő év júniusa között, úgy tervezzük, már havi rendszerességgel lesznek háromnapos, nyilvános és csoportos foglalkozások - ha kell, akár magánlakáson, "házilagos kivitelezésben". De bízunk benne, hogy sikerül majd olyan helyszíneken is megjelennünk, mint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola, az István Gimnázium vagy a Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozata. 2000 szeptemberétől kezdene azután működni, félig-meddig intézményesült formában, a tulajdonképpeni, valódi Régi Zene Szabadegyetem. Ez az addigiakhoz képest is új szisztémát jelent majd, és ezt már semmiképp sem tudjuk megvalósítani számottevő anyagi támogatás nélkül. (Addig tandíjat sem kérünk, legfeljebb valamilyen hozzájárulást a költségekhez.) Alapítványunkat most jegyzik be, és reméljük, sikerül majd támogatást szereznünk magáncégektől, szponzoroktól, állami és magánalapítványoktól, sőt adott esetben jelentős külföldi előadók is eleget tesznek majd felkérésünknek, és felajánlják egy-egy koncertjük honoráriumát az alapítvány javára. Nem törekszünk viszont arra, hogy elismert intézménnyé váljunk, megfeleljünk azoknak a normáknak, melyeknek alapján a Minisztérium ezt a kezdeményezést magáénak tudja tekinteni. Nem cél tehát az akkreditáltatás a "világi rendszerbe", de nem is zárjuk ki a lehetőségét, tehát ha véletlenül megfelelünk az adott kritériumoknak, akkor természetesen el fogjuk fogadni a pénzt. Tisztában vagyok vele, mennyi kezdeményezés történt már eddig is a régizenei felsőoktatás megteremtésére, mennyi tárgyalás és beszélgetés folyt már arról, hogy szükség van rá, és hogyan kellene megvalósítani; csak hát legtöbben eddig mégiscsak a Zeneakadémián belül képzelték el. Tulajdonképpen az az egyetlen újdonság, hogy mi ezt az elképzelést feladtuk. Egyébként mindazt a hatalmas munkát, amit a szervezés, a köztudatban való megjelenés és az anyagi háttér megteremtése megkövetel, jelenleg egyetlen fiatal, tehetséges és megszállott zenei menedzser, Gábor Adrienn végzi - az ő áldozatkész segítségét ezúton is szeretném megköszönni.
A lényeghez visszakanyarodva: erre a szabadegyetemre nem kell és nem is lehet majd aktív vagy passzív hallgatónak jelentkezni, nincs graduális és posztgraduális képzés. Itt mindenki azt tanulja majd, amire szüksége van, mégpedig annyi ideig, ameddig szükséges. Annak érdemes ide jönnie, akinek célja nem a hivatalosan elismert diploma, hanem a tudás megszerzése.
- Vagyis nem a diploma, hanem az iskola jó híre a lényeg?
- Pontosan. Azt szeretném, hogy presztízse legyen az intézménynek - már amennyiben intézmény egyáltalán. Elsősorban a vezető tanárok felelősségének legyen becsülete, tehát nemcsak a munkájuknak, hanem annak is, hogy jó döntéseket hoznak. Például arra vonatkozóan, hogy kikkel dolgoznak együtt - mert nagyon jó lenne, ha ebbe senki más nem szólhatna bele. Ehhez a presztízshez hozzátartozik, hogy a melléktárgyakat is a képzés egészének figyelembevételével tanítsák. Azt is a tanár dönthesse el, hogy ha úgy gondolja: növendéke "kész van", akkor bármelyik pillanatban, fél év vagy hat év után azt mondhassa neki: itt már nincs mit tanulnod. Utána írhat egy személyre szóló bizonyítványt, amelyen esetleg lehet pecsét is, és egyedül a vezető tanár lelkiismeretének kell megfelelnie.
- Efféle mesterleveleket utoljára valószínűleg a 18. században adtak ki...
- Tudatosan alkalmazni szeretnénk a művészképzésben a 18. századig jól bevált módszereket: hogy az oktatás középpontjában egy mester és nem egy intézmény áll, hogy a haladó diákok rendszeresen foglalkoznak a kezdőkkel stb. Egyébként elsősorban a professzionista régizenei pályára készülő tehetségek, másodsorban minden régizenét kedvelő muzsikus felsőfokú képzés iránti igényét szeretnénk kielégíteni. Sokféle lehetőség kínálkozik: lehet ez zeneiskolai tanárok számára egy sajátos továbbképzési forma - olyanok számára, akik sohasem lesznek profi előadóművészek, de fontosnak érzik, hogy fejlődjenek és lépést tartsanak a korral. A modern hangszerek játékosainak is szeretnénk lehetőséget adni ahhoz, hogy elmélyítsék a tudásukat, ha úgy gondolják, nem akarnak barokk hangszeren játszani, de azért minden lehetséges információra szükségük van.
- Foglalkoztok tehát tanárral, modern hangszeres művésszel, a régi hangszer iránt érdeklődő tehetséges fiatallal - vagyis minden "szakmába vágó" munkát vállaltok, ha az a historizmus felsőfokú, oktatására irányul.
- Körülbelül így van. Említettem, hogy elképzelésünk szerint havi egyszeri turnusokat tartanak majd a nagynevű vendégoktatók, akik amúgy sem tudnának ennél többször tanítani - már csak azért sem, mert legtöbbjük külföldön él. A dolog azonban nekik is megéri; másutt sem tudnak többet tanítani ezek a rendkívül elfoglalt, koncertező művészek. Világszerte kevés jól fizetett tanári, professzori állás van a régizene specialistái számára, s a legjobbaknak is állandóan utazniuk kell a megélhetésükért, ez pedig kizárja, hogy folyamatosan, hétről hétre foglalkozzanak a növendékeikkel. Ez a realitás. Ugyanakkor ez mégiscsak jó forma, mert emellett lehet főiskolára, konziba járni, tanítani, vagy éppen dolgozni. Hogy az értékes órákat a legjobbak kaphassák egy-egy tanártól, s hogy így az egésznek azért legalább havonta egyszer meglegyen a kisugárzása, azt szeretném, hogy maguk a vezető tanárok választhassák ki saját felelősségükre azokat, akikkel intenzíven és aktívan foglalkozni akarnak. De más is jelen lehet az órákon, és akár részt is vehet a tanulásban. Tehát annak, aki jár ezekre az órákra, joga legyen ahhoz, hogy három-négy hónaponként konzultálhasson, megmutathassa tudását a tanárnak - akkor is, ha esetleg sohasem kerül a kiválasztottak közé.
Mindezt egy "asszisztensi" rendszer egészítené ki - előrebocsátom, hogy a szót a legcsekélyebb pejoratív mellékíz nélkül használom. Ennek alapvető célja, hogy a turnusokat összekötő egyhónapos időszakokban is lehessen órákat venni, mégpedig olyan tanároktól, akiket a vezető tanárok választanak ki saját felelősségükre olyan Magyarországon élő kollégáik közül, akiknek van idejük és kedvük magánórákat adni, vagy kisebb csoportokat tanítani. Nagyon sokan vannak ugyanis Magyarországon, akik ezt adott esetben európai összehasonlításban is kitűnően tudnák tenni, és ezt a meglévő kapacitást ki kellene használni. Ugyanők tanítanák természetesen a megfelelő adottságú, de a "kiválasztottak" közé be nem került növendékeket is.
Ami továbbá szerintem még nagyon fontos lenne, az bizonyos speciális "melléktárgyak" visszaállítása jogaikba, tehát olyan követelmények megfogalmazása, amelyek a 18. században természetesnek számítottak: például mindenki, aki hangszeren játszik, tudjon komponálni is a saját hangszerére. De a retorika, a tánc, a költészet, az improvizáció is csupa olyan "tárgy", amelynek ismerete nélkül nem igazán érthetjük meg és nem adhatjuk elő a 18. század közepe előtt komponált zenét. Tulajdonképpen egyszerűen magánórák megszervezéséről van szó - arról, hogy a vezető tanár azt mondja: "Szerintem ahhoz, hogy jól játssz, hogy jól kiismerd magad a hangszered irodalmában, problémáiban és tudj alkalomadtán egy saját darabot is komponálni, 15 ellenpont-órára, 20 összhangzattan-órára és némi analízisre lenne szükséged. Itt egy lista, ezek közül a tanárok közül választhatsz. Jelentkezz a félidőben, vagy amikor kész vagy." Ehhez még épület sem kell.
- Voltaképp mi az alapvető oka a bevett intézményektől való elfordulásotoknak, a régi hagyományok újraélesztésének?
- Ez komplex kérdés. A zeneakadémia vagy konzervatórium jellegű intézményekkel kapcsolatos szkepszisem nemcsak az anyagiakkal vagy "kultúrpolitikai" kérdésekkel függ össze. Én a hágai Királyi Konzervatóriumba jártam (Pesten nem vettek fel az Akadémiára, itthon csak a "háromévest" végeztem el), amely híres intézmény, nagyon jónevű tanárokkal. Tehát a két-három legfontosabb régizenét oktató európai konzervatórium közül egyet belülről is megismerhettem. Azután pedig részt vettem a lipcsei zeneakadémia régizenei tanszékének felállításában, lényegében kezdettől, és most már nyolcadik éve ott tanítok. Lipcsében minden megvolt és megvan ahhoz, hogy nagyon jó legyen a tanszék. Valóban sok pénz, jó körülmények - a világon sehol sem jut egy főre annyi csembaló, mint a lipcsei régizene tanszéken, hogy csak egy példát mondjak. A körülmények jobbak, mint Hágában, kellemes a hely, az intézménynek nagy tradíciói vannak (még Mendelssohn alapította), az emberek kedvesek, toleránsak - mégsem működik igazán. Nincsenek igazi előírások, mégis mindenki ezekre a nemlétező előírásokra hivatkozik, mondván, hogy "igen-igen, csak hát ez a főiskola így meg így működik", "itt ilyen a rendszer" stb. Éppen Lipcsében egészen esszenciális módon szembesül az ember annak az abszurdumával, hogy a régizenét Európában a legtöbb helyen olyan intézményrendszer keretei között próbálják tanítani, amelyet a régizene halálával találtak ki. Hogy ez micsoda képtelenség, az egy jól működő és jól ellátott intézményben derül ki leginkább. Hágában ezzel ellentétben nincsenek ilyen erős 19. századi vagy egyéb tradíciók - viszont ott sem működik az egész, megint más okokból. De mindkét esetben az a végeredmény, hogy a konzervatóriumi mércék kötelességszerű és szervetlen alkalmazása nyomán nem a legjobb növendékek választódnak ki, sőt gyakran éppen azok buknak ki, akikről köztudott, hogy a legjobbak.
- Térjünk vissza még egy pillanatra ahhoz, hogy az őszi kurzuson a fuvolás hallgatók nagy része modern hangszeren játszott. Ez valóban nem okoz számodra problémát? Tényleg nem próbálod meg a növendékeidet"átcsábítani" a barokk fuvolához?
- Az a tapasztalatom, hogy ha valakit nagyon érdekel a dolog, és igazán sokat szeretne tudni, akkor előbb-utóbb döntési helyzetbe kerül, és valószínűleg kezébe veszi a régi hangszert - vagy éppen elmenekül a konfliktus elől. Én ezt az utóbbi években soha nem erőltetem, a növendékeim általában mégis már néhány találkozás után belekapaszkodnak a barokk hangszerbe. Számos értékes, jó zenész dolgozik az országban - olyan, aki nem játszik feltétlenül barokk hangszeren, és mégis van hozzászólnivalója a dolgokhoz. További megfontolandó szempont, hogy a régizenéhez a reneszánsz, a késő középkor meg sok egyéb is hozzátartozik, és itt a hangszer milyensége egyre veszít a jelentőségéből - minél inkább visszamegyünk az időben, annál kevesebbet tudunk a hangszerekről, miközben más dolgokkal kapcsolatban azért van mit tanulni, mutatni és kísérletezni.
- Vége tehát a historikus-antihistorikus szembenállásnak. Régóta szeretném, hogy végre létrejöjjön a párbeszéd, hogy végre olyan légkör alakuljon ki Magyarországon, amelyben a két ellentétes tábor képviselői oda mernek menni egymáshoz tanulni és információt szerezni. Jó lenne, ha a Régi Zene Szabadegyetem kapcsán valódi, értelmes dialógus alakulhatna ki, és nemcsak az egymással egyetértő zenészek belterjes köreiben. Kölcsönösen van mit tanulnunk egymástól. Korábbi merev elzárkózásom után, ahogy idősebb lettem, be kellett látnom, hogy pillanatnyilag a modern hangszeres képzés egyszerűen magasabb szinten áll, mint a historikus előadásmód oktatása. Ma egy nagy ambíciókkal és tehetséggel bíró fiatal "hagyományos" zenész valószínűleg sokkal magasabb szinten zenél, mint tehetséges régihangszeres megfelelője.
- És mit tanulhat a modern hangszeres zenész a historikustól?
- Teljesebb tudást, információanyagot a régi zenéről. S főképp azt az attitűdöt, hogy ezekkel az információkkal mit lehet kezdeni, hogyan lehet az ismeretükben önállóan dolgozni. Mert ezt viszont nem tudják, bármilyen magas képzésben részesüljenek is a zsenipalánták.



Léon Berben tanít
Felvégi Andrea felvételei