Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Becsapott a béke

A hetek óta tartó huzavonát követően az MSZP és az SZDSZ vezetői és a pártok frakciói is megegyeztek az egészségügyi reform alapkérdéseiben, így elhárulni látszik annak a veszélye, hogy a törvény végszavazásánál, december 17-én esetleg a szocialisták nemmel szavazzanak. Ez utóbbi ugyanis a szabad demokraták szerint a koalíció végét jelentette volna.


Fotó: Somorjai László

Az SZDSZ a legutóbbi két választáson is az egészségügy rendbetételét tartotta a legfontosabb kampánytémájának, ennek következtében 2006-ban e párt irányítása alá került az Egészségügyi Minisztérium. Molnár Lajos miniszter vezetésével a tárca egy neves közgazdászok (Antal László, Mihályi Péter, Bauer Tamás és Csillag István) által létrehozott bizottsággal kidolgozta az egészségügy finanszírozásának reformtervét, melynek a vízióját a holland több-biztosítós rendszer jelentette. Ennek a koncepciónak az a lényege, hogy az állam által szigorúan szabályozott piacon magánbiztosítók végzik az egészségügyi ellátások finanszírozását. Az állampolgároknak egy általuk szabadon választott biztosítóval kötelező szerződni úgy, hogy a szerződési árat az állam maximálja (a biztosító ettől lefelé persze eltérhet). A rendszer nagyon leegyszerűsítve a kötelező gépjármű-biztosításhoz hasonlít.
„Az SZDSZ-nek ezzel meg lett volna a 2009-es európai parlamenti választási kampánya, hiszen ebben az évben már a biztosítók látványos kampányt kezdtek volna a biztosítottakért. Viszont a témát már oly mértékben magunkra húztuk, hogy arc- és hitelvesztés nélkül nem volt hova hátrálnunk” - vélekedett az SZDSZ egyik prominense.
Időközben több szakmai csoport is éles kritikát fogalmazott meg a több-biztosítós rendszerrel kapcsolatban. A szabad demokrata koncepciónak - melyet a kádárista, etatista rendszertől való ellépésnek értékeltek a liberálisok - leginkább az okozott károkat, hogy az amúgy piacpárti közgazdászok is alapjaiban bírálták a több-biztosítós rendszert. Többek között Gilly Gyula, aki az Orbán-kormány diákhitelrendszerének a kidolgozója volt és Gaál Péter, a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjának vezető szakértője. (Gaál Angliában doktorált a Londoni Egyetem Népegészségügyi Iskolájának egészségügy-kutatási tanszékén, míg Gilly ugyanitt folytatott egészségügyi menedzsment tanulmányokat, és egyebek mellett négy évig a Világbank programigazgatója volt, tehát nem férnek bele a posztszocialista skatulyába. Gilly Gyula dolgozta ki a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal alternatív reformtervezetét, amely csak egy állami egészségbiztosítóval számol, és megkülönböztetés nélkül szerződne a magán- és önkormányzati tulajdonban lévő egészségügyi szolgáltatókkal. Ezt a verziót a Fidesz is átvette.)