Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Tarlós krumplilevese
Egy kampánykörút kulisszatitkai

A Fidesztől szokatlan módon a népszavazási kérdések népszerűsítésének felelőseként bemutatott Tarlós István fővárosi frakcióvezető kampánya nélkülözi a rideg profizmust, inkább a véletlenszerű elemek dominálnak benne. Becsületükre legyen azonban mondva, hogy a percenként változó programok kavalkádjában maximálisan figyelembe veszik a média képviselőinek aktuális igényeit. Így kerültek vissza játszi könnyedséggel a túlzsúfolt programba Hódmezővásárhelyen is - csupán a teleobjektívek kedvéért - a korábban már kiiktatott események.


Lázár, Tarlós és Kun a piacon
Fotók: Vörös Szilárd

Első szín: A piac

A nyakba kúszó nyirkos hideg Hódmezővásárhelyet sem kíméli. A városi piaccal szemközti sportpálya pőre zászlórúdjaira két alkalmi munkás próbálja felvarázsolni a nemzeti trikolórt, na meg az uniós csillagkarikát, mire a Vendég megérkezik. „Fűt a hazaszeretet” - mondja egy jó kedélyű Fidesz-aktivista a népszavazási aláírások begyűjtésére rendszeresített fabódéban toporogva, mikor a fagyponti energiák felől érdeklődöm. Nem tudván honnan érkeztem, rögvest a sajtókártyám után érdeklődik, mert hallotta, hogy Pesten ennek hiányában már rég le lennék tartóztatva. A narancssárgában pompázó asszony hosszan sérelmezi, hogy egy ennyire polgári városba, mint az övék, hogyhogy nem jött még el „a Tarlós”, és amikor megérkezik a Hír Tv stábja, kegytárgyaknak kijáró tisztelettel érinti meg a riporter mikrofonját.
A helyi rádiós nincs feldobva: „Jó lett volna nagyobb piacot rittyenteni, mert ez így elég satnya” - néz körül a téren, és valóban vétség lenne azt állítani, hogy egymást tapossák a vevők a zömmel kínai portékák körül. Talán ezt látva döntenek úgy a helyszínre érkező nyakkendős fiatalok, hogy elmarad a kofákkal megbeszélt parolázás, és a sajtó képviselőit a városháza irányába tanácsolják. A harsány „viktoriánus” asszony könnyeivel küszködve veszi tudomásul a gyászjelentést. Tovább szaporodnak a kérdőjelek: megérte-e a városba szervezni a médiát csupán egy észbontóan izgalmasnak ígérkező sajtótájékoztató erejéig, ha - mint kiderült - a betonüzembe tervezett látogatás is a programszervezők radírjának áldozata lett.

Második szín: A városháza

Hamuszürke öltönyös portás bácsi kattintgatja a távirányítót a polgármesteri hivatal előtt, hogy az elektromos bóját fekvő helyzetbe hozza. „Nekem annyit mondtak, hogy ezt a kettőt engedjem le, mielőtt a Tarlós elvtárs megérkezik” - magyarázza, miért nem biztosít a tévéseknek is parkolási lehetőséget.
Míg a Vendéget várjuk, minden kamerás elhencegi, hogy mivel járult hozzá eddig a kormány lejáratásához. A Hír Tv vidéki tudósítója a győztes, aki az október 23-ai fasisztázós Gyurcsány-szöveget felnyomta Pestre a központi stábnak. „Mink csak arra vagyunk, hogy elcsípjük a baromságait” - helyezi el magát a koordináta-rendszerben. Az is a kamerásoktól tudható, hogy bár a pénteki és szombati piac tömegjelenetei alkalmasabbak lettek volna vágóképek készítéséhez, a kampánystáb leszavazta az erre irányuló felvetést, mondván: „nem jó, mert akkor tele van nagyfejű vörösökkel”.
Tarlós megérkezésével kitűnő alkalma nyílik az újságíróknak, hogy a magasztos pillanatokat kihasználva kérdőre vonják sajtófőnökét a beígért programok elmaradása miatt. Ripsz-ropsz megoldódnak a problémák: a piacon kézfogásokat, a betonüzemben életnagyságú melósokat fotózhat mindenki az egykori főpolgármester-jelölttel. Ők kérnek elnézést, nekik kellemetlen. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy Tarlós István stábjában üdvözölhetjük Kun Miklós történészt, aki az Emlékpont névre keresztelt helyi Terror Háza büszke édesapja egyben.)
Mikor a házigazda felkonferálja vendégét, az embernek óhatatlanul is az a benyomása támad, hogy Lázár János polgármester úr százszorta alkalmasabb lenne a népszavazási kampány lebonyolítására, mint Orbán Viktor választottja. Kétmondatos állítása: eddig 30 ezer aláírást gyűjtöttek össze városában; és ha nem megyünk el tavaszszal a szavazásra, akkor „lehúzhatjuk a redőnyt”. Tarlóst hallgatva a rutin és az évek szólnak mellette. Indításként elmondja, miért bátor ő, hogy egy ilyen kockázatos ügyhöz adta a nevét, majd azokat osztja, akik a népszavazás ellen merészelnek kampányolni. Megítélése szerint azért teszik, mert félnek a néptől, és tudják, hogy rossz a politikájuk.

Harmadik szín: Újra a piacon

A sajtótájékoztató vége és a városi rádiónak ígért kétórás interjú kezdési időpontja közötti öt percben mégiscsak visszatérünk a piacra kofanézőbe. A nemrég még könnyező narancssárga aktivista nem akar hinni a szemének, megöleli, megpuszilja, hálálkodik a messziről jött embernek. Miközben a kampányigazgató végignézi, hogyan ír alá gyűjtőívet egy igazi honpolgár, odasúgja Lázárnak, hogy tudtával 1,2 millió aláírásnál tartunk országosan.
„Ez az egy zsíros kenyere van?” - kérdezi aztán a piacnak lódulva egy falatozó krumpliárustól, majd kedvenc témájában (SZDSZ) ad villáminterjút a Hír Tv-nek. „Ugye jól mondom a Tarlós úrnak, hogy a keddi a leggyengébb piac?” - próbálja menteni az alig menthetőt Lázár János, egy fehérneműárus asszonytól várva adekvát magyarázatot a néptelenségre. Az igenlő válasz mellett szerencséjére a vizitdíj átkáról is szó esik, mint amit a 30-40 ezer forintos nyugdíjból élők nem tudnak kifizetni. Tarlós válasza: ki kell békülni vővel, lánnyal, anyóssal, és újra össze kell fogni, mint régen.
Útközben fennakadunk még egy ruhaáruson, aki a kínai konkurenciát mártja be; egy kisnyugdíjason, aki 50 ezer forintos mobillal készít fényképet a politikusokról; és egy nénin, akire éppen tegnap dőlt rá a háza. Utóbbi annyira nem illik a képbe, hogy Lázár a bajba jutott hajléktalant a lakásügyre irányítva jelzi: máris lejártak a néppel való találkozásra szánt percek.

Negyedik szín: A betonüzem

Két tányér pacallal később már az egyik helyi sikersztori felé döcögünk. A Csongrád Megyei Építőipari Vállalat jogutódja ma száz embert foglalkoztat betonelemek gyártására. A hangárban javában zajlik a munkásgyűlés, az egyik tulajdonos éppen azt magyarázza embereinek, hogy nem azért lesz kevesebb a karácsonyi szabadság, mert ő kapitalista, hanem mert olyan megrendelések jöttek be, amik miatt egyszerűen nem tudja kiadni valamennyi szabadnapot.
„Nem tudom kicsoda, és mit csinál itt, nekünk csak azt mondták, hogy gyünnek valami vendégek” - próbál azonosulni a nagy eseménnyel az egyik betonmunkás. És Tarlós úr is érzi az idegen pályát, ezért első szavaival azt bizonygatja, ő Budapesten is annyira a város szélén élt, hogy az már majdnem vidéknek számított. Szóba kerül még segédmunkásmúltja és az építőiparban lehúzott 15 év, majd egy huszárvágással „baromságnak” titulálja azokat a kormányzati érveket, amelyek Orbán Viktor hatalmi törekvéseit a népszavazással állítják párhuzamba. Leginkább azonban mégiscsak a felső tízezer és az alsó tízmillió között tátongó szakadék érzékeltetése tűnik kézenfekvőnek, így rátér arra, hogy két tehetséges gyerek közül minden család csak egyet tud majd kitaníttatni a tandíj bevezetése miatt; valamint hogy 82 éves édesanyja miként is válik sorstársává azon nyugdíjasoknak, akik nem fogják tudni kifizetni az ingatlanadót.


Találkozó a betonipari munkásokkal
Fotók: Vörös Szilárd

„Igaza volt Kádárnak, amikor azt mondta, hogy legalább a krumplileves legyen krumplileves, mert Magyarországon most nem az” - kerül egyre közelebb hallgatóságához a kampányigazgató, és zárszavában Isten áldását kéri az egybegyűltekre. Tessék kérdezni, panaszkodni, kritizálni - oldja Lá-zár polgármester úr a csendet, Tarlós pedig segítségére sietve megjegyzi, hogy akár tojással is megdobálhatják, hiszen ő nem jár fekete ruhás emberekkel. „Itt csak betont tudnánk magához vágni, mert tojás az nincs” - kiabálja be valaki a frankót, és a feszültségnek nyoma sincs többé.
A delegáció távoztával a gyártelepen szétspriccelő munkások még dünnyögnek ezt-azt, egyikük már bánja, hogy nem kérdezte meg: Mit szórakoznak itt a politikusok az ő adóforintjaiból? Tévénéző ember lévén magabiztosan állítja, hogy erre a kormányra aztán végképp semmilyen hatással nem lesz a népszavazás eredménye, pláne, ha nem sokkal később az ellen-népszavazást is kiírják, és „megint bohócot csinálnak a népből”.