Hetek XII. évfolyam, 26. szám, 2008. június 27.

A franciák és a németek nyomást gyakorolnak az írekre, hogy gondolják át még egyszer a lisszaboni szerzõdés kérdését, és tartsanak újabb népszavazást. A luxemburgi miniszterelnök egyenesen összeurópai referendumot szeretne rendezni, hogy a többek között uniós elnöki posztot létrehozó dokumentum még a 2009-es európai parlamenti választások elõtt életbe lépjen. Az írek szerint a reformterveket csak úgy lehet megmenteni, ha országuk külön garanciákat és engedményeket kap.

Euroszkeptikus európai parlamenti képviselõk követelik az ír „nem” tudomásul vételét

Miközben folyik a huzavona, az üzleti világ nagyágyúi és az EU olyan külsõ partnerei, mint Oroszország, úgy vélik, hogy a helyzet azt sugallja: az unió nincs a helyzet magaslatán. Mások szerint viszont igenis mûködõképes, és nem okoz nagyobb érvágást a reformok elmaradása.
Mivel az EU soros elnökségét Franciaország veszi át július 1-jétõl, Nicolas Sarkozy, úgy tûnik, küldetésének tartja az „EU megmentését”. Több európai politikussal egyetértésben azt sürgeti, hogy minél elõbb rendezzék az ír „nemek” ügyét, hogy a reformszerzõdés még a 2009-es európai parlamenti választások elõtt életbe léphessen. Sarkozy Merkel kancellárasszonnyal együtt igyekezett nyomást gyakorolni Írországra és potenciális szövetségeseire, azt sugallván, hogy az EU további bõvítése véget érhet, ha a lisszaboni szerzõdés nem lép életbe. Az ír kormány az Európai Tanács következõ, október 15-ei csúcstalálkozójáig dönthet arról, mikor és milyen lépéseket kíván tenni.
Az elemzõk szerint a népszavazás határozott eredményébõl és a szavazók magas számából ítélve igen csekély esély van arra, hogy az írek igennel szavaznak legközelebb - valószínûleg már csak dacból sem tennék ezt meg. Egyesek a jövõ tavaszt rebesgetik egy újabb lehetséges referendum idõpontjaként, de az ír kormány szerint pozitív eredményre csak akkor lehet számítani, ha országuk garanciákat és engedményeket kap. Referendumra az íreknél egyébként azért van szükség, mert alkotmányuk szavazást ír elõ minden olyan szerzõdést illetõen, amely valamely jogkört európai hatáskörbe utalna át.
Az igényelt garanciák közé tartozna az ország semlegességének megtartása arra az esetre, ha létrejönne egy európai fegyveres haderõ, továbbá annak biztosítása, hogy az íreknek mindenképpen lehessen egy biztosa, illetve hogy maguk határozhassák meg a vállalati adókulcsokat és az abortusztörvényeket. „Az Európai Tanács nem határozott meg számunkra egy szigorú határidõt vagy egy B vagy C tervet - jelentette ki az ír kormány egyik hivatalnoka. - Ez igen megnehezítette volna a dolgunkat. Most arra várnak, hogy részletesen elemezzük, hogyan tovább.”
Mindeközben több neves európai cég aggodalmát fejezte ki, hogy az ír „nem” gyengíti az unió globális pozícióját a Közel-Kelettel, Oroszországgal és Ázsiával szemben. Szerintük a természeti erõforrásokért, különösen az olajért folyó küzdelemben Európa az ilyen jellegû huzavonákkal gyengíti a pozícióit a világpiacon Kínával vagy Amerikával szemben. Az osztrák ÖMV vezetõje, Wolfgang Ruttenstorfer szerint például „nem jó, ha a németek és a franciák, meg az olaszok közvetlenül tárgyalnak az oroszokkal, a kazahokkal vagy más országokkal az energiakérdéseket illetõen. Jobb lenne, ha közös európai fellépés és kapcsolatteremtés indulna be ezekkel az országokkal”.

Az Európa egyik legnagyobb vállalatának számító Siemens vezetõje, Peter Löscher szerint a helyzet nem túl kedvezõ az üzleti világ számára. „Nagyon fontos lenne, hogy az EU erõs legyen, de jelen pillanatban nem az. A szerzõdés alapvetõ lenne, de majd meglátjuk, mi lesz ebbõl.” A világ második legnagyobb sportszerkereskedõjének, az Adidasnak a vezetõje, Herbert Hainer úgy véli, hogy a jelenlegi helyzet még nem az EU végét jelenti. „De cégünk és az európai üzletemberek mindenképpen erõs eurót és erõs európai piacot szeretnének.” Hainer szerint az erõs Európa hiánya árt az üzletnek az amerikai és az ázsiai piaccal való versenyben.
Az unió vezetõi közben tárgyalásokra készülõdnek Oroszországgal is, amellyel egy 1997-es paktumot kívánnak felcserélni egy hosszú távú partnerségi megállapodással. Az orosz fél a mostani fejlemények láttán óvatos, ámbár némi élcet sem nélkülözõ megállapításokat tett: „Õszintén remélem, hogy uniós partnereink kiutat találnak az újabb patthelyzetbõl” - nyilatkozta Vlagyimir Csizov, Oroszország uniós nagykövete a Financial Timesnak. „A helyzet nem egészen az EU erejérõl tanúskodik, de természetesen szorosan nyomon követjük majd az eseményeket.”
Az EU és Oroszország egyébként egymáshoz viszonylag közeli álláspontokat képvisel a közel-keleti kérdéseket illetõen, de például Koszovó függetlenségét illetõen komoly nézeteltérés bontakozott ki, és néhány korábbi szovjet köztársaság, például Grúzia és Ukrajna kérdésében sem egységes az álláspont a két fél között. Csizov ugyanakkor hozzátette: „Készek vagyunk az EU-val tárgyalni úgy, ahogy most van. Akár érvényes a lisszaboni szerzõdés, akár nem, az EU mindenesetre létezik. Persze ha a szerzõdés hatályba lépne, és világosabb lenne, hogy az unió hogyan is szervezõdik, számunka is könnyebb lenne megállapodásról tárgyalni.”
Egyes elemzõk szerint azonban ideje lenne elismerni, hogy a lisszaboni szerzõdésnek befellegzett. Az Economist címû brit lap vezércikke szerint nem igaz az az érv, hogy az EU 27 tagállammal nem tud mûködni. Több tanulmány ugyanis arra mutatott rá, hogy a kibõvített unió az utóbbi idõben hatékonyabb volt, mint valaha. Ráadásul a lisszaboni szerzõdésben körvonalazott intézményi reformok 2014-nél vagy legkésõbb 2017-nél elõbb amúgy sem lépnének érvénybe. Az elemzés szerint az EU-nak a szerzõdés helyett olyan sürgõsebb ügyekre kellene koncentrálnia, mint az energiakérdés, a klímaváltozás, a bevándorlás, a késõbbi bõvítés és a külsõ partnerekkel, például Oroszországgal való kapcsolatépítés.