Vissza a tartalomjegyzékhez


Azt mondták

„Izrael még az új amerikai elnök beiktatása elõtt megtámadja Iránt”
- jósolta John Bolton. Az Egyesült Államok egykori ENSZ-nagykövete szerint az arab világ titokban igen hálás lesz, ha a zsidó állam lebombázza az iráni nukleáris létesítményeket.

„A gerinc az emberi lét leglényegesebb ismérve a tudat mellett”
- mondta Dr. Varga Péter Pál, az Országos Gerincgyógyászati Központ fõigazgatója. A hazai adatok szerint az óvodások 62 százalékának és a középiskolások 80 százalékának beteg a gerince.

„Jogos, hasznos és európai”
- véleményezte Sólyom László köztársasági elnök a Székely Nemzeti Tanács azon törekvéseit, amelyek a Székelyföld területi autonómiáját célozzák.

„Rendkívül nehéz volt a döntés az orvosok számára. Próbáltak olyan orvosi indokot találni, mely felhatalmazza õket a terhesség megszakítására, de képtelenek voltak rá”
- taglalta döntését egy román orvosi etikai bizottság, amely végül nem járult hozzá egy 11 éves kislány abortuszához, akit állítólag saját nagybátyja erõszakolt meg.

„Most halljuk elõször, hogy nincsenek politikai Uri Gellerek. Ha végre ebben egyetértésre jutottunk, akkor talán felszámolhatjuk a politikai kettõs szótárt is, amelyben ha azt mondom, jó napot kívánok, a fideszes szóvivõ azt mondja, a kormányoldal folytatja a hazugságpolitikáját”
- mondta Lendvai Ildikó MSZP-s parlamenti képviselõ. Ilyen és ehhez hasonló mondatokat olvashatunk idén az országgyûlési jegyzõkönyvekben, ha rákeresünk a „derültség” szóra.