Vissza a tartalomjegyzékhez


15 évesEket verbuvál az al-kaida

Tinédzserek által okozott terrorveszélyről és hidegháborús szintet idéző orosz kémhullámról számolt be hétfőn az MI5 vezetője. A brit belbiztonsági szolgálat feje, Jonathan Evans szerint az al-Kaida tizenöt éves kiskorúakat is verbuvál Nagy-Britanniában, és az országban legalább kétezer ember okoz komoly terrorveszélyt, azaz négyszázzal több, mint tavaly.

Az elhárítás főnöke szerint többet kellene tenni a befolyásolható fiatalok védelmében. A brit belbiztonsági szolgálat nemrég kinevezett főigazgatója rámutatott arra is, hogy az ország ellen tervezett terrortámadások veszélye még nem érte el a csúcsot. Evans egy manchesteri szakkonferencián elmondott beszédében aláhúzta, hogy a terrorelhárításra fordítható forrásokat Nagy-Britannia kénytelen az orosz és kínai kémek elleni védelemre költeni. Az MI5 főnöke szerint ugyanis a hidegháború végéhez képest nem csökkent az orosz titkosügynökök száma a szigetországban.