Vissza a tartalomjegyzékhez

Szubotics Mariann
Fürdők és lovardák látogatása ingyen
A vidéki turizmus napja

A torkos csütörtök után szeptember 21-től 23-ig jön a spórolós hétvége. Az Európában példa nélküli program egyik fő célja, hogy a falusi turizmus eddig ismeretlen értékeit bemutassák a nagyérdeműnek, másrészt rábírják a szolgáltatókat a helyi összefogásra. A spórolós hétvége országszerte tart majd.

A torkos csütörtök mintájára szeptember utolsó előtti hétvégéjén az ország 340 falujának 900 szolgáltatója fog össze, és komoly kedvezményt ad minden szolgáltatásából: 340 faluban minden szolgáltatás legalább 30 százalékkal olcsóbb lesz. A LEADER - Magyar Vidéki Turizmus Napjai címen futó, Európában egyedülálló kezdeményezés legfőbb célja, hogy olyan belföldi turisztikai értékeket is megismerjenek a magyarok, amikről eddig nem is sejtették, hogy léteznek. „Lesz olyan hely is, ahol 100 százalék lesz a kedvezmény: például fürdők, lovardák lesznek ingyenesek, vagy a kerékpárkölcsönzésért sem kell majd fizetni” - mondta Simon László, a Magyarországi Leader Központ vezetője.
Az EU legsikeresebb vidékfejlesztési programjának, a LEADER-nek a lényege, hogy a helyi fejlesztési terveket a vidéki térségek önkormányzatai, civil szervezetei és vállalkozói együtt, helyi akciócsoportokká alakulva dolgozzák ki és valósítják meg. Ezek az akciócsoportok készítették a Magyar Vidéki Turizmus Napjai programját, köztük komplex csomagajánlatokat is.
A mostani programban együttműködő partnerként részt vesz a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési, valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium. Az MT Zrt. által támogatott és a Magyarországi Leader Központ által megrendezett programban 340 vidéki település összesen 1376 turisztikai szolgáltatása ismerhető meg 30-100 százalékos kedvezménynyel.
Szarvas- és sajtfarm, borház, faszobrászműhely, bemutatógazdaság, üvegalkotások kiállítása, lovas íjászat - csak egy rövid ízelítő a Zselica Akciócsoport háromnapos programjából. Szintén kiemelt háromnapos programokkal jelentkezik a Tisza-tavi Akciócsoport: meg lehet nézni a kiskörei vízi erőművet, lehet csónakázni a Tisza-tavon, megtekinteni Abádszalók és Kunhegyes nevezetességeit és strandolni a termálfürdőben. Másnap öko-kerékpártúrákat szerveznek, vasárnap pedig csónakázásra, kirándulásra nyílik lehetőség. Külön programsor készült Horgász és családja címmel.
A kedvezmények vonatkoznak többek között kóstolásokra, kulturális és turisztikai programokra, strandolásra, de akár szállásra is. A teljes programkínálat a honlapon található.