Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Gárda kontra kerepesi romák
Interjú Czeglédy Beatrix iskolaigazgatóval

Cigányellenes, magyar gárdás tüntetésről szóló hírek jelentek meg a hét elején. Az érintett intézmény, a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola igazgatója cáfol: nem valaki ellen, hanem a békés egymás mellett élésért vonultak, a Magyar Gárda pedig hívatlanul kívánt csatlakozni.


A Gyár utcai romatelep Kerepesen
Fotó: Somorjai László

Miről szólt a pénteki demonstráció?
- A szülői munkaközösség úgy döntött, tenni kellene valamit annak érdekében, hogy az iskolában több legyen a gyerek. Korábban hatszáz körüli volt a létszám, ám ez az utóbbi öt év alatt körülbelül háromszázra csökkent. Ez tarthatatlan állapot.
A hírek cigányellenes tüntetésről szóltak.
- A szervezők fáklyás felvonulást tartottak a békés egymás mellett élés jegyében. El lehet olvasni a meghívót: az a szó, hogy cigány, vagy roma, nem szerepel rajta. Nem valami ellen, hanem valamiért történt a demonstráció.
Mi a probléma a romákkal?
- Először is: nem szabad általánosítani. A jelenlegi háromszáz tanulónk közül körülbelül száz roma, akiknek a nagyobbik részével nincs semmi probléma. De van harminc, nem feltétlen roma, aki egyszerűen kezelhetetlen. Valószínűleg miattuk hagyta itt az iskolát körülbelül háromszáz tanuló.
Hogyan tud harminc gyerek elüldözni háromszázat? És mit tesz a tantestület?
- Ezek a gyerekek jórészt a Gyár utcában és környékén élnek, súlyos szociális körülmények között. A szülők nagy része munkanélküli. A szegénység mellett szintén probléma, hogy sokan közülük nem is akarnak jobban élni. Igénytelenek. Felveszik a segélyeket - van öt, hat, vagy akár nyolc gyerek is -, aztán amíg tart a segély, addig jól élnek, addig minden van. Utána viszont éheznek is. Sokszor előfordul, hogy télen a gyerekek nem jönnek iskolába, mert nincs tiszta ruhájuk, mert az udvaron megy a mosógép, hideg vízzel mosnak. Ebből a nehéz környezetből jönnek azok a gyerekek, akikkel problémánk van.
Konkrétan mit csinálnak? Hogyan képes a létszám tíz százaléka tönkretenni egy iskolát?
- Csak néhány példát említenék: két héttel az iskolakezdés után egy hetedikes lány azt kérdezte tőlem, hogy „te mi a - és itt említett egy bizonyos szervet - jöttél ide?”. Mindezt a folyosón ordítva a többi gyerek előtt. Szóval, ez a harminc gyerek taníthatatlan, legalábbis az általunk gyakorolt módszerek szerint: órán kimegy a teremből, rongál, elkésik, nincs felszerelése, zavarja az órát, a jogaira hivatkozik, és a házirendet folyamatosan megszegi.
Hányadik osztályba járnak ezek a gyerekek?
- Változó, de a problémák felső tagozaton kezdődnek. Ez a kor általában véve is nehéz, hiszen a gyerekek kamaszodni kezdenek. Az oktatásügy bizonyos problémákkal szemben tehetetlen. Beír a tanár egy intőt? És akkor mi van? Ha a szép szó, a meggyőzés nem hat, nincs eszköz az iskola kezében, amivel ezeket a gyerekeket jobb belátásra tudná bírni. Mivel sokat hiányoznak - általában igazolatlanul -, és nem is akarnak tanulni, sok köztük a túlkoros. Ötödik osztályba jár, de már tizennégy éves. Egy tizennégy éves roma gyerek életvitele egészen más, mint egy tízéves átlag magyar gyereké. A romáknál a tizennégy éves lányok már gyakran anyák, és a tizennégy éves roma fiú is a szexualitással foglalkozik. De ha ettől el is tekintünk, képzeljen el egy ilyen osztályt, ahol 2-3 túlkoros gyerek „tanul”: ez a gyerek visszabeszél, eltulajdonítja, tönkreteszi az osztálytársa dolgait, rettegésben tartja a kisebbeket - „ha nem adod oda az uzsonnádat, ez lesz, az lesz” -, megver gyerekeket. A tanóra egy bizonyos részében a tanár csak velük kénytelen foglalkozni.
A szüleikkel nem tudnának beszélni?
- Ezen tanulók szülei nem hajlandók a párbeszédre, sokszor még akkor sem jönnek be az iskolába, amikor hívjuk őket. Ha mégis jönnek, csak a jogaikat hangoztatják, a kötelességeikről soha nem beszélnek. A cigány önkormányzat pedig nem vállalja, vagy nem tudja felvállalni, hogy rendet tesz.
Mennyire feszült a helyzet?
- Én másfél éve vagyok itt, azóta azt látom, a feszültség jelentősen csökkent. A romák viszont - miután látják, hogy elkezdtük visszafogni ezeket a rendetlenségeket - kicsit összezavarodtak. Vagy talán érzik, hogy már nem tehetnek meg bármit, mint eddig.
Ha másfél éve elkezdett csökkenni a feszültség magyarok és romák között, miért tartottak mégis felvonulást?
- Tény, hogy sikerült megállítani a tanulólétszám-csökkenést, de a szülők úgy gondolták, az egész település figyelmét fel kell hívni a problémára.
Ehhez jött, hogy szeptemberben öt roma férfi az iskolában garázdaságot elkövetve fejbe verte a portást, mert állítólag a portás megütötte az egyik férfi gyerekét. A lényeg az, hogy a szülőknek elegük lett mindebből, hogy akárki is, bármilyen indokkal így cselekedhessen az iskolában. Azt mondták: mi vagyunk többségben, itt az idő, hogy hangot adjunk akaratunknak.
A Magyar Gárda miért csatlakozott az akcióhoz? Van gárdista a szülők között?
- Nem tudom, ezt tőlük kell megkérdezni. A felhívás a következőről szólt: békés, politikamentes felvonulás, zászlók, politikai pártok nélkül.
Franka Tibor, Kerepes polgármestere korábban miép-es volt, rasszista és antiszemita kijelentései közismertek. A Magyar Gárda a Miép-ből létrejött Jobbik félkatonai szervezete. Ez véletlen egybeesés?
- Franka Tibor utcahosszal nyerte el a polgármesteri címet, ez tény. Az iskolánk viszont pártoktól és politikai szervezetektől független intézmény. Magyarázni az órán szoktunk, belemagyarázni semmibe nem akarunk semmit. Mi csak rendet szeretnénk az iskolában!