A Fidesztől szokatlan módon a népszavazási kérdések népszerűsítésének
felelőseként bemutatott Tarlós István fővárosi frakcióvezető kampánya nélkülözi
a rideg profizmust, inkább a véletlenszerű elemek dominálnak benne. Becsületükre
legyen azonban mondva, hogy a percenként változó programok kavalkádjában
maximálisan figyelembe veszik a média képviselőinek aktuális igényeit. Így
kerültek vissza játszi könnyedséggel a túlzsúfolt programba Hódmezővásárhelyen
is - csupán a teleobjektívek kedvéért - a korábban már kiiktatott események.
Lázár, Tarlós és Kun a piacon
Fotók: Vörös Szilárd
Első szín: A piac
A nyakba kúszó nyirkos hideg Hódmezővásárhelyet sem kíméli. A városi piaccal
szemközti sportpálya pőre zászlórúdjaira két alkalmi munkás próbálja
felvarázsolni a nemzeti trikolórt, na meg az uniós csillagkarikát, mire a Vendég
megérkezik. „Fűt a hazaszeretet” - mondja egy jó kedélyű Fidesz-aktivista a
népszavazási aláírások begyűjtésére rendszeresített fabódéban toporogva, mikor a
fagyponti energiák felől érdeklődöm. Nem tudván honnan érkeztem, rögvest a
sajtókártyám után érdeklődik, mert hallotta, hogy Pesten ennek hiányában már rég
le lennék tartóztatva. A narancssárgában pompázó asszony hosszan sérelmezi, hogy
egy ennyire polgári városba, mint az övék, hogyhogy nem jött még el „a Tarlós”,
és amikor megérkezik a Hír Tv stábja, kegytárgyaknak kijáró tisztelettel érinti
meg a riporter mikrofonját.
A helyi rádiós nincs feldobva: „Jó lett volna nagyobb piacot rittyenteni, mert
ez így elég satnya” - néz körül a téren, és valóban vétség lenne azt állítani,
hogy egymást tapossák a vevők a zömmel kínai portékák körül. Talán ezt látva
döntenek úgy a helyszínre érkező nyakkendős fiatalok, hogy elmarad a kofákkal
megbeszélt parolázás, és a sajtó képviselőit a városháza irányába tanácsolják. A
harsány „viktoriánus” asszony könnyeivel küszködve veszi tudomásul a
gyászjelentést. Tovább szaporodnak a kérdőjelek: megérte-e a városba szervezni a
médiát csupán egy észbontóan izgalmasnak ígérkező sajtótájékoztató erejéig, ha -
mint kiderült - a betonüzembe tervezett látogatás is a programszervezők
radírjának áldozata lett.
Második szín: A városháza
Hamuszürke öltönyös portás bácsi kattintgatja a távirányítót a polgármesteri
hivatal előtt, hogy az elektromos bóját fekvő helyzetbe hozza. „Nekem annyit
mondtak, hogy ezt a kettőt engedjem le, mielőtt a Tarlós elvtárs megérkezik” -
magyarázza, miért nem biztosít a tévéseknek is parkolási lehetőséget.
Míg a Vendéget várjuk, minden kamerás elhencegi, hogy mivel járult hozzá eddig a
kormány lejáratásához. A Hír Tv vidéki tudósítója a győztes, aki az október
23-ai fasisztázós Gyurcsány-szöveget felnyomta Pestre a központi stábnak. „Mink
csak arra vagyunk, hogy elcsípjük a baromságait” - helyezi el magát a
koordináta-rendszerben. Az is a kamerásoktól tudható, hogy bár a pénteki és
szombati piac tömegjelenetei alkalmasabbak lettek volna vágóképek készítéséhez,
a kampánystáb leszavazta az erre irányuló felvetést, mondván: „nem jó, mert
akkor tele van nagyfejű vörösökkel”.
Tarlós megérkezésével kitűnő alkalma nyílik az újságíróknak, hogy a magasztos
pillanatokat kihasználva kérdőre vonják sajtófőnökét a beígért programok
elmaradása miatt. Ripsz-ropsz megoldódnak a problémák: a piacon kézfogásokat, a
betonüzemben életnagyságú melósokat fotózhat mindenki az egykori
főpolgármester-jelölttel. Ők kérnek elnézést, nekik kellemetlen. (Zárójelben
jegyezzük meg, hogy Tarlós István stábjában üdvözölhetjük Kun Miklós történészt,
aki az Emlékpont névre keresztelt helyi Terror Háza büszke édesapja egyben.)
Mikor a házigazda felkonferálja vendégét, az embernek óhatatlanul is az a
benyomása támad, hogy Lázár János polgármester úr százszorta alkalmasabb lenne a
népszavazási kampány lebonyolítására, mint Orbán Viktor választottja.
Kétmondatos állítása: eddig 30 ezer aláírást gyűjtöttek össze városában; és ha
nem megyünk el tavaszszal a szavazásra, akkor „lehúzhatjuk a redőnyt”. Tarlóst
hallgatva a rutin és az évek szólnak mellette. Indításként elmondja, miért bátor
ő, hogy egy ilyen kockázatos ügyhöz adta a nevét, majd azokat osztja, akik a
népszavazás ellen merészelnek kampányolni. Megítélése szerint azért teszik, mert
félnek a néptől, és tudják, hogy rossz a politikájuk.
Harmadik szín: Újra a piacon
A sajtótájékoztató vége és a városi rádiónak ígért kétórás interjú kezdési
időpontja közötti öt percben mégiscsak visszatérünk a piacra kofanézőbe. A
nemrég még könnyező narancssárga aktivista nem akar hinni a szemének, megöleli,
megpuszilja, hálálkodik a messziről jött embernek. Miközben a kampányigazgató
végignézi, hogyan ír alá gyűjtőívet egy igazi honpolgár, odasúgja Lázárnak, hogy
tudtával 1,2 millió aláírásnál tartunk országosan.
„Ez az egy zsíros kenyere van?” - kérdezi aztán a piacnak lódulva egy falatozó
krumpliárustól, majd kedvenc témájában (SZDSZ) ad villáminterjút a Hír Tv-nek.
„Ugye jól mondom a Tarlós úrnak, hogy a keddi a leggyengébb piac?” - próbálja
menteni az alig menthetőt Lázár János, egy fehérneműárus asszonytól várva
adekvát magyarázatot a néptelenségre. Az igenlő válasz mellett szerencséjére a
vizitdíj átkáról is szó esik, mint amit a 30-40 ezer forintos nyugdíjból élők
nem tudnak kifizetni. Tarlós válasza: ki kell békülni vővel, lánnyal, anyóssal,
és újra össze kell fogni, mint régen.
Útközben fennakadunk még egy ruhaáruson, aki a kínai konkurenciát mártja be; egy
kisnyugdíjason, aki 50 ezer forintos mobillal készít fényképet a politikusokról;
és egy nénin, akire éppen tegnap dőlt rá a háza. Utóbbi annyira nem illik a
képbe, hogy Lázár a bajba jutott hajléktalant a lakásügyre irányítva jelzi:
máris lejártak a néppel való találkozásra szánt percek.
Negyedik szín: A betonüzem
Két tányér pacallal később már az egyik helyi sikersztori felé döcögünk. A
Csongrád Megyei Építőipari Vállalat jogutódja ma száz embert foglalkoztat
betonelemek gyártására. A hangárban javában zajlik a munkásgyűlés, az egyik
tulajdonos éppen azt magyarázza embereinek, hogy nem azért lesz kevesebb a
karácsonyi szabadság, mert ő kapitalista, hanem mert olyan megrendelések jöttek
be, amik miatt egyszerűen nem tudja kiadni valamennyi szabadnapot.
„Nem tudom kicsoda, és mit csinál itt, nekünk csak azt mondták, hogy gyünnek
valami vendégek” - próbál azonosulni a nagy eseménnyel az egyik betonmunkás. És
Tarlós úr is érzi az idegen pályát, ezért első szavaival azt bizonygatja, ő
Budapesten is annyira a város szélén élt, hogy az már majdnem vidéknek
számított. Szóba kerül még segédmunkásmúltja és az építőiparban lehúzott 15 év,
majd egy huszárvágással „baromságnak” titulálja azokat a kormányzati érveket,
amelyek Orbán Viktor hatalmi törekvéseit a népszavazással állítják párhuzamba.
Leginkább azonban mégiscsak a felső tízezer és az alsó tízmillió között tátongó
szakadék érzékeltetése tűnik kézenfekvőnek, így rátér arra, hogy két tehetséges
gyerek közül minden család csak egyet tud majd kitaníttatni a tandíj bevezetése
miatt; valamint hogy 82 éves édesanyja miként is válik sorstársává azon
nyugdíjasoknak, akik nem fogják tudni kifizetni az ingatlanadót.
Találkozó a betonipari munkásokkal
Fotók: Vörös Szilárd
„Igaza volt Kádárnak, amikor azt mondta, hogy legalább a krumplileves legyen
krumplileves, mert Magyarországon most nem az” - kerül egyre közelebb
hallgatóságához a kampányigazgató, és zárszavában Isten áldását kéri az
egybegyűltekre. Tessék kérdezni, panaszkodni, kritizálni - oldja Lá-zár
polgármester úr a csendet, Tarlós pedig segítségére sietve megjegyzi, hogy akár
tojással is megdobálhatják, hiszen ő nem jár fekete ruhás emberekkel. „Itt csak
betont tudnánk magához vágni, mert tojás az nincs” - kiabálja be valaki a
frankót, és a feszültségnek nyoma sincs többé.
A delegáció távoztával a gyártelepen szétspriccelő munkások még dünnyögnek
ezt-azt, egyikük már bánja, hogy nem kérdezte meg: Mit szórakoznak itt a
politikusok az ő adóforintjaiból? Tévénéző ember lévén magabiztosan állítja,
hogy erre a kormányra aztán végképp semmilyen hatással nem lesz a népszavazás
eredménye, pláne, ha nem sokkal később az ellen-népszavazást is kiírják, és
„megint bohócot csinálnak a népből”.