1989 februárjában még fénymásolt, gépírásos lapokon volt először olvasható: Mini-Fesztivál 20. századi művekből.A második éve működő Magyar Zeneművészeti Társaság akkor kezdte betölteni hivatását a kortárs muzsika megismertetésében. Idén tehát már tizedik alkalommal gyülekeztünk a Vigadóban, hogy három napon át hazai és nemzetközi kitekintésben legyen részünk, értékálló művek általi múltidézéstől a mai termés felvonultatásán át ifjak felfedezéséig. Nem változik a Mini-Fesztivál. Annak ellenére, hogy a mecenatúra egyre nehezebben teremthető meg, nem adta föl a nemes helyszínt, nem költözött atelier keretek közé. Jottányit sem enged az előadói színvonalból: idén is makulátlan, sőt remekmívű produkciók szolgálták a szerzőket. A fesztivál szervezői tudják: ha Beethovent rosszul játsszák, az előadót szidja a közönség, de ha a kortárs kevésbé ismert művét, a szerzőre hull a publikum átka. Visszatérő nevek: Körmendi Klára, Prunyi Ilona, Baranyay László, Drabos Béla, Maria Terese Uribe, az Intermoduláció Kamaraegyüttes, a Magyar Rádió Fúvósötöse, a Weininger Richárd vezényelte Szegedi Weiner Kamarazenekar, Petró János és Tihanyi László mellett örömmel üdvözöltük a Somogyi Vonósnégyest - a korábban már sokszor szerepelt Somogyi Péter új együttesét -, Meláth Andreát és másokat, akikről a művek kapcsán emlékezünk majd meg. Változatlan maradt a struktúra: három esti és egy délutáni hangverseny, az első két estén fél koncertnyi panorámát kínálva egy-egy ország zeneszerzéséből. Idén először szólaltak meg szlovén és holland kompozíciók.
Valami mégis változott tavaly óta. A Magyar Zeneművészeti Társaság elveszítette alapító elnökét, Durkó Zsoltot. Nyolc éven át ült az első sorban, szikár szakmai szigorát jótékonyan vetítve a rendezvényre. Tavaly már távol tartotta a betegség, de éreztük: légvonalban alig egy kilométernyire tőlünk odagondol szeretett teremtményére. Idén már csak szférák ködén át tekinthettünk utána, ám szelleme áthatotta a Mini-Fesztivált. "A zene lelki mélységet ad, választ az élet alapkérdéseire - a zene egy korszak lenyomata és hiteles tanúja. Talán hitelesebb, mint a fénykép vagy az írott szó. Mert a múltat jelenti, a gyökereket, s ugyanakkor jövendöl. A zene a nemzethez tartozást jelenti és az összes emberhez tartozást. A zene mindenre képes" - idézte a műsorfüzet Durkó Zsolt vallomását.
A folyosón a hazai kollégák nem rejtették véka alá véleményüket a vendégek kompozícióiról, ami a hajdani viccet idézte emlékezetembe. A kisbíró kidobolja: - Seregeink 100 ellenséges katonát megöltek, 200-at megsebesítettek, 50 hadifoglyot ejtettek és 20 ágyút lőttek ki! A tömegből egyszer csak kiszól egy hang: - A mieink oldalán nem volt semmi veszteség? - Azt a másik kisbíró dobolja ki...
Nos, a mi kisbírónk a szlovén programból PRIMO RAMOVŠ Noktürnjét emelheti ki: szubtilis fuvolanégyes, amely kitűnően egyensúlyoz a hangszer hamiskásságával: lebegő hangzása erénnyé változtatja az instrumentum "hibáját". Berényi Bea, Kaczander Orsolya, Drabos Béla és Dratsay Ákos kiegyenltetten szólaltatta meg a művet. DANE ŠKERL oboa-zongora duója, az Anafora virtuóz játszanivalót adott Bartók Tamásnak és Baranyay Lászlónak. Miközben az 1921-es születésű Ramov és a két 1931-es (Škerl és IVO PETRIč) mellett a szlovén ifjakat és középnemzedéket kezdtem hiányolni, rá kellett döbbennem: ők hárman voltak a "fiatalok". A zenetörténeti időben való tájékozódásunkat nehezítette ugyanis a szlovén műsort záró szám. Mondhatnók, a múltba kalauzolt az a három tétel, amely a század első felében élt MARIJ KOGOJ zongoradarabjainak ALOJZ SREBOTNJAK által vonószenekarra hangszerelt változatából szólalt meg. Engem azonban a mű leginkább arra emlékeztetett, mikor a Zeneakadémián valamelyikünk sikerületlen darabot vitt órára, s a többiek így szóltak: "ezt át kellene írni vonósnégyesre, és nem kellene játszani."
A holland választék nemzedéki szenpontból színesebb volt, a hatás mégsem alakult kedvezőbben. A 61 éves PETER SCHAT Anathema című zongoraművében zord disszonanciák és korálfantáziaszerű neotonális szakaszok váltogatják egymást. Az utóbbiak idézetszerűen hatottak, jóllehet nem származnak egyetlen konkrét műből sem. Inkább azt sugallták: a szerző szeretné ilyen hangból megírni darabját, csak (még) nem meri. ROBERT ZUIDAM két női hangra írt duettje Calligramme címmel egy Apollinaire-verset zenésít meg: a költő Il pleut című kalligramját. Kérdés, hogy amit a képiség ad a költeményhez, meg lehet-e zenésíteni, különösen anélkül, hogy akusztikusan illusztratívvá válnék. A választ a 35 éves szerző kompozíciója aligha adja meg, Meláth és Uribe azonban igencsak elkápráztatott éneklésével. A 39 esztendős THEO VERBEY triójának (Contractie) egyedi hangszerelése (fuvola, basszusklarinét, zongora) vonta magára figyelmünket, míg az ötvenes KLAAS DE VRIES I. vonósnégyese költői pillanataival. A sok finom harmónia, pasztellszín, a zárótétel drámai unisonóinak többszöri halk megszakítása s a darabot kicsendítő kérdőjel maradandó élményt adott. A holland művek kiadója, a Donemus promóciós menedzserétől, Michael Nieuwenhuizentől úgy értesültem, de Vries művét a jelenleg Amszterdamban élő Kurtág György művészete inspirálta. A beszélgetés egyébként kissé megszédített. Kiderült ugyanis, hogy a Donemus jelentős anyagi támogatással működő, állami zeneműkiadó. Csak nem "csatlakoztak a Kelethez", miközben mi tévedhetetlen léptekkel Nyugatra tartunk?
A magyar zenét többségében szokás szerint a Zeneművészeti Társasághoz tartozó szerzők művei képviselték, de mint mindig, soraikon kívülről is vendégül láttak alkotókat. Az eltávozott iránti tiszteletadásként minden este elhangzott egy-egy DURKÓ-alkotás. A Psicogramma, a Fire Music és a Kolloidok két és fél-három és fél évtized távolából is időtállónak bizonyult, azonos mester kezének más és más tollvonását őrizve.
Ősbemutatóként hallottuk BALASSA SÁNDOR Két dalát József Attila verseire és OLSVAY ENDRE Zúzmarák című cimbalomdarabját. Balassa önmagával találkozik e dalokban: 1957-es első fogalmazásukat 1997-ben öntötte végső formába. "Utólagos zeneszerzői munkám néhány hely csiszoltabbá tételére szorítkozott, ezért nem használtam az átdolgozás kifejezést. Az idő múlásával nem árt, ha az ember ad magának néhány zeneszerzés-órát" - mondja a szerző. Balassa dalaiból az '50-es évek második felének magyar dalkultúrája árad, Szervánszky, Járdányi, Sugár Rezső szelleme. Egyszerűnek ható dallamvilág, amely azonban modulatív, a zongora önálló szólamot képvisel, nem alárendelt kíséret. Érdekes volna megnézni, miben igazította ki Balassa mester az ifjú Sándort: mi az, ami egykor készen állt, s amit az idő adott, a ma már idegennek, kitérőnek érzett stílusok adtak a dalok újjászületéséhez. Mindenképpen figyelemreméltó, hogy Balassa is, Kocsár is, sőt a náluk egy nemzedékkel ifjabb Király László is zenei bölcsőjében véli meglelni a talizmánt.
Amikor a Kritika folyóiratban pályakezdő komponisták arcképét rajzoló Intrada című sorozatom 1990. augusztusi indulásakor Olsvay Zúzmarák című cimbalomdarabjáról azt írtam, "a ritmikai változatosság színképző lehetőségeit kínálja", aligha sejthettem, hogy nyolc évet kell várnom bemutatójának recenzálására. Lám, egy repertoárgyarapításra vágyó cimbalomos társadalom ellenére is lehetséges, hogy egy szólómű ily soká íróasztalfiókban lapuljon! Persze a titokban maradáshoz Olsvay szerény, talán élhetetlennek is nevezhető magatartása is hozzájárult. A darab nem kevés munkát kíván előadójától, de Szakály Ágnesban emberére talált. Az erőfeszítés - mint a hosszú taps igazolta - megtérül, mivel Olsvay zúzmarái nem hideg-rideg téli tájat idéznek, ellenkezőleg: szerzőnktől nem is mindig megszokott meleg hangot árasztanak. Az érzelmek efféle kifejezésének útjáról várnék a továbbiakban akár olvadó jégcsapokat is Olsvaytól!
Magyarországi bemutatóként szólaltatta meg SZŐNYI ERZSÉBET művét, Az ártatlanság és tapasztalás dalait a belga Mertine de Craene és Gilbert de Greeve. Az énekesnő és zongorapartnere régóta tolmácsolja Szőnyi műveit. Lanza del Vasto verseire írt francia nyelvű dalait ők rendelték, már várják a következő, német nyelvű dalokat, most pedig a William Blake hét költeményét felvonultató angol ciklust tartják műsorukon. Megdöbbentő, hogy Blake hatására Szőnyi Erzsébet szinte "angol szerzővé" válik, zenéje angol szellemiségűvé és hangvételűvé. Erőteljes formálásúak, kontrapunktikus építkezésűek, dramatikusak, ugyanakkor mindig lírai fogantatásúak a dalok.
Két hangversenytermi bemutató tette teljessé az újdonságok sorát. STOLLÁR XÉNIA élő elektronikus kompozíciója, a Magic Round, amelynek szalaganyaga is a szólistaként közreműködő Rozmán Lajos klarinéthangjaiból épült, és PONGRÁCZ ZOLTÁN Három improvizációja. Stollár erénye, hogy az elektronikát nem használja a hagyományos formálás alóli kibúvásra, úttörés címén nem kér felmentést a diszciplína alól. Annál nagyobb öröm, hogy Bourges-ban, az elektronikus zene egyik fellegvárában az 1992-es zeneszerzőversenyen díjazták a kompozíciót. Pongrácz sokáig várt e hazai koncerttermi premierre: a grafikus lejegyzésű alkotás 1973-ban keletkezett a Schott zeneműkiadó felkérésére. Az előadót rendkívüli feladat elé állító mű Balaskó Mária odaadó zongorázásával, a Héja Domonkos vezényelte Budapesti Ütőegyüttes és Horváth István hangmérnök közreműködésével az avantgárd megkésett, de impozáns hírjozójává vált.
Az idei Mini-Fesztivál magyar műsora többségében annak a szándéknak tett eleget, hogy már ismert műveket ismét a hallgatóság elé vigyen, a bemutató magnéziumlobbanása után évekkel újra megcsillantsa azokat. Így kerültek a programba a Musica Nostra Énekkar előadásában SUGÁR MIKLÓS, NÓGRÁDI PÉTER és FARKAS FERENC művei. Fel kell figyelnünk arra a művészi és nevelő munkára, amelyet az ELTE tanárképző karán Mindszenty Zsuzsánna folytat. Kórustagjai - oktatási intézményekről lévén szó - fluktuálnak, ő mégis állandó minőséget hoz létre. Sugár Liedjének "anti-lied" karaktere, azaz Weöres Sándor versét nagy hangközugrásokkal, elemelten megzendítő komponálásmód éppúgy megoldható feladat volt a főiskolás lányok számára, mint a szerző Cantate Domino című művének vonzó dinamizmusa, eleven zenei folyamata. Nógrádi két művében viszonylag kipihenhették magukat: e magyar népi liturgikus szövegek és dallamok finom felrakásban szinte átvezettek a hagyományos liturgiához, Farkas Missa secundájához, amelyet a mester 1964-ben, 25. házassági évfordulója alkalmából komponált.
BOZAY ATTILA - jóllehet más zenét ír, mint pályája elején - nem érzi oly távolinak, kényszerű kitérőnek akkor hangját, mint Balassa. 1962-es Fúvóötöse idézte a múltat, Durkó 1964-es zongoradarabjának tőszomszédságában afféle régi hangképet villantva föl, mint ifjúkori fotót. KOCSÁR MIKLÓS a közelmúlt terméséből tárta elénk Concerto da cameráját, amely Szecsődi Ferenc és a Weiner Kamarazenekar tolmácsolásában aratott sikert. Kocsár - az énekhang és a fúvós hangszerek virtuózan könnyed kezelője - saját bevallása szerint komponálás közben megküzd a vonósokkal. Ezt azonban nem halljuk a művön, sem a szólista, sem a zenekar szólamain.
A zárókoncerten szívesen hallgattuk PAPP JÁNOS fuvolaszólóját, az 1996-os Intarziákat. A szerővel jobbára csak az Alkotó Muzsikusok Társasága és a Magyar Zeneművészeti Társaság hangversenyein találkozhatunk. PETROVICS EMIL Szabó Lőrinc verseit zenésítette meg Panasz és vigasz című háromtételes ciklusában. A költő új ihlető Petrivics oeuvre-jében. A zeneszerző most érkezett el arra a pontra, amelyen metszi a költő pályáját, most rímel egymásra sorsuk, gondolkodásuk. Önéletrajzinak is felfoghatjuk a Fegyvertelen című verset. Az Ima a gyermekekért lassú középtételében az eszköztelen énekszólam mögül a zongora közvetíti a zeneköltő mondanivalóját, a Napfény és vihar pedig scherzo-tétellel zárja a kantátát. Igen, kantátát, voltaképpen ez a nyolcadik Petrovics alkotás e műfajban - talán egyszer meghangszereli, s akkor annak is nevezi el. A ciklust hatásosan énekelte Fekete Attila. Megszólalt FEKETE-GYŐR ISTVÁN Fúvósötöse. Talányos komponista Fekete-Győr. Sokat tud a szakmáról, át is adta-adja növendékek garmadának. Egy ideig nem komponált. Nem szívesen mondja, miért. Egyelőre hallgassuk hangjait, végtére az a zeneszerző üzenete. De kíváncsi volnék egyszer szavaira is. Csupán szubjektív okok apasztották el forrását? Vagy nem is apadt el, csak nem látjuk? SZŐLLŐSY ANDRÁS, korunk egyik legjelentősebb magyar zeneszerzője a tíz év során most harmadszor kapott helyet a Mini-Fesztivál programjában. 1993-as Elégiája - mint sok más műve - mindannyiszor reveláció.
A vasárnap délután többnyire a periferikusabb műfajoké. Idén az elektronika a fúvószenekarral osztozott. Stollár Xénia darabján kívül itt hallhattunk újra BÁNKÖVI GYULA Hidrofóniáját. A szerző vízparti gyerek volt, így az 1989-es, vízzel kapcsolatos pályázati kiírás inspirálóan hatott rá. Bánkövi megtalálja a korszerű "víz-hangot". A korszerűség nem egyszerűen az elektronikus eszköztárral azonos: a kompozíció attól válik érdekessé és értékessé, hogy szinte a hagyományos fejlesztés eszközével él, kulminációs folyamatokat teremt, csúcspontot hoz létre, levezet onnan. S mégis: konkrét hangjai egy-egy pillanatra naturalisztikussá teszik a zenét, majd mintegy hologramszerű absztrakcióvá alakulnak.
Ugyane hangversenyen szólalt meg két mű az utóbbi évek magyar fúvoszenekari terméséből. Csajkovszkij mester utolsó üzenete címmel. LENDVAY KAMILLÓ hódol a nagy romantikus komponista előtt. Motivikus utalásait azonban elrejti, nem plakátszerűen magasztal, hanem mesterhez illően. DUBROVAY LÁSZLÓ nemrég elkészült balettjének különböző szvitjei közül a Faust halála hangzott el, hirdetve Dubrovay egyedi hangszínfantáziáját, amely itt nagyszabású szimfonizmusba épül. A koncert-fúvószenekar hatalmas lehetőség a zeneszerzők számára: Amerikában s ma már Nyugat-Európában is tízezrével működnek ilyenek, hiszen fúvósként a vonósnál hamarabb el lehet jutni a sikeres amatőr muzsikus szintjére. A Pécsi Vasutas Koncert-Fúvószenekar ugyan amatőr együttes, színvonala azonban - kiváló karmesterének, Neumayer Károlynak köszönhetően - a legmagasabb hivatásos igényeket is kielégíti. Őket hallgatva elgondolkodtam: nem kellene-e hivatásos együttesek fogalmát revideálni, s kiterjeszteni az amatörizmusból művészileg felsőbb osztályba lépettekre is, hiszen akik össze-vissza foltozott hangszereken bemutatták, hogy mesterek, megérdemelnének egy-két foltozatlan instrumentumot is... A pianókban elgyönyörködtem a zenekar hangzásán, a fortéknál azonban elgondolkodtam: ha ennyivel harsányabbak egy szimfonikus zenekar tuttijánál, hangzási értelemben beférnek-e egy hagyományos koncertterembe?

Farkas Ferenc

Sugár Miklós