Vissza a tartalomjegyzékhez

Hechs László
Háborúra készül Amerika
Erősödő retorika, intenzív katonai tervezés Irán ellen

Lebombázza-e Amerika Iránt? - tette fel címoldalán a kérdést a Sunday Times. A brit lap szerint az utóbbi hetekben felerősödött a retorika, és szigorodtak a szankciók is, miközben a katonai tervezés sokkal részletezettebb. Az elemzők azt várják, hogy George W. Bush nem akarja megoldatlan örökségként az utódjára hagyni az iráni atomprogramot, de elismerik, a végső döntés az elnök kezében van.


A szíriai atomlétesítmény az izraeli támadás előtt és után: a bombázott létesítményt Szíria később lebontotta, hogy a Nemzetközi Atomügynökség ne folytathasson ott vizsgálatokat Fotó: AP

Új-Mexikóban, ahol az első atombombát felrobbantották, nemrégiben Amerika legerősebb konvencionális fegyverét, a Big Blue-t tesztelték. Egy mélyre épített bunkeralagútban robbantották fel, teljes sikerrel. Az amerikai légierő éppen most kért a Kongresszustól „sürgősséggel” 88 millió dollárt, hogy a B2-es lopakodó bombázókat olyan tartóval szerelhessék fel, amely elbírja ezt az óriási bunkerromboló bombát. A katonai gépezet felkészült a támadásra. Több mint ezer célpontot azonosítottak Iránban: nukleáris célpontokat, légvédelmi eszközöket és a Forradalmi Gárda bázisait.
Irán az ENSZ-tilalom ellenére hamarosan háromezer centrifugát állít üzembe 18 különböző helyen. Ez egy atombombára elegendő hasadóanyagot termelhet. Ennek ellenére Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomügynökség vezetője a Le Monde-nak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy Iránnak még három-nyolc évre van szüksége, hogy atombombát gyárthasson. Így - a Nobel-díjas tudós szerint - nincs értelme a Teherán elleni katonai csapásnak. Hiszen még mindig elegendő ideje és tere maradt a diplomáciának. Mások azonban erről másként vélekednek.
Az amerikai adminisztrációban erősödik az álláspont: Iránt meg kell akadályozni abban, hogy atomfegyverhez jusson. Bush amerikai elnök nemrégiben azt nyilatkozta, hogy egy nukleárisan felfegyverzett Irán „a harmadik világháború” kitörését segítené elő. Másnap Robert Gates honvédelmi miniszter, aki korábban még ellenezte a katonai akciót, egy sajtótájékoztatón közölte: Irán atombombája csak fokozná a nukleáris versenyt, és egy nagyobb háború kirobbanását okozná. Gates még azt is hozzátette, hogy Mahmúd Ahmadinezsád nyíltan vállalja, hogy célja Izrael megsemmisítése, emiatt „Washington nem bízhat meg abban, hogy Irán az atomfegyvert felelősségteljesen kezelné”. Michael Mullen admirális, a vezérkari főnökök egyesített parancsnokságának elnöke cáfolta, hogy az Egyesült Államok iraki és afganisztáni elfoglaltsága mellett már nem maradna elegendő ereje és tartaléka egy Irán elleni hadműveletre. Még Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter is, aki a tárgyalásokat részesíti előnyben, elismerte a Képviselőház Külügyi Bizottsága előtt, hogy „Irán politikája talán az egyetlen legnagyobb kihívás az amerikai biztonsági érdekekkel szemben a Közel-Keleten, és lehetőség szerint az egész világon”. És végül itt van Izrael. A kormány és az izraeli hadsereg komolyan készül a háború lehetőségére. Ehud Olmert hirtelen moszkvai, párizsi, majd londoni útjának, Ehud Barak honvédelmi miniszter washingtoni látogatásának homlokterében az iráni nukleáris projekt állt.
Izrael szeptember 6-ai szíriai célpontok elleni kommandóakciója sokak szerint egy lehetséges támadás főpróbája volt. Szíria azóta közvetve, majd közvetlenül is elismerte, hogy a támadás célpontja egy atomlétesítmény volt. Bár az elismerő nyilatkozatot utóbb fordítási hibának nyilvánították, a nyomok gyors eltüntetésére tett erőfeszítések ennek egyértelmű elismerését jelentik. Az izraeli hírszerzés sok szempontból többet tudott a Szíriában elhelyezkedő észak-koreai atomlétesítményről, mint maguk az amerikaiak. Izraelnek nemcsak űrfotók, de belső, a létesítményben készített fényképek is a rendelkezésére álltak, amelyeket egy beépített ügynök készített. A jelentések szerint az amerikaiak előzetesen jóváhagyták a támadást, miután a bizonyítékok félreérthetetlenül igazolták: tiltott nukleáris tevékenység folyt a létesítményben.
Talán nem a véletlen műve, hogy a török miniszterelnök, Recip Erdogan éppen Londonban járt, amikor Olmert is ott volt ugyanazon a napon. Két hete pedig Ali Babacan török külügyminiszter látogatott el Izraelbe. Bhadrakumar, India korábbi török nagykövete az Asia Timesban kijelentette, hogy a Hamasz-párti török kormány hirtelen érdeklődése Izrael iránt a megújult kurd fenyegetésnek köszönhető. Az iraki Kurdisztánból támadó kurd gerillák több tucat török katonát gyilkoltak meg az elmúlt hetekben. Bhadrakumar szerint, mivel Izrael közeli kapcsolatot ápol a kurd elnökkel, Maszud Barzanival, valószínűleg megállapodás születhet Törökország és Izrael között Irán és a kurdok ügyében. Erdogan november 5-én Bush vendége lesz a Fehér Házban. Barak izraeli honvédelmi miniszter pedig rakétavédelmi rendszerek vásárlásáról tárgyalt Washingtonban. Az elmúlt héten olyan értesülések is érkeztek, miszerint amerikai, brit és ausztrál kommandósok tevékenykednek Iránban, a Bászra menti határ mentén.
A támadás tehát a küszöbön állhat, de arról is beszélni kell, hogy Irán miként válaszolna. Irán apokaliptikus következménnyel próbálja meg elriasztani ellenfeleit egy atomlétesítményei elleni esetleges támadástól. Ballisztikus rakéták, a Hezbollah, a Hamasz és egyéb terrorcsoportok pedig csapást mérnének zsidó és amerikai célpontok ellen szerte a világban. Ennek ellenére az izraeli elemzők szerint sokkal kisebb árat kellene fizetni egy megelőző csapásnál, mint Irán nukleáris támadása esetén. Egy sikeres akció több évre visszavethetné az iráni atomprogramot, így a világ kapna még egy esélyt a teheráni rezsim megváltoztatására.
A Szíriában végrehajtott légitámadás előtti napokban izraeli kommandósok talajmintát vettek a helyszínről, amelyek hasadóanyag jelenlétét mutatták. Ez a hírszerzési információval együtt, miszerint Észak-Koreából nukleáris anyagokat, talán még robbanófejeket is szállítottak, három nappal a támadás előtt arra a következtetésre vezetett, hogy az atomlétesítmény Szíriában előrehaladott és csaknem működőképes. A legmegdöbbentőbb azonban nem az izraeli akció, hanem az volt, hogy a támadásra Szíria nem válaszolt. Az izraeliek abban reménykednek, hogy Irán is hasonlóképpen cselekszik majd.
A szíriai atomlétesítmény ugyanakkor jelzi azt is, hogy nem egyszerűen iráni atomprogramról van szó, hanem széles körű együttműködésről Szíria, Irán, Észak-Korea között. Ezt támasztja alá a Jane’s Defense Weekly múlt havi cikke, amely szerint szíriai és iráni mérnökök haltak meg abban a július 26-ai robbanásban, amikor a szíriai Aleppo melletti katonai raktárban véletlenül felrobbantak azok az észak-koreai Scud-C rakéták, amelyekre mustárgáztölteteket készültek felszerelni. Az iráni program elemei Szíriában, Észak-Koreában és talán Pakisztánnak a helyi kormány által nem ellenőrzött részein is megtalálhatók. Így nem elégséges pusztán Iránt támadni ahhoz, hogy nukleáris programját visszavessék. És mégis, aki Iránra néz, nemcsak Ahmadinezsád népirtó fanatizmusát, de az egész rendszert látja. Így megérti: bármi is legyen az ára, Izraelnek és mindazoknak, akik meg akarják akadályozni a világégést, meg kell akadályozniuk, hogy Irán atomhatalommá váljék.