Vissza a tartalomjegyzékhez

Hubert József, Megyesi Csaba Zoltán
Fidesz, Jobbik: kéz a kézben

Öttevény Győrtől alig néhány kilométerre nyugatra található település, lakosai száma nem éri el a háromezer főt. A kis községben az országoshoz képest rendhagyó ünnepségre került sor augusztus huszadikán: a Fidesz a Jobbikkal közösen emlékezett meg a magyar állam alapításának 1007. évfordulójáról.

Öttevény kis községe nem éppen grandiózus - mondhatnánk meghitt, családi - megemlékezést tartott idén augusztus huszadikán. Amikor például a helyi kocsmában a Fidesz - Jobbik közös megemlékezés helyszíne után érdeklődtünk, senki nem tudott segíteni - mint végül kiderült, alig 500 méterre volt a söröző az ünnepség helyszínéül szolgáló Milleniumi Kereszttől. A megemlékezés híre szemmel láthatólag is elkerülte a falu szélesebb közvéleményének figyelmét: az összegyűlt „tömeg” felét-harmadát az eseményre félórás műsorral készült, tizenöt fős helyi nyugdíjas kórus tette ki. Rendhagyó volt a műsor is. A fővárosi Jobbik által jegyzett rendezvényeken rendszerint radikálisan kormányellenes, sokszor antiszemita ízű beszédek hallhatóak, ezzel szemben Öttevényben a politizálásnak még a látszatát is kerülték a szónokok: a Fidesz helyi képviselője például arra buzdított, hogy „nem vérrel és karddal, hanem kézfogással kell ünnepelnünk”. A Jobbik szervezője saját korosztályának kilátástalanságáról szólt, a kormány helyett pedig a diszkók, plázák, agresszív videojátékok ellen emelte fel hangját. Leghosszabb beszéddel a helyi plébános készült, de akik szaftos, politikai felhangoktól hemzsegő beszédet vártak volna a paptól, azoknak csalódniuk kellett. Sőt! A lelkész fájdalmasnak nevezte a „széthúzó politikai erők” közötti ellentéteket, beszédében a hangsúlyt - az első magyar katolikus szent, István király mellett - az abortusszal, válásokkal és élettársi kapcsolatokkal szembeni fellépésre tette.
„A Jobbikban és a Fideszben is van egy testvérpár, ez, és a hasonló gondolkodás, az egymás mellett élés segített abban, hogy ma közösen emlékeztünk augusztus huszadikára” - magyarázta Tuba Károly, a helyi Jobbik elnöke lapunknak a közös rendezvény okát. Ez az oka annak is, hogy az ünnepség meglepően békésre sikeredett. „Egy ilyen kis faluban nem lehet semmit úgy csinálni, hogy a másik ne tudjon róla, mindenki mindenkit ismer, mindenki tud mindenkiről mindent” - avatott be a békés egymás mellett élés titkába Tuba Károly. Szóba került a Magyar Gárda ügye is. Kiderült, hogy százötven kilométerre a fővárostól jóformán semmit nem hallottak az emberek az elmúlt hetekben nagy port felkavaró ügyről - annak ellenére, hogy a félkatonai szervezet felett bábáskodó Jobbiknak van helybéli alapszervezete. „Voltak pletykák, híresztelések rólunk is” - mondta az öttevényi Jobbik-elnök, hozzátéve, hogy miután a falusiak látták, hogy „békés, falujuk és hazájuk jólétéért tenni akaró fiatalokról, és nem fasiszta veszélyről van szó”, az addig sem túl magas hőfokon izzó indulatok teljesen lecsillapodtak. Mint mondta: Öttevényben elfogadják őket.