Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összefoglaló
Egyház-finanszírozás újratöltve
Nagyobb versenyt remél az állam

2009-től új finanszírozási modell érvényesül az egyházak egyszázalékos támogatási rendszerében, melynek köszönhetően akár 30 százalékkal kevesebb állami pénzhez jutnak majd az érintett felekezetek.

Az adófizető polgárok által személyi jövedelemadójukból (szja) felajánlható kétszer egy százalék egyike továbbra is csak az általuk preferált egyháznak járna, de a költségvetésből ehhez kapcsolt állami kiegészítés rendje megváltozik. Eddig ugyanis minden évben állami pénzeket kellett utalni az egyházaknak juttatott összeghez, ha az kevesebbnek bizonyult az összes szja-bevétel 1 százalékánál. A magyar állam és a Vatikán között a Horn-kormány idején született megállapodás értelmében az állami kiegészítés mértéke az szja-ból befolyt adóbevétel minimum 0,5 százaléka, de az azóta eszközölt módosítások miatt idén például már 0,9 százalék volt. Mindez magyarra fordítva azt jelenti, hogy miközben 2006-ban az adófizetők „csak” 4,126 milliárd forintot ajánlottak fel az egyházaknak, végül csaknem 12 milliárdot utaltak át számukra, mivel az állami kiegészítés megközelítőleg 7,5 milliárdos többletet jelentett.
A kiegészítést eddig is és ezután is az egyházaknak címzett rendelkezések arányában osztják el a felekezetek között, viszont az új szisztéma szerint az állam a jövőben csak egy forintot tesz hozzá minden felajánlott egy forinthoz. Ennek értelmében az éves szja-bevétel 1 százalékának és az adózók által felajánlott összegnek a különbsége képezi az egyházaknak adandó kiegészítés alapját, azzal a megszorítással, hogy a felekezetek legfeljebb annyi kiegészítő támogatást kaphatnak, ameny-nyit ténylegesen felajánlottak számukra az adózók.
Lapértesülések szerint a kormány már jövőre bevezette volna az új rendszert, de az általuk meghívott tradicionális felekezetek képviselői költségvetési problémákra hivatkozva azt kérték, hogy legalább két év csúsztatással hatályosuljon az új szabályozás. Addig is - ahogyan azt a szaktárca vezetője, Hiller István tervezi - lesz idő átvilágítani az egyház-finanszírozás teljes vertikumát.
Azon egyházi érveket pedig, melyek az új szabályozás kapcsán 30 százalékos bevételkiesésről panaszkodnak, a kormány azzal veri vissza, hogy a folyamatosan szaporodó felajánlásokhoz arányosan növekvő állami kiegészítés jár, vagyis az egyes felekezeteknek egyre inkább érdeke még több adófizető bizalmát elnyerni. Arról nem is beszélve - így a hivatal -, hogy az igazságosság követelményének jobban megfelel, ha a civil szférában már működő elvet honosítják meg a felekezeti szférában is.