Vissza a tartalomjegyzékhez

Szubotics Mariann
Botrány a Cambridge-i Egyetemen

A Varsity, a Cambridge-i Egyetem diáklapja szolgáltatta nemrég a legújabb angliai botrányt: 450 diáklány árulja ott a testét, és legalább 500 olyan diák akad, aki pénzért szívesen megírja tehetségtelenebb vagy lustább társainak dolgozatát.
Az 1947 óta működő újság cikkének hitelességét a tanári kar sem vonja kétségbe.

A patinás egyetem testülete - hivatalos reakciójában - nagyon nyugtalanítónak tartotta, hogy diáklányok olyan helyzetben lehetnek, ami miatt árulniuk kell testüket. A nyilatkozat szerint az egyetem kész segíteni tanulmányi ösztöndíjakkal. Az újság viszont nem keres mentségeket: „Sokaknak szerfölött tetszenek a luxusdolgok, sokat költenek, ez magyarázza a jelenséget” - írja. Sajnos a tapasztalatok is ezt látszanak igazolni.
A témára több lap is rászállt. Az egyik névtelenül nyilatkozó diáklány elmondta: kezdetben egy üzletben dolgozott az órái után, de társnői felvilágosították, hogy van más mód sokkal többet és gyorsabban keresni. Akkor kapcsolatba lépett egy „kísérőket” alkalmazó ügynökséggel, és megkezdődött „második élete”. „Igen, lehet, hogy ez degradáló tevékenység, de ha az ember 300 fonttal (109 ezer forint) tér haza, és arra az 5 fontra gondol, amit azért kapott, hogy dobozokat rakott fel egy üzlet polcára, akkor a kétségek eltűnnek.”
A lány saját beszámolója szerint két hónap alatt 40-50 klienssel ment ágyba. Az ár egy óráért 120 font volt, ebből ő 50-et, az ügynökség 50-et, a kísérő sofőr pedig 20-at kapott. „Különbözőek voltak, tizennyolctól nyolcvanévesig. Azt hitték, hogy szegény szingli anyával van dolguk. Látni kellett volna, amikor megmondtam, hogy cambridge-i diáklány vagyok.” Néha ez annyira elkápráztatta őket, hogy az ügynökség tudta nélküli találkozót kértek tőle, és 300 fontot fizettek - idézte a lányt a Corriere della Sera című olasz napilap.
A 450 fiatal lány közül nemcsak szemérmesen „kísérőknek” nevezettek voltak, hanem nyíltan prostituáltak vagy vetkőző számokat előadók is: ezeknek a tevékenységeknek a határai összemosódnak, a pénztől és az igényektől függően.
Egyébként Cambridge-et az egyik legrangosabb egyetemnek tartják az egész világon: több kitüntetettje van, mint az összes többi egyetemnek. Eddig 80 kitüntetett neve köthető az intézményhez.