Muzsika 1998. január, 41. évfolyam, 1. szám, 24. oldal
Csengery Kristóf:
"... Dein Johannes"
Brahms-portré levélrészletekből (3)
 

51. Joseph Viktor Widmann-nak [Bécs,] 1877. november [22.]
Mélyen tisztelt Uram!
[...]
Mannheimben éppen a Berner-féle Gozzi-fordítást dícsértem Önnek, meg az ide vonatkozó tanulmányt A szarvaskirályról és A hollóról (Grimmnél ez a hűséges János meséje). Ám elégszer megesküdtem már, hogy többé semmiféle operaszövegről nem gondolkodom - elégszer ahhoz, hogy könnyen elcsábuljak! A nehézkességem azonban csak fokozódott. Egyszóval tényleg okosabb volna, ha nem számítana rám.
Szép lenne azonban, ha Önt egyelőre csupán maga a tárgy foglalkoztatná, és azt általánosságban átgondolná. Harmadikként Calderón darabját, A nyílt titkot szeretném említeni, amit persze Önnek színpadon kell látnia, hogy megérezhesse, miként képes e darab a nézőt már az első jelenetben a valóság fölé emelni.
A szarvaskirálynak az a példánya, mely nálam, van, a 472. oldalon megszakad, ám valószínűleg csak igen kevés hiányzik belőle. Amit kényesnek érzek, az elsősorban a szarvassá változás (?) és a zárójelenet. Egyébként nekem minden megfelel. Kiváltképp a túláradó vidámság, amely mellett persze sohasem szűnik meg a legmegindítóbb komolyság.
Ám mindkét darab (a Szarvas és a Titok) esetében egyaránt elsősorban párbeszédre vagy a legegyszerűbb secco recitativóra kell gondolnom. Vagy méginkább: számomra egyelőre közömbösnek tűnik, miképp halad előre a cselekmény (leszámítva a szenvedélyes fokozásokat).
Joseph Viktor Widmann (1842-1911): svájci író. Carlo Gozzi (1720-1808): olasz komédiaszerző és meseíró. Jakob (1785-1863) és Wilhelm Grimm (1786-1859): német irodalomtörténész, nyelvész és író testvérpár. Pedro Calderón de la Barca (1600-1681): spanyol drámaíró.

52. Antonín Dvořáknak [1878. március] Mélyen tisztelt Uram, rendkívüli mértékben sajnálom, hogy itt-tartózkodása alkalmával éppen távol voltam. Annál is inkább, mivel nagyfokú írásundorom miatt nem remélhetem, hogy levélben nyerek kárpótlást. Így ma is csupán annyit mondok, hogy az Ön dolgai körüli foglalatoskodás a legnagyobb örömöt szerezte nekem, de azt is, hogy sokért nem adnám, ha egyet-mást megvitathatnék Önnel. Ön egy kissé felületesen ír. Ha viszont pótolja a számos hiányzó keresztet, bét és feloldójelet, úgy tán magukat a hangjegyeket, a szólamvezetést stb.-t is élesebb megvilágításban látja majd. Nagyon kérem, bocsásson meg: olyan emberrel szemben, mint Ön, efféle dolgokban arrogancia ilyen óhajokat kinyilvánítani. Úgy veszem hát e műveket, ahogy vannak, igen hálásan, és a kvartett ajánlását megtiszteltetésként fogadom. Dvořák a d-moll vonósnégyest (op. 34) ajánlotta Brahmsnak.

53. A Breitkopf & Härtel kiadónak [Bécs,] 1878. március [31.]
Nagyrabecsült Uraim,
[...]
Mellékelem mind a h-moll, mind pedig a b-moll szonáta kéziratát, és - a kényelem kedvéért - a Barcarolláét is. Legyenek oly kedvesek, és küldjék el ezeket, egyebekkel együtt, Schumann-nénak.
Nem élvezet Chopint közreadni. Először is Önöknél túl jól dolgoznak. Amit egyáltalán a kézirat elárul, azt az Önök újabb kiadásai a legjobban hasznosítják. Végezetül azonban - rossz esetben - a kézirat végképp cserben hagy. Így aztán a szegény szerkesztőnek semmi sem marad!
A metszésre előkészített példányon kívül küldök még egyet, közreadói megjegyzésekkel. Úgy gondolom, ez nem lehet felesleges, és érdemes volna megőrizniük. Pontosan megjelöltem benne, mit tartalmaz a kézirat és mit a francia kiadás; ezek segítségével remélhetőleg az összes kérdés megválaszolható, s így ez a munka egyszer s mindenkorra elvégeztetett. Akkor hát a c-moll szonátát a hátrahagyott művek csoportjába sorolják? De talán mégsem.
Chopin c-moll szonátáját (op. 4.) 1828-ban keletkezett, de csak 1851-ben jelent meg először nyomtatásban.

54. Elisabet von Herzogenbergnek [Ischl, 1880. július 14.]
Kedves, tisztelt Barátnőm!
[...]
Valóban szép itt, az embernek nincsenek társadalmi kötelezettségei, és lényegesen olcsóbban él, mint egyebütt. Hogy a fél Bécs idejár, az engem egyelőre nem zavar - nekem alkalmasint az egész Bécs ellen sincs semmi kifogásom. Ami azt illeti, a fél Berlin vagy a fél Lipcse elől alighanem elmenekülnék. A fél Bécs azonban egészen kedves, és nincs ellenemre.
[...]
Motettákat és általában kóruszenét nagyon szívesen írnék (mást többé egyáltalán nem), de kérem, próbáljon számomra szövegeket keríteni. Ahhoz, hogy az ember effélét magának fabrikáljon, fiatalon kell hozzászokni, később túlságosan elkényeztetnek a jó olvasmányok. A Biblia nekem nem elég pogány, most megvettem a Koránt, de abban sem találok semmit.
Elisabet von Herzogenberg (1847-1892): osztrák zongoraművésznő.

55. Theodor Billrothnak [Ischl, 1880. augusztus 28.]
Kedves Barátom!
[...]
Az "Akadémiai" egy második nyitány megírására csábított, melyet csupán "Drámainak" készülök nevezni - ami viszont megint csak nem tetszik. Korábban csupán a saját zeném nem tetszett, most már a címek sem - ez végül is hiúság?
Az utalás a Tragikus nyitányra (op. 81) vonatkozik.

56. Clara Schumann-nak Róma, 1881. április
Kedves Clara,
[...]
Milyen gyakran gondolok Rád, kívánva szemednek és szívednek mindazt a gyönyörűséget, amit szem és szív itt átélhet! Ha csupán egyetlen óráig állnál a siedani dóm homlokzata előtt, boldog lennél és úgy vélnéd, ez elég a teljes utazásra. És akkor belépsz, bent azonban az egész templomban - a padlózatot is beleértve - nem akad tenyérnyi hely, melyet ne találnál hasonlóképpen elragadónak. Azután reggel Orvietóban be kellene látnod, hogy az a dóm alkalmasint még szebb. És itt, Róma szépségeiben megmerítkezni - ez olyan élvezet, mely szavakkal leírhatatlan.
[...]
Idáig Billroth és Nottebohm társaságában utaztam. Hétfőn valószínűleg Szicília felé indulok tovább. Útban hazafelé ismét megállok itt - meg még ki tudja, hol.
[...]
Most azonban gyorsan a legmelegebb köszönetem a kedves tervért, hogy koffert szándékozol vásárolni nekem. Tulajdonképpen van belőle nekem elég; oly kevéssé vagyok kényes és kifinomult, hogy az efféle hétköznapi használati tárgy nálam pazarlásnak számítana. Vedd hozzá, milyen körülményes dolog volna a beszerzése. De ha nem hagysz fel a vásárlás gondolatával, úgy arra kérlek, a koffer ne legyen nagyobb, mint a szokásos bőröndöm, a kottalapoknak bele kell férniük, és a fő szempont, ami nálam egy koffer esetében számít: hogy a felére össze lehessen csukni. Az enyém most éppen félig van pakolva, és így a kupéban is mindig magamnál tarthatom! (Teli és nehéz pedig csupán a vaskos útikönyvektől lesz.) Olaszországi útra csakis Bädeckert vásárolj! Az én ízlésem és szükségletem szerint tehát a bőrönd méretét két hangjegyfüzetben adhatom meg. Ám, ahogy mondani szokás: esetemben a dolog nem éri meg a fáradtságot.

57. Clara Schumann-nak Bécs, 1881. május
Kedves Clara
[...]
... Az embernek Itáliában nem szabad megkérdeznie, mi az amit nem látott: nagyon is könnyen lát nagyon is sokat.
És isteni szerencse, hogy legalább a zene nem olyan elragadó arrafelé! Sőt ellenkezőleg: borzalmas!
[...]
Néhány nap Velencében - ez a legfenségesebb kezdet, és Számodra a legkényelmesebb és legvonzóbb élvezet. Elég, ha a Szent Márk téren csavarogsz és üldögélsz, vagy ha beülsz egy gondolába. Sem itt, sem más olasz városokban ne mulaszd el felkeresni a gyümölcs-, a zöldség- és a halpiacot - ezek kedvéért jó szívvel feláldozhatsz egy képtárat vagy egy templomot.
És soha nem túl sokat megnézni: csupán egy termet egy galériából, vagy a baptisztérium kapuját - ez volna a Számodra egészséges porció! És délután kikocsizni! Csak nem végigloholni az összes képtáron és templomon! Ha sikerül csinos lakásra szert tenned, onnan érdemes volna egy alkalommal Sienába [...], máskor Perugiába és Assisiba kirándulni. Egyébként pedig Rómából más úton gyere vissza, mint amelyiken odautaztál. De még egyszer: ne többet, s azt is lassan és kényelmesen!

58. Theodor Billrothnak 1881
Kedves Barátom!
Itt küldök néhány apró zongoradarabot - kérlek, ne mutasd ezeket senki másnak, s amilyen hamar lehet, juttasd vissza hozzám a küldeményt: Preßbaum (nyugati pályaudvar). Ha felkeltik érdeklődésedet, és a nagyon is felületesen és rosszul odavetett vonásokból egyáltalán valamiféle képet tudsz alkotni Magad számára a dologról, úgy kérlek, szólj egy szót. Ellenkező esetben türelemmel kell lenned, míg e tételeknek szebb írással ismét lehetőségük nyílik tiszteletüket tenni.
Brahms kedvelt szokása: műveiről az eredeti tulajdonságokkal gyökeresen ellenkező jellemzést adni. A levélrészletben említett "néhány apró zongoradarab": a B-dúr zongoraverseny (op. 83.). Az irónia, máshol öngúny nemcsak a művek terjedelmével, gyakran jellegükkel is kapcsolatos: Brahms egy kései levélben (Eusebius Mandyczewskinek, 1896) a bibliai Négy komoly éneket (op. 121) "Gottlose Schnadahüpferl"-nek ("istentelen rigmus") nevezi.

59. Elisabet von Herzogenbergnek [Bécs, 1881. november 11.]
Tisztelt Barátnőm!
Csupán mivel ittléte alkalmával említette, hogy szívesen látogatna egy-két koncertet Meiningenben, közlöm, hogy az alulírott legodaadóbb mester műveiből összeállított hangverseny november 27-én (délben!) hallható.
26-án este 7-kor nyilvános próba, másnap pedig privátim hallgathatja meg a Haydn-variációkat és egyebeket. A csömörig agyoneheti magát alulírott műveivel - Lipcsében nemigen hallja ezeket ilyen jó előadásban!
[...]
Valóban megéri a fáradtságot - már tudniillik az, hogy néhány napot rááldozzon és némelyik próbán részt vegyen. A zenészek tényleg kiválóan játszanak - ilyen próbákról, ilyen gyakorlásról a lipcseieknek fogalmuk sincs.
Brahms 1881-ben került kapcsolatba a meiningeni hercegi zenekarral, melyet Hans von Bülow vezényelt. Az együttes szimfonikus kompozíciók (B-dúr zongoraverseny, op. 83; 4. szimfónia, op. 98) műhelyévé vált, kiváló tagjai (köztük a klarinétos Richard Mühlfeld) a brahmsi kamarazenét is inspirálták (Klarinéttrió op. 114; Klarinétötös op. 115; klarinét - zongoraszonáták op. 120).

60. Fritz Simrocknak [Ischl, 1882. június 25.]
K. S.,
[...]
Szívesen megszerezném magamnak Bizet Carmenjének partitúráját (nem zongorakivonatát). Jóban van a párizsi Chouden céggel? Írna nekik, vagy értesítene engem, mennyibe kerül a kotta? Nem színház számára kell, hanem éppenséggel a magam különös gyönyörűsége kedvéért - jobban szeretem ugyanis ezt a művet, mint az Ön bármely kiadványát, amivel nem mondtam sem sokat, sem eleget.
[...]
Nem adhatná ki egyszer Bizet dalait (Vingt Melodies) német nyelven?! Az Ön sok dal-vacakja mellett igazán elmenne.

61. Fritz Simrocknak [Bécs, 1885. február 19.]
K. S.,
Irigylem Önt, hogy ismerheti Max Klingert, akit munkái és ötletei alapján nagyon érdekes embernek és művésznek vélek. Most azonban mindenekelőtt, kérem, használja ezt az ismeretséget arra, hogy engem egy kissé kiokosítson: Klingernek milyen rézkarcai jelentek meg és szerezhetők be? Errefelé ritkán látni bármit is tőle, s nem tudni, hol s miként vásárolhatók meg e dolgok. Vele kapcsolatos terve előttem, sajnos, nem világos. Szép volna, ha tudnék olyan címeket adni, mint Kreisleriana, Humoreszk, Fantáziadarabok, novellettek, Karnevál. Azt azonban kétlem, hogy egy egyszerű Szonáta felirat ösztönzőleg hatna rá, s hogy számunkra az újítás kellemes lehetne. Ha szerelmese volnék a saját munkáimnak, már korábban is eszembe jut az ötlet, hogy kórusdolgaimhoz címet vagy lapot vagy címlapot [sic!] csináltassak. A sors dala, A párkák éneke, és igen: a kis kórusok hárfával és kürtökkel - ezek számára és számunkra is alkalmasak lehetnek a dologhoz.
Max Klinger (1857-1920): német grafikus, festő, szobrász, a szimbolizmus és a korai szecesszió mestere. Életművének a zeneszerzőhöz kapcsolódó része a Brahms-fantázia. "Kis kórusok hárfával és kürttel": Négy dal női karra, két kürt és hárfa kíséretével (op. 17).

62. Theodor Billrothnak Bécs, 1885. április 1.
Kedves Barátom!
Szörnyen sajnálom, hogy tegnap este nem hallottad a misét.
A nagyságnak és magasztosságnak ilyen élményében még soha nem lehetett részed. Emberi műről nem tételeznék fel, hogy képes így felemelni és megrendíteni.
Ezúttal az előadás is minden tekintetben nagy örömöt szerzett.
Voltak aggályaim - a közönség azonban kezdettől gyönyörűen lépre ment, vagyis besétált a híres "Hohe Messe" cím csapdájába. Nyolc nappal az előadás előtt az összes jegy elkelt; mindenki a zongorakivonatot bújta; egy szó mint száz: megvolt a kellő lelkesedés. És aztán felmorajlott és áradni kezdett a zene, és az emberek elmerültek benne, és nem teltek el vele, és nem fáradtak el tőle, hogy újra és újra alámerüljenek. Az áriák csupán pihenésként, nagyon is szükséges, kis adag hűsítőként hatottak. Az a szamár R. volt az egyetlen, aki túlzásba vitte a dolgot, ő volt az egyedüli piszokfolt az egészen. Mert mindaz, amit ezen kívül szóvá kéne tennem, olyan apróság, melyet szívesen magamban tartok, ha valaki a teljes művet oly jól ábrázolja és oly lelkesen segíti a megvalósuláshoz, mint Richter.
A részlet Johann Sebastian Bach h-moll miséjének (BWV 232) bécsi előadásáról számol be. Az utolsó mondatban említett személy Hans Richter (1843-1916): magyar származású osztrák karmester.

63. Heinrich és Elisabet von Herzogenbergnek [Bécs, 1885. május 6.]
Kedves Barátaim,
[...]
...természetesen több Scarlattit küldenék, ha több olyan szép volna a birtokomban, mint a mellékelt. A gyűjteményemben több mint 300 szonátát őrzök szép, régi másolatokban, ebből 172 kiadatlan. Czerny használta ezeket, és éppoly pompásan válogatott belőlük, mint amilyen remekül végezte a közreadói munkát. Az ő kiadása (200 szonáta) alighanem csupán véletlenül zárult le, máskülönben aligha siklott volna át például éppen ezen a darabon. Próbálják megszerezni ezt a Czerny-kiadást (meg kell rendelni egy jó antikváriustól, a kiadó a bécsi Haslinger). Ma már ritkaságnak számít, magam is sokat kellett várjak, míg végül sikerült megvásárolnom egy hiánytalan példányt.
Heinrich von Herzogenberg (1843-1900): osztrák zeneszerző. Elisabet von Herzogenberg férje. Karl Czerny (1791-1857): osztrák zeneszerző, zongoraművész és pedagógus.

64. Elisabet von Herzogenbergnek [Mürzzuschlag, 1885 augusztus 29.]
Kedves, tisztelt Barátnőm,
[...]
Szabad volna elküldenem Önnek egy darabom darabját? Szakítana időt arra, hogy átnézze és szóljon egy szót róla? Általában a darabjaim - sajnos - kellemesebbek, mint én magam, és kevesebb rajtuk a javítanivaló. Ezen a tájon azonban savanyú és ehetetlen a cseresznye - ha tehát a küldeményem nem ízlik Önnek, ne zavartassa magát. Egyáltalán nem vágyom arra, hogy rossz 4.-et írjak.
"Egy darabom darabját": Brahms a Mürzzuschlagban komponált 4. szimfónia nyitótételét küldte el a címzetnek.

65. Joseph Viktor Widmann-nak [Thun, 1886. július 17.]
Kedves Barátom,
[...]
Indulata, mellyel a férfikar és a nyers rézfúvós zene ellen fordul, és szándéka, hogy ezen indulatának kifejezést adjon, ama mértékletességi egyletekre emlékeztet, melyek olykor támogatásért fordulnak hozzám.
Nem támogatom ezeket - a néptől oly könnyű elvenni a maga (sajnos gyakran szükséges) pálinkáját. Ami engem illet, inkább hevesen amellett érvelnék, hogy az efféle egyleteknek céljuk legyen és módjukban álljon pótlékot találni a pálinka helyett, leszállítva a bor, a sör és a kávé árát!
A közember számára mind a férfikar, mind pedig a rézfúvós hangszer kényelmes elfoglaltság; a többit nagyobb körültekintéssel és korábban kell megtanulni és megszokni. Az úgynevezett magasabb néposztályokban sajnos csupán a zongora iránt mutatkozik műkedvelői hajlam, a többi hangszerrel kapcsolatos érdeklődés jószerével teljesen eltűnt.
Különös volna azt kívánni és arra törekedni, hogy gyermekeinket a szülők más hangszerekre taníttassák: hegedűre, csellóra, fuvolára, klarinétra, kürtre stb. (Ez persze azonnal fokozná az általános érdeklődést minden egyéb iránt is.)
A népiskolákban azonban sokkal több történhetne - és jobban - az ének érdekében, a fiúknak pedig hamar kezükbe kellene adni a hegedűt. Ilyesmit osztrák falvakban gyakran láttam - nem butaság a miseéneklés sem a katolikus templomokban! Lapról énekelni, valamennyi kulcsban olvasni, fúgákkal tegező viszonyban állni!

66. Heinrich von Herzogenbergnek [Bécs, 1886. október]
Kedves Barátom!
[...]
A tényállás egyszerű és Ön által jól ismert. Schumannt az első próba elijesztette, később pedig Düsseldorfban, hozzászokván egy rossz és rossz beosztású zenekarhoz, a szimfóniát újrahangszerelte.
Az első változat partitúrájának látványa azonnal megragadott. Öröm tapasztalni, hogy a vidáman és könnyedén megtalált gondolatok éppoly könnyed és természetes kifejezést nyernek. Olyan ez (minden további összehasonlítást mellőzve), mint Mozart g-moll szimfóniájában, mely szintén megvan nekem: minden tökéletesen magától értetődő, mintha egyáltalán nem is alakulhatna másképp - sehol egy kirívó szín, a felrakás soha nem önkényes stb. Ezzel ellentétben Ön mindig úgy érezhette, hogy a második változat élvezete korántsem oly egyszerű; ott szem és fül folyvást ellentmondásba keveredik egymással.
A részlet a Schumann 4. szimfóniájának két változata közti különbségekre vonatkozik. Brahms a zeneszerző által 1841-ben befejezett első verziót tartotta jobbnak, szemben az 1851-ben készült másodikkal. Kitartóan képviselte álláspontját, e kérdésben szembekerült Clara Schumann-nal: az első változat kiadásán az özvegyet csendben megkerülve munkálkodott, ami kettejük kapcsolatának egyik utolsó, majdnem szakításig vezető, Brahms által csak nagy nehezen elsimított konfliktusát idézte elő. A történet aktualitása: Nikolaus Harnoncourt a Schumann-szimfóniák gyűjteményes felvételén (Teldec, 1997), az Európai Kamarazenekar élén éppen Brahms érvelésére hivatkozva részesíti előnyben az átdolgozott első változatot, mellőzve az alkotó által szentesített másodikat.

67. Clara Schumann-nak [Thun, 1887. május]
Kedves Clara,
[...]
Simrock kiadott egy katalógust a dolgaimról. Ha elküldöm is Neked, aligha kell hozzátennem, hogy az ügyet nem én kezdeményeztem; ellentmondtam, amíg lehetett, megtiltani azonban nem tudtam. Majd' elfelejtettem: sokkal fontosabb, hogy én visszakapjam a magam leveleit, mint az, hogy Te a tieidet. Azokhoz mindig hozzájuthatsz, meg a gyerekeid is - amit azonban nem hiszem, hogy akarnának. Az én leveleim esetében, ha eltávozom az élők sorából, többé nem lesz cím, ahová bármit is visszaküldhetnél. Így hát szépen kérlek, küldd el őket, s ha hozzáteszem, tedd meg hamar, jól tudhatod, hogy ezt nem azért mondom, mert a könyvkötőhöz akarok rohanni velük.
Brahms és Clara Schumann 1886-ban megegyeztek: kicserélik leveleiket. A küldeményváltás némi habozás után 1887-ben megtörtént - a visszakapott anyag egy részét mind Clara, mind Brahms megsemmisítette. Brahms engedélyével Clara a Brahms-leveleknek egy számára különleges értéket képviselő részét megőrizte.

68. Clara Schumann-nak [Hofstetten, 1887. augusztus]
Kedves Clara,
[...]
Ami a leveleink dolgát illeti, az bizony sajátosan alakul! Magamban csendben mindig is gondoltam a cserére, de nem rukkoltam elő az ötlettel. Aztán elküldtem a Te leveleidet, ám nem volt bátorságom, hogy előzőleg beléjük olvassak - úgy éreztem, akkor képtelen leszek megválni tőlük. Te vagy a ludas: Te kezdted a dolgot, de semmit sem küldesz, csak olvasol!

69. Joseph Viktor Widmann-nak [Bécs, 1888. február 29.]
Kedves Barátom!
[...]
Hírei Spittelerről nagyon érdekeltek, s remélem, hogy nyáron elolvashatom majd a darabot. A Hebbellel és Lipinerrel való összehasonlítás számomra nem kínálkozik, a Nietschével való összevetés azonban annál inkább. Utóbbi egyébként nem csupán Himnuszait küldte el nekem, hanem legújabb könyvét is!
Carl Spitteler (1845-1924): svájci író és költő. Friedrich Hebbel (1813-1863): német költő, drámaíró. Siegfried Lipiner (1856-1911): osztrák író és drámaíró. Friedrich Nietsche (1844-1900): német filozófus, író, esszéista, lírikus és zeneszerző. A két mű, melyet Nietsche Brahmsnak elküldött: Hymnus an das Leben (Himnusz az élethez) kórusra és zenekara; Zur Genealogie der Moral (Az erkölcs genealógiája - 1887).

70. Joseph Joachimnak [Bécs, 1888. március 5.]
Tisztelt Joachim,
[...]
Számomra az F-A-E jelkép maradt, és úgy érzem, hogy - mindennek ellenére - átadhatom.
F-A-E (Frei aber einsam=szabadon, de magányosan): Brahms és Joachim fiatalkori jeligéje, mely zenei motívumként, az F-A-F (Frei aber froh = szabadon, de vidáman) változattal együtt számos Brahms kompozícióban felbukkan.

71. Clara Schumann-nak Bécs, 1889. június vége
Kedves Clara,
[...]
Hogy Hamburgban díszpolgárt csináltak belőlem, nyilván tudod. Minden kísérő körülmény oly szép és örömteli volt, mint a dolog maga. Ilyen esetekben először mindig apámra gondolok; arra, hogy bárcsak megérhette volna. Szerencsére enélkül is úgy ment el, hogy nem volt elégedetlen velem.
A részlet félreérthető: a levél írásakor a zeneszerző egyelőre csupán készült a hamburgi útra: a díszpolgárrá avatás 1889. szeptember 14-én történt. Ez alkalomra komponálta Brahms (bibliai szövegekre) a Fest- ung Gedenksprüche (Ünnepi és emlékbeszédek) című, háromtételes kórusművet (op. 109).

72. Clara Schumann-nak Ischl, 1891. július
Kedves Clara,
[...]
...Heldburg bárónő nyilván beszámolt Neked egy trióról zongorára, hegedűre és klarinétra, meg egy vonósnégyesre és klarinétra komponált kvintettről. E két darabot kizárólag Meiningenben hallgatom örömmel. El sem képzelhetsz olyan klarinétost, mint amilyen az ottani Mühlfeld. Egyáltalán: a legjobb fúvós, akit ismerek. Mindenesetre ez a művészet - különféle okokból - nagyon visszafejlődött. Bécsben és egyebütt a zenekari zenészek megfelelők sőt igen jók, de szólistaként nem szereznek igazi örömöt.
Helene von Heldburg bárónő (1839-1923): a meiningeni herceg polgári származású felesége (volt színésznő). György herceg az ő kedvében járva fejlesztette ki Meiningenben az akkori Németország egyik kiemelkedő sikerű (Európa-szerte vendégszereplő) színházi és zenei műhelyét. Richard Mühlfeld (1856-1907): német klarinétművész.

73. Fritz Simrocknak Bécs, 1892. november 21.
K. Fr.,
[...]
És Bruchnak lehet-e már gratulálni a doktorátushoz? A kalapot azonban kifordították! (Köztünk maradjon: ezúttal is engem kértek fel, engem és Verdit: utóbbi magas életkora miatt nem vállalta az utazást - engem az alacsony honorárium tartott vissza.)
Max Bruch (1838-1920): német zeneszerző. 1892-ben a cambridge-i egyetem másodszor ajánlotta fel Brahmsnak a díszdoktori címet: az első kísérlet 1876-ban történt. Feltételül szabták, hogy a zeneszerzőnek személyesen kell részt vennie az ünnepségeken. Brahms mindkétszer nemet mondott (soha nem utazott Angliába), Bruch tehát e második alkalommal helyette lett cambridge-i díszdoktor.

74. Joseph Viktor Widmann-nak Bécs, 1894. január 6.
Kedves Barátom!
Tudja, megvan az a kínos szokásom, hogy minden elképzelhetőt elolvasok és látni akarok. Ezért most oda az örömöm a mi Hohenfelsünkben. Miután édes-boldog nevetését nehezen bírtam elviselni a Hannelében, e nevetés számomra tökéletesen visszataszító volt a régi karácsonyi játék travesztiájában. Mert travesztiának kell neveznem, ha az Ön parasztjai előadták a Tassót, mint ahogyan azt is, ha egy ártatlan népi játékot a mi koncerttermünkben elektromos fényeffektusokkal fűszereznek. Ha ki akarja pihenni A bundát (melyben az ötödik felvonásnak se füle, se farka) és a Hannelét (melyből meg a förtelmes illusztrációk maradhattak volna el), szerezze meg Max Klinger Brahms-fantáziáját. Nincsenek arrafelé művészetpártolók, akik ilyesmit vásárolnak?
Stella Hohenfels: színésznő. A levélrészlet korszakok érintkezését jelzi. A Hannele mennybemenetele és A bunda szerzője, Gerhart Hauptmann (1862-1946) német drámaíró még megéri a nácizmust, sőt a második világháború végét: halálának tragikus körülményeiről Thomas Mann ír (A Doktor Faustus keletkezése. Gondolat, 1961. 230.). Különlegesség a részlet azért is, mert - a Klinger-fantázia ajánlásával - a Brahmstól megszokott, szemérmes szerénység ritka ellenpéldájával szolgál.

75. Clara Schumann-nak Ischl, 1894. augusztus
Kedves Clara,
[...]
Észrevetted, hogy a Dalok közül a legutolsó már op. 1-emben is jelen van? Neked is eszedbe jut erről valami? Ez valamit jelezni akar, a saját farkába harapó kígyót kell ábrázolnia, azaz jelképesen szólva: a történetnek itt vége, a kör bezárult.
Ez idő tájt jelent meg Brahms német népdalfeldolgozásokat tartalmazó gyűjteménye, a 49 Deutsche Volkslieder. Ennek 7. füzetében, a teljes sorozat záródarabjaként szerepel a Verstohlen geht der Mond auf kezdetű dal, amely negyven évvel korábban az op. 1-es C-dúr zongoraszonáta (1852-53) variációs Andante-tételének témája volt.

76. Marie Schumann-nak Bécs, 1896 április
Kedves Marie kisasszony, az Ön drága édesanyja alaposan ránk ijesztett. Szerencsére az Ön híreivel együtt mások, biztatóbbak is érkeztek, így egyelőre megnyugodhatom.
[...]
... ha úgy érzi, hogy a legrosszabbtól kell tartanunk, ne sajnáljon tőlem egy szót, hogy eljöhessek, és még nyitva láthassam a szeretett szempárt, melynek lezárultával számomra - mennyi minden zárul le!
Bocsásson meg! Teljes lelkemből remélem, hogy aggodalmam indokolatlan. De gondolja meg, milyen szívesen utazom akár feleslegesen is, s milyen örömmel térek haza, ha a Legdrágább megmarad számunka!
Marie Schumann (1841-1925): Clara Schumann lánya. Clara Schumannt 1896 tavaszán szélütés érte.

77. Marie Schumann-nak 1896. július 7.
Kedves Marie kisasszony,
[...]
Május első heteiben írtam ezeket; hasonló szövegek máskor is sűrűn foglalkoztattak, az Ön édesanyjával kapcsolatosan pedig úgy hittem, nem kell rosszabb hírektől tartani - ám az emberi lélek mélyén gyakran megszólal és kavarog valami, majdnem öntudatlanul, és lehet, hogy ez fejeződik ki egy költemény vagy zene hangjaiban. Ne akarja átjátszani az énekeket - a szöveg Önt most túlságosan is érzékenyen érintené. Kérem azonban, tekintse mindezt az Ön Édesanyjáért bemutatott halotti áldozatnak.
Brahms a Négy komoly éneket (op. 121) mellékeli a levélhez. Clara Schumann élete 77. évében, 1896. május 20-án halt meg.

78. Fritz Simrocknak [Ischl, 1896. augusztus 25.]
Igen, kedvesem, van egy kispolgári sárgaságom. Azt is tudom, mitől, meg azt, hogy ennyi erővel éppúgy érhetett volna szélütés is. Így hát kétszeresen is elégedett lehetek. Sajnos a dolgot heteken át lábon hurcoltam, anélkül, hogy tudtam volna, mi is a bajom. Azután négy héten át karlsbadi vizet ittam, most szünetet tartok, s kérdés, szeptemberben kell-e újból Karlsbadba mennem.
Brahmsnak májrákja volt: ennek első látható jelei mutatkoztak 1896 nyarán.

79. Joseph Joachimnak [Bécs, 1897. március 24.]
Kedves Joachim,
[...]
...egyre nyomorultabbul vagyok; áldozat minden leírt vagy kimondott szó.
Mióta legutóbb láttuk egymást, egyetlen este sem mozdultam ki otthonról, sőt gyalog egyáltalán nem tettem egy lépést sem.

80. Karoline Brahmsnak [Postabélyegző: 1897. március 29.]
Kedves Anyám, a változatosság kedvéért egy kicsit lefeküdtem, ezért az írás kényelmetlen. De ne félj, semmi sem változott, és mint általában, most is csak türelemre van szükségem.
A postabélyegző dátumát követő ötödik napon, 1897. április 3-án Brahms meghalt. A bécsi Zentralfriedhofban Beethoven és Schubert sírjának közelében temették el.


Hans von Bülow


Az idős Clara Schumann


Brahms, útban törzsvendéglője, a Vörös Sün felé


Brahms, hatvanas éveiben