Az amerikai elnökválasztás hajrájába érkezve mind élesebb a verseny John
McCain és Barack Obama között. Mindkét tábor igyekszik az ellenfél „gyenge
pontjait” feltárni: némelyek Barack Obama sebezhetõségét feleségében,
Michelle-ben látják, mások viszont úgy vélik, õ tudja majd a korábban Hillary
Clintonhoz húzó nõi szavazókat megszólítani. Tény, hogy Michelle aktívan kiveszi
részét férje kampányából: jól fizetett állást hagyott maga mögött, vállalva azt,
hogy a támadások kereszttûzébe kerül, nem csak amiatt, amit mond, hanem például
ahogy kinéz.

Michelle Obama Frasier és Marian Robinson második gyermekeként nõtt fel
Chicagóban. Édesapja, aki sclerosis multiplexben szenvedett, szivattyúkezelõként
dolgozott a városi vízmûveknél. A 44 éves hölgy nagy tisztelettel emlékszik
apjára, aki mankóval járt dolgozni, ennek ellenére soha nem késett el, soha nem
adta fel, és soha nem panaszkodott. Édesanyja a család által bérelt házban a
háztartást vezette. Michelle beszámolója szerint otthoncentrikus életmódot
folytattak: minden este együtt vacsoráztak, gyakoriak voltak a Monopoly
társasjátékok, szünidejüket rendszerint egy michigani kempingben töltötték.
Testvérét, Craiget kosárlabda-tehetsége miatt felvették a keleti partvidék elit
egyetemére, a Princetonra. Állítólag, amikor Michelle meglátogatta, úgy
gondolta, mivel okosabb, mint a bátyja, ezért õ is be tud oda kerülni. És ez meg
is történt. Craig késõbb amiatt panaszkodott szüleinek, hogy kistestvére
állandóan újra akarja szervezni a tanítási metódusokat. Édesanyja erre azt
tanácsolta neki, hogy tegyen úgy, mintha nem ismerné Michelle-t.
Az 1980-as években a Princeton nem a legbarátságosabb terepnek számított a
kisebbségek számára. Michelle szobatársa elmesélte, hogy a lánynak nem telt
bútorra, ezért csak párnák voltak a padlón, a szoba egyetlen berendezési tárgya
pedig egy magnó volt. A szociológiát tanuló Michelle diplomamunkájában azzal
foglalkozott, hogy a Princetonon tanult színes bõrûek hogyan kapcsolódnak
Amerika többi színes bõrû közösségéhez. Ezt követõen jogot tanult a Harvadon,
majd a vállalatok számára jogtanácsadással foglalkozó Sidley & Austin ügyvédi
iroda chicagói kirendeltségén dolgozott.
1989 nyarán jelölték ki egy joghallgató mentorának, aki szakmai gyakorlat
céljából kereste meg a céget. A diákot Barack Obamának hívták. Egy alkalommal
Michelle ebédelni vitte Barackot, amely során a cég mûködésérõl beszélt a
fiatalembernek, akit már ekkor megkedvelt. Mint késõbb fogalmazott: „Jókat
lehetett vele nevetni, és olyan embernek tûnt, akivel jó barátságban lehet
lenni.” Barack se maradt semleges a lány irányában, sõt a barátságnál többet
szeretett volna, és kitartóan hívta randevúra Michelle-t, aki az elején úgy
gondolta, hogy ez nem lenne helyénvaló, mivel szakmai mentora volt a fiúnak. Egy
hónapi ellenállás után azonban „beadta a derekát”, és moziba ment Barackkal,
ahol egyébként egy faji konfliktusról szóló filmet néztek, mely New York egyik
multikulturális lakónegyedében játszódott. Barack egy közösségi csoportba is
elvitte mentorát, akire itt tett nagy benyomást Obamának a világ jelenérõl és
jövõjérõl alkotott képe.
Barackkal egyébként jól kiegészítették egymást: miközben õ megismerkedett a
politikával, addig Obama megismerkedhetett azokkal a gyökerekkel, melyek nála
hiányoztak. Barack ugyanis egy fehér kansasi anya és egy kenyai apa gyermekeként
született Hawaiion, gyerekkorát pedig részben Indonéziában töltötte.
Tagadhatatlanul afroamerikainak számított, de családja sosem tapasztalt
semmiféle szegregációt vagy diszkriminációt, és nem rendelkeztek rabszolga
gyökerekkel sem. Obama egyik könyvében meg is írja, hogy az amerikai faji
kérdéssel igazából kívülállóként foglalkozott. Éppen ezért nagy segítségére volt
felesége, aki sikeresen tudta megszólítani a színes bõrû lakosságot olyan
államokban például, mint Dél-Karolina, ahonnan a családja is származott.
2004-ben Barack Obamát beválasztották a szenátusba, így Washingtonban dolgozott,
felesége azonban két lányukkal továbbra is Chicagóban élt, és ragaszkodott
ahhoz, hogy férje minden hétvégére hazautazzon. Otthon Barack a házimunkából is
kivette a részét: Michelle számára fontos volt, hogy lányai lássák, hogy apjuk
beveti az ágyat vagy éppen kimossa a szennyest. „Fantasztikus férjnek és apának”
tartja Barackot, de emellett nem túl illendõ dolgokat is kifecsegett róla egy
magazinnak, például hogy „reggelente ébredés után büdös” vagy hogy elfelejti a
vajat eltenni a hûtõbe. Obama asszony ezt késõbb azzal magyarázta, hogy meg
kellett tanulnia: „humora nem mindig bírja a nyomdafestéket”.
Michelle õszintén beszámolt arról, hogy a verseny indulásakor erõs kételyei
voltak Obama jelöltségével kapcsolatban, ezért nem bízott semmit a véletlenre.
Azt követelte a tanácsadóktól, hogy konkrét tervet vázoljanak fel arra
vonatkozóan, hogyan fog a kampánypénz összegyűlni, és Obama hogyan lesz képes
versenyben maradni Hillary Clinton és más jelöltek mellett. Michelle csak akkor
egyezett bele, hogy férje beszálljon a versenybe, amikor a 2006 végén zajló
stratégiai megbeszéléseken részletes tervet mutattak be neki a kampány
alakulását illetõen. Ettõl kezdõdõen azonban Michelle a kampánystratégia
valamennyi területének kidolgozásában részt vett. Egyenes, határozott kiállása
és férjénél általában nyersebb stílusa miatt Barack legszorosabb tanácsadójaként
tartják számon.
Annak ellenére, hogy az Obama házaspár ritkán utazik együtt, Michelle mindig
kapcsolatban áll a fõbb tanácsadókkal, és beszédei megfogalmazásában férje
stratégái segédkeznek. Általában negyvenperces beszédeket szokott tartani,
jegyzetek vagy papírok nélkül, melyek rendkívül széles témaköröket ölelnek fel.
Mindeközben igyekszik fenntartani azt a képet, hogy a család a legfontosabb a
számára: nem feledkezik meg az otthonhagyott két gyermekérõl, képes akár az
összegyûlt tömeget is megvárakoztatni azért, hogy a 6 és 9 éves kislányának
telefonálni tudjon, és szívesen beszél az anyákat és nõket foglalkoztató
témákról is.