Muzsika 1999. január, 42. évfolyam, 1. szám, 3. oldal
Albert Mária:
Másfél szobából a világhálóra
A Magyar Zenei Információs Központ kettős évfordulója
 

A Zenei Információs Központok Nemzetközi Szervezete, az IAMIC 1998 szeptemberi, bécsi konferenciájának határozata szerint 2000 júniusában a Magyar Zenei Információs Központ lesz a házigazdája a testület évi rendes tanácskozásának. Az örvendetes hírről akkor szereztem tudomást, amikor Vida Eszterrel, a központ vezetőjével és Csébfalvi Évával, a Magyar Zenei Tanács főtitkárával vázlatosan áttekintettük az immár ötven éves intézmény történetét és jelenlegi helyzetét.
A Magyar Zenei Információs Központ elődjének számító könyvtár 1949 őszén jött létre. A gyűjtemény a Magyar Zenei Tanács elődjéhez, a Zeneművészek Szövetségéhez tartozott. Állományának gyarapításában jelentős érdemeket szerzett Major Ervin zenetörténész, aki hagyatékok megvásárlásával, kiállítások anyagával is bővítette a gyűjteményt. Az 1950-ben alapított Zeneműkiadó, majd az 1951-ben létrehozott Magyar Hanglemezgyártó Vállalat évtizedeken át köteles példányként küldte meg publikációit a könyvtárnak. 1960-ban a Zeneművészek Szövetsége csatlakozott az UNESCO Nemzetközi Zenei Tanácsához, így a könyvtár is bekerült különféle nemzetközi címjegyzékekbe. Negyedszázada, 1973-ban fogadta tagjai közé az intézményt Londonban az IAMIC. Tulajdonképpen ekkor jött létre a Magyar Zenei Információs Központ, a HMIC.
A nonprofit intézmény ma a Magyar Zenei Tanács keretei között működik mint kortárs zenei dokumentumokat gyűjtő könyvtár és zenei információs központ. Kettős feladatot lát el: egyik funkciója a magyar zenekultúra nemzetközi propagálása, a másik a hazai - elsősorban szakmai - érdeklődők információigényének kielégítése. A tevékenység alapja a könyvtár mintegy 26 ezer tételes gyűjteménye (könyvek, kották, hangzó anyagok stb.), amely a 20. századi zene, s elsősorban századunk magyar zenekultúrájának dokumentumaiból áll. A Vigadó épületében szűk másfél szobában, "másfél" emberrel működő könyvtárban lelhető föl az ország második legnagyobb, kortárs zeneszerzők munkáit őrző hangarchívuma. A külföldi dokumentumok java része kereskedelmi forgalomban nem található unikum, és a nemzetközi kapcsolatok révén érkezik ide.
Az országonként rendszerezett adatbank, a zeneszerzőkre és előadókra vonatkozó információk, valamint a zenei szervezetek nyilvántartása szinte naprakész. Gazdag az anyag a különféle nemzetközi versenyekről - ezt a zeneakadémisták rendszeresen forgatják. Az itthoni fesztiválok szervezőinek többször adtak hatékony segítséget, például kortárs műveket ajánlottak, és a kottaanyagot is beszerezték a Mini Fesztivál holland és ír estjéhez.
Büszkeségük a kórus kottabank, amely elsősorban a kortárs magyar zeneszerzők énekkari műveit tartalmazza, de a karnagyok a régebbi kiadású, kereskedelmi forgalomban már nem kapható művekhez is hozzájuthatnak. A kórusműveket az International Center for Choral Music megbízásából kifejlesztett Musica programmal viszik számítógépre, s a magyar zeneszerzők művei az internetre is fölkerülnek.
1998 szeptemberében létrehozták a HMIC saját honlapját, címe http://www.c3.hu/hmic. További három adatbázis kiépítését kezdték meg. Ezek részben már megtekinthetők a honlapon: zenei előadóművészekét valamint a magyarországi zenei intézményekét, s rövidesen látható lesz a magyar kortárs zeneszerzők interaktív adatbázisa is. A zenei előadóművészek és a zeneszerzők anyagát a Budapest Music Centerrel közös projektben viszik az internetre.
Az információs központ munkáját különféle alapítványok segítik, s önálló bevétel híján a könyvtár állománygyarapítása is szinte csak jótékonysági alapon lehetséges.
Hogy milyennek kellene lennie a HMIC-nek, azzal természetesen a háttérben álló Zenei Tanács és Vida Eszter is tisztában van. A központnak mindenképpen szüksége lenne külön meghatározott, rendszeres szubvencióra, hogy a legfontosabb szakkönyveket, kottákat, CD-ket, CD-ROM-okat megvehessék. Nem halogatható a szerény létszámbővítés, már csak azért sem, hogy a magyar nyelvű Polifónia mellett egy angol nyelvű hírlevelet is kiadhassanak a kortárs magyar zenéről. Ilyet minden komolyzenei információs központ megjelentet: ezekben mutatják be zeneszerzőiket, tudósítanak új művek születéséről, fontos bemutatókról (a kritikákról is), emellett fesztiválhirdetmények és versenykiírások is olvashatók bennük.
A HMIC honlapját folyamatosan bővíteni és aktualizálni kellene. A könyvtár polcai beteltek, a berendezés elavult. A 20. századi állományt keresőprogrammal ellátva számítógépre kellene vinniük. A kiadatlan művek őrzése szép hivatása lenne a könyvtárnak, ám erre most sem hely, sem kapacitás nincs. Ha a Vigadó igazgatósága a Zenei Tanács bérleti díjának emeléséről, s ezzel az elköltözésről dönt, a központi fekvés előnyét is elveszítik. A Magyar Zenei Információs Központhoz forduló külföldi és hazai érdeklődők száma nagy, az intézmény nemzetközi presztízse jelentős, ezt igazolja az a megtiszteltetés, hogy a 2000-es konferencia rendezését elnyerte. A Zenei Tanács és a HMIC máris változatos és tartalmas terveket sző, hogy 2000. június 16. és 21. között színvonalas szakmai és kísérőprogramokkal erősítse Magyarország és a saját jó hírét. Ez a cél minden elvi és anyagi támogatást megérdemel.


Vida Eszter


Csébfalvi Éva
Felvégi Andrea felvételei