Makki Marie-Rose
Pénzt és életet
Mit akar az állam a nőktől?

Dúl a közéleti vihar az anyaság kérdése körül, melyet jórészt Dobrev Klára áprilisi, a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott elõadása váltott ki a nõi szerepekrõl. A kormánypropagandában ugyanis a korszerû bölcsõdék és dolgozó nõk világa ütközik a segélyen tengõdõ, beszûkült tudatú gyeses anyukák képével. Családpolitikai eszközökkel valóban keveset lehet tenni a népesedésért - ám annál többet lehet vele rontani.

Dobrev Klárának a magyar nõk alávetett helyzetét taglaló elõadása erõsen megkérdõjelezte, hogy a gyermekvállalási kedv fellendülése szociális juttatásokkal vagy hosszabb gyessel elérhetõ lenne. A miniszterelnök felesége leszögezte: „Képzeljük el, hogy fehér falú házacskában, muskátlik között anyuka süt-fõz-mos-vasal, és várja haza a munkából a férjét és a gyerekeit. Idilli kép, ugye? De meg kell végre érteni, hogy ez a kép egyszer s mindenkorra a múlté.” Dobrev hangsúlyozta, hogy az egykeresõs családmodell ma már számtalan okból nem mûködik, hiábavaló erõltetni is. Más korban élünk, az anyukák megfelelõ foglalkoztatása, valamint a kiterjedt bölcsõde- és óvodahálózat kiépítése vezethet a népesedési problémák megoldásához és a nõk felemelkedéséhez.
Elhangzott: a nõk számára élhetõbb világ egyik feltétele a nemi kvótarendszer megvalósulása lenne a közéletben, mert hiába kap például egy megye pénzt bölcsõdeépítésre, ha a képviselõtestület férfiakból áll, és a feladat a prioritáslista aljára kerül. Dobrev Klára hosszan ecsetelte a társadalmi elvárások béklyóit, a panelba szorult anyukák és csemeték nyomorúságos életét, ahelyett hogy a gyermek optimális fejlõdését kisdedóvókban, az anya magára találását pedig egy munkahelyen biztosítanák, míg az otthoni teendõket a férfi és a nõ egyformán felvállalná. Dobrev Klára elmondta: az õ gyermekei is egyéves koruk után mentek a bölcsõdébe, sõt, náluk a Feri fõz, és az ingeit is maga vasalja. Példaként említette a norvég pénzügyminisztert is, akinek a költségvetés parlamenti vitája idején született meg a gyermeke, de a férfi mégis elment szülési szabadságra. „Ha nem tette volna, megkövezték volna a választói” - tette hozzá. Ostorozta a hazai „csók és könny” bulvármédiát is, amely teljesen kiszolgálja a tradicionális szerepelvárásokat: fényezi az odaadó anya szerepében tetszelgõ sztárokat, akik - Dobrev közeli tapasztalatai szerint - a valóságban nem sok idõt töltenek a gyermekeikkel, ám van elég pénzük arra, hogy másokkal neveltessék őket.
Dobrev Klára elevenbe vágó, bár elég sarkos elõadása az uniós szinten is elõtérbe került problémakörbe illeszkedik: az elöregedõ társadalmakban egyre rosszabb az eltartó-eltartott arány, a jelenleginél sokkal több adófizetõre lenne szükség, míg a népességfogyás megállítása végett egyidejûleg növelni kellene a születésszámot is. A bölcsõdehálózat kiépítésére és a nõk nagyobb foglalkoztatására vonatkozó elképzelés tehát uniós irányelv. „Az egész EU erre van most beállva, a munkaerõpiac szélesítésére” - hangsúlyozta lapunknak Pongrácz Tiborné demográfus, az MTA Demográfiai Bizottságának tagja. Ebben közrejátszik az is, hogy mára bebizonyosodott: a többgenerációs bevándorlók tömege - amihez az európaiak komoly reményeket fûztek - nem jelent utánpótlást a munkaerőpiacon, hanem inkább az eltartott rétegeket gyarapítja. A gazdasági fel­emelkedés záloga a születésszám növekedése lenne.

Konzervatív fafejűség?

Dobrev Klára elõadása csak ráerõsített a szociális reformmal küzdő kormány programjára. Gyurcsány Ferenc nemrég azzal a javaslattal állt elõ, hogy a gyes idõtartamát a gyedhez hasonlóan 2 évre kellene lerövidíteni, és az eddigi összeget 2 év alatt odaadni. A fõ cél, hogy a nõk minél kevesebb idõre essenek ki a munkaerõpiacról, hiszen uniószerte nálunk a legalacsonyabb a fiatal anyák foglalkoztatottsága. Átalakítanák a családi pótlék rendszerét is: az összeg fele továbbra is alanyi jogon járhatna, de csak a gyerek iskoláztatása esetén. A családi pótlék másik felét a szülõk foglalkoztatásához kötnék: ezt adókedvezményként kapná meg a család maximum bruttó 300 ezer forintos havi jövedelemig. Az így felszabaduló pénzt pedig bölcsõdeépítésre fordítanák.
„A családi pótlék iskoláztatáshoz kötését pártolnám, de a foglalkoztatást a mai körülmények között cinizmusnak tartom - mondja a demográfus. - Mellesleg kimutatható, hogy az összes támogatás közül a családi pótlék változása az, ami a legerõsebben befolyásolja a szülési kedvet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy 1967-ben épp azért vezették be a gyest, mert ez jóval kevesebbe került az államnak, mint a bölcsõde. Igaz, akkor a munkahelyek is biztosítva voltak. Ma egyetlen bölcsõdei férõhely fenntartása évi 1 millió forintjába kerül egy önkormányzatnak, szemben a 342 ezer forint gyessel. Az intézménylétesítés is igen drága beruházás: a gyerekek mindössze 8 százalékának jut ma bölcsõdei ellátás.”
A felvilágosító propaganda közepette a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából a Szonda Ipsos nemrég közvélemény-kutatást végzett. Eszerint a magyarok sokkal inkább a családtámogatás rendszerének további javításától - több és hosszabb gyes, családi alapú adózás bevezetése stb. -, semmint a nõi foglalkoztatás bõvítésétõl teszik függõvé a gyerekvállalást. A máig uralkodó szereposztás szerint ugyanis a nõk elsõrendû feladata az otthoni háttér biztosítása, a férfiaké pedig a család eltartása. Tény, hogy a magyarok régóta az egyik legkonzervatívabb gondolkodású népnek számítanak Európában. A nõk háromnegyede bevallottan (KSH) nem karriervágyból dolgozik, amiben nyilván közrejátszik a hazai munkaerõpiacon tapasztalható erõs diszkriminációjuk is: elhelyezkedési esélyük, fizetésük, karrierlehetõségük sokkal rosszabb, mint a férfiaké. „S ami a fõ: az anyák esélyeit elsõsorban nem a gyes miatt kiesett bármekkora idõ rontja, hanem maga a kisgyermekes státusz” - figyelmeztet a szakember. Különösen a versenyszféra ódzkodik az anyukáktól, de felháborító, hogy a közszférában is - amelynek pedig családbarát téren példaadónak illene lennie - versenyszférát idézõ elvárások érvényesülnek. Jó példa erre H. Éva esete: a gyesrõl visszatérõ közgazdász hölgy családos lévén direkt nem a banki szférában érdeklõdött, hanem egy önkormányzat hirdetésére jelentkezett. A hivatal - annak fejében, hogy a napi 10 órás munkaidõt jelentõ pénzügyi állásra alkalmazza õt - írásos nagyszülõi nyilatkozatokat kért, hogy betegség esetén vigyáznak a kislányra.

„Nekem az anyukám óvónõ, a hugom tanár. Én is tanár lennék, de tanári munka nincsen sehol sem, így maradt a multi, ahol 14-16 órákat is kihajtottak belõlünk…
Hamarosan jön a baba, utána még 2 évem van eldönteni, mit is kellene kezdenem az életemmel.
A gyerek adott, ahogyan az is, hogy egy fizetésbõl nem lehet megélni. A fél munkaidõ lenne a legjobb. Oda tudnék figyelni a kicsire, foglalkozhatnék vele, nem vadulna el, és nem lenne pl. EMO…
Egyébként pedig már most utána kell néznem, hogy melyik bölcsihez tartozunk, megnézni, feliratkozni amint megszületik a baba, mert különben nem lesz hely. A nagymamák 300 km-re laknak, a párom két mûszakban dolgozik, és ha én is visszamegyek…”
„Egyébként a tévében egyre mutatják az újonnan nyílt bölcsiket, ahol éjszakára/hétvégére ott lehet hagyni a gyereket. Nyilván anya nem diszkóba megy… legalábbis remélem…” (chatelõk írásai a témáról)

A Szonda Ipsos közvélemény-kutatásában a megkérdezett lakosok közel 90 százaléka szerint az anyának a gyermek 3 éves koráig otthon a helye, 3-6 éves kor között a nõi részmunkaidõ lenne ideális, ahogy a 6-14 éves korú gyerekek esetén is, bár itt a többség (60 százalék) elfogadja már a teljes munkaidõt is. Mellesleg mindenfajta atipikus foglalkoztatás gyerekcipõben jár Magyarországon, a részmunka aránya például alig 6 százalék, míg az uniós átlag 30 százalék felett van. Pedig éppen az atipikus munkavégzés a fõ titka a sokat emlegetett dán, svéd vagy francia modellnek is, ahol a viszonylag magas születésszám a nõk nagy arányú foglalkoztatottságával párosul. Mindez úgy, hogy a franciáknál is létezik a hároméves fizetett szülési szabadság.
Ranschburg Jenõ gyerekpszichológus szerint a gyermek elsõ életévében rendkívül fontos az anya állandó közelsége. Késõbb viszont egy esetleg rosszkedvû, frusztrált szülõ, aki - anyagi vagy egyéb okok miatt - nem igazán jószántából van otthon a gyermekével, nem segíti a gyerek fejlõdését. De ha egy család megengedheti magának - és ha örömmel engedi meg -, akár négyéves korig is nagyon jó otthon lenni egy gyereknek.
„A gyesnek olyan fokú társadalmi támogatottsága van, hogy bárminemû megkurtítása politikailag is rendkívül kockázatos lépés lenne - mondja Pongrácz Tiborné demográfus. - A szülési kedv nagyon összetett jelenség, amin családpolitikai eszközökkel nagyon könnyû rontani, viszont igen nehéz javítani. Elég csak a Bokros-csomagra gondolni, amelynek idején az egy szülõképes korú nõre esõ gyerekszám 2 év alatt 1,6-ról 1,3-ra zuhant, és lényegében máig ezen a szinten maradt. Intõ példa a németeké, ahol történelmi csúcson, közel 40 százalékon van a gyermektelenségi arány, s most óriási pénzeket ölnek a családpolitikába, sajnos eredménytelenül. Mert a pénz csak ott segít, ahol megvan a megfelelõ értékrend - ha eltûnik a gyermekközpontú gondolkodás, a pénz már nem ösztönöz. Megbecsülendő, hogy nálunk még boldogtalannak tartják azt, akinek nincs gyermeke.”

Modernizálódunk

A magyarok „konzervativizmusában” 2000 óta érzékelhetõ némi hangsúlyeltolódás, mivel egyre többen gondolják úgy, hogy egy nõ életében egyformán fontos a karrier és az anyaság. Érdekes adalék, hogy az Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének vizsgálatai szerint a középkorú magyar férfiak rossz egészségi és halálozási mutatói mögött a tradicionális szereposztás, azaz a családfenntartóként való megfelelés kényszere és az ezzel járó stressz áll.
B. Andrea 38 éves, férjezett, középvezetõi szinten dolgozó nõ. Hosszú évek kínlódása után végre túl vannak a lakáshitelek törlesztésén. Andi örül, de gyereket továbbra sem szeretne, mondván: végre élhetik az életüket, nem akar újabb kötöttséget.
„Hiába gyerekközpontú még a magyar társadalom, ez bizonnyal át fog alakulni” - állítja a demográfus. A gyerekvállalás és a házasodás átlagéletkora egyre nõ: 30 évvel ezelőtt a 30 év alatti nők 15 százaléka volt gyerektelen, ma már a 36 százaléka. Ezt sajnos az sem képes ellensúlyozni, hogy megugrott a 30 év feletti hölgyek gyerekvállalása az utóbbi 20 évben. A nõk választási kényszerben vannak: munka vagy karrier. A halogatás oda vezet, hogy a végén tömegesen kifutnak az idõbõl, és egyre nõ a gyerektelenek száma. Ez meg fogja változtatni az egész társadalom viszonyulását a gyerektelenséghez, az értékrend elõbb-utóbb igazodik a realitásokhoz: az emberek egyre inkább a materiális értékek felé fordulnak. Ugyanez zajlott le az élettársi viszonyok és a házasság vonatkozásában is: nagyon sokáig kifejezetten házasságpárti volt a társadalom, de az együttélés elterjedésével ma már elfogadóvá vált az élettársi kapcsolatok iránt. Márpedig a gyerekvállalás szempontjából a legkedvezõbb a házasság: a házasok körében a gyerekszám most is jóval magasabb, mint az élettársi kapcsolatokban. „Ha ma annyi házasság köttetne, mint korábban, és hoznák a mai házasok átlagos gyerekszámát, akkor a termékenységgel nem volna komoly probléma” - állítja a szakember.
A kilencvenes években mindenki arra számított, hogy az ezredforduló idején a születésszám magától is nõni fog, hiszen az 1974-79 között született, óriás létszámú generáció akkor ért 25-30 éves korba. Ám megrendítõ módon a szaporulat tovább csökkent. Ennek fõ oka a szakember szerint a fiatalkori élettársi kapcsolatok széles körû elterjedése volt. Lassan azok kerülnek szülõképes korba, akik 1980-85-ben születtek, ez már egy jóval kisebb létszámú generáció, így akkor is csökkenne a születésszám, ha teljesítenék az egy nõre jutó 2 gyermekes átlagot, de nyilván nem fogják. A számítások szerint 2050-re várhatóan 8,5 millióan leszünk, és ennek harmada 60 év feletti lesz. „Soha nem fog visszakerülni a korábbi magas szintre a termékenység, de a zuhanó tendenciát egy hosszú távon kiszámítható, átgondolt családpolitikával fékezni lehet. Ehhez az kellene, hogy mindenfajta intézkedésnek megvizsgálják a népességre gyakorolt hatását. Olyan ez, mint egy állami beruházás, amely biztosan megtérül. A 12. órában vagyunk” - mondja Pongráczné.

„Az biztos, hogy a társadalom hasznos polgárának elsõ éveit kiszolgáló anya értéket teremt. Magának, másoknak.” (blog)

„A rendszerváltás óta hol a születésösztönzõ családpolitikára tevõdik a hangsúly, hol a szociálpolitikai támogatásokra, amikor a szegény rétegek gyereknevelését támogatják. A kettõt együtt kellene megvalósítani, és nem négyévente változtatni, mert az emberek általában nem négy évre vállalnak gyereket” - mondja a demográfus. A családpolitika és a szegénységpolitika elválaszthatatlan egymástól, mivel a gyermekes családokat érinti leginkább az elszegényedés. Nem véletlen, hogy a modellértékû társadalmak ma minden lehetséges eszközzel igyekeznek kompenzálni a gyerekvállalás terheit és költségeit: beszámítják azt az adó- és nyugdíjrendszerbe, miközben kiterjedt bölcsõde- és óvodahálózatot, illetve komoly családtámogatási rendszert is mûködtetnek. A lényeg, hogy a gyermekvállalás körülményeit maximálisan megkönnyítik - akár otthon marad a kismama, akár elmegy dolgozni, biztosítják a döntési szabadság feltételeit.